Népújság, 1986. július (37. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-14 / 164. szám

2 NÉPÚJSÁG, 1986. julius 14., hétfő Lígnitálfomás: Bíikkábrány (Folytatás az 1. oldalról) hosszúságban változtattak meg. Elkészítettek 80 ezer köbméter térfogatú töltést, amelybe 10 ezer köbméter bányakavicsot építettek be. Ez a munka része annak a hárommilliárdos fejlesztési programnak, amely Bükkáb- rányban és térségében a ter­melési és a szállítási felada­tokat együttesen, egymás összefüggésében oldja meg — Magyarországnak egyet­len olyan külszíni lignitbá­nyája Bíikkábrány — mond­ta az igazgató —, amelyet olcsó vasúti szállításra ter­veztek meg. Ebben az évben háromszázezer tonna, a jö­vő évtől kezdve pedig 1.5 millió tonna lignitet kell in­nen eljuttatni Tiszapalko- nyára és Kazinobarci'kára. az erőművekbe. Ezzel együtt a Mátraalji Szénbányák a MÁV egyik legjelentősebb fuvaroz- tatójává lépett elő, a miskolci igazgatóság pedig a MÁV legnagyobb áruszállító szer­vezete lesz 1987-től kezdő­dően. A következő szavakkal fe­jezte be beszédét a MÁV miskolci igazgatóságának ve­zetője: — A XXXVI. vasutasna­pon átadott fontos iparvá­gány megnyitásakor mi, vas­utasok kívánunk „Jó sze­rencsét” a bánya dolgozói­nak. jó szerencsét a vasúti szállításokhoz, és jó szeren­csét a további gazdasági és társadalmi felemelkedéshez mindann yiu mknak. Ezen az ünnepségen kap­ta meg a Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést Mester István műszaki ellenőr, Ve­zérigazgatói Dicséretben ré­szesült Dobrosi István mű­szaki ellenőr, négyen kaptak vezérigazgatói jutalmat, nyol­cán igazgatói dicséretet, egy személy pedig Kiváló Dol­gozó jelvényt vett át. Czipper Gyula miniszter­helyettes köszöntötte az épí­tést végző dolgozókat, hang­súlyozva. bebizonyították, hogy nálunk is lehet gyor­san és jó minőségben végez­ni úgy a munkát, hogy a ter­vezett költségeket se lépjék Így látta Perge István mozdonyvezető azt a pillanatot, ami. kor a két miniszterhelyettes átvágta a felavatást jelző szalagot túl. Közölte, hogy 1990-től nagy feladatok várnak Bükk- ábrányra: erőművi kiszolgá­lást és a lignit nemesítését jelentős mértékben kell vé­geznie. — Bebizonyosodott most is — állapította meg a minisz­terhelyettes —, hogy a bá­nya és a vasút mindig a nép­gazdaság legfőbb érdekeit szolgálta és szolgálja ezen­túl is. Mind a két ágazatnak nagy jövője van és lesz a későbbiek során is. Következett az ünnepi pil­lanat: az első vasúti szerel­vény előtt a két miniszter- helyettes vágta át a nemze­tiszínű szalagot, majd Kus- per Elek főintéző jelére ki­gördült a vasúti kocsisor ha­zánk legújabb állomásáról, Bükkábrányból a vasutasnap tiszteletére. Az ünnepség résztvevői ezt követően autóbuszra ültekés felkeresték a külszíni bánya­üzemet, ahol a vállalat ve­zérigazgatója mutatta be a termelés egyes műveleteit. A rézsűn a meddőt takarí­tották le a gépek, lent pedig a lignitet rakták rá a teher­autókra. Percnyi megállás nélkül mozogtak, dolgoztak a gépek és az emberek. A XXXVI. vasutasnap je­lentős beruházás elkészítését tette ünnepélyessé Bükkáb- rányban, a Mátraalji Szén­bányák itteni külfejtése ez­zel egy újabb, határozott lé­pést tett a fejlődés útján. Pillantás a hétre 11ETFÖ: A szovjet külügyminiszter megkezdi tárgyalásait a brit fővárosban. Eduard Sevardnadze hivatalos, két­napos látogatásra érkezik Londonba, s a várakozás szerint vendéglátója, Sn Geoffrey Howe mellett, ta­lálkozik számos más veze­tővel is. KEDD: A Ciprussal való szolidari­tás napja. Az évtizedek óta politikai válságtól sújtott, kis földközi-tengeri sziget - országról való megemléke­zés különösen időszerű, most, amikor ismét lezár­ták a határokat a török é> görög szektorok között. SZERDA: Befejezi indiai látogatását Mohammad Ersad bangla­desi államfő. A két dél­ázsiai állam viszonya a/ elmúlt években jó néhány hullámvölgyön és hullám­hegyen túljutott. Radzsiv Gandhi kormányfő több­ször leszögezte szándékát a kapcsolatának javítására, a bangladesi menekültek ügye viszont változatlanul ütközőpontot jelent Dákká és Új-Delhi között. CSÜTÖRTÖK: Megkezdi törökországi lá­togatását a kínai kormány. Jő. A pekingi diplomácia magasabb sebességfokoza. tát jelzi, hogy Csao Ce- jang előzőleg többnapos eszmecserét folytat a spa­nyol fővárosban is. PÉNTEK: Stockholmban befejeződik az európai bizalom- és biz- tonságerősitő értekezlet XT fordulója. SZOMBAT: Lejár a Libanonban állo­másozó ENSZ-erők mandá­tuma. VASÄRNAP: A kelet—nyugati diplomá­cia újabb fontos állomása — 4 napos, hivatalos láto­gatásra Moszkvába érkezik Hans-Dietrich Genscher, nyugatnémet külügymi­niszter, alkancellár. Strandavatás Kiskörén (Folytatás az 1. oldalról) végre megyénkben is meg­indult a kulturált vízi élet. E napon vették birtokukba az érdeklődők a kiskörei sza­badvízi „strandkombinátot”. Néhány adat: a strand épí­téséhez a megyei tanács há­rom millióval járult hozzá, ezt az összeget a kisköreiek kiegészítették az Országos- Idegenforgalmi Hivataltól pályázat útján nyert 3,3 mil­lióval. s a Közép-Tisza Vi­déki Intéző Bizottság is adott több mint másfél milliót az építkezés három éve alatt. S ehhez még hozzájárult a tár­sadalmi munka, amely szin­tén jelentős tétel. Mindenki azért dolgozott, hogy minél hamarabb Heves megyében is jobb körülmények között fogadhassuk a turistákat. A kiskörei nagyközségi ta­nács elnöke. Járdán József köszöntő szavai után az új létesítményt Schmidt Rezső, Heves Megye Tanácsának el­nöke vette át. Kíséretében több párt- és állami vezető jelent meg, köztük Juhász Lajos, Heves város pártbi­zottságának első titkára. Ez­után megtekintették az ízlé­sesen megépített épületegyüt­test, amelyben öltözők, tisztál­kodóhelyiségek, büfék s egyéb kiszolgálófelszerelések kaptak helyet. A vendégek különböző kempingcikkeket, vízi járműveket is kölcsönöz­hetnek. S következett a lé­nyeg: a fürdőzés, már nem ..bokoröltözővel" A helybeli Vörös Hajnal Termelőszövetkezetben készült vízi jármüvek —( Külpolitikai kommentárunk )— London és Moszkva A NAGYHATALMAK VISZONYA, a fegyverzet­korlátozással és leszereléssel foglalkozó tárgyalási fórumok sora elég kevés reményt nyújt mostanában az optimizmusra. Mégis, az elmúlt hetekben úgy tűnik, mintha több fronton felélénkült volna a kelet- nyugati diplomáciai szintér. Igaz, ez nem elsősorban a Szovjetunió és az Egyesült Államok közti kapcso­latokra vonatkozik, hanem a Szovjetuniót a Nyugat- Európához fűző — bonyolult, kihatásában aligha túl­értékelhető — kötelékekre. E megnövekedett moszkvai diplomáciai aktivi­tásra jó példa Eduard Sevardnadze most kezdődő hivatalos londoni látogatása is. A nagy-britanniai vi­zitre alig néhány nappal a Gorbacsov—Mitterrand csúcs után került sor, s szintén csupán néhány nap választja el a nyugatnémet külügyminisztert moszk­vai útjától. Az összefüggéseket talán nem is kell külön boncolgatni, hiszen a gazdasági és politikai szempontból egyaránt legfontosabb három nyugat­európai állammal jön igy létre párbeszéd igen magas szinten, s tudatosan rövid idő alatt. AZ ESEMÉNYEK ILYEN „SŰRÍTÉSE” azt jelzi: Moszkvában minden csatornát megpróbálnak kihasz­nálni a nemzetközi helyzet, az európai légkör meg­javítására. Nem véletlen, hogy a megfigyelők (akárcsak a francia elnökkel folytatott eszmecsere esetén) nem a tárgyalások napirendjén, természetesen szintén sze­replő kétoldalú, gazdasági és egyéb kontaktusra he­lyezik a hangsúlyt, hanem a kelet—nyugati, szélesebb dialógus kilátásaira. Még pontosabban szólva, arra a kérdésre, mennyiben járulhat hozzá Nyugat-Európa a feszültség csökkentéséhez az érintkezési felületek kiszélesítéséhez. Jól ismert tény, hogy Moszkva és London a nukleáris leszerelés vagy a .fegyverzetkorlá­tozás több témájában eltérő álláspontot vall. De az is kétségtelen, hogy más területen ennek ellenére mód nyílhat a nézőpontok közelítésére, kölcsönösen elfo­gadható vélemények megfogalmazására. A brit kormány például többször kifejezte aggo­dalmát a már meglevő — fegyverzetkorlátozási .egyezmények — például a SALT—II. — felmondása miatt. TÁVOLRÓL SEM ARRÓL VAN SZÓ, amit jobb- I oldali nyugati sajtóorgánumok előszeretettel „az USA és Nyugat-Európa szétválasztásának” neveznek. Az viszont kétségtelen, hogy a moszkvai vezetés számit a ThatCher-kormányzat realitásérzékére; arra, hogy London szintén érdekelt a kelet—nyugati dialógus fenntartásában, s hogy e célból felhasználja befolyá­sát Washingtonban is. Szegő Gábor Elítélték a náci Remer tábornokot Kaufbeuren bajor varos bírósága a náci haláltábo- rokban elpusztult áldozatok emlékének meggyalázásáért. valamint a Német Szövetsé­gi Köztársaság kigúnyolá­sáért és tekintélyének lejá­ratásáért hathónapi szabad­ságvesztésre ítélte Otto Ernst Remert. a Wehrmacht volt vezérőrnagyát. A büntetés végrehajtásának próbaidőre történt felfüggesztését ahhoz a feltételhez kötötték, hogy Remer 1000 márkát tartozik befizetni a Keresztény-Zsidó Együttműködés NSZK-ban működő Társaságának. Az ítélethirdetéskor a tábornok mintegy ötven „régi bajtár­sa” és újdonsült híve zajos tüntetésibe kezdett, majd szidalmakat szórva a bíró­ságra kivonult a teremből. A náci tábornak már a második világháború alatt azzal tette hírhedtté a nevét, hogy a Hitler ellen 1944. jú­lius 20-án elkövetett merény­let után a Gross-Deutsch­land” őrzászlóalj parancsno­kaként katonáival ö „gon­doskodott a rend és nyuga­lom helyreállításáról”, ma­gyarán lőbelövelett számos német hazafit. A 74 éves hitlerista a „volt SS-bajtársak" tavaly május­ban Nesselwangban megtar­tott találkozóján durva an­tiszemita kijelentésekkel hív­ta fel magára a figyelmet, és olyan videokazettákat sok­szorosított, illetve árusított, amelyeken egy „történész” előadást tartott arról, hogy „Auschwitz és a ,gázkamra szemenszedett hazugság", a „nemzetiszocialisták nem követtek el ilyen gaztette­ket”. Az SS-taiálkozón emel­lett nyilvánosan becsmérelte az NSZK jogrendjét, mond­ván, hogy hazája „mint de­mokrácia hajítófát sem ér" A per koronatanújaként Gerhardt Kromschröder és Burghard List, a Stern című nyugatnémet magazin ripor­tere, aki magát „szélsőjobb- oldali osztráknak” álcázva vett részt a náci gyűlésen, és férkőzött a tábornok bi­zalmába, a főtárgyaláson eskü alatt tett vallomást Re­mer kijelentéseiről, viselt dolgairól. Leleplezésük elő­ször a magazinban látott napvilágot. Miénk a vízpart*. A strand a gátról Kép és szöveg: Perl Márton Zendiilő rendőrök pere Egyiptom Legfelsőbb Ál­lambiztonsági Bírósága előtt szombaton megkezdték, majd október 4-ig nyomban elna­polták a február végén ki­robbant rendőrzendülés első száztíz vádlottjának bűnpe­rét. Mohamed Abdel-Aziz el- Gindi főügyész, a kormány­zat véleményét összegezve, a zendülés okát a szolgálati idő meghosszabbításáról ter­jesztett — állítólag hamis­nak bizonyult — hírekben, a sorozott, főleg írástudatlan vidéki ifjak rossz életkörül­ményeiben és a fölöttesek dunváskodásábam látta. Az illetékes tárcák a rend hely­reállítása után, amiben a véderő vaskézzel vett részt, menesztette Ahmed Rusdi tábornok belügyminisztert és valamelyest növelte a köz: ponti biztonsági rendőrség­hez vezényeltek zsolidját. ja­vította szolgálatuk életviszo­nyait.

Next

/
Thumbnails
Contents