Népújság, 1986. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-28 / 202. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. augusztus 28., csütörtök 3. Mezőgazdaság Vita a termelési rendszerekről A múlt évben már 64 iparszerű termelési rendszer működött a magyar mezőgazdaságban. Ezek közűi 20 a szántóföldi növénytermesztésben, 22 a kertészeti ágazatban, s ugyancsak 22 az állattenyésztésben. A legtöbb tsz és állami gazdaság már régóta egy vagy több termelési rendszer taggazdasága. A Magyarországra látogató külföldi mezőgazdasági szakemberek ma is nagy érdeklődéssel tanulmányozzák e rendszerek tevékenységét Eközben viszont idehaza élénk vita bontakozott ki róluk. A polémiában részt vevő felek általában úgy fogalmaznak. hogy válaszút elé kerültek a termelési rendszerek hazánkban. A téma egyik ismert kutatója. dr. Kalmár Sándor, a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem Mosonmagyaróvári Karának docense a termelési rendszerek gazdaságosságával foglalkozó tanulmányában kifejti, hogy a hozamnövelés helyett ma már a mezőgazdasági üzemekben is elsősorban a gazdaságosság javítása a legfontosabb követelmény. Így van ez az állattenyésztési termelési rendszerekben is. Drágább a termelés Egy-egy gazdaság átlagosan két állattenyésztési rendszer tagja, és amíg a rendszerhez kapcsolódó mezőgazdasági nagyüzemek száma az elmúlt három évben két százalékkal csökkent, addig az állattenyésztési rendszerekhez tartozóké nyolc százalékkal növekedett. A nagyüzemi tojótyúkállományt abszolút és relatív értelemben gyakorlatilag teljes egészében valamilyen termelési rendszerben tenyésztik. Valamivel szerényebb mértékben, de hasonló a helyzet a kocaállománnyal is. A szarvasmarhaágazatban 1983-ban még növekedett, de 1984-ben már csökkent a termelési rendszerben tartott tehenek száma. A termelési rendszerekben tartott anyajuhállomány aránya viszont folyamatosan csökkent. A különféle termékek önköltségét vizsgálva kiderült, hogy az egységnyi állati termék előállításához szükséges költségek növekedését sem a rendszerekben, sem a rendszeren kivüli gazdálkodók nem tudták megállítani. A költségnövekedés üteme éves átlagban négyöt százalék körül alakult. A termelési rendszerekhez kapcsolódó gazdaságokban a tej- és húshasznú vágómarha és a vágósertés termelése egyértelműen drágább. mint a rendszeren kívüli gazdálkodóknál. A tej- és a kettőshasznosításból származó vágómarha, valamint a húscsirke gyakorlatilag ugyanannyiba kerül mindkét csoportnál. A termelési rendszerekben csak az étkezési tojás termelése olcsóbb. Kisebb a jövedelem Egy gazdaság azért lép be a termelési rendszerbe, hogy jobb minőségű árut, és ezzel magasabb értékesítési árat érhessen el. Lehet, hogy költségesebb a termelés, de a magasabb árbevétel kárpótolhatná őket. A hazai gyakorlatban azonban csak a húshasznú vágómarha kilogrammonkénti eladási ára volt 3,00—3,50 forinttal magasabb a termelési rendszerben. mint az önállóan termelő gazdaságokban. A termelési rendszerek tehát az állattenyésztési ágazatok többségében nem termelnek jobb minőségű árut. és nem érnek el magasabb értékesítési árat sem. A jelenlegi gazdasági viszonyok között a rendszerektől kapott (főleg biológiai, technikai és technológiai jellegű) szolgáltatásokkal nem sikerült jobb minőséget, nagyobb árbevételt elérni. Ezen a helyzeten minden bizonnyal a rendszerek által nyújtott jobb szolgáltatásokkal. és jobb minőséget is honoráló, differenciáltabb felvásárlási árakkal lehetne változtatni. A gazdaságossági megfontolások központi kérdése a jövedelem alakulása. Az állattenyésztési rendszerekben — a baromfiágazat kivételével — a termékegységre jutó jövedelem elmarad a rendszeren kívüli termelőik eredményeitől. Például a tejtermelésben literenként 6—16 fillér a különbség a rendszeren kívüli termelők javára. Ez 8—28 százalékos különbséget jelent a jövedelemben. A legszembetűnőbb a különbség a húshasznú vágómarhánál — annak ellenére, hogy a szarvasmarhatenyésztési rendszerekben egyedül ennek az ágazatnak sikerült lényegesen magasabb értékesítési árat elérnie, mint a rendszeren kívüli gazdaságoknak. Az erőteljesen növekvő költségek miátt azonban a húsmarha jövedelme elmaradt a nem olyan jó minőséget előállító rendszeren kívüli termelőkétől. Ez nem is annyira a termelési rendszer tehetetlenségét, mint inkább azt tükrözi, hogy a jelenlegi árfeltételek mellett nem kifizetődő jobb minőséget termelni. A tej- és a kettőshasznosításból származó vágómarhánál és a vágósertésnél — úgyszólván állandóan kilogrammonként 13—93 fillérrel több a rendszeren kívül ter- ímelők jövedelme. Válasz a kihívásra Az eddigiek után jogos a kérdés: ha az állattenyésztési rendszerek gazdaságos- sági eredményei elmaradnak a rendszeren kívül termelők eredményeitől, akkor a gazdaságok miért csatlakoznak (vagy csatlakoztak) mégis ezekhez a rendszerekhez? Az okok között mindenképpen meg kell említeni, hogy a termelést nemcsak gazdasági, hanem egy sor egyéb, a termelési rendszerekben rejlő szervezési, beszerzési és értékesítési lehetőség is befolyásolja. Most már csak az a kérdés, hogy a gazdaságossági elveket meddig szoríthatják háttérbe ezek a kényelmi szempontok? A termelők olyan termelési rendszerekkel létesítenek kapcsolatot, amelyeknek a gazdaságossági paraméterei kedvezőbbek a saját üzemi eredményeiknél. A gaz- daságtalanabb rendszerekből kilépnek. (Erre már van példa — főként a növény- és zöldségtermelési rendszerek gyakorlatában.) A termelési rendszerek e gazdasági kihívásra kétféleképpen válaszolnak. Vagy különféle elméleteket gyártanak és a rendelkezésükre álló adminisztratív eszközökkel és esetenként monopolhelyzetükkel élve, továbbra is igyekeznek fenntartani az ágazatban betöltött meghatározó szerepüket, vagy felismerve a változó körülményeket és követelményeket, olyan szolgáltatásokat igyekeznek nyújtani. amelyekkel a hatékonyabb, jövedelmezőbb termelést segítik elő. Szerencsére már erre is vannak példák — a feladat azonban az, hogy e kivételek végre általános gyakorlattá váljanak. B. P. NEB-ellenőrök vizsgálták ... Hatvani diákétkeztetés — sok szépséghibával Különböző bejelentések, panaszok alapján a városi NEB korábban napirendre tűzte a hatvani diákétkeztetés helyzetének vizsgálatát. Nemrég pedig arra voltak kíváncsiak a népi ellenőrök, hogy észleleteik nyomán megváltozott-e a helyzet az érintett intézményekben? Illetve a megadott direktívákat miként tudta érvényesíteni a tanács művelődési osztálya, no meg az érdekelt Felső-magyarországi Vendéglátó Vállalat? Közeleg az új tanév, az új étkeztetési szezon, ezért a kilátásokat illetően most nyilatkozatot kértünk Balogh István NEB-elnöktől, aki a kővetkezők szerint fogalmazott. — összesen hat helyen folyt az utóellenőrzés. Közöttük volt egy saját, iskolai üzemeltetésű, két vendéglátóipari főzőkonyha. három Intézetben pedig csak tálaló-melegítő szolgálta a diákétkeztetést. Ami a tárgyi feltételeket illeti, a konyhák felszereltsége általában kielégített, rendeltetésszerű használatukkal viszont nem lehetünk elégedettek — jegyezte meg bevezetésként. — Közegészségügyi szempontból, például erősen kifogásolható, hogy a tálaló-melegítő konyhákon közvetlenül a szállítóedényekből, forralás nélkül tálaltak, bár erre mindenütt volt lehetőség. Ennél is kritikusabb mulasztás, hogy az eledel meny- nyiségét súlyra sehol sem mérték, a badellákat jósze- rint csak „szemrevételezték” az étel átvételekor. Megtudtuk továbbá, hogy a konyhák, étkezők tisztaságával kapcsolatban két helyen tettek jogos észrevételt a népi ellenőrök, s ennél is sajnálatosabb, hogy a mosogatási technológiát mindösz- sze egyetlen intézményben alkalmazták szabályszerűen. Az sem volt megnyugtató, hogy az étlapelemzések alapján ritkán jutnak baromfi- és halhúshoz a gyermekek, delente gyakori az erős, zsíros leves, a tízóraik és uzsonnák tervezését pedig meglehetős egyhangúság jellemzi. Továbbá: az étrend általában nem mindenkor igazodik az iskolások életkori igényeihez. Persze az ellenőrzések napjain, amikor várható volt a NEB-munka társak érkezése, ugrásszerű lett a javulás, de néhány nap múltán minden visszazökkent a régi kerékvágásba. És arról se feledkezzünk meg, hogy a felvett jegyzőkönyvek szerint csupán a saját üzemeltetésű konyhán volt biztosított a folyamatos „repetá- zás”, egyebütt csak a legutolsó étkező csoportok jutottak ilyen lehetőségekhez. — Munkabizottságunk természetesen megtette a szükséges javaslatokat a vizsgált egységek vezetőinek, több esetben pedig felszólította őket a törvényes állapot helyreállítására — mondotta befejezésként Balogh István. — Ennek ellenére úgy véljük, hogy a hatvani diákétkeztetést továbbra is figyelemmel kell kísérnünk, mint ahogyan a tanács művelődési osztályának mindent meg kell tennie azért, hogy a NEB tényekre alapozott határozott javaslataira hathatós intézkedések szülessenek a területen. Megmaradnak a kaptafánál? Romlott a kerekharaszti cipők hazai piaca A Duna Cipőgyár hatvani gyáregységében — régi szokásként — minden évben egyszerre veszik ki a szabadságukat az itt dolgozók. Ez Idő alatt nagy karbantartási munkák folynak, amelyeket rendes üzemelés alatt nem lehet végezni. Így volt ez az idén is! Július 18-tól augusztus 4- ig tartott a „szünet” Ke- rekharaszton, s ennek során Árvái József tmk-ve- zető irányításával a futószalagokat, gépeket sorra átvizsgálták, a szükséges javításokat elvégezték. Most, néhány napja, már teljes kapacitással dolgozik a gyár. Tőkés exportra, közelebbről NSZK-rendelésre készítenek folyamatosan leányka- és fiúcsizmákat. Ez igen munkaigényes feladat, s részben ezzel hozható összefüggésbe, miszerint a tervhez viszonyítva némi lemaradás tapasztalható a munkák vitelében. A nagy leállásig eltelt időszakban egyébként mindhárom relációban határidőre tudták teljesíteni a különböző szállításokat a kerekharasztiak. A nyugatnémet partnernek például 39 ezer pár téli jellegű lábbelit „postáztak”, a szovjet exportot túlteljesítették, a minimális belföldi megren- rendelést pedig igazán nem volt kunszt kielégíteni. Ezzel viszont azt is elárultuk, hogy a hazai piac felvevő képessége — a korábbi évekhez viszonyítva — lényegesen csökkent. Gábor András műszaki igazgató ezt a következőkkel magyarázza: — Elsősorban telítettek a nagykereskedelmi raktárak. Mi okból? Főleg a kínai piac révén nagy mennyiségű női és leányka- cipő került hazánkba, a mi termékeinknél lényegesen olcsóbb áron, s a fogyasztók természetesen azt vásárolták. Nem tudjuk, hogy az ilyesféle külkereskedelmi tendenciák meddig lesznek érvényben. Bpp ezért a tőkés-, valamint a szovjetexport-tevékenysé- günket kell fokoznunk, ha talpon akarunk maradni... Egyébként szó esett arról is Kerekharaszton, hogy a gyár a felsőrész-ellátot- ság biztosítása végett három helyen — Nagykökényes, Dány, Kóka — bérmunkaegységeket működtet. Ezeknek az éves kapacitása 200—210 ezer pár, amelyet hellyel-közzel teljesítenek is a vidéki munkáscsoportok. Most álltak sorompóba továbbá a Damjanich Szakmunkásképző Intézetben idén végzett szakmunkásfiatalok, számsze- rint tizenketten, akik a felsőrészkészLtőben, illetve a? újonnan létrehozott szabászai részlegben vették fel a munkát. Gond egyelőre nincs velük! Ellenkezőleg: könnyen, gyorsan illeszkedtek be a Duna Cipőgyár kerekharaszti kollektívájába, s remélhetőleg —nagy szükség van rájuk! — meg is maradnak a „kaptafánál”. (rn. gy.) Piaci pillanatoké Virágot a virágnak ... „Túrkésztáni.. (Fotó: Szabó Sándor)
