Népújság, 1986. július (37. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-15 / 165. szám

NÉPÚJSÁG, 1986. július 15., kedd 3. Korszerű iparvédelem Iparvédelem . . . Ez volt a mottója S/.alai Istvánné par­lamenti képviselő interpellációjának, amit az Ország­gyűlés tavaszi időszakán az Országos Anyag- és Arhi- vatal elnökéhez intézett. Amint emlékszünk rá, a kép­viselőasszony kifogásolta, hogy olcsó lakástextíliákat hozunk külföldről, ezért nem talál vevőre a hazai gyártmány. Az újjáépülő belváros Halléban Az is köztudott — megír­ták az újságok —, hogy a Parlament kereskedelmi bi­zottsága alaposan megvizs­gálta a tényeket, s jelentést tett állásfoglalásáról Szalay Istvánnénak, az OAÁH el­nökének, és természetesen az Országgyűlés nyári üléssza­kának. A jelentés tartalmá­val minden érdekelt egyet­értett. Ezért akár le is zár­hatnánk az ügyet. De, mint­hogy a téma közérdekű, az esemény kapcsán hasznos lesz kicsit eltöprengeni azon: mit is értsünk ma a korsze­rű iparvédelmen? Végtére is, minden ország védi a maga iparát, köztük még a fejlett tőkés országok is. Közismert például, hogy Reagan amerikai elnök — udvariasan bár, de félreért­hetetlenül — időnként szem­rehányást tesz a japán mi­niszterelnöknek: miért nem vásároltak többet nálunk? Mégsem rendjén való, hogy a két ország külkereskedel­mi mérlege ismételten ame­rikai passzívummal zárul . . . Ha már az USA-nál tar­tunk: az idén is megírták az újságok, hogy az Egyesült Államok az 1986-os évre is biztosította Magyarország számára a legnagyobb ked­vezmény elvét. Bár a legna­gyobb kedvezmény elve „csak” annyit tesz, hogy az amerikai kormány, a magyar áruk importja során nem al­kalmaz semmiféle megkülön­böztető hátrányt (szó sincs tehát arról, hogy valamiféle kedvezményt kapnánk), ezt is értékeljük, méltányoljuk. Már azért is, mert sok más nyugati ország szigorúbb hozzánk. Vámokkal, mennyi­ségi korlátozásokkal sújtja a magyar iparcikk-kivitelt is, pedig — ez is közhely — az ő iparuk fejlettebb, mint a miénk. Akit bővebben érdekelne a téma — mármint a hát­rányos megkülönböztetések különböző válfajai —, annak nem kell mást tennie, mint fellapozni a világgazdasági kisszótár protekcionizmos címszavát, s meggyőződhet arról, milyen körmönfont, ravasz eszközöket alkalmaz­nak, még a legfejlettebb or­szágok is gazdaságuk védel­mére, miközben — szavak­ban persze — a világkeres­kedelem szabadságának elvét vallják. Nyilvánvaló, hogy ilyen viszonyok, körülmények között, mi sem mondhatunk le iparunk védelméről, hi­szen sok munkánkba, verej­tékünkbe került, mire idáig értünk, s — különösen az öt­venes években — még a nad­rágszíjunkat is összébb kel­lett húznunk, hogy iparunk fejlődjék. Ezért, ha X. nyu- akar megjelenni a terhogy gáti ország vámokkal sújtja határánál a magyar iparcik­ket, egyértelmű, hogy ne­künk is így kell tennünk, ha az a bizonyos X. ország a magyar piacon akar megje­lenni a termékeivel. (Ha már itt tartunk, ide kívánkozik, hogy a szocialista országok nem alkalmaznak vámokat az egymás között folyó kül­kereskedelemben, ezzel „is” dokumentálva: a szép sza­vaknál, a fennkölt szónokla­toknál többet érnek a tettek.) A honi ipar védelméhez tartozik az is, hogy ha bő­vítünk, korszerűsítünk egy iparágat, például a Szalay Istvánné által említett lakás­textilgyártást, akkor vigyáz­nunk kell az importtal, ne­hogy olyan helyzet kereked­jék ki, hogy a megújult ipar­ág termékeit nem vagy alig lehet eladni. Ez történt ugyanis ez esetben, ezért fog­lalt úgy állást a kereskedel­mi bizottság, majd pedig az Országgyűlés: lehetővé kell tenni, hogy azonos feltételek között versenyezhessék a kül­földről behozott, illetve itt­hon gyártott termék . . . Ebben az „azonos verseny- feltételek” szövegezésben van persze, azért egy megszorí­tás is: nem mondhatunk le magáról az importról. Már azért sem, mert így is sok­kal kisebb mértékű a kívá­natosnál. Néhány éve még 19 százalékban részesedett a fo­gyasztási cikkek összforgal­mából, napjainkban viszont már csak 15 százaléknál tar­tunk — állapította meg a kereskedelmi bizottság. Hosszúra nyúlna annak a részletezése, miért van ez így, hiszen az előzmények még a Horthy-rendszer év­tizedeire nyúlnak vissza. Többre megyünk, ha arra keresünk választ inkább: ki­nek jó ez a részarány? Az iparpolitika szakértői egy­értelműen azt vallják: a magyar iparnak biztosan nem, hiszen ha mindent — vagy szinte mindent — gyár­tunk, az annyit tesz, hogy „elaprózzuk’’ az ipart. A tíz és fél milliós piac csak kis piac, márpedig már száz éve — sőt több mint száz éve — kimutatták a közgazdászok, hogy az az előnyös, ha nagy szériák gyártására szakosod­nak az országok. Ez még inkább igaz — napjainkban. Nekünk, fogyasztóknak, még kevésbé jó, hogy nem jutunk több külföldi ipar­cikkhez, hiszen — amint az Országos Anyag- és Árhiva­talban elmondották — a kül­földi termék hiányt pótol, bővíti a választékot, és az sem utolsó szempont: nem engedi meg, hogy a hazai ipar elkényelmesedjék. Min­den sanda szándék nélkül, puszta tényként írjuk le az alábbit: bizony előfordult már az utóbbi évtizedekben , nem­egyszer, hogy X. vagy Y. ha­zai vállalat tiltakozott a beho­zatal ellen, ám nem hálálta meg, hogy meghallgatták a kérését: felhagyott egyik­másik keresett termék gyár­tásával, rontotta a minősé­get. Nem szívesen szolgáltat­juk ki magunkat az ilyen cégek kénye-kedvének, ezért szorgalmazzuk például a gazdaságos exportot. Ha ugyanis bővül az ilyen ex­port, több devizánk jut im­portra is, s ha nem is hol­nap. de néhány évtized alatt, mi is elérhetjük, hogy a ha­zai iparcikkek összforgalmá­ból mintegy 40 százalékkal részesedjenek az importcik­kek. Ahogy jó néhány, nálunk fejlettebb országnál tapasz­taljuk. Sokat kell dolgoznunk, s főként okosabban kell gaz­dálkodnunk „még”, hogy idá­ig jussunk. A „többi kö­zött” át kell alakítanunk ipa­runk egész szerkezetét, előnyben részesítve a húzó iparágakat, a gazdaságosabb, a külföldön is szívesebben fogadott nagy szériákat. Er­re törekszenek a különböző kormányprogramok (az elekt­ronika. a gyógyszeripar, a biotechnológia kiemelt fej­lesztése), hiszen ez is ipar­védelem, méghozzá korszerű iparvédelem — ahogy azt ma tágabban értelmezzük. M. L. VENDÉGSÉGBEN, BARÁTOKNÁL (2/2.) Egy óra politika Nem kevés teendői mel­lett egy egész órás tájé­koztatót szentelt a nyolc országból érkezett újság­írók megnyerésére dr. Achim Böhme, a Német Szocialista Egységpárt Halle megyei első titkára, akit a XI. pártkongresz- szuson a Politikai Bízott, ság tagjának is megvá­lasztottak. A találkozóra a sajtófesztivál tömegéből érkezett, ám sodró len­dületű beszámolójában a fáradtságnak nyoma sincs. — Közvetlenül a XI. pártkongresszus után va­gyunk, amelynek elkészíté­sében, majd a határozatok értelmezésében a pártnak -kiváló munkatársa volt a Freiheit. Nagy segítség volt a párt számára is. hogy minden emberrel megvitat­hatta a határozatik előké­szítését, és most a végrehaj- tását is. Ebből a lendület­ből egy igen sikeres válasz­tást is magunk mögött tud­hatunk, az eddigi legjobb 99,87 százalékos részvéte’! aránnyal. — Az alapkérdésben — hogy az NDK pártja gaz­dasági és szociális politiká­ja jó, — vita nem volt. Ab­ban sem, hogy e politika egyszerű folytatásához is je­lentős többlet-erőfeszítések kellenek.. Igen nagy ered­ménynek tartjuk, hogy a tár­sadalomban valódi teljesít­ményigény fogalmazódott meg. Ez azért is fontos, mert az új ötéves terv köz­ponti előirányzata'nak le­bontásakor számítha­tunk az emberek akarat" o Az egri törvényház, vagy ahogy ma hívják: a megyei bíróság épülete, az idén nyolcvanesztendős. A falak — ha beszélni tudnának — bizonyára rengeteg érdekes vagy furcsa történetről szá­molhatnának be nekünk. Ám az évtizedek során is kevés­szer élhetett át olyan kálvá­riát, mint az elmúlt évek­ben. A műemlék sorsában osztozott sok-sok fáradsággal, izgalommal a Heves Megyei Bíróság gazdasági hivatalá­nak vezetője, Bitay Lehelné. Vele együtt lapozzuk fel a vaskos aktát, amelyből fele­letet remélünk olvasóink kér­déseire. o A gondok 1977-ben kez­dődtek. Az ódon építményt alaposan megviselte az idő: Somogyi Béla utca felőli frontján potyogni kezdett a vakolat. Mindenki tudta, re­noválásra szorul. Néhány ki­sebb munkát — például te­tőfelújítást — az elkövetke­zőkben el is végeztek. Vizs­gálatot is indítottak, eszerint mielőbb szükségessé vált a külső és belső homlokzat fel­újítása, az ablakok és más nyílászárók javítása, festé- se-mázolása. A megállapított tény ridegen csengett: élet- veszély! A beavatkozás 1982 már­ciusában már nemigen tűrt erejére. Ehhez most nem demonstrációkat szervezünk, hanem egyéni, és kiscsopor­tos elbeszélgetéseken gyűjt­jük össze az ötleteket. E beszélgetésekhez a párt alapelvként fogalmazta meg. hogy csak olyan javasla­tok hangozhatnak el. ame­lyekhez a saját hozzájáru­lását is megfogalmazza a hozzászóló. Ezzel akarjuk elkerülni azt a formaliz­must, hogy „én kitaláltam, majd megcsinálja más!” Nem kis teljesítményeket tudhat maga mögött Halle megye népessége: 13,7 milli­árd márka csak az ipar tel­jesítménye, és mint az NDK egyik legdélibb területe, igen magas mezőgazdasági telje­sítmények csatlakoznak ehhez. Az utolsó öt évben a más­fél milliós megye területén 98 393 lakás épült, annyi, amennyit a 10 milliós Ma­gyarország a 70-es évek elején évente épített. Min­den ötödik polgár új, öt év­nél nerfi régebbi lakásban lakik, igy hát nyugodt szív­vel kezdhettek hozzá a tör­ténelmi belvárosok tömbön­kénti rehabilitációjához, amelynek eredményét Eger­ben is megszokták csodálni. Mégsem gond nélkül való a fejlődés: — Népünk életszínvonala történelme során még soha nem volt ilyen magas. Mégis azok a fiatalok, akik ebbe halasztást. A három szintre magasodó falak állaga egyre romlott. Nem lehettek biz­tonságban a Somogyi Béla utca ezen oldalán, továbbá a Felszabadulás téren és a Beloiannisz utcában erre já­ró gyalogosok. A járművek sem. A két helyközi autó- buszmegállóban várakozók sem tudhatták, mikor hullik a fejükre egy-egy tetőcserép vagy a homlokzat díszítőele­meinek valamelyik darabja. A szakemberek becslése ekkor 9,3 millió forint volt. A teljes rekonstrukcióra. A gazda, az Igazságügyi Mi­nisztérium, természetesen meg is adta az engedélyt a tervezési szerződés megköté­sére. Bekapcsolódtak a kü­lönböző helyi hatóságok is, annak rendje s módja sze­rint, elvégezték a bejáráso­kat, a helyszíneléseket. Egy­szóval, ment a maga útján a tervdokumentáció előké­szítése. Egy évvel később zsírpapírra kerültek az el­képzeléseket rögzítő vázlatok. Kisvártatva pedig — gondo­san megfogalmazott kérelem alapján — már a miniszté­riumban latolgatták a lehe­tőségeket. Az akkori, 10 mil­liós költség azonban rette­netesen soknak bizonyult. A válasz is ennek megfelelő volt: az egri törvényházra csak 1986-tól áldozhatnak! o Más nem is történhetett, csak ami feltétlenül kívána­születtek bele, nem érzik ennék a súlyát. A nyugati propaganda nem jut el ide. így hát a kapitalizmusról, a munkanélküliségről, a ter­rorizmusról, a közbiztonság­ról nincsenek sem olvas­mány,- sem személyes él­ményei. De a szocialista együttélés normáit is min­den egyes generációval újra meg kell tanítani. Ehhez magas színvonalú ideológiai munka szükséges, hiszen az ígéretes eredmények még nem jelentik azt, hogy az emberek azonosulnak is a követendő célokkal. Ehhez természetesen nemcsak az újság jelenti a propaganda- fóruimot, hiszen a biotechno­lógia, a mikroe'ektronika szakkérdéseit nem egy napi­lap hasábjain kell megtár­gyalni az emberekkel. De a pártnak meggyőződése, hogy a tudományos-techni­kai forradalom és a szocia­lizmus lehetőségeit csak úgy lehet párosítani, hogy ha ez minden egyes emberben külön is megtörténik. Csak így remélhető, hogy a mező­gazdaságban mélyreható vál­tozásokat érhessünk el. 1990- re öttonnás gabona*, 30 ton­nás burgonya- és 40 tonnás cukorrépatermést szeret­nénk stabilizálni, a falu éle­tének egyidejű javítása mellett. Igen nagy szerepe van a KGST komplex prog­ramjának is abban, hogy a tos volt: védőtetővel látták el az épületet körülvevő for­galmas útszakaszokat, min­denekelőtt a járdákat. Hosszú hónapokra — amint az már ilyenkor szokás — mély hallgatásba burkolózott volna mindenki, de egy vá­ratlan esemény ismét a Fel- szabadulás téri sarokházra irányította az illetékesek fi­gyelmét. Egy éjjel, 1984. ok­tóber 8-án, több négyzetmé­ter vakolat önállósította ma­gát. Még elgondolni is rossz, mi lett volna, ha nappal, já­rókelők közé zuhan . . . Nosza, felgyorsult az élet! Napokon belül lezajlottak az újabb egyeztető tárgya­lások, hamarjában íródtak a jegyzőkönyvek, születtek az óvóintézkedések. Aláírták az előzetes megállapodást is: a Heves Megyei Tanácsi Épí­tőipari Vállalat két ütemben, 1985. március 31. és 1986. no. vember 30. között dolgozik a rekonstrukción. Sürgős jel­zéssel látták el a miniszté­riumnak elküldött kérelmet is. Ezúttal már ott sem késlekedtek, s rövidesen ér­tesítették a gazdasági hiva­talt, hogy két részletben az egriek megkapják a kívánt összeget. Nem felejtették el viszont hangúlyozni: más, na­gyon fontos helyekről vonták el a pénzt. . . Némi helyi, szakmai hu­zavona — megint csak egyez­tetések, az engedélyek be­szerzése. többszöri vita — után felvonultak az építők. szocialista országok tapasz­talatai gyorsabban kamatoz­zanak egymás munkájában Mi törekszünk erre, hiszen tudjuk, hogy a legfontosabb kérdés, a béke kérdése, csak így válaszolható meg. Az NDK pártja úgy véli. hogy a békéhez vezető út csak egy erős szocializmus szá­mára járható. A szavak, a gondolatok ismerősek. Tulajdonképpen bármely magyar politikai vezető szájából is elhangoz­hattak volna. Még akkor is. hogyha a megoldás módsze­rei jelentősen eltérhetnek Például az NDK célraveze­tőbbnek tartja az iparban a nagy termelési együttmű­ködések kialakítását, ahol a világipiac, vagy a központi döntések hatásait gyorsabban lehet érvényesíteni. A Fortschritt mezőgazdasági komplexum nélkül nemcsak az NiDK mezőgazdasága el­képzelhetetlen, de a mienk is. Vagy a 32 ezer dolgozót foglalkoztató Leuna Művek energiamegtakarításában két százalékot elérni úgy, hogy közben 20 százalékkal nőjön a termelésű érték, ehhez erős központi irányítás szükséges. Az ipar húzóága­zatait is könnyebb központi eszközökkel struktúraváltás­ra kényszeríteni. Ugyanakkor a szolgáltatásokban, keres­kedelemben a lakosság so­kat bírálja az alkatrész- hiányt, a fegyelmezetlen, lelkiismeretlen munkát. Eb­ben a Magyarországon járt turisták tapasztalatai is kényszerítőleg hatnak — miég ha nincs is napirenden a kisvállalkozá­sok előtti kapunyitás politi­kája. De akárkivel is be­szélgettem az NDK-ban, mindenki elismerte, hogy a saját kérdéseinkre saját vá­laszt kell találni. Aminthogy Chile, Banglades és Nagy- Britannia egyaránt kapita­lista ország, mégsem jut eszébe senkinek egy kalap alá venni őket, ugyanígy fejlődhet különbözőképpen a szocializmus talaján az ő országuk és a mienk is. Csak béke legyen — ezt mondják ott is, itt is. (Vége) Kőhidi Imre o Két-három hónapos késés manapság nem a világ! Le­het az például valami előre nem várt bonyodalom miatt is. így is esett a dolog. A munkások szépen kicsi­nosították a Felszabadulás térre és a Beloiannisz utcá­ra néző homlokzatot. Köz­ben rádöbbentek, a teljesen átnedvesedett falak miatt használhatatlanná vált a régi lábazati műkő. Épülése­kor a háznak még nem is­merték a szigetelést.. . Nem volt mást tenni, mint szárí­tani. Télre vékony fedőva­kolattal borították, hogy szik­kadjon. Ezalatt készültek az műkő táblák, amelyeket ta­vasszal tettek a helyükre. A gyakori, éles berregés pedig — amit mindenki hallha­tott — a fúróké volt, ame­lyekkel a szellőzőnyilásokat mélyítették ki. Q Jelenleg ott tart az épít­kezés — melynek egyébként már a módosított határideje is csúszik —, hogy július kö­zepén befejezték a külső, s elkezdték a belső homlokzat felújítását. Utána következik a hátsóé. A költségek, az elő­ször kalkuláltakhoz képest semmivel sem emelkedtek többet, mint ahogy az épí­tőipar szabta árak növeked­tek. A lábazat sem drágítot­ta a beruházást, csak hát, késleltette. Éppen azt a munkát, amely már egy év­tizede vált égetően szüksé­gessé. Ám, hol pénz nem volt elég, hol a bürokrácia útvesztői hátráltatták, hol az öreg épület késztette fej­törésre a szakembereket. Ha úgy tetszik, felelős ezen és azon az oldalon is jócskán akad. A konkrét ítéletre egyelőre várni kell. Mindenesetre a közvéle­mény „vádiratát” már be­nyújtotta . . . Szalay Zoltán A vakolat szerencsére éjszaka omlott... Homlokzatzűr „Utazás közben, a bíróság előtt, az autó­buszon körülöttem ülők nagy része merőn néz a felújított létesítményre, s közben hangosan folyik a szó: felháborító ez a van­dál mód, amit itt az épülettel csinálnak !.. . Valóban, az ember nem hisz a saját sze­mének, hogy ilyen pazarlás egyáltalán le­hetséges és megengedhető?! Gyönyörűen rendbe hozzák, s akkor valakinek eszébe jut: hoppá, tévedtünk, kezdjük újra! Le ve­le! De kinek a zsebére? Kinek a felelőssé­gére történt mindez? Hát semmi sem elég drága? Vagy: mindent lehet a köz zsebé­re?... ” A csak részleteiben idézett levél az egri 12-es járat felháborodott utasai nevében ér­kezett szerkesztőségünkbe, azzal a tisztelet- teljes kéréssel, járjunk utána a dolognak ...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents