Népújság, 1986. június (37. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-19 / 143. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJÉTEK! XXXVII. évfolyam, 143. szám ARA: 1986. június 19., csütörtök 1,80 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Szabadságon A legtöbbünk esetében nem közli az újság, hogy X. Y. éves rendes szabadságéra utazott. Miért is tenné? Nem vagyunk pótolhatatlanok, s egy jól működő munkahelyi kollektíva ki tudja tölteni a hézagokat, amikor egy-két kolléga jól megérdemelt pihenését tölti. Ám a helyzet mégsem ilyen egyszerű. A nyári időszakban sok helyütt szinte megáll az élet, mert mindenki ilyenkor kívánja családjával együtt tölteni a felüdülés napjait. Baj van, ha el kell intézni valamit, bizony könnyen előfordul, hogy néhány hér tel el kell odázni az ügy lezárását. Gyárakban, üzemekben is gondot jelenthet a vakáció, pedig a gépeik nem állhatnak, a terveket teljesíteni kell. Akadnak olyan országok, ahol nyaranként egy bizonyos időre szinte minden szünetel. Ki lehetne tenni a táblát: egy-két hét vagy hónap után folytatjuk, ahol abbahagytuk. Valóságos karavánok indulnak útnak a világ minden tájára, nem jelent gondot a kiesés, mert tisztában vannak a helyzettel. Nálunk is vannak már arra törekvések, hogy szervezettebben hagyják el posztjukat a dolgozók. Hiszen törvényes lehetőség is van arra, hogy a munkahely rendelkezzék a szabadság egy részével. Az olyan gyárakban, ahol fokozottan ügyelnek a munkaidő kitöltésére, a hatékonyságra, ott hamar fölfigyeltek erre a jelenségre, s megértették a közösséggel is, hogy nem eshet ki három hónap az évből. Ugyanúgy, s még az is elképzelhető, hogy jobban kell tevékenykedni nyár- időben is, enélkül olyan lemaradások lesznek, amelyek nem pótolhatóak. Sok kicsi sokra megy: egy termelőegység életében nem kis veszteség keletkezhet a figyelem, az összpontosítás hiányából. Nem arról van szó, hogy lehetetlenné tegyék a k*' kapcsolódást, mivel ez nem érdeke a munkáltatónak sem. A mai, sokszor túlfeszített tempóban, amely végül is a gazdasági munkaközösségek és más jövedelemszerző lehetőségek miatt gyakran mái egészségkárosító, mindenképpen szükség van arra a két-három hét pihenőre. Maga ellen is vét, aki nem arra használja ezt a lehetőséget, amire'valóban kitalálták: ilyenkor el kell feledkezni mindenről, ami a hétköznapokkal kapcsolatos, s feltöltődni élményekkel, növelni a család összetartását. Ebben nem hogy gátolni, hanem jó esetben inkább segíteni igyekeznek a dolgozót a munkahelyén, mert különben nem is bírná a megterhelést. Csak hét ez az eset is azok közé tartozik, amikor egyeztetni kell az egyéni érdeket a közösségivel, s megtalálni a legcélravezetőbb megoldást. Kikapcsolódás nélkül nem lehetünk meg, de örömünk csak akkor lehet maradéktalan, ha tudjuk: távoliét ünkben is rendjén mennek a dolgok. Gábor László „Az élet teljességére nevelni.. Tanévzáró és diplomaátadás az egri tanárképző főiskolán Tegnap délelőtt Egerben, a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola dísztermében tartották a tanévzáró és diplomaátadó ünnepi nyilvános tanácsülést. Az eseményen az elnökségben helyet foglalt többek között Kiss Sándor, a megyei pártbizottság titkára, dr. Varjú Vilmos, Eger Város Tanácsának elnöke, Danyi Lászlóné, a Pedagógusok Szakszervezetének megyei titkára és Mészáros Albert, a Hazafias Népfront Heves megyei titkára is. Véget ért az egri főiskola 38. tanéve Az intézmény 38. tanévének befejezéseként a nappali és levelező tagozaton szerzett 516 új diplomát dr. Szűcs László, a főiskola főigazgatója adta át. Tanévzáró és tanáravató ünnepi beszédében többek között e gondolatokat mondotta : — Az elmúlt hónapok feszültségei talán még nem is oldódtak fel teljesen, ezért úgy gondolom, hogy — mint ahogy minden jelenséggel szemben az élet során — ezzel a diplomaátadással kapcsolatban is rendkívül sokfajta érzelem kavaroghat most a véglegesen búcsúzó volt tanítványaink, immár ifjú kóllégáink fejében. Sokan vannak, akik nagy izgalommal várták ezt a pillanatot, hisz négyéves munkájuk eredményét vélik átvenni ebben a keménykötésü okmányban. Érzik azt is, hogy most valami új kezdődhet életükben, mert megszerezték a „belépési jogot” az értelmiségi munkavállalók nagy táborába, a magyar pedagógusok közé. Dr. Szűcs László, a későbbiekben hangsúlyozta, hogy az élet teljességére nevelni csak az élet sodrásában benne élő pedagógus képes. Az a tanár, aki tudja, hogy a nevelés nem zárulhat le a kicsöngetéskor, hanem folytatódik a napköziben. a mozgalomban, a közművelődés iskolához szorosan kapcsolódó közvetlen társadalmi, politikai közegében, a tömegsportban, a kultúrában, az ünnepélyeken és elkötelezett életük minden mozzanatában. — Tényleg nehéz mesterség a miénk —, fűzte tovább a szót a főiskola főigazgatója. — Nemcsak a most folyó tartalmi megújhodás állítja új, meg új erőpróbák elé a pedagógust, enélkül is állandó frissességgel kell segíteni, hogy a ránk bízott gyerekek egyre okosabban és jobban el tudjanak igazodni bonyolult világunkban ... Mozdítsuk most el mindnyájan egy pillanatra régi iskolai emlékeinket borító fátylat. S rögtön világossá válik, hogy a jó tanárok, akiket mi is tiszteltünk, szerettünk és becsültünk, to- vább kísértek bennünket..., de .mi vagyunk a tanítvány, akik magunkon hordozzuk pedagógiai értékeik, avagy sikertelenségeik életformáit barázdáit is. Ezt követően dr. Szűcs László főigazgató elbúcsúzott az eddigi tanítványoktól, s attól a két külföldi hallgatótól, a mongol és észak-jemeni két ifjú tanártól, akik több ezer kilométerről érkeztek Európa közepébe, az egri főiskolára. A köszöntő szavak után a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola főigazgatója a főiskolai tanács nevében általános iskolai szaktanárokká nyilvánította a sikeres államvizsgát letett hallgatókat, köztük három kollégát is, akik nyugdíjasként folytatták levelező tanulmányaikat. A diplomaátadás ünnepélyes pillanatai következtek. Kitüntetést és oklevelet kapott Koczka Mária ének-zene szakos, Pántye Lajos, Rudolf Ottó és. Sós Tamás történelem szakos hallgató. A tanévzáró ünnepségen kihirdették a tanári pályázatok eredményeit. Az első helyezést dr. Perge Imre, A matematiai analízis néhány filozófiai problémája című értekezéséért nyerte el. A második helyet dr. Szepessy Bálint, A halmazelmélet néhány filozófiai problémája című munkájával érte el, s a harmadik helyezésben pedig Balogh Viktória, A világnézeti nevelés lehetőségei az általános iskolai matematikai tananyag feldolgozásában című tudományos munkájáért részesült. Ezt követően a hallgatói alapítványok átadására került sor. A Marx Károly-alapítvány eisö helyezettje Gyur- csik Erika harmad évfolyamos magyar—orosz szakos tanuló. A Jó tanuló, jó sportoló címet Sallai Sára, harmadéves földrajz—testnevelés szakos hallgató érdemelte ki. A tanévzáró és diplomaátadó ünnepség az Interna- cionálé hangjaival ért véget. \ diplomaatadas ünnepélyes pillanata (Fotó; Perl Marton) Ülést tartott a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1986. június 18-án Kádár János elvtárs elnökletével ülést tartott. A Központi Bizottság megvitatta és elfogadta az időszerű nemzetközi kérdésekről, valamint a népgazdaság fejlődésének év eleji tapasztalatairól szóló előterjesztést. Az ülésről közlemény jelenik meg. (MTI) A zimbabwei elnök Debrecenben A hivatalos, baráti látogatáson hazánkban tartózkodó Canaan Sodindo Banana szerdai programját Debrecen városának megtekintésével kezdte. A városnéző sétán a magas rangú vendéget és kíséretét Szabó Imre, a megyei tanács elnöke és Önosi László, az MSZMP megyei bizottságának titkára kalauzolta. A zimbabwei elnök először a Nagytemplomot tekintette meg. Itt Arató Ferenc egyházkerületi főjegyző, püspökhelyettes tájékoztatást adott az 1820-as években újjáépített székesegyház történetéről. A magyar nép szabadságtörekvéseiben fontos szerepet játszó templom megtekintése után az államfő ellátogatott a református kollégiumba, majd megnézte a Kossuth Lajos Tudományegyetem díszudvarát. Az oktatási intézményben Daróczy Zoltán, az egyetem rektorhelyettese és Menyhárt Lajos, a KLTE párt- bizottságának titkára kalauzolta a zimbabwei vendégeket. Ezt követően a Nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezet Csillag csemegeboltjának árukínálatát szemlélték meg a vendégek Debrecen Újkerti lakótelepén. Kardos Antal kereskedelmi fő- ágazatvezető elmondta: az országban már 17 Csillag csemegebolt áll a vásárlók rendelkezésére, Budapesten az elmúlt év végétől kínálja húskészítményeit a termelőszövetkezet áruháza. A Nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezetben Mészáros Sándor, és Szombati László, a tsz elnökhelyettesei, valamint Bauer Ferenc, a szövetkezet új művelődési házának igazgatója fogadta a vendégeket. Ezt követően Mészáros Sándor a gazdaság tevékenységéről adott rövid tájékoztatást. Banana elnök — megköszönve a tájékoztatást — elsősorban a szövetkezeti taggá válás feltételeiről, az egy dolgozó által megtermelt érték nagyságáról, s a jövedelemelosztás módjairól érdeklődött. Ezt követően a vendégek megtekintették a tejfeldolgozó és a jégkrémüzemet. A tejüzemben naponta 50 ezer liter tejet csomagolnak. a jégkrémelőállító részlegben pedig évente 1500 tonna ízletes jégkrém készül MARK márkanéven. A Kukorica- és Iparinövény Termelési Együttműködés két telepének és számítógépes alkatrészraktárának megtekintése után Banana elnök és kísérete a hortobágyi puszta nevezetességeivel ismerkedett. ■k. Canaan Sodindo Banana, a Zimbabwei Köztársaság elnöke és kísérete vidéki látogatását befejezve tegnap a késő délutáni órákban visszaérkezett Budapestre A magas rangú vendég és kísérete este megtekintette a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének műsorát a Magyar Néphadsereg Művelődési Házában. ★ A zimbabwei államfő ma befejezi hivatalos baráti látogatását hazánkban. Ismerkedés és feladatmeghatározás Művészet és szakszervezet Nincsenek könnyű helyzetben manapság a művészek, de ilyen körülmények közt is magas szintűén tevékenykednek — talán ez a megállapítás jellemző leginkább arra az egész napos látogatásra, amelynek során Simó Tibor, főtitkár vezetésével a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének titkársága tett megyénkben. A vendégek ismerkedtek szőkébb hazánk helyzetével, gondjaival, eredményeivel. A titkárság tagjai délelőtt munkaértekezletet tartottak megyénk négy alapszervezetének titkárával és elnökével: a moziüzemi vállalatnál, a zenepedagógusok körében, a szórakoztató zenészeknél és a Gárdonyt Géza Színházban dolgoznak. Mint elhangzott, aktív közreműködői Heves megye közművelődési és kulturális életének, sőt, tevékenységük híre a megyehatáron is túlmegy. országos jelentőségű rendezvényeket is terveznek. A kapcsolat jó a szakszervezetek megyei tanácsával, a küldöttértekezleteken aktívan szerepeltek a művészek képviselői. Az elmúlt öt év nem volt kedvező a szakszervezeti munka számára, mivel hazánk nehéz gazdasági helyzetében nem könnyű megőrizni az élet- színvonalat. Mégis, a tagság túlnyomó részének élet- és munkakörülményei javultak. Erősödött ragaszkodásuk a szakszervezethez. Az egyes alapszervezetek képviselői ezután részletezték problémáikat. A kérdésekre végül Simó Tibor válaszolt. Szóba került a megoldandó feladatok közül a moziüzemi dolgozók bérezése, a hálózat korszerűsítése, s a pályakezdő zenepedagógusok támogatása. Ezt követően a vendégek ismerkedtek Eger nevezetességeivel, majd a délutáni órákban az SZMT titkárságával tartottak együttes ülést. Megyénk nevében Farkas Sándor vezető titkár köszöntötte az MSZSZ vezetőségét. Majd látogatást tettek a megyei pártbizottságon. ahol Kiss Sándor, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának titkára beszélgetett a küldöttséggel. Késő délután a Gárdonyi Géza Színház klubjában eszmecserét szerveztek a színház és az egri zeneiskola vezetőivel. Mint Simó Tibor hangsúlyozta: a látogatás eredményes volt, pezsgő szakszervezeti élettel találkozott- Igaz. a mai gazdasági helyzet nem kedvez a művészeteknek. amelyeket a lehetőségek szerint igyekeznek támogatni. Különösen a szin- házalapitási törekvések keltették fel a főtitkár érdeklődését.