Népújság, 1986. július (37. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-18 / 168. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. július 18., péntek Itt az Öleit A Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet munkatársai vizsgálják az Öleit Club 11 R típusú négyszemélyes kisau. tót. A laboratóriumi méréseken túl országúti futópróbának is alávetik az új, Romániában gyártott gépkocsit. Az eddigi tapasztalatok szerint az 1129 köbcentiméteres, négyhengeres, léghűtésű, 42 kilowattos, bowermotorral felszerelt kiskocsi 90 kilométeres óránkénti sebességnél hat liter 98.as benzint fogyaszt száz kilométerenként, 120.as tempónál 8 litert, városi forgalomban pedig 8,9 litert. A minőségellenőrzés után már csak a kereskedelmi tárgyalásokon múlik, hogy mikor lesz hazánkban is kapható a román—francia rész. vénytársaság által gyártott kisautó (Fotó: Kőhidi Imre) Dzsekik — exportra A budapesti Zenit Ruhaipari Szövetkezet bükkszenterzsé. beti üzemegységében 1981 óta készítenek ruházati termékeket. A körülbelül 70 női dolgozót foglalkoztató kirendeltsé. gén jelenleg szovjet exportra gyártanak bélelt dzsekiket. Az év végéig előreláthatólag 55 ezer darabot juttatnak el ide. A telephely főként a faluban élő cigánylakosságnak nyújt munkalehetőséget, kedvező kereseti feltételekkel. Képünkön Kalas Béláné tűzi a béléseket (Fotó: Tóth Gizella) EZ A KETTŐ ÖSSZEFÜGG! „Külkereskedelmi korlát” és gazdasági növekedés Beszélgetés Subóné Varga Judit tudományos kutatóval Közismert, hogy gazdasági növekedés nélkül zártuk az 1985-ös évet, s bizony, rosszul kezdődött az idei esztendő is. Ilyen előzmények után igencsak szembeötlő volt a Közgazdasági Szemle című folyóirat idei, márciusi számának egyik tanulmánya, aminek a következő címet adták: A „külkereslke- delmi korlát” és a ciklikus növekedés .. . Szerzője Subán« Varga Judit, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos munkatársa. Bár a kutató a személyes beszélgetésünk során többször is aláhúzta, hogy ő hazánk gazdasági életének korábbi, különösen az 1961— 75 közé eső időszakát vizsgálta, tehát hiba volna elhamarkodott következtetéseket levonni ebből 1985— 86-ra, szerkesztőségünk meggyőződése szerint az írás vázlatos ismerete napjainkban is tanulságos. — Kezdjük a címmel, az alapfogalmaikkal! Mit ért a ciklikus növekedés alatt? — Mindenekelőtt a beruházási tevékenység szakaszos alakulását 1961—75 között. Köztudott, hogy sokat költöttünk az ipar, a mező- gazdaság és más népgazdasági ágak fejlesztésére, de a fejlesztés üteme nem volt egyenletes. Dinamikus és kevésbé dinamikus növekedési szakaszok váltották egymást nálunk, akárcsak a kisebb szocialista országokban — Hasonló, szabályos ingadozások figyelhetők meg abban az időben az ország külkereskerelmi forgalmában is. Noha a másfél évtizedes időtávot a forgalom növékedése jellemezte, akárcsak a beruházásokét, ez a növekedés sem volt egyenletes. Inkább ritmikusnak nevezném: hol aktívummal, hol passzívummal zártuk a külkereskedelmi mérlegünket, vagyis az export-import egyenlegét. — Mielőtt a részletekbe bonyolódnánk: mi a különbség témánk szempontjából a kis és a nagy szocialista országok, mindenekelőtt a Szovjetunió között? Az előbb csak futólag tett erről említést! — Gyakran emlegetett közhely: Magyarorszáe nemzeti jövedelmének mintegy felét a külkereskedelem által kell realizálnia, ami egyszerűbben mondva annyit tesz: külföldön kell „megkeresnünk" nemzeti jövedelmünk minden második forintját. A Szovjetunióban jóval 10 százalék alatt van ez a szám, amit sok vonatkozásban érthetővé tesz az óriási méretkülönbség, Az, hogy összehasonlíthatatlanul nagyobb a területe, népessége, a gazdaság ereje, a belső felvevő piaca, mint nekünk, nem beszélve a természeti kincsek bőségéről. Nyilvánvaló, hogy a kisebb szocialista országok külkereskedelmi érzékenysége sokkal nagyobb ennél. — A részletekre térve, a fejlett tőkés országokkal folytatott külkereskedelmünket 1961—75. között mindijg ki- sebb-nagyobb passzívummal zártuk, a szocialista országok körében viszont hol aktívumra, hol pedig passzívumra tettünk szert. A félreértések elkerülése végett hangsúlyoznom kell: mindvégig a külkereskedelmi mérlegről beszéltem, nem pedig a fizetési mérlegről. A kettő ugyanis nem ugyanaz! A külkereskedelmi mérleg alatt az áruforgalom egyenlegét értjük, a fizetési mérleg viszont magában foglalja a hitelfelvételt és hitelnyújtást, az ehhez kapcsolódó kamatmozgásokat, az idegen, forgalom devizahozamát és több mást. — Térjünk vissza a beszélgetésünk kiindulópontjára! A szavaiból ítélve valamilyen összefüggés van a beruházási szakaszok váltakozása, meg a külkereskedelmi mérleg alakulása között. Miben nyilvánult meg 1961— 75. között ez az összefüggés? — Ha nagy a beruházási kedv, jóval több nyersanyagot (energiahordozót, alapanyagot), s persze korszerű gépet igényel a gazdaság. Ezért ilyenkor a szokásosnál is nagyobb éhség nyilvánul meg mindenekelőtt a tőkés, s részben a szocialista gépbehozatal iránt. Sőt, mi több: a hazai gyártmányú új termelőberendezések tetemes részét is „elszívják” a fejlesztések, így a beruházási túlfűtöttség időszakában többnyire csökkeni szokott a szocialista országokba irányuló magyar gépkivitel is, márpedig a gépexport szerepe meghatározó. — Térjünk vissza tanulmányára, amelynek ezt a címet adta: A külkereskedelmi korlát és a ciklikus gazdasági növekedés. Mit ért a külkereskedelmi korláton? — Ha nem kerülte el a figyelmét, én idézőjelbe tettem a jkülkereskedelmi korlát” fogalmát. De erre jobb lesz talán később „visszakanyarodni”. — Nézzük hát a lényeget. Ha igaz az, hogy a gyorsabb ütemű növekedés sok tőkés .importot igényel, akkor az is igaz, hogy ehhez sok tőkés devizára van szükség. Igen ám, ehhez a devizához csak akkor lehet hozzájutni, ha mi is sokat exportálunk Nyugatra. Ezért a szocialista országok, különösen a kisebbek, valóságos export- kényszerbe kerülnek. Csakhogy a tőkés export sem fokozható a végtelenségig, mert van egy pont, amin túl már nem gazdaságos. Ez volna az úgynevezett külkereskedelmi korlát, amelyről már a 60-as években részletesen szólt M. Kalecki. lengyel közgazdász. Vagyis a nem hatékony export behatárolja a gazdasági növekedést. — A Közgazdasági Szemléből ítélve, ön mintha mást értett volna a külkereskedelmi korlát fogalmán. Jól sejtjük ezt? — Igen, én másra helyezem a hangsúlyt A beruházási túlfűtöttségek idején mindig eljutottunk egy olyan pontra, amikor a gazdaságirányításnak be kellett avatkoznia, nehogy eladósodjunk a fejlett tőkés országoknál. Eszerint fogalmazva a külkereskedelmi korlát tulajdonképpen devizakorlát. — összefügg mindez a sokat emlegetett cserearányromlással? — Nem szabad ebbe belekeverni az 1973-as, illetve 1979-es olajárrobbanást. Még akkor sem, ha azok — ez .ténykérdés — igen megnehezítették a szocialista országok gazdasági helyzetét A „külkereskedelmi korlát" már a 60-as években is érvényre jutott, pedig akkor a közvélemény még nem ismerte a cserearányromlás fogalmáit. — A belső felvevőpiac is befolyásolja a gazdasági növekedés ütemét. Végtére is: a magyar ipar termelésének mintegy kétharmadát itthon vásárolják meg. Mit mondanak erről a közgazdászok? — A belső piacra sem lehet többet termelni növekvő import nélkül Ehhez is több gépre, nyersanyagra és persze energiára van szükség, am; viszont több exportot kíván. A többi már ismerős, megint eljutottunk a külkereskedelmi, illetve a devizakorláthoz. — Említette, hogy tudatosan teszi idézőjelbe a külkereskedelmi korlát fogalmát. Csak azért, mert devizakorlátot ért inkább alatta vagy valami másért is? — Az, amiit „külkereskedelmi korlát”-nak nevezünk, az a versenyképesség korlátja a valóságban. De hadd ne kelljen tovább folytatnom, mert megismétlem: én továbbra is az 1961—75 közötti időszak gazdaságának növekedési mozgástörvényeit tanulmányozom, azok feltárására fordítom az erőmet Azzal, hogy mi ma a versenyképességünk korlátja, sokkal szakavatottobban foglalkoznak mások. Ez már talán a következő interjú témája lehetne — egy másik közgazdásszal. Magyar László A jövőben a tanácsokon múlik... Szolgáltatások Pétervásárán Van mit javítani a helyi Elko-szaküzletben (Fotó: Perl Márton) A Szakszervezetek Heves Megyei Tanácsa nemrégiben foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy vajon milyen is a szolgáltatások helyzete és színvonala szűkebb hazánkban. Nos, mi ezúttal annak próbáltunk utánajárni, hogy az ott elhangzott megállapítások mennyire érvényesek megyénk egyik konkrét területére, nevezetesen Pétérvásárára és környékére. — Ügy vélem — mondja Gégény Tibor, a megyei tanács ipari osztályának helyettes vezetője —, hogy azon a részen a településhálózati jellegnek, szerepnek megfelelő ellátás alakult ki mind a szocialista szektort illetően mind pedig a kisipart szemügyre véve. Magyarán: mindaz megvan, amit egy nagyközségnek ezen a vonalon nyújtania kell. Az ottani tanács semmiféle — ezzel kapcsolatos — gondot nem jelzett. — Kérem, kicsit részletezze az adott vidék ilyen jellegű viszonyait... — Az egész dolgot nehéz átfogni, így csak egy-két tényt említek. A női és férfifodrászattal nincs baj. Itt — a Technolux keretében — szerződéses üzemeltetés folyik, de a kisipar is „besegít". Kozmetikus nincs, ezért a lakosoknak vagy Egerbe vagy Salgótarjánba kell bejárniuk. összesen ötven kisiparos tevékenykedik, ezek közül huszönketten más munkaviszony mellett, kilencen nyugdíjasként, tizenkilencen pedig mint főfoglalkozásúak. A javítást, szerelési vizsgálva... Az Elko megoldja a dolgot. Persze az is valós, hogy az automata mosógépek és a villanybojlerek helyszíni „gyógyítása” nehézkes. Ráadásul az emberek számára kissé érthetetlen, hogy a Ramovill által forgalmazott termékek garanciális javítását miért nem végzi az Elko. Még valami... A környéken két építőipari szövetkezet' van — Egercsehiben és Mátra- ballán —, 3e ezek lakossági kapcsolatai szerények. Ám ha igény mutatkozik a munkájukra, akkor rendelkezésre állnak. — Ha jól tudom. ebben a félévben hat kisiparos adta vissza az engedélyét. .. Miért? — Nincs különösebb oka. Egyesek azért döntöttek így, mert a piac megtelt, mások azért, mert túlzottnak találták az adót és az SZTK-t. Azonban egyik visszalépés sem az ún. hiányszakmákat érintette. — A jövőben a szolgáltatások fejlesztése a helyi tanácsok Jeladatá lesz. Ez mit követel meg tőlük? — Ez valóban igaz — erősít meg Kaszás Mária, az lipari osztály vezetője. — Céltudatos, átgondolt munkát kell végezniük, s bizony az előrelépés érdekében a zsebükbe kell nyúlniuk. Különösen fontos lesz ez azért, mert itt is egyre inkább érvényesülni fognak a piaci viszonyok. Félő, hogy az illegális iparűzők nagyobb szerephez jutnak. Ennek kiküszöbölése a tanácsoktól erős, meggyőző és feltáró tevékenységet igényel. — Mit tehetnek akkor, ha mondjuk valamely szakmában dolgozó kisiparost akarnak a településre „csalogatni”? — Több lehetőség is van. Mondok példaként egy pozitív kezdeményezést... A lőrinci tanács lakást, műhelyt és adókedvezményt biztosított. Ez is egy mód. Igaz, ez áldozatot követel, hiszen ezáltal csökken a bevétel, De hát valamit valamiért ... — Ügy hallottam — fordulok Ivády Lászlóhoz, a pétervásári tanács elnökéhez —, hogy önök semmiféle szolgáltatásfejlesztést nem terveztek a VII. ötéves tervre .. ■— Igen — válaszolja —, mert a pénzünket a Váraszón és Erdőkövesden létesítendő törpevízmű, valamint a Pétervásárán kialakítandó egészségügyi központ „viszi el”. Tisztában vagyunk azzal, hogy így eshet a színvonal, s később esetleg jóval több forintra lesz szükség, de most nem tudunk már mit csinálni. Az Elko például 200 ezer forintot' kért a forgóalap feltöltésére, ám még ezt sem voltunk képesek „kiszorítani”. Azért bízom benne, hogy az elkövetkező öt esztendő folyamán nem romlik annyira a helyzet, hogy ez jóvátehetetlen legyen. — Milyen a pillanatnyi állapot? — Hiányzanak a vízvezeték- és a fűtésszerelők. Férfiszabó is csak egy van. Váraszón. Kevés a kőműves Túl sokat nem tudunk lendíteni az ügyeken, tehát mi nem adhatunk lakást vagy műhelyt. Probléma, hogy az Elkonál csak a híradástechnikai eszközök javítása megfelelő, ugyanakkor a háztartási gépek „reparálása” sokszor nehézségekbe ütközik. A patyolatot illetően: a lakossági igényeket még a nógrádiak elégítik ki. Ügy hiszem, azért a kép — összességében — nem rossz. Ezt látszik alátámasztani az is. hogy az emberek nem jelezték nekünk, hogy ezen vagy azon változtatni kellene. De ha ez megtörténne, mi mindenképpen megpróbálnánk valamit tenni az előrelépés végett. Molnár Gyuláné, az Elko főkönyvelője: — Van Pétervásárán egy szervizünk. Garanciális átalánydíjas és fizetőjavítást egyaránt végzünk. Véleményem szerint eleget teszünk a követelményeknek. Ha esetleg létszámgondunk lenne, akkor Recskről vagy Egerből küldünk oda egy műszerészt. Fontos kedvezmény, hogy a hibákat a helyi takarék- szövetkezetnél is be lehet jelenteni, tehát nem kell utazgatni. Sokat elárul az a tény, hogy alig akad reklamációnk ebből a térségből. A tanáccsal is jó a kapcsolat. rendszeresen meghívnak bennünket a falugyűlésekre. Tóth József, az Elkisz elnöke: — Túrajáratokat indítunk arra a környékre minden kedden és pénteken. Amit a helyszínen nem tudunk megcsinálni, azt behozzuk Egerbe, s a következő alkalommal visszaszállítjuk. Hosszú évek óta ugyanazok a dolgozóink mennek ki oda, így jól ismerik a „terepet". Azt nem tervezzük, hogy egy szervizt nyissunk, mert ilyen beruházásra nincs keretünk. Egyébként nem is biztos, hogy megérné ... Bodnár György, a Heves Megyei Patyolat Vállalat főmérnöke: — Köztudomású, hogy azon a területen a Nógrád megyeiek végzik a mosást és vegytisztítást. Mivel viszont mi járunk Salgótarjánba is — a Ka- rancs Szállónak mosunk —, ezért nem okozna nehézséget, hogy Pétervásárán is megálljunk, azaz, az ottaniaknak is dolgozzunk. Ezért tárgyaltunk a tanáccsal, s ha erre igény lenne, mi nem húzódoznánk. A verseny itt is folyik, mi is érdekeltek vagyunk a vevőkör bővítésében. Az áraink és a határidőink reményekre jogosíthatnak bennünket. Nem lenne akadálya annak sem. ha egy darabig a nógrádiak és mi is jelen lennénk azon a vidéken. Aztán a „küzdelem” során eldőlne, ki marad ott véglegesen .. Igen, az egészséges verseny a szolgáltatások területén is szükségeltetik. Annál is inkább, mivel itt az igazi győztes csak a lakosság lehet. Sárhegyi István
