Népújság, 1986. július (37. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-12 / 163. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. július 12., síombct 9 Oberon álmodik Mertz Tibor duója Sztárek Andreával (Hermina) Császár Gyöngyi (Heléna) és Bal József (Demetrius) er) tréfája Réz Judittal (Moly) Egy meglepett arc: Császár Gyöngyié két végét elszakította az ár, akik akkor voltak a hídon, sem előre, sem hátra nem tmozdu Ihattak. Thetfordban az egész búza meg az árpa víz alatt van, s a parti füzek mind kitörtek. Emlékszel a graftond öreg Sales leányára; azt a réten sodorta el a víz. Egy szénaboglya tetejére menekült, de a boglya összeomlott, s a leány már majdnem beleveszett a vízbe, amikor egy mentő- csónak odaért. És mintha ennyi szerencsétlenség nem volna elég: alighogy a víz visszatért a medrébe, alighogy a fák rügyezni kezditek, nagy hóvihar zúdult az egész vidékre. Az egész kert fehérbe borult; a piros rózsákat nem lehetett megkülönböztetni a többitől. Amikor az iszappal borított gyepet látom, azon tűnődöm, vajon mi történhetett az erdei ösvényekkel, meg a te szegény kis barátnőiddel, a tündérekkel —, most, amikor egy zöld levél sincs, hogy menedéket adjon nekik... ” Will sugárzó arccal szakította félbe az olvasást. — Megvan az eszmém! Megvan, Augustin! Hála érte a feleségemnek! Idehallgass! Éreztem, hogy nem tudom megszólaltatni az antik Görögország nimfáit és dri- ádjait — de annál inkább otthon vagyok, ha a mi erdei-mezei tündéreinkről van szó! Ezekkel fogom benépesíteni Athén környékének erdőségeit, Theseus lakodalmának megünneplésére parasztok, munkásemberek játszanak majd el egy bohó darabot, s Oberon és Puck megtréfálják őket. Áldott légy, Arma!... Tudhattam volna, hogy akár közel vagy akár messze, soha nem hagysz el engem! Azzal nekilátott az írásnak. Mintha kollégája a világon sem volna. Az öreg Philipps a válla fölé hajol, s elnézi bűvös tollának gyors mozgását. Csudálkozva látja, hogyan formálódik élesen csengő sorokba ez a túláradó képzelet. A vizek megáradnak, szétterülnek, büszkén, hogy partjaikat megsemmisítik. A kalász elrothad gyöngéd hüvelyében, mint a csupasz képű vőlegény, akit lakodalma előtt lekaszált a halál. Hollók híznak a járványsújtotta nyájon. A rózsa elhervad a zúzmara alatt. A jég eltakarja a mezei ösvényeket, ahol tündérek járták körtáncukat. Télapó kopasz, fagyos homlokán — mintegy csúfságból — a nyári koszorúi díszeskednek. — Igazi boszorkánymester vagy! Adja Isten, hogy azok a puritán prédikátorok föl ne jelentsenek, mert még megégetnének varázslásért! Ilyen silány fémet arannyá változtatni, ilyen lapos prózát tiszta költészetté! Micsoda isteni adomány! Tiéd a Parnassus és az Olympos — de addig is legyen áldott az a nap, amikor beléptél a társulatunkba; oly nagy szükségünk volt poétaszínészre! — Ezt a dicséretet őszintébbnek érezném, ha nem vártam volna rá oly soká, s különösen, ha kollégáim hajlandók lettek volna hamarább meghallgatni engem ... Will keserűen gondolt visz- sza arra a két esztendőre, amelyet tétlen toporzékolásban töltött a társulatnál — úgy érezte, hogy ezt az egész időt terméketlen feladatokra, ostoba munkákra vesztegette el, össze nem illő darabfoszlányokat foltozott össze, régi anyagot frissített föl, ahelyett, hogy újat szőtt volna; mert ezek az idegen darabok, akármennyit kínlódik Is velük, sohasem emelkedhetnek föl az igazi szépség magaslatára ... De attól a naptól fogva, amikor a Szentivánéji álmot megírta: fordult a kerék, s ia szerencse mosolyogni kezdett reá. (Részletek Longworth Chambrun: Kitűnő ibavátom Shakespeare John Lacy, őfelsége színészének ivisszaemlékezései című könyvéből.) Interjú Jeney Istvánnal A jó mese mindig igaz Jeney István színész-rendező jelenleg a Pécsi Nemzeti Színház tagja. Ö állítja színpadra — pontosabban gyepre — az Agria Játékokon Tankred Dorst: Amálka című darabját. A pályára 1968-ban került, amikor megnyert egy országos szavalóversenyt. Ekkor figyelt fel rá a szakma: Cserhalmi György illetve Simon Zsuzsa támogatásával első nekifutásra fölvették a Színművészeti Főiskolára. — Hogyan találkozott a színházzal? — Kiskoromban elvittek a szüleim egy-két előadásra, amiket halálosan untam. Roppant érdekelt ugyanakkor, hogy mi történik a színfalak mögött, amíg egy írott szövegből élő játék születik. Alighanem ez a magyarázata annak is, hogy kezdettől fogva voltak rendezői ambícióim. Én rendeztem például főiskolai osztálytársaim vizsgáinak egy részét. Azóta is párhuzamosan végzem a két tevékenységet. Hat évet dolgoztam Szolnokon. Az ottani ör- kény-rendezésem főszereplője, Nagy Sándor Tamás most az Amálkában is játszik ... — Mi vonzza Egerhez? — Tavaly a Hamupipőkében játszottam itt a Népkertben. Akkor határoztuk el Szikora Jánossal, hogy a tó körül az idén is bemutatunk egy darabot. A nyugatnémet író művére részben azért esett a választás, mert szinte erre a helyszínre íródott. Fű, fa, virág, víz és ég adja a „díszleteit”, s ez itt mind megtalálható. Méghozzá szinte élő színpadot alkotva. — Végigolvasva a szövegkönyvet, egy különös mű bontakozik ki előttem. Egyrészt beépítette az író a klasszikus meseelemeket. Megtaláljuk az árva lányt, a gonosz mostohát, a jó tündért és az emberevő baglyot. Másrészt viszont a mesei panelokhoz képest itt meglepő és elgondolkodtató eltéréseket találunk. A darab derűjét átszövi a disszonancia. Amikor a gonosz • mostoha elzavarja Amálkát az erdőbte feketemézért, útközben számos társ szegődik mellé. Csakhogy a megszokottól eltérően ők nem segítik, inkább hátráltatják a . hősnőt célja elérésében, hiszen ahelyett, hogy valamilyen kiváló, speciális tulajdonsággal rendelkeznének, amire egy-egy akadály legyőzésénél szükség lehet, mindnyájan valamilyen sérülést hordoznak magukban, önbizalomhiányt, tehetetlenséget. félelmeket... — A színház nem múzeum. Az élet konfliktusokkal telített és ezek ábrázolását nem kerülheti meg, mert elveszíEbben a darabban is mai emberek, mai karakterek élnek és cselekszenek (vagy nem cselekszenek). Amálká- nak az a tragikuma, hogy egyszerűen nem tud nemet mondani, és mindenkin segíteni akar. Emiatt olyan kalandokba keveredik, amikre semmi szüksége nincs. Nem biztos az, hogy önmagában pozitív, ha mindenki ránk tukmálhatja a szeretetét.. Ezt az összetett szerepet a kaposvári színház tizenkilenc éves színésznője, Kiss Andrea játssza. — Vajon mennyit értenek majd meg ezekből a „felnőtt” problémákból a gyerekek? — Korábban is rendeztem már gyerekdarabot, de ez a kérdés különösebben nem foglalkoztatott. Ök mindig megértették és élvezték az előadást, a kísérő felnőttekről ezt nem minden esetben lehetett elmondani. Mi az hogy felnőtt? És mi az hogy gyerek? Dosztojevszkij mondatja Miskin herceggel, a Félkegyelműben, hogy a gyerekek elől semmit sem szabad eltitkolni. — Az ifjúsági drámairodalom színvonala katasztrofális. Spmmitmondó sematizmusokkal. bomirt hülyeségekkel, lila ködökkel vannak tele a darabok. Eleve gyanús számomra, ha egy gyerekkel gügyögnek. Ez ugyanis any- nyit jelent, hogy nem tekintik egyenrangú parternek. Valódi jellemeket, létező konfliktusokat, hiteles indulatokat kell az eőadásnak tartalmaznia. hogy hatni tudjon. Ami a jó mesékben történik, mindig igaz. Talán ez bennük a legnagyobb abszurdum. — A mesék általában happy end-del végződnek. Megtalálja-e Amálka a boldogságot? — Formailag minden elrendeződik. Hősnőnkről kiderül, hogy királylány, s lovagja is akad. A gonosz mostoha pedig szétrobban. Csakhogy érződni fog: ezt már nem először teszi és bármikor újra visszatérhet. ha úgy tarja a kedve... — Az eredeti szövegkönyvhöz képest a próbák során még alakul, változik a mű. Mennyiben lesz ez végül is Tankred Dorst alkotása és mennyiben Jeney Istváné? — Egy színházi előadás mindig a színészeké és a rendezőé. És annál inkább az övék, minél jobban megfejtik az írót. Dorst egyébként bejelentette, hogy megnézi az egri bemutatót: remélem sikerül majd ideA vízitündér: Nyertes Zsuzsa (Fotó: Kőhidi Imre) utaznia. A változtatásokra természetesen szükség van, ha azt a színészek karaktere, a darab ritmusa, a hangsúlyok áthelyezése és vagy még egymillió dolog megkívánja — A próbák alapján ítélve feszített tempójú, szug- gesztív előadást láthatunk majd. A játéktér és a színészi teljesítmény maximális kihasználása, a sok meglepetést tartogató jelmezek és kellékek, a szokatlan megoldások úgy sejtetik: különleges élményben lesz részük a nézőknek. — A művészetben csak annak van értelme, ami különleges. Ki tart meg emlékezetében egy sablonos eszközökkel felépített bemutatót? Engem mindig is a hatásgyakorlás izgatott a legjobban: az, hogy egy adott embercsoport érzelmeit, gon. dolatait, véleményét befolyásolni tudom. Számomra kétfajta színház létezik; jó és rossz. És jó csak az lehet, amelyik hat az emberekre. Ennek érdekében bármely stílusból és irányzatból lehet meríteni. — Az Agria Játékok lefutása után kezdődik az újabb évad. Milyen tervekkel vág neki 1986—87-nek? — Pécsett két darabot rendezek. Bohumil Rabal: Táncórák idősebbeknek és haladóknak című regényét én írtam át színpadra, a másik egy ezerötszáz éves indiai mű, Malaviról, egy táncosnőről szól. Emellett részt veszek egy Athénban és Londonban székelő nemzetközi színházi kutatóközpont munkájában is. Ennek keretében ősszel Csehov Sirályát rendezem a görög fővárosban. Koncz János ti hitelét és hamissá válik.
