Népújság, 1986. július (37. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-19 / 169. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. július 19., szombat 7. A Szentivánéji álom a Líceumban Szoboravatás Kővágóörsöa Ha a művész hitetlen, a közönség Is az A közönség először ámuldozik a Líceum udvarán, nyújtogatja a nyakát, majd beletörődik, hogy nem elsősorban számára készült ez a darab. Aztán fogja magát, szép csendesen kereket old, vagy éppen kötelességtudóan végigásítozza az előadást. Nehezen lehet elképzelni, hogy valaki ilyen Szentivánéji álmot állítson színre. Shakespeare darabja ugyanis az első helyeken tanyázik a színházi sikerlistákon. Valószínűleg a rendező, Csizmadia Tibor, épp ezen akadt föl, s valamiféle közbelygyűjte- ménynek tekintette a művet, melyet valahogy „föl kell frissíteni”. Már az sem elég, hogy mai ruhában, korszerűsítve játsszák. Ilyen is előfordult. Jön a következő ötlet: Puck üljön tolókocsiban. De biztos már ezt is kitalálták... Folytonos villódzás, befe- jezetlenség, lezáratlanság az Agria Játékok idei programján szereplő Szentivánéji álom. A művészek mintha bizonytalanságukról kíván-' tak volna szólni, arról, hogy mennyire nehéz ma szerepelni, a színpadon a világról érvényeset elmondani. Hiszen a lényeg — úgy tűnik — megragadhatatlan, annyiszor próbálták már különböző módokon elmondani a végső értelmet vagy értelmetlenséget, hogy szinte minden az érvényét vesztette. Egyik kísérlet a másikat követte, Thália mégsem kapta vissza régi fényét, amit valamikor a legendás időkben megszerzett. Néhány ilyen pillanat volt talán a történelemben, amikor író, színész és rendező — lehet, hogy valamennyi egy személy, mint Shakespeare — azonosulni tud valami mélyebb igazsággal. Az események nem sodorják, hanem ő maga válik irányítóvá, sorsformálóvá. Talán igaza van Csizmadia. Tibornak. Elképzelhető, hogy sok\ bemutató csupán szemfényvesztés, amelyben már az is rég elvesztette a hitét, aki megteremti. Csupán megszokásból, kényszerből, kenyérgondból, öntetszelgés- ből és ki tudja még miből táplálkozik a színházművészet jelentős része. Vitatkozik, hadakozik Csizmadia azzal a darabbal, amely oly sokszor szolgált önös érdekeket, művészeten kívüli szándékokat. Az elképzelés, az indíték valószínűleg ilyen tiszta forrásból fakadt. Érződik a vívódás, a teremtő akarat, az önmagát folyton ellenőrző szellem jelenléte. Végül is azonban, minden rokonszenv ellenére, a szemtanú megállapíthatja : az erőlködés meddő, nagyon kevés az, amit a szellemi kaland nyomán a „bevétel" rovatba elkönyvelhetünk. Sokkal több vész el: a közönség elfárad, nem felüdül, távolodik, nem pedig közeledik a művészeti ághoz. Akik a széksorokban ülünk, ha hibgsak is vagyunk, hogy világunk olyan, amilyen, azért jórészt védtelenül és nyitottan ülünk be az előadásra. Ha elhiszik a színészek és rendezők, ha nem: akkor is hátsó szándékok nélkül nézzük mindazt, amit megmutatnak nekünk. Már megjelenésünkkel tanúskodunk a mellett, hogy színházat igenis érdemes csinálni, személyesen vallunk hitet a gondolat, a szó, a játék mellett. Itt pedig már azzal is kétségbe vonja jóhiszeműségünket az előadás, hogy keveset láttat magából. Nincs emelt színpad, így az előttünk ülő háta mögül hol erre, hol arra kukucskálunk. Próbáljuk összeszedegetni a cselekmény morzsáit, a látvány foszlányait. Az egyik például wagnerizált változat. Abban Oberon és Titánia niebelungi hősök, tirádákban vagy még inkább, áriákban fogalmazzák meg mondandójukat, mintha csak Bayreuth-ban látnánk valamelyik „fölséges” operarendezést. De ez is csak paródia. Pécsi Ildikó kiváló ebben a maszkban, mintha alkatára szabták volna ezt a „brünhildai” szerepfelfogást. Titániaként, lebegő manóit úgy rángatja fátylán maga mögött, mint holmi muslicákat. De aztán lehull ez a kelme is, kiderül: nem az ő ereje mozgatta a tündérkéket. Még az idézőjel is idézőjelbe van téve, igazá-* bóí alig vehetünk komolyan valamit. Hol az a bizonyos természet, amely úgy kilendült a csenevész tündérkirály és jól megtermett nejének harca következtében? Inkább holmi groteszk perlekedés tanúi vagyunk — egy lavór vízben tör ki a tengeri vihar —, amely egy Wagner-opera filmfelvétele után, mintha a jelmezben maradt statisztéria tagjai között játszóddá. Nem is szólva Puckról, erről a nevetséges kópéról, aki összkomfortos tolókocsival rohangálja végig az előadást. ő ki is rí ebből a körből, már levette a filmgyári kosztümöt, angolkockás Sherlock Holmes-sapkában száguldozik járművével. Zöld zászló alatt, bénaként „vitorlázik”, de hogy ezt se kelljen teljesen komolyan venni, egyszer csak kilép gyógyászati segédeszközéből, és átmenet nélkül sétálni kezd. Nem szervezője, irányítója, csupán tagolója a játéknak: négy kerekén úgy jelenik meg, mint a menetrend szerinti vonat. De emellett több más vonulat is jelen van. így a királyi pár és környezete valamiféle gengsztertörténetet idéz fel. Theseus — Derzsi János megformálásában — bandavezér, aki gátlástalanul osztja „igazságait”, lenézi a nála alacsonyabb rangban állókat, kínosan ügyel cinikus felsőbbrendűségére. Emellett telve van kíméletlen vágyakkal, menyasszonyához, Hippolytához durván közeledik, egész magatartása tenyérbemászó. Első megjelenésükkor valamiféle Koldusopera-változatra gondolhat a néző, s csak később lazul fel. oldódik az el- benyomás. A mesteremberek semmiféle korhoz nem kötődnek, jelmezük akár egy mai munkásruhát is fölidézhet. Bár a rendező oda nem illő elemeket helyez el, így például Zuboly mintaszerű öltönyé- ' hez ipari fogókesztyű járul. Oktondi előadásuk alatt frakkot öltenek, hogy tovább bonyolódjék a hangulatok zűrzavara. Sehogy sem tudja a néző elképzelni, hogy ennek a báli öltözetnek — nagypolgári jelképnek — mi keresnivalója van itt. A fiatalok, az egymást hajszoló szerelmesek, megint csak másként kerülnek elénk. Modern „digó szerelésben” pompáznak. Mintha csak a Dolly Roll együttes valamelyik koncertjéről csöppentek volna ebbe a műbe. Ezt a hatást erősítik a különböző formai megoldások: az érzelmi kavarodás csúcsán hirtelen valamilyen táncverseny kellős közepébe kerülünk. A párok szabályszerű társastáncokat mímelnek, szavaik értelmetlen szertartásosságát, zenei jellegét aláhúzva. A játék elemei valamilyen sajátos vegyületet alkotnak, amely ellentmond a rendkívül egyszerű díszletnek — Lábas Zoltán munkája —, de a megszólaló muzsikának is, amely a dzsessz, a klasz- szikus zene és angol népdal- feldolgozások keveréke. Egy idő után a néző még bele is nyugodna ebbe a ki-, módolt zűrzavarba, mert Shakespeare alkotása annyira tökéletes, hogy sok mindent kibír. Bár a rendezés, mintha minden áron azon dolgozna, hogy megfossza biztos támpontjaitól a darabot és a nézőt. Ám valami kis igazságtöredék végül előkerül. Ha az volt a célja a társulatnak, hogy korunk sokszor megmagyarázhatatlan jelenségei között kifürkéssze: milyen kis valóság - és hitelességmagva lehet a Szentivánéji álomnak ma, akkor ezt a furcsa elméleti feladványt nagyjából megoldotta. Ám kevésbé felel meg egy szerves, minden ízében átgondolt előadás követelményeinek ez a bemutató. A szélsőségeket nem követi eléggé a színészi játék sem. Eléggé tanácstalanok a szereplők. Ezért talán nem is érdemes részletesen elemezni alakításaikat. Kritikám címéül azt a megállapítást választottam: ha a művész hitetlen, a közönség is az. Az utóbbi távolmaradásával tüntet, míg az előbbi sikertelenséggel fizet tétovaságáért. így vagy úgy, mind a két fél veszít, nem érdemes ekkora „lombikban” egy előre vesztésre ítélt kísérletet végbe vinni. Reméljük, hosszabb távon nem szenvedett csorbát ezáltal Egerben a színház ügye, amely az utóbbi időben az érdeklődés homlokterébe került. Mert a rossz álom — még ha szentivánéji is — hamar elszáll, s abból felébredve is, változatlanul szükségünk van a művészet igazára. Gábor László Veszprémi Imre szobrászművész a közelmúltban telepedett le a balatonparti Kővágóörstöl nem messze található Kék- kúton. A művész itt a Kornyi-tó partján kíván egy szabad, téri kiállítást készíteni. A készülő szoborpark első kompo. zíciója július 5.től látható (MTI-fotó: Arany Gábor) A nyelvhasználati leleményesség és találékonyság A sajtó hasábjain megjelent közlemények figyelmes olvasói gyakran tapasztalhatják, hogy az egyes cikkek szerzői a szövegalkotás, a megfogalmazás nyelvi lehetőségeinek megválasztásában nyelvhasználati leleményességükről és találékonyságukról is számot adnak. A szürke, a semleges, a közömbös nyelvi formálás kelepcéit és csapdáit azzal kívánják kikerülni, hogy a nyelvi leleményesség és ötletesséa is kulcsszerepet kap cikkeikben, közleményeikben. Elsősorban írásaik szókészletében, frazeológiájában, s mondataiknak aforizmaszerű megszerkesztettségében, továbbá az egyes szóalakok jelentéstartalmának és használati értékének átcsúsztatá- sában érzékelhetjük a nyelv- használati leleményességet és találékonyságot. A hévízi erdőik lassú pusztulásáról írt közleményben olvashattuk pl. ezt a mondatot: „Jó volna leülni — mielőtt még teljesen leülnénk" (Magyar Nemzet, 1986. jún. 14.). Azaz: le kell ülni az érdekelteknek a tárgyalóasztalhoz, s ez nem tűr halasztást. A „mielőtt teljesen leülnénk" szöveg- részlet igazi mondanivalójának ötletességéhez ismernünk kell a leül ige mai nyelvhasználatunkban, elsősorban a sportnyelvben kialakult jelentésváltozatát, használati értékét: „A játék, a meccs, az iram leült”. De az a késztetés is benne van a nyelvi formálásiban: ha nem cselekedünk gyorsan és időben, valóban leülhetünk, s elgondolkozhatunk tehetetlenségünkről, felelőtlenségünkről, egy értékes „gyógyerdő” pusztulásáról. A nyelvi leleményesség, találékonyság és ötletesség nem véletlenül jelentkezik azoknak a cikkeknek, verseknek megfogalmazásában, amelyekben a humor, a derű, vagy éppen a groteszk irónia is átszínezi a mondanivalót. Merész nyelvi leleményként értékelhetjük azokat a szokatlan, s ugyanakkor valóban ötletes szóformákat, amelyek kulcsszerepet vállalnak ezekben a szövegrészietekben: „Még a kedvem is meglegénylik” (Csanády János: Belvárosi nosztalgia). — „Zengje ma Csönge fiát ünnepi csönge- delem (— zöngedelem) (Kál- noky László: A hetvenéves Weöres Sándornak). Hat női csapat kétnapos egri gálájának beharangozását vállaló közlemény szellemes szólele- tniénye állítja meg az olvasót: „Nemzetközi futbalett Egerben, a körcsarnokban” (Népújság, 1986. ápr. 3.). Dürenmatt: Az öreg hölgy látogatása című darabjának előadásáról írt kritika hangját átszínező, s olykor groteszkbe hajló nyelvi formálásában a nyelvhasználati találékonyság példáját kell értékelnünk „a nyomoronc kis szatócsüzlet" jelzős szerkezetben (Kritika, 1986. 3. sz.). Az olvasók érdeklődését és kritikai érzékénységét is felkeltő és erősítő nyelvi leleménynek kell tekintenünk ezeket az egymásnak is feleselő szövegrészieteket: „Akkor sem volt lila a fejed a dühtől, amikor a sportvezetés nem akarta számodra megadni az állandó utazási lehetőséget?” (Ádám, 1985. 3. sz.). — „Ettől a műszótól amúgy is céklafejem lesz” (Miskolczi: Mindenki mással csinálja. 131.), A szavak megrövidítésének is önmagában véve sajátos szerepe lehet: s alkalmas a kedélyeskediés hangulatváltásainak érzékeltetésére, s a megsemmisítő kritikai élcelődés felnagyítására: „Az Apostol együttes deresedd kobzosa azt dalija a műsornyitó tankölteményében ... A riporter üres, semmitmondó kérdése: Szerin* ted, mire vagyok én most kíváncsi. Válasz: tudja a nyavaly!" (Élet és Irodalom, 1983. aug. 5.). Dr, Bakos József A felsőtórkónyi KISZ-táborban Országos bábjátékos szaktábor úttörőknek Bábkészítés a szabadban A gyerekek már as előadásra készülnek (Fotó: Szántó György) Az idén nyáron is a felsőtárkányi KISZ-vezetőképzö adott otthont az országos úttörő bábjátékos szaktábor résztvevőinek. Festői környezetben tíz napon keresztül ismer, kedhetnek meg az árnyjátékkal és a bábkészítéssel az egri Harlekin Bábszínház szakmai irányítása mellett. A bábprogramokon kívül a gyerekek megismerkedhettek Eger és a Bükk nevezetességeivel, valamint sport, és kulturális műsor teszi változatossá az itt-tartózkodást. Az el»ő Játék a bábokkal Mindennapi nyelvünk
