Népújság, 1986. július (37. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-01 / 153. szám

2. NÉPÚJSÁG, 1986. július 1„ kedd Folytatja munkáját a LEMP X. kongresszusa (Folytatás az l. oldalról) só és külső ellenségei saját céljaikra tudták kihasznál­ni ezt az elégedetlenséget. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni — folytatta Mihail! Gorbacsov —, hogy a szocializmus ügye törté­nelmileg új, a szocialista építés feltétlenül összekap­csolódik az imperialista erők ellenállásának leküzdésével, az imperializmus gazdasá­gi, politikai, prapaganda- és ■katonai nyomásával való szembeszálilással. „Végezetül az elmúlt idő­szak tapasztalata ismét ha­tározottan bizonyította, hogy milyen veszélyesek a hibák, a szocializmus politikai rend­szerének alapjait jelentő el­vektől való szubjektív elhaj­lások, a párt- és az állami étiét normáinak megsértése, a szociális-gazdasági poli­tikában elkövetett számítási tévedések” — mondta az SZKP KB fóti tikára. A szocialista forradalom tág teret nyit a társadalom mindenoldalú haladásának. De ez a haladás távolról sem következik be automati­kusan, nem lehet a terme­lési viszonyok és a terme­lőerők kérdését egyszer s mindenkorra elintézettnek tekinteni. A termelés, a tu­domány, a technika, a kultú­ra, az emberi személyiség fejlődése új követelménye­ket támaszt a társadalom megszervezésével szemben. Az SZKP KB főtitkára ■hangsúlyozta, hogy most a szocializmus saját alapjain történő, fokozatos megújítás szerepel a napirenden. Ez­zel kapcsolatban részletesen szólt az SZKP XXVII. kong­resszusán megfogalmazott feladatokról, a határozatok végrehajtásának kezdeti ta­pasztalatairól. „Pártjaink éleit az a tör­ténelmi feladat áll, hogy a szocializmus természetéből fakadó társadalmi igazsá­gosságot összekapcsoljuk a legnagyobb fokú gazdasági hatékonysággal. A szocia­lizmust erősebbé, dinami­kusabban fejlődővé, a kapi­talista társadalommal min­den mutató tekintetében si­keresen vetélkedővé kell ten­nünk” — mondta a továb­biakban Mihail Gorbacsov. Ehhez a tudományos-mű­szaki forradalom lehetőségei­nek teljes és hatékony ki­használására van szükség. „Érthető, hogy ezen a té­ren közösen) erőinket egye­sítve kell cselekednünk. Ezt követelik meg országaink népgazdasági érdekei, a nem­zetközi színtéren kialakult politikai helyzet, s nem utol­sósorban a gazdasági biz­tonsági megfontolások” — tette hozzá. A tőkés országokkal való gazdasági kapcsolatokról szólva rámutatott, hogy ká­ros az az elképzelés, mi­szerint egyszerűbb valamit a kapitalista piacon meg­venni, mint azt magunknak megteremteni.” Természete­sen nem a Nyugattal való gazdasági kapcsolatok meg­szakításáról van szó, hanem arról, hogy ezeket a kapcso­latokat ésszerűen kell ki­használni, s el kell kerülni a túlzásokat, nem lehet meg­engedni a függőséget” — mondta Mihail Gorbacsov. „Feltétlen elsőbbséget kell biztosítanunk a baráti or­szágokkal meglévő kooperá­ciós kapcsolatoknak, a szo­cialista gazdasági integráció felgyorsításának. Ezen a té­ren a legnagyobb jelentősé­gű a tudományos-műszaki haladás kérdéseire kidolgo­zott komplex KGST-prog- ram végrehajtása lesz” — hangsúlyozta az SZKP KB főtitkára. dés bővítéséhez. Jelenleg úgy látszik, hogy az Egye­sült Államok pontosan el­lentétes célokat követ — a fegyverkezési hajsza foko­zására és a konfrontáció szí­tására törekszik. A Szovjetunió és a többi szocialista ország természete, sen levonja következtetéseit Washington kihívó katonai akcióiból. „A leghatározot­tabban vissza fogjuk verni az Egyesült Államok kalan­dor. romboló akcióit. Nem szalbad megengedni, hogy az amerikai imperializmus ön. kénye határozza meg a vi­lág sorsát” — hangsúlyozta Mihail Gorbacsov, s hozzá­fűzte: a Szovjetunió a jövő. ben is felelősségteljes poli­tikát folytat, s türelmesen fogja alakítani a szovjet— amerikai kapcsolatok meg­javításához szükséges ala­pokat. A Szovjetunió a párbeszéd híve. Ennek a párbeszédnek azonban olyannak kell len­nie, amelyben mindkét fél reális eredmények elérésére Beszéde további részében Mihail Gorbacsov rámuta­tott arra. hogy ameddig lé­tezik az imperialista ag­resszió veszélye, addig a szo­cialista országok kénytelenek gondoskodni biztonságukról Ezt a célt szolgálja a Var­sói Szerződés Szervezete, amelynek keretében a szov: jet katonák fegyverbarátaik- kal együtt őrzik a békét, egyebek között egész sor szövetséges ország területén, A szocialista országok sen­kinek sem engedik meg. hogy idegen uralmi érdekek szférájának tekintsék őket. Ugyanakkor azt mondják a Nyugatnak: vegye komolyan a közepes hatótávolságú ra­kéták felszámolására vonat­kozó javaslatot és a hagyo­mányos fegyverzetek csök­kentésére tett indítványt. Ebben az esetben lehetővé válik, hogy jelentősen csök­kenjen a feszültség Európá­ban. A szovjet csapatok nem örök időkre állomásoznak más országok területén; a horgonyt azonban mindenki­nek és egyszerre kell felszed- nie. A szocialista országok kö­telességüknek tartják, hogy elősegítsék az európai népek közötti jó szándékú és köl­csönösen előnyös együttmű­ködést minden lehetséges te­rületen: a sportban, a kul­túra terén, a kereskedelem­ben, a műszaki-tudományos kapcsolatokban, a termelési kooperációkban, az emberek közötti kapcsolatokban. Csakis így lehet erősíteni mindazt, ami a társadalmi rendszerekben meglevő kü­lönbségektől függetlenül egyesíti Európát. Űjabb témára áttérve, az SZKP KB főtitkára kijelen­tette: az emberi civilizáció nem csupán a háború és bé­ke kérdésében érkezett vá­laszúihoz. Az emberiség fej­lődésének olyan századába lépett, amikor egyre éleseb­ben látszik az élethez való jog szoros összefüggése a fejlődéshez való joggal. Nem szabad belenyugodni abba, hogy hatalmas pénz­összegeket fordítanak fegy­verkezésre, miközben embe­rek százmilliói éheznék, s naponta milliók halnak éhen. Ez mindenekelőtt a fejlődő világ államait sújtja, de a szegénység nem kerülte el az imperialista államokat sem, beleértve az Egyesült Álla­mokat. Az az ország, ame­lyik évente 300 milliárd dol­lárnál többet költ fegyverek­re, nem tudja vagy — ami még rosszabb — nem akarja saját országában megszüntet­ni az elégtelen táplálkozást, nem akarja felszámolni az írástudatlanságot, nem kíván tetőt biztosítani azok fejé fölé, akik nem rendelkeznek lakással. A legélesebb problémának nevezte a szovjet vezető a gazdaságilag fejlett és fejlet­len államok közötti, növekvő távolságot. Az imperialista országok magatartását itt sem lehet másként jellemez­ni. mint nemzetközi méretű uzsorás módszert, vagy egy­törekszik. Nem szabad meg­engedni, hogy a tárgyalások a fegyverkezési hajsza álcá­zását szolgálják. A Szovjet­unió nem működik együtt az Egyesült Államokkal ab­ban. hogy ilyen módon fél­revezessék a világot. „A békét csak valamennyi ország és nép közös erőfeszí­téseinek eredményeként le­het megóvni. Arra van szűk. ség hogy Nyugaton minden, ki megértse: nukleáris töl­tettel felszerelt rakéta indí­tása lényegében nem csu­pán gyilkosság, hanem ön­gyilkos akció is egyidejű­leg”. A továbbiakban a Szov­jetunió Kommunista Párt­jának főtitkára szólt a cser­nobili atomerőműben bekö­vetkezett szerencsétlenség­ről. amely újólag felhívta a figyelmet arra, milyen ha­talmas erő rejtőzik a atom­energiában. Gorbacsov egy­úttal megköszönte azt a szo­lidaritást, amit a lengyel nép tanúsított a Szovjetuniót ért baj idején. szerűen rablást. Az imperia­lizmus a pénzügyi és tech­nológiai függőség mind szo­rosabb hálójába fonja or­szágok tucatjait, s eközben nem riad vissza a régi mód­szerektől, az erő alkalmazá­sától sem. „A mi álláspontunk ezzel kapcsolatosan ismert. Minden nép joga, hogy maga hatá­rozza meg sorsát. Enélkül nem lehetséges normális nemzetközi kapcsolatok ki­alakítása sem. A múlthoz hasonlóan, a jövőben is tö­rekedni fogunk a nemzetkö­zi politikai és gazdasági kap­csolatok átalakítására éssze­rű, igazságos alapokon, s társadalmi orientációjától függetlenül, támogatni fo­gunk minden antiiperialista mozgalmat és szervezetet.” Beszéde befejező részében a főtitkár megállapította hogy olyan korban élünk, amikor globális méretekben fonódtak össze az ellent­mondásos tendenciák. A tör­ténelmi fejlődés jelenlegi, fe­lelősségteljes szakaszában pártjaink jelszavává vált az útkereső gondolat, és annak ellenőrzése a társadalmi-po­litikai gyakorlatban. „Tá­mogatunk mindent, ami a népek tényleges érdekeit, a békét és társadalmi igazsá­gosságot, az emberi haladási szolgálja. Elutasítjuk viszont mindazt, ami ellentétes ezek­kel a célokkal.” Forradalmi tanításunk a megismerés nagyszerű eszkö­ze. Lehetővé teszi, hogy a maguk egészében és össze­függéseiben értékeljük a korszak ellentmondásait, fel­tárjuk okait s megleljük az igaz választ a legfontosabb problémákra. Azonban a for­radalmi tanítást is állandóan fejleszteni kell. Ma kijelent­hetjük, hogy a kommunis­ták teljes mértékben tisztá­ban vannak a legfontosabb tanulsággal: bátran kell fej­leszteni elméletünket, s ál­landóan előre kell haladni — mondotta befejezésül Mi­hail Gorbacsov. — ★ — Mihail Gorbacsov beszéde után, a tanácskozás soros el­nöke mondott köszönetét a kongresszushoz intézett me­leg szavakért, és a küldöt­tek nevében sok sikert kí­vánt a szovjet népnek az SZKP XXVII. kongresszu­sán kitűzött célok megvaló­sításához. Ezt követően folytatódott a központi bizottság beszá­molójának megvitatása. A délutáni ülésszakon ka­pott szót: Zbigniew Messner, a minisztertanács elnöke, Florian Siwicki nemzetvédel­mi miniszter, Bogumil Fe- rensztajn, a katowicei vajda­sági pártbizottság első titká­ra. Janusz Kubasiewicz, a varsói vajdasági pártbizott­ság első titkára, valamint, a külföldi testvérpártok képvi­selői közül: Willy Stoph a NSZEP KB PB tagja, Jozef Lenárt. a CSKP KB elnök­ségének tagja és Alvaro Cunhal, a PKP főtitkára. A kongresszus ma folytat­ja munkáját. A leszerelés ügye egy centit sem jutott előre Külpolitikai kérdésekre át­térve az SZKP KB főtitká­ra emlékeztetett rá, hogy a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének jú­niusi ülésén a résztvevők kö­zösen elemezték a nemzet­közi helyzetet, s megálla­podtak a közös cselekvés irányaiban. Januárban a Szovjetunió közzétette nagyszabású prog­ramját a nukleáris fegyve­reknek az évezred végéig történő felszámolásáról, az SZKP XXVII. kongresszusán pedig elhangzott az átfogó nemzetközi biztonsági rend­szer kialakítására vonatkozó elképzelés. „Ezeket olyan konkrét ja­vaslatok követték, amelyek megkönnyítették annak le­hetőségét, hogy megállapo­dás szülessen a közepes ha­tótávolságú rakéták eltávo­lításáról Európából. Nem maradt figyelmen kívül an­nak lehetősége sem, hogy külön megállapodás megkö­tésére kerülhessen sor a nyu­gat-európai nukleáris hatal­makkal — Franciaországgal és Nagy-Britanniával.” A vegyi fegyverek felszámolá­sára tett indítványt és a nukleáris robbantások min­den fajtájára augusztus 6- ig meghosszabbított egyolda­lú szovjet moratóriumot kö­vette a VSZ tagállamainak részletes javaslata az európai haderők és hagyományos fegyverzet csökkentésére. „A leszerelés ügye azon­ban egy centit sem jutott előre az amerikai kormány­zat nyíltan obstrukciós ma­gatartása miatt. S ami még ennél is rosszabb, Washing­ton meg akarja semmisíte­ni a fegyverkezési hajszát még visszafogó utolsó fékeket — a SALT—2. szerződést és más szovjet—amerikai meg­állapodásokat” — mutatott rá Gorbacsov. Ez az álláspont — állapí­totta meg a szónok — ellen­tétes a világközösség alap­vető érdekeivel, s nincs össz­hangban a múlt évben Genf- ben elért megállapodások szellemével. Az amerikaiak bőségesen tesznek fennkölt nyilatkoza­tokat arról, hogy békére és leszerelésre törekszenek, de ezekkel ellentétesen cselek­szenek. Ezt az állítólagos szovjet szerződésszegések­kel igyekeznek igazolni. Ar­ról is beszélnek, hogy meg­változhat álláspontjuk, amennyiben a Szovjetunió „jól fog viselkedni”. A kioktató szerepében tet­szelgő amerikai magatartást akár humorral is lehetne szemlélni, csakhogy itt nem kevesebbről van szó. mint az emberiség túléléséről, s a Szovjetunió úgy véli, hogy minden politikusnak a leg­komolyabban kell közelítenie ehhez a kérdéshez. „Ez természetesen nem csupán Washingtonra vonat­kozik. Csak sajnálattal le­het szólni arról, hogy más NATO-tagállamok kormá­nyai — köztük olyanok is, amelyek szavakban igyekez­nek elhatárolódni az ameri­kai politika szélsőségeitől — végső soron engednek az óceánon túlról rájuk nehe­zedő nyomásnak, s vállalják a fegyverkezési hajsza foko­zódásáért rájuk jutó fele­lősséget.” Ügy tűnik, hogy „ellopják és az óceánon túlra viszik egyes nyugat-európai orszá­gok önálló politikáját, s a biztonság védelme ürügyén alku tárgyává teszik a 700 milliós európai kontinens né­peinek nemzeti érdekeit és sorsát”. Ezzel összefüggés­ben a főtitkár határozottan leszögezte: a Szovjetunió nem kíván éket verni az Egyesült Államok és NATO- szövetségesei közé, s szovjet részről a kontinens, politikai és katonai realitásából indul­nak ki. Annak idején — idézte fel a hetvenes éveket Gorba­csov — a szocialista orszá­gok kedvezően fogadták az Egyesült Államok részvéte­lét az összeurópai folyamat­ban. Akkor arról volt szó, hogy a folyamatban részt vevő ■minden egyes állam milyen módon járulhat hoz­zá az európai biztonság szi­lárdításához. az együttműkö­Gondoskodunk biztonságunkról —( Külpolitikai kommentárunk )— Viharos hét vége AZ OLASZ ÁLLAMFŐI REZIDENCIA, a Quirinale- palota, a mostani vasárnapon enyhén szólva nem a megszokott álmos-békés képet mutatta, inkább fel­bolygatott méhkasra emlékeztetett. Ez a vasárnap Francesco Cossiga, az Olasz Köztársaság (keresztény- demokrata) elnöke számára nem a pihenés jegyében telt, hanem igencsak kemény munkanap volt. Eljött ugyanis a perc, amit sok megfigyelő már korábban megjövendölt: Itália kék ege alatt kormányválság robbant ki. Mi a mostani krízis háttere? A válaszhoz először azt kell tudnunk, hogy Olasz­országot ötpárti kormánykoalíció kormányozza, még­hozzá úgy, hogy ezúttal — a szokásos gyakorlattól el­térően — nem a koalíció legnagyobb, legerősebb tagja (az Olasz Kereszténydemokrata Párt) adja a kormányfőt, hanem a nála jóval kisebb, méreteit te­kintve inkább közepes nagyságrendű Olasz Szocialista Párt (Bettino Craxi személyében). Voltaképpen nem meglepő, hogy ez a helyzet-ir­ritálja a CD bizonyos köreit. A dolog jellegénél fog­va, azokról a csoportokról és személyekről van szó. akik úgy érzik: nekik járna a nagy hatalmat jelen­tő bársonyszék, amit most a szocialisták „bitorol­nak”. A kereszténydemokrata párt minapi kongresz- szusán félreérthetetlenül erősödött az effajta fordu­latra irányuló, párton belüli nyomás. Ez a hangadó­vá vált irányzat keresetlen egyszerűséggel úgy fo­galmazott: ideje a szocialistákat „a maguk helyére tenni”, vagyis (mert ez bizony, azt jelentette) kiszo­rítani a hatalom centrumából. A CÉL TEHAT MAR VILÁGOS VOLT, csak az volt a kérdés, hogyan próbálják megvalósítani. Az elmúlt hét végén ennek is eljött az ideje. A parla­mentben egy minden ország számára fontos kérdés, a helyhatósági költségvetés vitája során nyílt szava­záson a nemzetgyűlés még megszavazta — igaz, már akkor is kissé vonakodva — a Craxi-kabinet javas­latát. De, amikor ugyanerről a kérdésről titkos vok­solásra került sor, a többség már nemet mondott. Ez a polgári porond szabályai szerint felér egy olyan döntéssel, hogy a parlament gyakorlatilag megvonja bizalmát a hatalmon levő kormánytól. Craxit a holland fővárosban érte a hír, amire an­nak hordereje szerint reagált: tartózkodását látvá­nyosan megszakítva, azonnal hazatért az örök városba és — ahogy illik — benyújtotta kabinetje lemondását. ÍGY ÉS EZÉRT KERÜLT SOR az elnöki palota nyüzsgő hétvégéjére: az államfő megkezdte (és azóta is folytatja) maratoni tárgyalásait a krízis megoldá­sáról. Nem lesz könnyű dolga. Egyebek között azért nem, mert Itália második legjelentősebb pártja, az Olasz Kommunista Párt nélkül nemcsak a politika, de az elemi matematika szabályai szerint sem lehelt stabil kormányzást biztosítani. Harmat Endre Kínai—portugál tárgyalások Pekingi diplomáciai kö­rökben bizonyosra veszik, hogy a Makao jövőjéről, azaz Kínával való újraegye­süléséről hétfőn megkezdett tárgyalások viszonylag rö­vid ideig tartanak majd. s a kínai és a portugál tár­gyalófelek fél éven vagy leg­feljebb egy éven belül tető alá hozzák a megállapodást. Ezt a véleményt mindenek­előtt arra alapozzák, hogy Ma'kao kérdése viszonylag egyszerű, s mind Pekingben, mind Lisszabonban megvan a készség a ..történelemből visszamaradt” probléma bé­kés és kölcsönösen elfogad­ható rendezésére. A tárgyalásokat megelőző kínai nyilatkozatokból és sajtókommentárokból vilá­gos, hogy a kínai vezetés Makao esetében is a hong­kongi formulát szándékozik alkalmazni, vagyis az „égy ország, két rendszer” meg­oldást, amely lehetővé teszi', hogy Makaóban, annak Kí­nához való visszacsatolása után is fennmaradjon a tő­kés gazdasági és társadalmi rendszer. A tárgyalások első — mindössze kétnapos — for­dulója biztató jelekkel in­dult Pekingben, s mint a kínai küldöttség vezetője mondotta. Makaó jövőjéről nem ellenfelek, hanem part­nerek tárgyalnak. Egyiptom: Taba hovatartozásáról Az Egyesült Államok meg­hatalmazottja, Abraham Sofaer, vasárnap Kairóba ér­kezett. A Sínai-félsziget Ta­ba földsávjának hovatarto­zásáról négy éve folyó vitát igyekszik rendezni Izrael és Kairó között. Tárgyal erről az egyiptomi vezetőkkel, és a tervek szerint Izraelbe utazik tovább, hogy tolmá­csolja a Nílus mentiek né­zeteit. Utoljára Sofaer májusban kísérletezett a közvetítéssel. Januárban Izrael már hoz­zájárult ahhoz, hogy az egy négyzetkilométeres tenger­parti üdülőövezetet válasz­tott bíróság ítélje annak a félnek, amelyet megillet, a testület felhatalmazási jog­körét mégsem sikerült még tisztázni. Bonyolítja a hely­zetet az. hogy Izrael is kö­vetelésekkel lép fel — így például a tabai ügyet össze­kapcsolja egy vörös-tengeri terrorcselekménynek áldo­zatul esett izraeli polgárok hátramaradottjainak kárté­rítési igényeivel. A tabai kérdéstől függ — Egyiptom jelenlegi állás- foglalása szerint — az, hogy küldhet-e megint nagykö­tet Tel-Avivba. A Camp Da- vid-i szerződés értelmében telepítettek ugyan missziót Izraelbe, de miután Izrael megtámadta Libanont, Egyiptom hazarendelte leg­magasabb rangú diplomatá­ját.

Next

/
Thumbnails
Contents