Népújság, 1986. július (37. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-12 / 163. szám
Dleiuij/aq 1986. július 12., szombat Négyszázötven esztendeje halt meg Desiderius Rotterdamus Erasmus németalföldi humanista, az európai humanizmus egyik legkiemelkedőbb alakja. Szerzetesnek indult, de tudományos munkássága érdekében később függetlenítette magát. Járt Angliában, Franciaországban, Olaszországban, majd Németországban, s végül Baselben telepedett le. Kapcsolatot tartott kora humanistáival; így például jó barátságban volt az angol Thomas Morus-szal. Hatalmas levelezése gazdag anyagot tartalmaz a korabeli szellemi élet megismeréséhez. Szellemes gúny- és vitairataiban — különösen a világszerte híressé vált Balgaság dicséretében — élesen támadta a skolasztikát, az egyházi maradi szokásokat, a teológusokat. A kultúra terjesztését szolgáló egész munkássága nagyban hozzájárult a reformáció előkészítéséhez; ő maga azonban nem kívánt a katolikus egyháztól elszakadni, sőt szembefordult azokkal — köztük Luther Mártonnal is —, akik ezt az elszakadást sürgették. Magyar követői közt ott találjuk — többek között — a magyarul író Pesti Gábort és Sylvester Jánost. Európa összefogását sürgette a török ellen; Mohács után vigasztaló könyvet írt II. Lajos király özvegyének. A Nap kél 4.59 órakor, nyugszik 20.41 órakor. A Hold kél 10.18 órakor, nyugszik 23.28 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon IZABELLA nevű kedves olvasóinkat! A héber jelentése „istent imá-, dó”, de a spanyolban, a franciában és az olaszban a „szép”- re utal. [időjárás Várható időjárás az ország területén ma estig: időnkénti fel- hösödés, csupán jelentéktelen mennyiségű futó eső valószínű A nyugati, északnyugati szél helyenként élénk, néhol rövid ideig erős A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között várható. Tízéves program a földhivatalnál A tavalyi esztendőiben az egész országban — így szőkébb hazánkban is — befejeződött a mintateres föld- értékelés. Ennek lényege, hogy a föld értékét egy egytől százig terjedő átlagos termőhelyi számmal fejezik ki. Az aranykorona helyett ez épült be az ingatlannyilvántartásba. Ezeket a földhivatal közszemlére tette ki. s lezárultak az ezzel kapcsolatos jogorvoslati eljárások is. Amint azt dr. Misi Ernő, a Heves Megyei Földhivatal vezetője elmondta, az előbb említett feladat folytatásaként — egy tízéves program keretében — kerül sor az ún. egységes országos talaj- és termőhelyi térképrendszer létrehozására. A döntő különbség az, hogy amíg korábban 100—120 hektáronként végeztek a szakemberek talajvizsgálatokat, addig most 10—13 hektáronként vesznek mintákat. A munkák részben már az idén elkezdődnek, de 1986 még főként a felkészülés időszaka lesz, hiszen ekkor kell megteremteni a szükséges tárgyi és személyi feltételeket. Ezzel a módszerrel megyénk valamennyi zártkerti föld- ingatlanának értékelése végbemegy majd. A dolog előnye, hogy az így kapott értékszámok az eddiginél objektívabban, pontosabban fejezik ki a szemrevételezett föld minőségét. A program megvalósításában — a földihivatal mellett — részt vesznek a Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás alkalmazottai is. SZEDER (Fotó: Köhidi Imre) Új ügyfélfogadási rend a Szovjetunió Debreceni Fükonzulátusán VASÁRNAP MÁSODSZOR A Szovjetunió Debreceni Főkonzulátusa közli, hogy július 14-től az ügyfélfogadási idő minden héten hétfőn, szerdán és pénteken 8.30—13.00 óra között lesz. Ki a gőzöst... El kell ismernem, azt hittem, hogy senki sem tud válaszolni az egyszeri viccben feltett kérdésre: „Hány éves a kapitány...?” Talán emlékeznek a Kedves Olvasók, hogy július 3-án, ugyanezen a helyen egy nosztalgiavonatról, s útjáról írtam. Nos. kaptam Hatvanból egy levelet, miszerint a „kapitány", Forgó Kálmán negyvenhét éves, aki az öreg masinán Gregori István munkatársával immár megjárta Solymárt, Nagykanizsát, Somoskőújfalut is ... Vasutasnap lévén: hosszú sínpárt, jó Utat annak, ki a gőzöst, ki a gőzöst igazítja.. . (szilvás) Lovasnap Zárán kon — VIDEO-DÍSZKŐ. A Hevesi Művelődési Központ szombaton iámét zenés-táncos összejövetelre várja a fiatalokat. Este 8 órától éjfélig videó-diszkót rendeznek, a zenét Maszlag Gábor szolgáltatja. — BÁBJÁTÉKOS SZAKTÁBOR. Országos bábjátékos EGERBEN: egri és Eger környéki felnőtt betegek, valamint az Eger környéki községek gyermek betegei részére szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig az I-es kórház területén a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti porta felől. Telefon: 11-0Q0. Az ügyelethez tartozó községek: Kerecsend, Egerszalók, Egerszólát, Makiár. Felsőtárkány, Andomaktálya, Bátor. Ostoros, Novaj, Noszvaj, Demjén, Hevesaranyos. Nagytá- lya, Síkfőkút. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig az egri gyermekek részére. HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén Telefon: 10-841. FOGORVOSI ELLÁTÁS: szombaton reggel 7 órától 13.30 óráig, fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától 20 óráig, vasárnap 8 órától 20 óráig a Technika Házában. GYÖNGYÖSÖN: közponi körzeti orvosi ügyelet szombaton 7 órától hétfő reggel 7 óiráig. HELYE: Széchenyi u. 1. Telefon; 11-727. Gyöngyös körzetközpont községei: Gyöngyöspata. Gyöngyöstarján, Gyöngyösoroszi, Gyöngyössolymos, Szűcsi, Kará- csond. GYERMEKORVOSI ÜGYELET; szombaton 8—02 és 14—18 óráig, vasárnap 8 órától 82 óráig. HELYE: Puskin utcai gyermekrendelő. FOGORVOSI ELLÁTÁS: szombaton 15 órától 18 óráig, vasárnap 9 órától 12 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatt. VAMOSGYÖRKÖN: orvosi rendelőben, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Ellátandó terület: vámosgyörk, Adács, Nagyréde, Visznek, Gyöngyöshalász. Atkár. VISONTAN: a Thorez Bánya üzemorvosi rendelőjében, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Ellátandó terület: Visonta, Abasár, Márkáz, Detk, Nagyfüged. Mátraszentimre és a hozzá tartozó körzet egészségügyi ellátását készenléti szolgálat útján, illetve a körzeti orvos távolléte esetén Gyöngyös város ügyeleti szolgálata biztosítja. Domoszló, Kisnána és Vécs községek a verpeléti összevont ügyelethez tartoznak. szaktábor, a felsőtárkányi KISZ-táborban. Az ország minden részéről érkező ifjú bábjátékosokat a Harlekin Bábszínház művészei oktatják, Demeter Zsuzsa művészeti vezető irányításával. A résztvevők július 19-én gálaesten mutatják be, menynyit fejlődtek a táborozás alatt. HATVANBAN: szombaton 8 órától hétfő reggel 8 óráig. HELYE: kónház „faház" Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. FOGORVOSI ÜGYELET: szombaton. 6.30 órától 14 óráig, vasárnap 8.30 órától 11 óráig. Telefon: 11-040. HELYE: kórház „faház”. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombaton 8 órától 12 óráig, vasárnap 8 órától 10 óráig. HELYE: Hatvan, Horváth M. u. 21. Telefon: 12-265. Ügyeleti időn túl gyermekek részére is a központi körzeti orvosi ügyelet biztosít ellátást. HEVES város és vonzáskörzete lakosai részére szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig Heves, Vörös Hadsereg u 32. sz. (volt Szülőotthon) alatt van. FOGORVOSI ÜGYELET: szombaton és vasárnap reggel 8 órától 12 óráig a Tanácsköztársaság tér 2—4. sz. alatt a fogorvosi rendelőben. FÜZESABONYBAN: szombaton, reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig a Rákóczi u. 42, sz, alatti rendelőben. Állatorvosi ügyelet: szombaton. 8 órától vasárnap 28 óráig.. Egri ügyelet: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. Gyöngyösi ügyelet: Gyöngyös, Deák F. u. 17. Telefon: 13-991. Hatvani ügyelet: Hatvan, városi Tanács. Telefon: 12-720. Hevesi ügyelet: Heves, Fő út 17. Telefon: Heves 124. Füzesabonyi ügyelet: Dormánd, tanácsháza. Dózsa Gy. út 37. Recski ügyelet: Recsk, Kossuth L. u. 218. Telefon: Recsk 15. Tamamérai ügyelet: Lenin Mgtsz központi iroda. Tárnáméra, Boconádi út 50. Telefon: Tárnáméra 6. Az ügyeleti helyekhez tartozó állatorvosi körzetekről a területileg illetékes állatorvos ad tájékoztatást. ALLATKÖRHAZI ÜGYELET: pénteken,. 19 órától hétfő reggel 7.30 óráig. HELYE: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. Füzesabonyban: szombaton reggel. 7 órától hétfő reggel 7 óráig a Rákóczi út 42. sz. alatt (Ü1 egészségház). Telefon: 3. Díjugratás, díjlovaglás, fogathajtás —, ez a délelőtti program, akárcsak a legelőkelőbb lovasnapokon vasárnap, Zárónkon. A községben ugyanis a Zalka Máté KISZ- al'apszervezet idén másodízben szervez derűs, nyári ■programot a négylábúak ügyességi bemutatóit kedvelőknek. A nagyszabású akoióra várják a parádi cifraistálló, a karácsondi. a viszneki és az árokszállási csoportok hajtóit is. Részvételükkel zajlik majd a délután: Hazánkban még mindig magas a videofilmekkel illegálisan kereskedők száma. A közelmúltban viszont több iviideotéka is megnyílt, így ■próbálván visszaszorítani a 'kalózkodást. A Heves megyéi a múlt év végén kezdte el működését Egerben, ■a Bródy Sándor u. 5. szám alatt. Összesen 70 kazetta áll ■a kölcsönzők rendelkezésére, de mint Kiss Lajos, a Heves Megyei Mozióizemi Vállalat osztályvezetője mondotta, a jövőben még 30, a köziművelődés célját szolgáló filmet kapnak a televíziótól. Az idén tizenegyedik alkalommá! került sor az Ag- ria kirakatversenyre. Tíz pályamunka készült, ebből hét magas szintű szakmai felkészültségről adott tanúbizonyságot, a dekoratőrök ötletes szlogenekkel, szakszerű árurendezéssel jó összképet alkottak. Kiemelkedő, maximális pomtszámmal Dudás József Duett Áruházi gyermekjáték-kirakata elnyerte a Miagyar Reklámszövetség különdíját és a legötletesebb megoldásért járó, a városi tanács által felajánlott vándordíját. Pelyhe Tibor Centrum Áruházi alkotása (felvételünkön) első díjat és a verseny alapítójáról, Korot- nay Endréről elnevezett vándordíját kapott. Ugyancsak első helyezett Dudás József újabb díjugratás, ezúttal nem egy méteren, hanem 1,10 méteren a következő fogat- hajtás a lovasjátékok, a kitartás és verseny és a síkfutás. A műsort tombola színesíti, a főnyeremény — egy gyöngytyúkpár, egy liba és egy birka előtt — egy igazi csikó. (Csak legyen hova tenni Estére Balogh Tibor invitálja diszkóba a fiatalokat. A rendezők a futballpá- lyáüa, délelőtt kilenctől várják a vendégeket. Ezeket iskoláknak fogják ajánlani, a tanulás segítésére. Remélik, hogy elérhetik majd a végcélt, hogy körülbelül 180 kazettát kölcsönözhessenek. A kazettánkén ti iletéti díj kissé sok, ezt többen szóvá teszik a tékában. Beszélgetőtársunk véleménye is az, hogy ha kevesebb lenne ez az összeg, akkor nem másolnák át a jobb filmeket. A szórakoztató művek a legkelendőbbek, főleg a karatefilmek és a vígjátékok. Az Ifjúsági, mese- és rajzfilmeket egyáltalán nem viszik, és Molnár Adél, valamint Sárosi Zoltánné és Csák- falvy Katalin műve, az előbMHB-spartakiád Egerben A Magyar Nemzeti Bank Spartakiád országos döntője az idén Heves megyében, ■Eperben kerül megrendezésre, szombaton és vasárnap. A vetélkedőn asztalitenisz, lövészet, labdarúgás, úszás, tollaslabda, atlétika, teke- és sakksportágakban mérik ösz- sze erejüket a döntőbe jutott versenyzők. A küzdelmek színhelye az Eger Sportegyesület létesítményeiben lesz. akad olyan kazetta is, amit még soha nem vettek ki. Nagy probléma, hogy egy évig állandó az állomány, nincs lehetőség több alkotás beszerzésére. Egyes „törzsvendégek” már mindet kikölcsönözték egyszer, és nem ■tudnak újabbakat kérni. Az ott dolgozók szerint olyan művekre volna szükség, amelyeket a mozik még nem mutattak be. A napi forgalom változó. Van úgy, hogy egyetlen látogató sincs egész nap, de néha 8—10-en is érkeznek rövid idő alatt.. bi az Áfész Áruháznál, az utóbbi a Lenin úti ABC-nél látható. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az Ojfehértón, pénteken megtartott 28. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 36, 49, 71, 73, 89 Piacokról hét végén Uborkavásár Egerben: a hét végén az alábbiak szerint alakultak a szabadpiaci árak: a tojás 2,50, a burgonya 10, a sárgarépa 14, a zöldség 14, a fejes káposzta 6, a kelkáposzta 20, a karfiol 20, a karalábé 4, az uborka 5—8, a paprika 15—24, a paradicsom 25— 26, az alma 8. a körte 30, az őszibarack 20—30, a sárgabarack 30, a görögdinnye 22. a sárgadinnye 22. a zöldbab 15. a ribizli 20 forint. Gyöngyösön: a tojás 2,50, a burgonya 10, a sárgarépa 10, a zöldség 14, a fejes káposzta 5. a kelkáposzta 18, a főzőtök 4, a paprika 14—25, a paradicsom 20— 25, az alma 10—24, az őszibarack 25—30, a sárgabarack 20, a zöldbab 16 forintba kerül. Hatvanban: a tojás 2,50, a burgonya 6, a sárgarépa 9, a zöldség 6—7, a vöröshagyma 18. a fejes káposzta 6, a kelkáposzta 15. a karfiol 20, a paradicsom 15—20, a zöldpaprika 12— 20. az uborka 3—6, a zöldbab 30, a paraj 15, a sóska 18, a sárgadinnye 20, a görögdinnye 30, az alma 12—20, a körte 30, a sár- gabarck 32, az őszibarack 30. a málna 25 forintért kapható. Hevesen: a tojás 2, a burgonya 8, a sárgarépa 6—8, a fejes káposzta 7, a karalábé 10—12, a paprika 20—22, a paradicsom 20. a főzőtök 3. az uborka 3, a zöldbab 10—12, a zöldborsó 20, az alma 10, a körte 20, a sáp- gabarack 25, a málna 40. az egres 15. a sárgadinnye és a görögdinnye 25 forint. A Zöldért árai: a tojás 2,40. a burgonya 9, a sárgarépa 12, a zöldség 14. a fejes káposzta 4. a karalábé 8, a karfiol 22, az uborka 3, a paprika 20, a paradicsom 25, az őszibarack 26, a sárgabarack 24. a zöldbab 13 forintba kerül. A hét vége asztalára: paradicsomban sült tojást ajánlunk. Nyolc közepes nagyságú. kemény paradicsom tetejéről egy- egy lapot levágunk, belsejükből a magot kiszedjük. A paradicsomok belsejét sóval, őrölt borssal hintjük meg, és mindegyikbe először borsónyl vajat rakunk, majd beleütünk egy-egy tojást úgy, hogy a sárgájuk egészben maradjon. Kivajazott tűzálló tálra egymás mellé ültetjük a paradicsomokat, és a forró sütőben addig sütjük, amíg a tojások fehérje meg nem kocsonyásodott. Jó étvágyat kívánunk! A videósok szolgálatában Kirakatverseay, tizenegyedszer (Fotó: Perl Márton) NÉPÜJSAG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11 -051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelófizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.