Népújság, 1986. július (37. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-10 / 161. szám
4. Épül az István-kút Az Egri Városszépítő Egyesület szervezésében, egri vállalatok és kisiparosok társadalmi munkájával készül az Antikvárium melletti István-kút, melyet még a nyáron átadnak rendeltetésének. A szobor valaha az új postaépület helyén álló Holik-ház egyik falifülkéjét díszítette, s most a Vármúzeum restaurátorai varázsolták újjá. Az ezt körülölelő kutat Vildd László építész tervezte, aki a budapesti belvárosi rekonstrukcióban is közreműködött. Képünkön Kóczé Zoltán és Kovács András a kút előtti térség díszburkolatát rakja le (Fotó: Koncz János) „Emberek, mosolyogjatok!” „Emberek, mosolyogjatok!” Először csodálkozva nézem a falusi buszmegálló előtti aszfalton a feliratot. Míg nem olvasom azt hiszem, kedvenc együttesének nevét festette valaki míves, kalligrafikus betűkkel a járdára, ezzel is kifejezve rajongását. De nem... Az eső elől védő fapavilonba sorra érkeznek az emberek. Az első, egy fiatal lány, először a menetrendhez siet, csak azután néz körbe. Lassan elolvassa a fehér betűket. Rám néz, különös, meleg fénnyel a szemében. A szája aprót rán- dul, majd egyenletesen szétnyílik. Mosolyog. Visszamosoly- gok. Már nem idegen. Valahol összetartozunk. De nem szólunk. A férfi kislányát vezeti. Egyikük sem morcos. Nincs is szükségük a felszólításra. Az apa kíváncsiságból betűzgeti a rövidke mondatot, majd felpillant, ölébe veszi a csivi- telő csöppséget, és összeszokottan dörgölik egymáshoz az orraikat. A moziban tömött sorok. Érthető, ezen a napon harmadik helyárú filmet vetítenek, amely már önmagában is minősíti az alkotást. Vonzó a rendező neve is: Jamie Uys, a Sivatagi show és Az istenek a fejükre estek című produkciók készítője. Most a Hóbortos népség című műve szerepel a műsoron. A teremben szokásos, kezdés előtti moraj, az arcokon a várakozás izgalma. Az események gyorsan peregnek. Láthatunk beszélő postaládát, futószalagon rohamban érkező, robbanó tortalapokat, melyek díszítésre várnak, felfújt léggömböket csomagoló alkalmazottakat, pórázon vezetett férfiakat, nőket, kalapot fogó asszonyságot, megkergült fotocellás ajtót, ugráló, sípoló, füstölgő bőröndöt. S az arcokon döbbenetét, megkönnyebbülést, sértődöttséget, felszabadult boldog kacajt. A filmben elképesztő, váratlan helyzetekben kaptak kameravégre különféle embereket. S az ő esetlenségükben, hiszékenységükben, vagy akár leleményességükben saját magunkra ismerhettünk. Ezért is könnyeket fakasztó, hasfájdító, véget nem érő röhögésekre, vihogásokra, nyiharászásokra, bruhaházásokra, fullasztó nyöszörgésre, sikkantásokra késztető a mű. S a végén mindenki ragyogó arccal, a kacagás könnyével a szemében, kipirultan indul az ajtó felé. Nem egymást lökdösve, nem rohanva. Itt-ott még fel-felröppen egy-két tinivihogás, egy fiú megjegyzi: úristen, csak nehogy holnap az órán eszembe jusson valamelyik jelenet, és felröhögjek. Aztán megy ki-ki a maga dolgára, még utoljára cinkos, jókedvű pillantást váltva azzal, aki másfél órával ezelőtt még rideg idegenként ült le mellénk a nézőtéren. És odakint megváltozik az utca hangulata.. . Talán jó lenne, ha mindig kezünk ügyében tarthatnánk az ilyen filmet, ha a feleség morcosán jön haza a munkából, ha a férjnek nem ízlik a vacsora, ha az anyóst felbosszantja a menye, ha a főnök leszidja a beosztottat, ha a boltban romlott tejet adnak, ha a telefont hetek óta nem javítják meg, ha borús az idő, s ettől rosszkedvűnk van, ha. . . De lehet, hogy elég lenne megjegyezni, és nagyon sokszor gyakorolni a járdára festett mondatot: ,,Emberek, mosolyogjatok!” NÉPÚJSÁG, 1986. július 10., csütörtök Liszt-centenárium Bayreuth-ban- Úgy él, mintha halhatatlan volna — Rendhagyó szezonra készülnek Bay- reuth-ban Richard Wagner unokája, Wolfgang Wagner irányításával. Az Ünnepi Játékok fő programja nem Wagner-mü felújítása lesz, hanem dédapjáról. Liszt Ferencről, a centenáriumi megemlékezések eseménysorozata. Születésének 115., halálának 100. évfordulója alkalmat ad arra, hogy ismét cáfolják a gyakori vádat, amely szerint a Wagner-kultusz elhomályosítja Liszt érdemeit a világ első fesztiválszínházának létrehozásában. Hangverseny a Wahnfried villában — a zongoránál Liszt köztünk, mintha halhatatlan volna. Fagatták magyarságáról is. „Magyarország erős, termékeny föld, melynek annyi nemes fia van! Ez az én hazám! — vallotta. És én is — kiáltottam fel a hazaszeretetnek Önök által talán megmosolygott kitörésében — én is ehhez a régi, erős fajhoz tartozom, én is fia vagyok az őserőtől duzzadó, zabolátlan nemzetnek, amely bizonyára még jobb sorsra van kiszemelve." Végrendeletében azt kívánta, ott temessék el, ahol örökös vándorútján a halál utoléri. 1886 áprilisában újra Bayreuth-ban tartózkodott. Unokája Daniela-Senta esküvőjére érkezett, majd továbbutazott Munkácsy Mihály laxenburgi kastélyába, de megígérte, hogy az Ünnepi Játékokra visszátér. Július 21-én lázasan szállt le a vonatról, meghűlt és tüdő- gyulladást kapott. Betegen is megjelent a fogadóestélyeken és páholyában hallgatta végig a Trisztán és Izolda előadását. Nagyon szerette ezt a művet és családja, barátai aggodalma ellenére kimerülve tekintette meg. Leánya a Wahnfried, a családi villa mellett álló csendes Eschenbach-villába helyezte el. Az orvosi kezelés, a gondos ápolás elkésett, szervezete nem bírta leküzdeni a magas lázat, július 31-én meghalt. Az Ünnepi Játékok gyászos eseményekkel folytatódtak. Koporsóját a mai Wagner Múzeumban ravatalozták fel és innen fáklyás menet kísérte nyughelyére a városi temetőbe. Sírja felett most kápolna emelkedik, falain a szülőföld Raiding emléktáblája, a magyar Liszt Ferenc Társaság üdvözlete, és a városé, amely örökre befogadta. Erdős! Mária Az előadások július 25-én kezdődnek és augusztus 28-ig tartanak. Liszt halálának napján július 31-én, a Fest- spielhausban, Wagner színházában, ahol 110 éven át csak az ő művei szólalhattak meg, ünnepi hangversenyt rendeznek és Liszt Faust szimfóniájával emlékeznek a XIX. század kiemelkedő művészére. Ez lesz a nyitánya annak a rendkívül gazdag programnak, amellyel a város és vendégei hódolnak Bayreuth egykori díszpolgára, pártfogója előtt. A közelmúltban jelent meg az idei Ünnepi Játékok évkönyve, első oldalait a két zseniális művész Liszt és Wagner kapcsolatának szentelték. Korabeli képek, karikatúrák. levelek idézik fel a zenetörténelem hétköznapjait, az alkotók küzdelmeit, egymással és társadalmukkal. „Csak fogj bátran neki és dolgozz műveden" — bátorította rendíthetetlenül Liszt barátját színházának felépítésére, amelyhez a legjobb volna azt a programot mellékelni, mint amilyet a sevillai káptalan adott az építésznek a katedrális emelésekor: építsen olyan templomot, hogy a következő nemzedéknek ezt kelljen rá mondani, a káptalan őrült volt, hogy ilyen vállalkozásba fogott, de a katedrális áll!” Ez volt az első alkalom, hogy egy eszme és egy mű kedvéért teremtettek színházat. 1876- ban a megnyitóján Vilmos császár azt mondta: „Nem hittem volna, hogy véghez- viszi.” Wagner pedig így köszöntötte Lisztet: „Itt áll az a férfi, aki legelsőnek állt mellém a hitével akkor, amikor még senki sem tudott rólam, aki nélkül önök talán soha a zeném egyetlen hangját sem hallották volna — az én drága barátom, Liszt Ferenc." Az idősödő mester, Pest, Bayreuth, Weimar és Róma között osztotta meg életét. Három gyermeke közül Co- sima élt, akit második házassága kötötte Wagnerhez, öt unokája várta és bayreuth-i társasága. Sok estéjét töltötte a híres művészkocsmában az Euleban, amelynek falait ma is a város művész vendégeinek fényképei, aláírásai díszítik. Liszt közelében felfedeztük a budapesti Operaház együttesének az emlékét, az 1938. évi vendégjátékuk alkalmából, a Szent Erzsébet legendáját adták elő. A bayreuth-i krónika feljegyezte, hogy Lisztről azt állították rajongói: úgy él Sirkápolnája a bayreuth-i temetőben Liszt Ferenc leányával. Cosimával pesti látogatásuk alkalmával Ezen nevet Mongólia (Ilii.) Sagdajn Cend-Ajús: Fortély Az autóbusz-megállónál véletlenül Bátarba botlottam.' — Ezer éve nem láttalak! Eljöhetnél egyszer hozzánk — invitált vendégségbe. — Nagyon messze laksz a végállomástól, sokat kell gyalogolni. — Mi van, elfelejtettél járni? Na, gyere csak! — és fellökött az induló buszra. Ez egyenesen a házunkig visz. Azt hittem, hogy ismeri a sofőrt. Ment a busz, egyesek fölszálltak, mások leszálltak. A cégén ketten! maradtunk a kocsiban. Bátar a sofőrhöz lépett: — A barátomnak fáj a lába, legyen szíves, álljon meg annál a háznál. Nem értettem, miért akar Bátar leszállni, amikor még a végállomáson se voltunk. Bátar ravaszul rám kacsintott. — Barátom, itt álljon meg kérlelte újból a pilótát. Az válaszul teljes sebességre kapcsolt, és egész magatartásával kihangsúlyozta, hogy nem ismer ilyen Bátar-féle embereket. — Mibe kerülne magának, ha megállna, hogy segítsen egy emberen!... No, itt is vagyunk. Ugye megáll? A sofőr tovább robogott, még a végállomásnál sem állította meg a kocsit. Bátar folytatta a színjátékot. — Álljon meg már végre! — Elromlott a fék! — válaszolta pimaszul a vezető. No, risézd csak, most értünk Bátar házához. Ekkor a barátom így szólt: — Na, tessék, most aztán itt gubbaszthatunk a kocsiban a következő megállóig... A sofőr hirtelen lefékezett: — Szálljanak le azonnal! Felugrottam az ülésről, de Bátar megrántotta a karomat, hogy üljek csak nyugodtan vissza. — Majd a mi megállónknál szállunk le, ha újból odaérünk — jelentette ki határozottan. — Ez ugyanis kör járat. — Azonnal szálljanak le! Ne tartsák fel a menetrend szerinti járatot! — rivallt ránk a buszvezető, és kilök- dösött a kocsi belsejéből. — Viszontlátásra, uraim — integetett utánunk, aztán gázt adott. Akkor vettem észre, hogy éppen Bátarék háza előtt állunk. — Hogy te milyen dörzsölt vagy! — rikkantottam őszinte tisztelettel. — Hol itt a dörzsöltség? A legtöbb ember idegeskedik <a közlekedés miatt, holott egyszerűen csak jobban kellene ismerni az emberi lelket — válaszolta ártatlan mosollyal Bátar. — Vegyük például a mi esetünket. A sofőr is örül, hogy úgy történt minden, ahogy ő akarta. Én is örülök, hogy úgy sült el a dolog, ahogy én szerettem volna... És van-e annál, nagyszerűbb, mint amikor az emberek örömet szereznek egymásnak? Dóros Judit
