Népújság, 1986. június (37. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-19 / 143. szám

NÉPÚJSÁG, 1986. június 19., csütörtök S. Ha mi, felnőttek összefognánk Nagyszerű nap volt, — hallottam nem egy szülő és kívülálló véleményét az eg­ri Csebokszári-lakótelepen a közelmúltban megszervezett családi programról. Nevet­ve mesélték, hogy az anyu­kák milyen szorgosan készí­tették a papírkalapkákat, s az apukák jóízű nevetéssel nyugtázták a kötélhúzás győzteseinek járó jutalmat, a fejenként egy-egy szem cu­korkát. Mindenki jól érezte magát, és ami a fő, a gyér- mekekkel sem volt aznap semmi probléma. Nem ran­dalíroztak, nem trágárkod- tak, önfeledten játszottak. A program megtervezése, levezetése az Ifjúsági Ház munkatársait dicséri, remél­hetően lesz még folytatása a nyáron, de kár lenne csak rájuk várni. Az ötletet ér­demes figyelembe venni, ki­sebb méretekben a nyári va­káció megtervezésénél. Ezekre a napokra már minden iskolában lezajlot­tak az évzáró ünnepségek, ki-ki átvehette az évközi munka eredményét jelző bi­zonyítványt. A következő na­pok, hetek a nagy pihenés idejét hozzák. De milyen lesz ez a pihenés? Sajnos, a szülők akár egy hónapig tartó szabadsága sem elég a kéthónapos va­kációra. A nyári napok na­gyon sok gyermek számára unalmas csellengéssel telnek el, az unalom pedig nem jó tanácsadó. A gyerekek a semmittevés óráiban való­ban képtelen ötleteket tud­nak kieszelni, s egymást viszik bele megnyugtatónak egyáltalán nem nevezhető dolgokba. De hát mit tehet a szülő, aki egész nap a munkahelyén van, s távirá­nyítással mégsem ellenőriz­heti csemetéjét, kérdezhetik sokan, s joggal. Adott eset­ben a szülő csakugyan kép­telen szemmel tartani ilyen esetekben a gyermeket. De több szülő, együtt gondol­kodva tehet valamit. Vannak barkácsolni szere- tő apák. Mi lenne, ha ma­guk köré gyűjtenének né­hány hasonló érdeklődésű gyereket, § például gondo­zásba vennék a játszótere­ket, elvégeznék a legszük­ségesebb javítást. De elképzelhető lenne az illetékesek megfelelő segít­ségével egy-egy közös he­lyiség (szárító, lomkamra) rendbe hozása, hogy megte­remtődjenek azok az any- nyit emlegetett lakóközössé- gi klubok. A lánykák mellé is elkelne egy-két ügyes ke­zű anyuka, aki segítene a babaparádék megrendezésé­ben. S nemcsak az apukák, anyukák szerepe lehetne na­gyobb. Olykor úgy tűnik, kibékíthetetlen ellentét fe­szül a lakótelepi lurkók és a nyugdíjasok között. El­mondhatatlanul sokat jelen­tene, ha az idős emberek le­ülnének melléjük. Ha ba­rátságos szavuk is lenne, nem csupán rendszabályozó, korholó, korlátozó. De elférne néhány barát a szülő hobbikertjében is, arról nem is beszélve, hogy egy-egy, a felnőtte^ által el­lenőrzött és segített tábortűz még a téli estékre is adna mesélnivaló élményeket. Hogy mindez némiképp túl optimista elképzelés? Nem hinném. Voltak és vannak példák hasonlókra. Csak ezeket kell átvenni, erősíte­ni, új ötletekkel gazdagíta­ni. Ha híre megy közös já­tékaiknak, szórakozásaik­nak, az vonzza a többieket is. Az értelmes és hasznos időtöltésre való készséget általában nem hozzák az emberek magukkal a világ­ra. Környezetük fejlesztheti ki bennük. Éppen erről van szó, amikor a nyári progra­mok helyes megszervezésé­ről, a gyermekeknek az igé­nyes szórakozásra, játékra való neveléséről ejtünk szót. Ha minden érdekelt szülő, nagyszülő csak egy-két na­pot áldozna erre, már na­gyot léphetnénk előbbre. Próbálkozzunk hát! — deák — Növényvédelmi előrejelzés A fokozott növényvédelmi beavatkozások ellenére még mindig nem szűnt meg a gyümölcsösökben — cseresz­nye, meggy, őszibarack, al­ma, körte — és zöldségfé­lékben — káposzta, paprika, borsó stb. — tapasztalt le- véltetű-invázió. Tömeges szaporodásukat csak újabb kezelésekkel mérsékelhet­jük, figyelembe véve a be­takarítások időpontját, az élelmezésegészségügyi vára­kozási idők betartását. Elle­nük Pirimor 50 DP (0,05— 0,1%) készítményt használ­ják elsősorban, de jó ered­ményt érhetnek el a Sinora- tox 40 EC (0,1%). Anthio 33 EC (0,1%), Unifosz 50 EC (0,1%) szerek valamelyiké­vel. Ismételt védekezéssel hárítható el az amerikai fe­hér szövőlepke lárváinak egyre növekvő kártétele is. A messziről már jól látha­tó hernyófészkeket még most eredményesen meg­semmisíthetik, ha levágják és elégetik azokat. Erősebb fertőzéskor Ditrifon 50 WP (0,2%), Sinoratox 40 EC (0,1%), Fiiból E (0,2%) és Sevin 85 WP (0,2%) készít­ményekkel kezeljék a gyü­mölcsfáikat. Paradicsomon egyre több helyen tapasztal­juk a különböző levélfoltos­ságok mellett a baktériumos megbetegedések növekvő fellépését. A betegség gyors terjedésének megállítására a réztartalmú szerek — bor­dói lé (0,5—1,0%), Rézoxi- klórid 50 WP (0,5%), Mitox Speciál (0,3—0,5%) stb. — használatát javasoljuk. A csapadék gyakoriságától füg­gően gondoskodni kell az érzékeny korai burgonya- fajták burgonyavész elleni megelőző védelemről — Dithane M—45 (0,2—0,3%). Zineb 80 (0,2—0,3%), Réz- oxiiklorid 50 WP (0,5%). Is­merve a múlt év sikertelen uborka termesztésének prob­lémáját, fokozott figyelmet fordítsanak a területek rend­szeres ellenőrzésére, a ká­rosítok — peronoszpóra. baktérium, takácsatkák stb. — elleni kezelések elvégzé­sére. Déliéi Adrienne Strandon — Hova rúgtad a labdámat, papa? (Varga György karikatúrája) A légfűtést szolgáló fűtőhelyiség mögé települt a folyosónyi széles konyha, amelyet egy térbe nyitottak az étkezővel. Szép otthonok Az év lakóháza Az étkezőt üvegfalak választják le a nappali szobától, és a „gubbasztótói” — ez egy fél méterrel mélyebb kis kuckó, amely beszélgetésre, mélázásra szolgál. (Fotó: Kőhidi Imre) Szutor László, a Pélyi Tiszamente Termelőszövetkezet gépész üzemmér­nöke és felesége 1979-ben a gombhoz keresett kabátot: légfűtéses (igen olcsón fűthető) házhoz kerestek tervezőt. Akit végül megtaláltak dr. Kuba Gellért személyében, és aki olyan lakóházat tervezett, a „fűtés köré”, amely elnyerte „Az év lakóháza” címet is Heves megyében, 1985-ben. Az utcától élőkért választja el a szabadon álló családi házat; az utcai frontra a bejárat mellé került a garázs, és a tüzelőanyag-tároló — e fűtetlen helyiségek egyben hőszigetelési szerepet is betöltenek. A lépcsőház falát 30 centiméterrel kijjebb mozdította a tervező, hogy a lépcsőház természetes fényt kapjon. Az emeleten a tetőablakok világította terekben a két fiú szobája, a hálószoba kapott helyet, a nyugati oldalon. A keleti oldalon járható szek­rényt, mosókonyhát rajzolt a tervező, míg a kettő kö­zött a fürdőszoba kapott he­lyet. A szellőző légfűtésnek köszönhetően a ruhaszári- tás nem gond, a csak táro­lásra szolgáló térfogat pe­dig nem emészt fel fűtési költséget (fent). Az udvar felé a padlószinttől a plafo­nig érő Üvegfal és az üldö­gélő folytatja a lakást. A csapadékvíz — amely Heve­sen nagy érték — a fal meghosszabbításán kavics, ágyban folyik, onnan öntö­zi a füvesített kertet. Bizo­nyíték talán e ház, hogy ol­csón is tehet gazdaságosan üzemeltethető lakást épite. ni (hiszen alig van benne fal) — az egész csak igény és tervezői lelkiismeret kér­dése (jobbra) Az orvosunk válaszol Mi az oka annak, hogy az anyák egyre kevesebben szoptatják gyermeküket? Talán nincs elég tejük, vagy nemtörődömség kérdése ez? — írja K. L.-né egri olva­sónk. A hiánybetegségek tárgya­lása kapcsán egy köztiszte­letben álló professzor nem is olyan régen rámutatott arra, hogy a civilizáció so­rában komoly problémát je­lent az érzelmi motiváltság zavara, amely az emberi kapcsolatok sivárságában, egymás iránti közömbösség­ben jut kifejezésre. Sajnos, ez az úgynevezett emóciós hiánybetegség a gyerektől való bizonyos elfordulásban is megfigyelhető. A szopta­tási készség hiánya odáig vezetett, hogy világszerte 85—90 százalékról 15—30 százalékra zuhant a szopta­tások aránya. Ez pedig ko­moly problémát vet fel a gyermek egészséges és har­monikus fejlődésében. A cse­csemő számára nincs fonto­sabb táplálék az anyatejnél. Az utóbbi időben megsza­porodott a szalmonellafer- tözések száma. Ez most ter­mészetes vagy más okai is vannak? — kérdezte Molnár Pálné Hatvanból. Évente 15—16 ezer a be­jelentett enterolis fertőző betegségek száma. A has­menéssel járó esetek 10—15 százalékánál lehet a kór­okozót kimutatni. A szalmo­nellafertőzések száma ál­landóan emelkedik, mivel egyre több állati termeket, élelmiszert fogyasztunk. A csecsemők fertőződése is fo­kozódik, holott ők még nem fogyasztanak állati élelmi­szereket. A gyakorlat mégis az, hogy antibiotikumos ke­zelés után tünetmentességet érünk el. Fokozottan óvni kell azonban a csecsemőket, fontos a higiénés előírások betartása is, főleg a tömeg- élelmezésben. Gyermekünk érdaganat fejlődési rendellenességgel született. Spontán gyógyul-e az elváltozás, vagy szükség lesz műtéti beavatkozásra? — kérdezi Z. Jánosné Gyön­gyösről. Az érdaganat (haemangio­ma) nem rosszindulatú meg­betegedés, a lányoknál gya­koribb és 70 százaléka ma­gától gyógyul. Amennyiben az elváltozás növekedne, úgy feltétlenül szakorvoshoz célszerű fordulni, mert kü­lönböző kezelési eljárásokkal az elváltozás megszüntethe­tő. Sebészi beavatkozás csak végső soron jöhet szóba, ak­kor. ha az érdaganat növek­szik vagy egy-két éven be­lül nem szűnik meg.

Next

/
Thumbnails
Contents