Népújság, 1986. június (37. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-19 / 143. szám
4. NÉPÚJSÁG ’áBá. június 19., csütörtök Tisztelet Huszárik Zoltánnak Kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban Huszárik Zoltán Nevezték filmpoétának, képírónak, a vizuális beszéd megújítójának, a szuverén filmnyelv megteremtőjének. Munkáit illették szürrealista, reneszánsz; impresszionista és barokk jelzőkkel, öt magát reneszánsz, kísérletező embernek — aki költő, képzőművész, díszlettervező és filmrendező volt. Aki negyvenévesen rendezte első játékfilmjét, s aki ötvenévesen úgy halt meg, hogy tovább él filmtekercseken, amelyek nélkül már nem lehet többé filmtörténetet írni, sem idehaza, sem másutt. Az alkotó ember, a sokoldalú művész előtt tiszteleg most, halála után öt évvel, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Hommage á Huszárik Zoltán című kiállítása, amely Huszárik nyolcszáz grafikájából válogatott kétszáz alkotásával meggyőz arról, hogy a számos díjjal, fesztiválsikerrel elismert filmrendező képzőművésznek is kiváló. Schéner Mihály, aki az aszódi gimnázium rajztanáraként felismerte, támogatta a tehetséges Huszárik Zoltán képzőművészeti törekvéseit, kiállítási megnyitójában úgy vélekedett: „Huszárik, miként a reneszánsz ember, az önkifejezés minden lehetőségét megragadta. Grafikáit úgy értelmezhetjük, mint filmrendezői tevékenységének sajátos útijegyzeteit, érdekes emberekről, távoli tájakról, különös karakterekről, ám e rajzok, mint szuverén alkotások is, megállják helyüket.” Huszárik sok interjúban elmondta, eredetileg képzőművésznek készült, véletlenül vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára (egv felvételiző barátját kísérte el, amikor a vizsgabizottság beszólította az ott tébláboló fiatalembert). Pályája azonban nem volt zavartalan. Harmadévesen elbocsátották a főiskoláról. Sok mindennel próbálkozott, volt olajbányász, vasúti pályamunkás, biztosítási ügynök, szobafestő, részt vett a Vajdahunyadvár restaurálásában, otthon, Domonyban, földet művelt. Aztán a filmgyár szerződtette ügyelőnek, másodasszisztensnek. Később, Várkonyi Zoltán támogatásával, folytathatta főiskolai tanulmányait. Nyolc rövidfilm (egyebek 'közt a tíz hazai és nemzetközi dijat nyert Elégia, az ugyancsak több hivatalos elismerést szerzett Amerigo Tot, a Tisztelet az öregasz- szonyoknak, az A Piacere és két nagy játékfilm — Szind- bád 1971, Csőntváry 1980) maradt utána. Vonzotta a színház is. Debrecenben megrendezte Örkény István Macskajáték-át (a díszleteket is maga készítette). S azt tervezte, hogy a Csontváry-film befejezése után néhány évig színházban dolgozik. Írásai is fennmaradtak. Legutolsó munkájának forgatókönyvvázlatát az Élet és Irodalom közölte. Filmjeiben, grafikáiban, írásaiban az elmúlás gondolata foglalkoztatta. Az örök témák érdekelték: a születés, a halál, s ami e kettő között van: szerelem és szeretet, figyelem minden emberi esen- dőség és szenvedés iránt. Érdeklődése sokoldalú volt. Legfontosabbnak mégis a piktúrát tartotta. Hogy miért, arra válaszoljunk saját szavaival: „Azért is, mert következetesen megőrzi képi látásmódomat, és amikor nem dolgozom, kiváló munkaterápiának bizonyul. Egyébként gyermekkoromtól kezdve a népművészet, a képzőművészet és a költészet volt a szellemi nevelőm. Irántuk való érdeklődésem ma is csorbítatlan. Szeretem azokat az alkotásokat, amelyekben az értelem és az érzelem, csakúgy, mint a valóságban, ikertestvérek.” A kiállítás szeptember 14- ig tart nyitva. K M. Játékfa A kemenesalji napok keretében új köztéri szobrot avattak Celldömölkön a Mikes úti lakótelepen. Tóth Júlia budapesti szobrászművész Játszóplasztika című alkotása süttői mészkőből készült. A kompozíció egy fa törzsén s lombkoronáján jeleniti meg a gyerekek kedvelt állatfiguráit, a bölcs bagolyt, a Micimackót és társait Szeptemberre kést Nyugodt iskolai év volt Időnként mérleget kell készíteni: mi volt a cél, mit valósítottunk meg? A válaszok sok tanulsággal is szolgálhatnak. Egy évvel ezelőtt még úgy tetszett, elég sok gonddal kell majd megküzdeniük Gyöngyösön is az iskolai munkában. És ...? — Hadd kezdjem azzal, hogy a párthatározatoknak és a megyei tanács által megállapított feladatainknak megfelelően dolgoztunk a mostani iskolai évben — válaszolt a kérdésre Z áprel Tamás, a művelődési osztály vezetője. — Címszavakban a legfontosabbakról: anyanyelvi oktatás, iskolaotthonos tanítás és a tehetséggondozás, ezekre összpontosítottunk. Törődtünk a differenciált beiskolázással. hogy az elsősök a normál, a kis létszámú vagy a kisegítőosztályokba kerüljenek, adottságaiknak megfelelően. — Két pólusnak mondhat. juk: tehetséggondozás és kisegítőosztály. Hogyan fogadták ezeket a szülők? — A legjobb hetedikeseknek természettudományos szakkört szerveztünk. Ezt a segítséget mindenki természetesnek minősítette. A kisegítőosztályokkal kapcsolatban a környező településeken tapasztaltunk bizonyos húzódozást. — Az eredményes oktatónevelő munkához megfelelő feltételekre is szükség van. Ilyen szempontból hogyan jellemezhető a most befejezett iskolai év? — Az óvodákban és az általános iskolákban nincs képesítés nélküli pedagógus. Kivétel a kisegítőtagozat, ahová az oda irányított hat nevelő közül csak egy fogadta el az állást. Üres munkahelyünk nincs. Két tanulócsoporttal lett több a IV. és a VII. Sz. Általános Iskolában, a III-as iskolában -viszont csökkenés következett be. Kezd „megöregedni” ennek az iskolának a környéke. Az I., a IV. és a VII. számú iskolákban és Mátra- füreden már egy műszakban folyt a tanítás. — Hogyan minősíthetné a pedagógusok munkájának a színvonalát? — Csak elégedettséggel lehet szólni róluk. Kirívó eset nem fordult elő. Néhányan elmentek a pályáról. Az ok anyagiakra vezethető visz- sza. Például: az egyik pedagógus férje kiváltotta az iparengedélyt, a felesége most mellette tevékenykedik. (Zotei Magdolna felvétele) — Ha már a kereset szóba került: milyen a bér. színvonal az iskolákban? — Sikerült ennek az évnek a januárjától a „minimumot” mindenütt elérni. Ez nem volt könnyű, mert elégÉ é nagy volt a lemaradás. rzékelésül: havi nyolcszáz forintos emelést is kellett ehhez a színvonalhoz adnunk esetenként. A felső határokhoz viszont csak kevesen közelítenek. A kötelező bérfejlesztésre öt százalékot kaptunk az év elején. — A bér ...! A nyugdíjba menők fizetése általában jóval az átlag fölött van. A helyükbe lépőknél ezért nincs gond. Ebből az követkehogy kötelező nyugdíjba menni? — Egyezség kérdése. Ha valaki még maradni akar. csak örülünk. A tapasztalt, jó felkészültségű, idősebb pedagógusokra szükségünk van. — Egy időben sokan kérdőjelezték meg a körzetesítést. Vannak, ahol meg akarják szüntetni. Gyöngyösön mi a jel. temző? — Négy körzeti iskolánk van. Mindegyikben biztosított a szakrendszerű oktatás, a tárgyi feltételek is jók. Mátraszentimrén merült fel, hogy a felső tagozatosokat helyben kellene oktatni, ösz- szesen harminc gyerekről volna szó. Holnap talán még annyian sem lennének, mert „öregszik” a község. — A középfokú. oktatásról még nem beszéltünk. Ide tartozik az is, készen lesz-e a szakközépiskola Mátrafüreden szeptemberre? — A középfokú iskolákról könnyű szólni, mert jó körülmények között végzik a munkájukat. Mátrafüreden az új épületben kezdjük meg a szakoktatást. Az ottani elsőosztályosok beiskolázása már nálunk történt meg. A tantestület személyi állománya is kialakult. Nyugodtan nézünk itt is a következő iskolai év elé. — összegezésül tehát mit lehet mondani a most befejeződött iskolai évről? — Kiegyensúlyozott, nyugodt munka áll mögöttünk, az eredmények is jók. A tantestületek stabilizálódtak, és ez meghatározza az oktatónevelő munka színvonalát is. Megerősödtek a szakmai munkaközösségek, amik szintén a minőség növelését szolgálják. Azaz: a gyöngyösi művelődési osztály vezetője jól érzi magát, mert nyugodt is. kólái évet zártak. Legyenek a következők is ilyenek. G. Molnár Ferenc She speaks english perfectly ... Segített a Beatles Szemenyei Anita, az Egri Dobó István Gimnázium negyedikese, túl van az egyetemi felvételin, holott még az érettségit sem fejezte be. Az ellentmondás magyarázata: angol nyelvből második helyezést ért el az országos tanulmányi versenyen, s egy ilyen eredménnyel már egyetemi „honpolgárságot” is adnak ... — Mióta tanulsz angolul? — Általános iskola harmadik osztályában ismerkedtem meg ezzel a nyelvvel és minél többet foglalkozom vele, annál jobban érdekel. Az „elmélyülésemet" az is fokozta, hogy nagy Beatles-rajongó voltam, és nem hagyott nyugodni a kíváncsiság: vajon miről szólhatnak a dalaik. Nagy élmény volt eredetiben olvasni Milne Micimackóját, de megpróbálkoztam a Forsyte Sagával is. — Gondolom, Angliára is kiváncsi voltál. — Tavaly nyáron egy nyelvtanfolyamon vettem részt: három hétig Londonban „nyüstöltük” a nyelvet. Persze, a vakációnak megfelelő, kötetlen, játékos formában. A legnagyobb élményt az nyújtotta, hogy láttam, ebben a miénktől sok szempontból különböző országban is ugyanolyan emberek élnek, mint mi vagyunk. — Hol folytatod ősztől a tanulást, és mik a későbbi terveid? — A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem angol—orosz szakán tanulok tovább, ha az utóbbi nyelvből is sikerrel veszem az akadályokat. Mindenképpen a nyelvtudásomat szeretném kamatoztatni a későbbiekben. Lehetőleg olyan munkakörben, ahol érdekes emberekkel találkozhatok, esetleg más országokkal is megismerkedhetek. — Ehhez először is meg kell szerezni a felsőfokú nyelvvizsgát... — Már nem. Az erről szóló bizonyítvány ugyanis tavasz óta a fiókomban la* pul... . . tkoncz) TÓTH-MÁTÉ MIKLÓS: Puszit a jótevőnek! II z. A pincér hozta az italt és egy tál sajtos rudat, aztán töltött a poharakba. Amikor a műveletet befejezve távozni akart, Dudus megfogta a karját. — Apafej, mennyit tudsz te itt összeboronálni? Menynyit talpalsz ki egy hónap alatt? De őszintén, nekem ne I hamukázz! — Dudus! — a nő vibrált az idegességtől. — Picinyem! — Dudus a I száját csucsorítva, egy puszit ciccentett felé, majd újra a pincérhez fordult. — Ne rezelj be, öcskös, nem az adóhivataltól vagyok. Egész egyszerűen csak érdekelne. Remélem, ez nem bűn? — Hozhatok még valamit, uram? — kérdezte a pincér és mozdult is, hogy menjen, de a nagy marok erősen fogta. — Hát jó — sóhajtott Dudus —, ha nem akarsz, ne válaszolj. Igaz, kicsit megemeli a vérnyomásom, ha egy kérdésre nem kapok feleletet, de hát ezzel most ne törődj. Majd csak helyrebillentem valahogy a lelki egyensúlyomat. Elengedte a fiú karját, búskomor arcot vágva legyintett, mint aki ezt az egészet nehezen fogja fel, aztán a pénztárcáért nyúlt. Kivett egy ötszázast és a pincér kabátjának a zsebébe dugta. — Ez a tied, te szófukar! Én előre adom a borravalót, nehogy a végén megfeledkezzek róla. — Uram, ez sok lesz — kapott a zsebéhez a fiú, de Dudus indulatosan csapott a pénztárcára. — Az összeget én szabom meg! Ebből! A pincér tanácstalanul to- porgott, alig észrevehetően a nőre nézett, mintha tőle várna tanácsot vagy segítséget ebben a nehéz helyzetben, aztán egy finom vállrándítással helyére tette magában az egészet. — Nagyon köszönöm, uram — mondta, és elindult, de pár lépés után Dudus dobhártyát reccsentő hangja tor- pantotta meg. — öcsi! Hé! Vissza! A fiatalember most már ingerülten ment az asztalhoz. A száját vékony vonallá szorította az indulat, és összehúzott szemmel figyelte a behemót férfit, meg az abrosz sarkát idgesen gyűrö- gető nőt. — Mi az, hogy köszönöm ! ? ... — Dudus homlokára ráncokat sodort a megrökönyödés. — Te ötszázért csak egy köszönömöt böksz ki ? ... Még jó, hogy farba nem rúgsz. Előre lökte a jobbját, egészen a fiú orra alá. — Puszit a jótevőnek! A pincér rábámult az ormótlan kézre, és olyan düh fogta el, hogy legszívesebben levágta volna, mint hentes a marhalábat. Nagy lélegzettel igyekezett másfelé terelni a gondolatait, és csak a keze remegésén látszott még az indulat, ahogy az imént kapott pénzt letette az asztalra. Utána előhúzta a blokktömbjét, összeszámolta Dudus fogyasztását és az ötszázas mellé csúsztatta a papírt is. — Ki mondta, hogy számolj?! — Dudus apró fecnikre tépte a cédulát. — Miféle szemtelenség ez?! Majd én mondom meg, mikor fizetek ! Belemarkolt a tárcába és egy köteg pénzzel borította el az ötszázast. Most a balját lökte előre. — A finnyás mindenedet! Megeheted, ha kezet csókolsz! — Uram — mondta a pin. cér, hangjában az indulatot tompító gúnnyal —, miért nem ment maga papnak? Talán még kanonok is lehetett volna. Ott aztán ingyen is csókolgatnák a kezét, itt meg csak az idejét fecsérli, hiába. Megfordult és elsietett. — Mi volt az ott? — kérdezte a kollégája, kopaszodó, ötvenes pincér. A fiatalember elmondta. — De nagy marha vagy! — szörnyülködött a másik. — Egy ilyen üzletet kihagyni, neked elment a józan eszed! Ez a barom Csák Máténak képzeli magát, ennek a bőre alatt is pénz van. öles léptekkel Dudushoz loholt. — Főigazgató úr — hajolt meg és ráhunyorított —, melyik kezét kell megcsókolni? — A francba! — mordult rá Dudus a pénzt gyűröget- ve a tárcájában. — Elment a kedvem a mókától. A számlámat! Hé, picinyem, hová? Ne bomolj! Megyünk át Budára, ott folytatjuk a. murit. Picinyem! Hiába kiáltozott, a nő nem nézett hátra. Ogy fordult ki az ajtón, mint aki az emlékezetéből is törölni akarja az egész estét. És amikor Dudus utánaszaladt, már hasztalan kutatta a szemével, nem látta sehol. (Vége)
