Népújság, 1986. július (37. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-17 / 167. szám

1986. július 17., csütörtök Hatvanöt éve született Szenes Hanna költő, a munkásmozga­lom mártírja. A középiskola el­végzése után emigrálni kénysze­rült. s 1939-től 1943-ig Palesz­tinában élt. A brit katonai ve­zetés eleget tett annak a kérés­nek. hogy az angol hadsereg­ben szolgáló magyarok közül kiválogassa azokat, akik alkal­masak a felderítő-szervező mun­kára és iskolára küldje őket. Ez a döntés Szenes Hannát is érintette, aki a második világ­háború alatt — sok társához ha­sonlóan — belépett az angol had­seregbe. Kiképzésük után a ma­gyar fiatalok Kairóba kerültek, ahonnan Olaszországba. Jugoszlá­viába. Franciaországba, illetve Magyarországra (egyes vissza­emlékezések szerint a szlovák nemzeti felkelés területére) ve­tették be őket. tgy került Ma­gyarországra — eddigi ismerete­ink szerint — Szenes Hanna had­nagy. az angol légierő 23 éves tisztje is. (Jugoszláviában ért eredetileg földet, s jugoszláv partizánok segítségével jutott át a határon, majd került fel Bu­dapestre.) Sajnos a magyar kém­elhárítás csakhamar nyomára bukkant; letartóztatták, s a Mar. git körúti fogházba zárták. Az 1944 októberében hatalomba ke­rült nyilasok nem tekintették hadifogolynak és november 8-án kivégezték. Összegyűjtött írásait Jeruzsálemben adták ki, magyar nyelvű naplójával együtt. A Nap kél: 5.04; nyugszik: 20.37 órakor. A Hold kél: 16.52; nyugszik: —,— órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ELEK, ENDRE nevű kedves olvasóinkat! Elek azon nevek közé tartozik, melyek egy másik név rövidíté­seként vált önállóvá. A görög „Alexius” névből ered, melynek „védő” a jelentése. [időjárás Várható időjárás ma estig: Száraz, túlnyomóan derült idő várható, csupán a déli ország­részben valószínű átmeneti ki­sebb felhősödés. A változó irá­nyú szél csak néha élénkül meg kissé. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között alakul Betyárromantika A magyar pusztán rendeztek efféle vendégcsalogató rendezvényt, amelybe most valóságosan belekevered­tek honfitársaink. A Solti Népi Együttest Olaszor. szágban, Brescia város határában éjszaka fegyveres banditák támadták meg, s közel kétmillió lírát elvet­tek tőlük. S erre a táncosok? Folytatva a „műsoros estet", a bresciai rendőrség előtt táncra perdültek. Csak a vége nem volt olyan, mint hazánkban: nálunk ugyanis a betyárok a csárdába érve mindig visszaadták a pénzt... (gábor) — ÉPÍTKEZŐK EGERBAK- TÁN. Az egerbaktai közsé­gi tanács 43 közművesített házhelyet ajánlott föl a vá­sárlóknak ebben az eszten­dőben. Már 35 gazdára is ta­lált, nagyrészt a helybeliek tartottak igényt a telkekre, de I3-an más megyéből, eset. leg más településről költöz­nek be. — KATONAJUNlAUS. Az egri helyőrség hivatásos to­vábbszolgáló és nyugdíjas katonái, valamint polgári al­kalmazottai szombaton juni- álist rendeznek a siroki Kút- völgyben. A színes program­ban bemutatók, sportverse­nyek is helyet kapnak. — LOTTÖTÁJÉKOZTATÓ. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint, a júliusi tévélottó eredmé­nyei, a nyereményilleték le­vonása után, a következők: öttalálatos szelvény nem volt, négytalálatos 61 darab akadt, nyereményük egyen­ként 110 535 forint. A hár­masokra 580 forintot, mig a kettesekre egyenként 25 fo­rintot fizetnek. — GYÖNGYÖSI VASUTA­SOK. Nyugdíjasnapot rende­zett a gyöngyösi vasútállo­más. nyugállományba vonult EGEKBEN: felnőtt betegek ré­szére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HE­LYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellet* Bejárat a patakparti portán. Te­lefon: »1-000 GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13 30 órától 15.30 óráig HELYE: a kórház gyermekosz­tályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. L szám alatti rendelőben dolgozói számára. A csalá­dias ünnepségre Lajosházán került sor, egész napos prog­rammal. Reggel kisvonattal indultak, majd különböző rendezvények várták a vas­utasnap alkalmából az idős kollégákat is. — TÉMA: A GYÖGY-IDE- GENFORGALOM. Mint olva­sóink tapasztalhatták: új so­rozat kezdődött a Népújság­ban. A lapunk napirendjén című összeállításunk egy-egy érdekes témát, közvéleményt foglalkoztató területet mér fel. Legközelebb július 26-án jelentkezünk e rovattal, s a téma a gyógy-idegenfor- galom lesz. Várjuk olvasóink telefonon vagy postán érke­ző kérdéseit, amelyeket to­vábbítunk az illetékeseknek. — EGRI ÜTTÖRÖK. Érde­kesnek ígérkező programo­kat gyűjtöttek össze abban a nyári lapozgatóban, amelyet az egri Hámán Kató Megyei Űttörőházban működő úttö­rőcentrum adott ki. A tájé­koztatófüzet segítséget ad az országos vakációakcióban részt vevőknek, akik napló­ban örökítik meg élményei­ket. A kínálatban sport, színház, könyvtári rendez­vény, film egyaránt szerepel. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig Telefon: 13-727. HATVANBAN: a város lakos­sága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye­let Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek la­kossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: kórház „faház”. Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: ia-040 HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. He­ves, Vörös Hadsereg u. 32. Te­lefon: 125. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN : délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133 a» ■» ,vé ,:-é - . • ' ' ' V;' , . . Várhatóan nem lesz hiánycikk fanszerszezon a Piértnél Videomatiné, kirándulás - gyerekeknek Az Egri Helyőrségi Műve­lődési Otthon a szünidőben is biztosít programot a gye­rekeknek. Július 20-án, va­sárnap, délelőtt 10 órakor, videomatinéra invitálják a kicsiket a művelődési ott­honba. A következő héten pétite­ken pedig a Baktai úti gyer­mek- és ifjúsági klub kirán­dulását szervezik meg Szil­vásváradra. A résztvevők jú­lius 24-ig jelentkezhetnek a klubvezetőnél vagy a HMO irodájában. A Piért egri egységében huszonhét dolgozó évi két­százmilliós forgalmat bonyo­lít le. Mint azt Lovast Fe­renc lerakatvezető elmond­ta, mindezt számottevően nagy közületi fogyasztók nél­kül érték el. A létszámhiány, illetve a raktáraik korsze­rűtlensége nagy feladatokat ró rájuk. Napi — mintegy — ötven tonna áru mozgatását végzik el úgy, hogy a köz­ponti telephelyen egyelőre nem megoldott a gépesítés. Ezen a jövőiben változtat­ni kívánnak. Az első lépések már megtörténtek. Folyik az Ady utcai raktár átépí­tése, a közelmúltban meg­nyílt Student boltjukban pedig már közvetlenül is a vásárlók rendelkezésére áll­hatnak. Tavaly a tanév in­dulásakor sokan hiába ke­resltek gombfestéket, egyes füzetfajtákat, grafitironokat. Idén — úgy tűnik — nem lesz probléma, hiszen vállal­ták a készletezéssel járó tar­talékolás veszélyeit, s az im­port is bővíti a lehetősége­ket. Jelenleg még kevés a műanyag borító, de szeptem­berre ebből is elegendő lesz a polcokon. A hagyományos tanszervá­sárlási akcióra július 28. és augusztus 29. között kerül sor, s ebben hatvanhat üzlet vesz részt. Átlagosan húsz­százalék kedvezményt biz­tosítanak. A Studentben be­szerzett egységcsomagokra harminc, s ha ezzel együtt a minisztérium által ajánlott eszközöket is megveszik, ak­kor további húsz százalék kedvezmény jár. Ugyanakkor kérik a szü­lőket, hogy feleslegesen sok dolgot ne vásároljanak ösz- sze. A pedagógusoktól pedig azt, hogy ne legyenek „ext­ra” igényeik, ugyanis ezek nemcsak a kereskedelemnek jelentenek nehézséget, ha­nem az iskolatáskák súlyát is jócskán megnövelik. Tolózár helyett gömbcsap Nyári karbantartás a hőközpontban Az egri IKLV karbantartó szakmunkásait nemcsak a kinti hőmérséklet hevíti, ha­nem az évenként ilyenkor visszatérő, rájuk váró fel­adatok is. Már március el­sején megkezdték a meleg­víz-rendszerek felújítását. Tóth Simontól, a vállalat fűtőművezetőjétől megtud­tuk, hogy ezekben a napok­ban Bélapátfalván, az egri Bajcsy és Széchenyi utcák belső tömbjében, a Grónay tömbházak fűtőhálózatának ellenőrzését, tisztítását vég­zik, ám vannak olyan be­rendezések, amelyek csak teljes üzemszünettel újítha­tok fel. Ilyen a Csebokszári- lakótelep fűtőműve is, ame­lyet augusztus 4-én, éjféltől, augusztus 10-én, éjfélig sze­retnének rendbe tenni. Ek­kor cserélik ki más egyebek mellett a tolózárakat korsze­rűbb, biztonságosabb gömb­csapokra. A nagy évi kar­bantartásra 7—800 ezer fo­rintot költenek és negyven­öt szakmunkás dolgozik a feladatok megoldásán. Állagellenőrzést végeznek a forróvíz-hálózat csövein is. Négy helyen tárták fel a ve­zetékhálózatot, hogy az eset­leges meghibásodásokat most. kedvező feltételek mel­lett javítsák ki. Munkahely száz ember számára Próbaüzem az erdőtelki cérnázóknál Meggyorsult az egri vár helyreállítása Meggyorsult a helyreállí­tási munka az egri várban; egyidejűleg különböző helye­ken végzik a rekonstrukciót. Nyolc-tíz vállalat és kisvál­lalkozás szakemberei dolgoz­nak a helyszínen. Elkészült már a Dobó-bás­tya külső falazata, jelenleg körlépcsőjén dolgoznak. A várdomb tetején és a vár belső udvarán vízelvezető csatornákat építenek. A mun­ka még a nyáron befejező­dik, bár lassította, hogy a csatornaépítéskor faimarad­ványokra és más, értékes le­letekre bukkantak, s ezek védelme miatt, új közmű­fektetési terveket kellett ké­szíteni. A kirándulók a hely­reállítási munkák befejezésé­ig is zavartalanul látogat­hatják a Dobó István Vár­múzeum részlegeit. Rendkívüli lottóakciók A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatja a lottózókat, hogy az augusz­tusi, előfizetéses lottószelvé­nyekkel két, rendkívüli ak­cióban lehet részt venni. Az „Ország-világ lottózik" ak­cióban az augusztusi nyeret­len lottószelvényekkel vehet­nek részt azok a fogadók, akik az Ország-Világ július 30-i és augusztusi számait megveszik. Ennek az akció­nak a részletes pályázati fel­tételei az Ország-Világban és a Sportfogadásban jelennek meg. A „Nyereményszüret a lot­tón” akcióban az öt hónapon keresztül augusztustól decern- I bérig folyamatosan megvásá­rolt, valamennyi előfizetéses lottószelvénnyel lehet részt venni. A főnyeremény — Magyaror- országon első ízben — egy kétszemélyes, világ körüli utazás. A részletes pályáza­ti feltételekről a későbbiek­ben jelenik meg tájékozta­tás. Egy esztendővel ezelőtt kezdtek építéséhez, s ma már a próbaüzemeltetésnél tarta­nak az erdőtelki dérnázóban. Az új létesítmény a hely­béli tsz foglalkoztatási gond­jain segít. Amióta ugyanis a háztájiban termesztik a zöldségféléket, fölszabadult negyven-ötven asszonykéz. Minit az elnöktől. Soltész Lászlótól megtudtuk, három­féle szempont vezérelte őket, amikor úgy döntöttek a bu­dapesti Patex-szel szövetkez­nek. Egyrészt a mezőgazda- sági munkában eddig már alaposan elfáradt lányok­nak, asszonyoknak szerettek volna az eddigieknél köny- nyebb feladatot biztosítani, másrészt igyekeztek jócskán hasznot is hozó tevékenység­be fogni. Harmadrészt az el­járók, az ingázók „hazacsá­bításával'' a falu erejét nö­velni. Nos, bár annak a negyven dolgozónak, aki pár hete megkezdte a munkát a két cérnázó és a keresztorsózó gépen, egyelőre szokatlan a technikai fogások mellett a három műszak is — mégis úgy tűnik, a gazdaság és az asszonyok is megtalálják számításukat. Az 1200 négyzetméteres csarnok és az ehhez csatla­kozó minden igényt kielégí­tő szociális épület, valamint a raktár végső soron száz- százhúsz erdőtelkinek biz­tosít majd elfoglaltságot. A teljes üzemet — valamennyi gép beszerzését és elindítá­sát 1988-ra tervezik, ettől kezdve lesz értékelhető, hogy milyen gyorsan térül meg a 18 millió forintos beruházás. (A) Autóstorna „Nyugi! Már csak öt kilométer a szerviz!" (Fotó: Koncz János) Virít a naprózsa Kibontotta sárga virágait a solti országút mentén húzódó homokpuszta egyik ritka virá­ga, a naprózsa Ez a növény Közép-Európában már csak itt található tömegesen, lelőhelye a Kiskunsági Nemzeti Parkhoz tartozik. Diszlenek itt más vé­dett növények is, mint az it latos homoki szegfű, a kék vi­rágú szamárkenyér, a kunkorgó árvalányhaj és a serevényfűz Az újabb felfedezések szerint a homokbuckák zuzmóvilága is egyedülálló, feldolgozását már megkezdték a botanikusok Valuta­árfolyamok Pénznem Vételi Eladási árf 100 egységre forintban Angol font 6 565,85 6 971,9» Ausztrál dollár 2 831,69 3 006,85 Belga frank . 97,82 103,88 Dán korona 538,97 572,31 Finn márka 860,88 914,14 Francia frank 627,14 665,94 Görög drachma a) 30,08 31,94 Holland forint 1 787,47 1 898,03 Japán yen (1000) 273,67 290,5* Jugoszláv dinár 11,69 12,41 Kanadai dollár 3 203,56 3 401,72 Kuvaiti dinár 15 107,53 16 042,01 Norvég korona 580,00 615,88 NSZK márka 2 014,11 2 138.6' Olasz líra (1000) 29,34 31,16 Osztrák schilling 286,46 304,18 Portugál escudo 29,36 31.18 Spanyol peseta 31,62 33,58 Svájci frank 2 462,98 2 615,32 Svéd korona 617,28 «55.46 USA dollár 4 412,91 4 685.87 ECU (Közös P ) I 298,15 4 564,0? a) Vásárolható legmagasabb bankjegycímlet: 500 ás. A Merkúrtól jelentjük Trabant L. Hy. (Bp.) 408 Trabant Hy. C. (Bp.) 108 Trabant L. (Bp.) 3 724 Trabant L. (D.) 3 372 Trabant C. (Bp.) 173 Trabant C. (D.) 60 Wartburg St. (Bp.) 280 Wartburg St. (D.) 138 Wartburg Sp. (Bp.) 228 Wartburg Sp. (D.) 2 Wartburg Sp. tt. (Bp.) 5 981 Wartburg Tour. (Bp.) 291 Wartburg Tour. (D.) 290 Skoda 105 S (Bp.) 10 674 Skoda 105 S (D.) 8 477 Skoda 120 L (Bp.) 21 341 Skoda 120 L (D.) 12 099 Skoda 120 GLS (Bp.) 1449 Lada 1200 (Bp.) 42 165 Lada 1200 (D.) 28 195 Lada 1300 S (Bp.) 16 849 Lada 1300 S (D.) 13 297 Lada 1500 (Bp.) 14 753 Lada 1500 (D.) 10 934 Lada C. (Bp.) 7 467 Lada C. (D.) 3 979 Moszkvics (Bp.) 14 342 P. Fiat 126P (Bp.) 27 652 FSO (P. Fiat) 1500 (Bp.) 5 410 Dacia L. (Bp.) 40 756 Dacia L. (D.) 23 314 Dacia C. (Bp.) 227 Dacia C. (D.) 183 Zastava (Bp.) 12 928 NÉPÜJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknól, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapé lófizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.

Next

/
Thumbnails
Contents