Népújság, 1986. június (37. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-04 / 130. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. június 4., szerda , ■ .. «. - _ e 1 * Felkészültünk? Nem minden büszkeség nélkül idézgetjük az utóbbi esztendőkben a statisztikának az idegen- forgalomról szóló adatait: lám, már megint -több külföldi jött hozzánk mint tavaly, pedig akkor is többen voltak, mint az azt megelőző évben. Részletesen beszámol a statisztika arról is, hogy melyik országból hányán jöttek, meg hogy mennyi időt töltöttek itt és mennyi pénzt költöttek. Ilyenkor összehasonlítgatunk, némi fejszámolást végzünk, aminek — többnyire — az a végeredménye, hogy „lám. már idegenforgalmi nagyhatalom lettünk”. Természetesen sok ebben a túlzás, hiszen jól tudjuk: a Balaton minden szépsége ellenére sem nyújtja azt. amit a tenger, viharos történelmünk megfosztott bennünket annak lehetőségétől, hogy világhírű régiségeket mutogathassunk a turistáknak (mint némely országban szinte magától értetődő), s bizony nagyon sokat kell tennünk azért, hogy a turisták száma évről-évre emelkedjék. De ne legyünk kishitüek: Magyarország valóban egyre kedveltebb idegenforgalmi célpont, mind több országból jönnek hozzánk vendégek, s ahonnan már korábban megindult felénk a turisták áradata, onnan — általában •— évről évre többen érkeznek. Vagyis az összkép feltétlenül pozitív. Erre mutatnak azok a vendégkönyvi bejegyzések. az utazási irodákhoz. idegen- forgalmi hivatalokhoz címzett levelek is. amelyekben a nálunk vendégeskedő külföldiek kellemes élményekről, szives vendéglátásról, nemegyszer várakozásukon felüli szép és jó tapasztalataikról számolnak be. Utólag, tehát minden érdek nélkül. Meg is tesznek (majd-' nem) mindent az idegen- forgalommal hivatásszerűen foglalkozók azért, hogy a külföldi jól érezze magát nálunk, máskor is jöjjön és hívja, biztassa magyarországi útra rokonait, barátait, ismerőseit. Még akkor is igaz ez, ha olykor megzavarja a kép tisztaságát a zárójelbe tett „majdnem’'. Mert a vendégkönyvekben annak is van nyoma, hogy egyes szállodákban nem mipden pincér, szobaasz- szony, liftes stb. eléggé udvarias. hogy a tisztaság körül sincs mindenütt minden a legnagyobb rendben, hogy néhol elveszettnek érzi magát a turista, mert a magyaron kívül semmilyen nyelven nem értenek, s még csak egy eligazító tábla sem könnyíti meg a dolgát. Hozzátehetjük a fenti, nagyon is jogos kifogásokhoz, hogy a helyben lakók sem mindenütt segítik az idegenforgalomban dolgozókat. Magyarán : sokszor ugyanazok, akik egyébként büszkén hangoztatják, hogy „idegenforgalmi nagyhatalom” lettünk — a mindennapi érintkezésben inkább „ellendrukkereknek’’ látszanak. Néhol, azért panaszkodnak, hogy a turisták — főleg a szomszédos országokból, bármilyen irányból érkezők — felvásárolják a boltok árukészletét. Vagy éppen arról, hogy a város utcáin egyre nehezebb parkolóhelyet találni, mert mindenütt külföldi rendszámú gépkocsik állnak. Ne ítéljünk korán. előfordul. hogy az így panasz- kodóknak van valami igazuk. Mégsem a turistákban, a külföldiekben kell keresni a hibát, hanem abban, hogy még mindig nem mindenütt és nem mindenki készül fel kellően fogadásukra. Ha valahol azért fogynak ki a mindennap szükséges élelmicikkek vagy egyéb áruk, mert sok a turista — a hiba a kereskedelemben van. Akár a helyi boltvezetőkben, akik nem rendelnek eléggé előrelátóan, akár a nagykereskedelmi és egyéb, a gyorsan fogyó cikkeket szállító vállalatokban. Nekik kell úgy számolni? hogy elegendő áru legyen a helyiek és a turisták számára is. S ha parkolási gondokat okoz a „turista-invázió", az a helyi tanácsi vezetők hibája: idejében kell gondoskodni arról, hogy legyen hol várakozniuk az autósodnak. Nekünk is jólesik külföldön, ha valahol látjuk a feliratot: „Magyarul beszélünk!”. Természetesnek vehetjük tehát, hogy hasonló feliratokat szeretnek látni nálunk a külföldiek is. S nemcsak világnyelveken, hanem — például — lengyelül, szlovákul, szerbhorvátul is. (Csak zárójelben: mostanában egyre jobban divatba jöttek az angol üzletnevek — ám a „shop”-okban többnyire éppúgy nem tud senki semmilyen idegen nyelven, mint más boltokban.) Általánosságban igaz az, hogy tízmillió (vagy annál is több) turistát hsak akkor tud megfelelően fogadni egy tízmilliónál alig valamivel népesebb ország — ha a vendégfogadásban mindenki részt vesz. Legalábbis azok, akik valamilyen kapcsolatba kerülnek a külföldiekkel, de á szó legtágabb értelmében. Vagyis nemcsak a szállodák, kempingek, nemzetközi színvonalú éttermek, határállomások, utazási és idegenforgalmi irodák dolgozói, akiknél ma már elemi követelmény nemcsak a nyelvtudás, de a kulturált viselkedés is. Sajnos ott sem megy még minden kifogástalanul. Előfordul, hogy a külföldi megrendelését felvevő pincér — ismét csak például — többkevesebb nehézség árán felveszi a rendelést a vendég nyelvén, aztán sértő megjegyzést tesz rá magyarul. Ilyenkor az a szerencse, ha a turista egyáltalán nem érti nyelvünket — de volt már olyan eset is, hogy értette. s ezért rövidítette meg itt-tartózkodását. Jóérzéssel számol be viszont otthon magyarországi tapasztalatairól az a turista, akinek segítettek a járókelők az utcán az eligazodásban. Vagy az, akinek önkéntes tolmács sietett segítségére egy múzeumban, ahol a kiállított tárgyak alatt csak magyar nyelvű felirat áll. Ám kevésbé elégedett az, akit valamelyik hazánkfia megállított, s kézzel- lábbal igyekezett magyarázni, hogy „csencs”. azaz hogy valutát szeretne vásárolni. Sok minden kell ahhoz, hogy ha nem is „idegenforgalmi nagyhatalom” akarunk lenni, de olyan or- ** szág. ahová szívesen jönnek a turisták. Többet vagy kevesebbet, de mindenki hozzátehet nemzeti jóhírünkhöz, s ahhoz, hogy tízmiUiós kis hazánkban kulturáltan fogadhassunk akár tízmillió vagy annál is több turistát. V. E. Exportra is termel Az idén 15 éves Masterfil Pamutfonóipari Vállalat Nagyatádi Cérnagyára ezeregyszáz tonna árut értékesít az idén külpiacokon. A 99 százalékban pamut alapanyagú varré-, kötő, szövő- és kézimunkacérna korszerű technológiával készül, nyugat-európai, illetve tengerentúli megrendelők igényei szerint. (MTI-fotó: Kálmándy Ferenc) Gyáreladások Ma már nem újdonság, hogy eladnak egy gyárat, hogy X vállalat értékesíti Y gyáregységét, vagy valamelyik telephelyét. A szűkebb pátriájából maholnap már mindenki tud említeni ilyen példát. S ha mégsem tudna, csak bele kell néznie a napilapok hirdetési rovatába, elöbb-utóbb biztos megakad a szeme egy ilyen ajánlaton. Részletes felsorolást adhatnánk arról, hogy eddig hol, ki és miért szánta el magát erre a lépésre — de hadd ne tegyük ezt. Hiszen nem ez a lényeg. Inkább az, hogy ki, mikor és milyen céllal jut erre a sorsdöntő elhatározásra? Mert hogy ez sorsdöntő lépés egy vállalat életében, ahhoz kétség sem férhet. A kérdésünk már azért is közérdekű, mert egyelőre még csak a gyáreladások kezdeténél tartunk^Az iparpolitikai szakemberek a megmondhatói: napjainkban még több tucat olyan cég van az országban, amely veszteséges gyáregységet, részleget „cipel” magával, mint valami nehezéket. A kérdéses termelőegység évek óta veszteséggel termel, valóságos tehertételt jelent a vállalat számára. Az ok egyszerű: a szóban forgó üzem termékei korszerűtlenek, s nemhogy külföldön nem versenyképesek, még idehaza is fanyalogva fogadja őket a piac. Nyilvánvaló, hogy ebben a helyzetben az a legcélszerűbb, ha — az ott dolgozók sorsát emberségesen rendezve, elhelyezkedésükről gondoskodva — a cég összébb húzza kicsit magát. Ezt tanácsolja az értelem.. S mégis azt tapasztaljuk, hogy a legtöbb helyen halogatják a „műtétet” — tisztelet a kivételnek. Pedig nem mindegy, hogy mikor mondják ki az elkerülhetetlen igent. Akkor-e, amikor a vállalat vezetői, dolgozói feje felett már ég a ház? Vagyis akkor, amikor a gyáreladás jövedelme már csak arra elég, hogy úgy ahogy rendezzék a vállalat szorongatott pénzügyi helyzetét? Kifizessék a rég esedékes tartozásokat a banknál, s elhárítsák a hitelezők megújuló ostromát? Ha eddig várnak — nem sokat ér a gyáreladás. Végtére is, annak „hozadékából” semmi sem marad a vállalatnál. Az okosabbak, az előrelátóbbak sokkal előbb határoznak. S nyomatékosan aláhúzzák — amit előszeretettel megismételnek, kihangsúlyoznak —, hogy a gyáreladás náluk csak kezdet. „Csupán” a kiindulópontja az átfogó kitörési stratégiának. A termékszerkezet már-már unos-untala- nig emlegetett korszerűsítésének. Vagyis annak, hogy a gyáreladás hozamából végre tőkéhez jusson a vállalat, új és versenyképes gyártási profilokkal gazdagodjék, olyan termékekkel, amiket „nemcsak'’ a hazai, hanem a világpiac is szívesen fogad. így, ilyen módon van értelme a gyáreladásnak, hiszen ez magában rejti annak a lehetőségét, hogy ismét virágzásnak induljon, sőt felvirágozzék a vállalat. „Csak” idejében kell hozzá dönteni. M. L. Napirenden: a megyei szállítási bizottság munkája A mindennap közlekedő ember bosszankodik, ha késik a menetrend szerinti busz vagy vonat. Jogosan felháborodott akkor is, ha a korántsem olcsó útiköltség fejében piszkos, kivilágitatlan vasúti kocsiban kell utaznia, netán a helyközi autóbuszjáratokon dideregve vagy zsúfoltságban kell megérkeznie útieéljához. Méltán panaszkodik a vállalatvezető, ha a termelési terv teljesítését a fuvargondok, szállítási anomáliák veszélyeztetik. Ugyanakkor számtalan fórumon elhangzott már, hogy mind a személy-, mind pedig az áruszállítással foglalkozó cégeknek napjainkban meglehetősen sok problémával kell megküzdeniük. Akadályozza munkájuk korszerűsítését az elavult géppark, a nehézkes pénzügyi szabályzók, s sok esetben a munkaerő- és kapacitáshiány. A hazai ágazat munkájának szervezését, ellenőrzését és összehangolását a Központi Szállítási Tanács és az ez alá retjdelt megyei szállítási bizottságok végzik. A hetvenes évek második felétől kezdődően a fuvarpiacon bizonyos élénkülés és versenyhelyzet alakult ki. E folyamat azóta is, tart. De még mindig akad tennivaló. Nemrégiben készült el a Heves Megyei Szállítási Bizottság jelentése, amely elemzi az elmúlt tervidőszak tapasztalatait, s a megoldásra váró nehézségeket is. Magánfuvarozóké a pálya? A személyszállítási tarifák emelkedése érzékenyen érintette a lakosságot. Kiki jobban meggondolja, hogy mikor keljen útra, épp ezért statisztikailag is kimutatható, hogy az elmúlt esztendőkben csökkent az utazások száma. A körülmények javítására azonban aligha kerülhetett sor, hiszen az így szerzett többlet- bevételeknek csak igen kis hányada maradt a szolgáltató vállalatoknál. Megyénkben az ilyen irányú közlekedés szintentartásá- ról beszélhetünk. Érthető viszont, hogy a közlekedési vállalatok érdeke is a gazdaságosság, s így várható, hogy a kevéssé kihasznált járatokat megszüntetik vagy ritkítani fogják. A magánszektor és a kisipar bekapcsolódása a fuvarozásba némi pezsgést hozott a megye közlekedésébe. Nem kell már taxira várni, s a teherszállítás frontján is jóval kedvezőbb a helyzet, mint akárcsak három éve. Az így kialakult versenyszellem következményeként a gazdálkodó egységek is áthágva a szabályzókat, egyre gyakrabban dolgoztatnak magánosokkal, akiknek, ha megtalálják az adózás kiskapuit — s már miért ne lenne így — jócskán megvastagszik a pénztárcájuk. Tisztességtelenül. Fokozottabb ellenőrzésre van tehát szükség. A Mátra Volán Vállalat szakembereinek törekvése nyomán a legtöbb pozitív változás a helyi járati személyszállításban következett be. Javult a kiszolgálás, s a tájékozatlan utasok sem maradtak felvilágosítatla- nul. Ma már nem szenzációszámba menő eset, ha a buszsofőr bemondja a megállókat. s néhány kedves szót intéz az utazóközönséghez. Az Egerben bevezetett úgynevezett „forda nélküli” indítási rendszer eredményeként kevesebbet késnek a buszok, alig-alig marad ki járat. A zsúfoltságtól azonban még mindig szenvednünk kell. Pedig elkerülésére több intézkedést is hoztak. 1982-ben például a Volán és néhány gazdálkodószerv megegyezett a lépcsőzetes munkakezdésben. Ez utóbbiak mintha a megállapodásokról azóta elfelejtkeztek volna ... MÁV-álmok és a valóság Bár a Miskolci Vasútigaz- gatóság értékelése szerint Hevesben nem romlott a rakodási helyzet, az erről készült jelentés országos vonatkozásban számtalan anomáliát tár fel. A vasúti áruszállítások arányát növelni népgazdasági kívánalom. A határidős, s egyben olcsóbb szállítás vállalati érdek, összeegyeztetésük a gyakorlatban mégis egyre nehezebb. A termelővállalatok kevésbé élnek az előszállítás adta előnyökkel. Néhány külkereskedelmi cég figyelmen kívül ^hagyta a MÁV teljesítőképességét. Megesett például, hogy fagyveszélyes árut télen hűtőkocsiban vitettek, s emiatt a hűtőkocsikat bérbe kellett venni. A szerelvények felújításához szükséges alkatrész-utánpótlás is akadozik, egyre kevesebb a fejlesztésre fordítható pénz. A turistáik kedvencei, az állami erdei vasutak is „veszélyben vannak”. A Mátrai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság kezelésében levő kisvasutak kihasználtsága kicsi, ezért csak időszakosan működnek. A nagyobb vonzerőt új állomás- épületek. felújított szerelvények jelentenék. Ehhez viszont vékonyan csordogál a pénz az illetékes hatóságok bugyellárisából. Szervezés, ellenőrzés — még jobban A Heves Megyei Szállítási Bizottság jó néhány javaslata termékeny talajra talált, s ellenőrzőmunkájuk sem eredmény nélküli. A teljesség igénye nélkül érdemes kiemelni néhány gyümölcsöző kezdeményezést: a nemrégiben alapított COOPSED Szövetkezeti Szállítási Közös Vállalat például úgy tűnik, az alapító szövetkezetek fuvarozta- tási igényein túl is képes szolgáltatásokat nyújtani. A vasúti és közúti menetrendek átgondoltabb egyeztetésére évente erőfeszítéseket tesznek az illetékesek. Ezt célozzák á körzeti és megyei menetrendi értekezletek. Az 1981-ben létrehozott MEFA- (MÁV Elkülönített Fejlesztési A!ap)-ból pályázat útján azóta tizenkét beruházás indult meg, s ebből 11 be is fejeződött. Javult az autóbusszal történő személyszállítás kulturáltsága, tisztábbak a pályaudvarok. Feladat persz^ akad bőven. Ennek elősegítésére miniszteri jóváhagyással a továbbiakban még korszerűbb szervezeti keretekben fognak működni a megyei szállítási vállalatokat tömörítő bizottságok. Jámbor Ildikó
