Népújság, 1986. június (37. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-17 / 141. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. június 17., kedd A gyár bejárata előtti parkolóban idegen rendszámú autók váltják egymást. Szinte nincs olyan nap. hogy meg ne fordulna egy-egy külföldi üzletember a nagy múltú üzemben. A targvalasokra. személyes kapcsolattartásra szükség is van. hiszen a Parádi üveggyár folyamatos fennmaradásai. fejlődését csak a naprakész üzletkötések biztosíthatják. A világpiacon bekövetkezett energiaár robbanás a hetvenes évek végén nehez helyzet elé állította az ittenieket. Addigi biztos vevőiket elvesztették. Nem tudtak olyan olcsó terméket gyártani, mint a külföldi nagvállalatok, amelyek gyors ütemben gépesítettek. 1981-től fordulat következett az üvegiparban. A kérdés az volt, megmaradnak-e és hogyan? Íme a gyár új termékei: a festett Üvegek (balra) Készül a hagyományosan csiszolt ólomkristály pohár (fent) (Fotó: Perl Márton) Az elmúlt öt év merleget Első József igazgatóval vitatjuk meg. — Mit tettek annak érdekeben, hogy ismét megbízható vevőkre találjanak? — Az 1981-es esztendő más szempontból is mérföldkőnek tekinthető — kezdi az igazgató. — Addig ugyanis az Üvegipari Művekhez tartoztunk, voltaképpen ekkor önállósultunk. Ahhoz, hogy újabb piacokat „hódítsunk” ■meg, szemléletváltoztatásra volt szükség. Korábban nagy megrendelőinknek, például Angliának szinte kizárólag ólomkristály poharakat szállítottunk. Amikor a világpiacon megjelentek a kézi csiszolású üvegtől alig különböző gépi termékek, éreztük, hogy másfajta és az eddigiektől eltérő technológiával készülő árut kell piacra hoznunk. Azt már a kezdet kezdetén eldöntöttük, hogy a hagyományos kézműves jelleget továbbra is megőrizzük, hiszen nem volt elegendő pénzünk fejlesztésre. másrészt hiányoztak az ehhez szükséges egyéb fel- télek is. — Ez a feladat bizonyára új követelményeket állított az egész kollektíva elé ... — A szakembergárdánk megfelelő. A munkaszervezésben igyekeztünk rugalmasabbak lenrii. Erre szüksíg is volt, hiszen ma már kisebb tételeket gyártunk, ezért gyorsabban kell átállni. Nagyobb igényességet követelünk meg dolgozóinktól. Ezt segítette a vállalati továbbképzés is. 1983-ban többen tettek mesterszakmunkás vizsgát, s nagy előny, hogy három iparművész tervezőnk nem fogy ki az ötletekből. Ma már a szervizek, poharak mellett díszműárukat, hamutálakat, vázákat kínálunk a vásárlóinknak. — Milyen eredményeket hozott a termékváltás? — Kemény, feszített munkával ugyan, de évről évre sikerült gazdaságosabbá tenni a termelést. Míg 1984- ben 14 millió forint nyereségünk volt. a rákövetkező esztendőben már több mint 36 milliót könyvelhettünk el. s az idén ötvenhét millió forintot terveztünk. Mindezek mellett nem hallgathatjuk el a gondokat sem. Sok nehézséget okoz a munkaerő- utánpótlás. Nem csábítja a fiatalokat ez a szakma, mert nehéz körülmények közölt viszonylag keveset keresnek munkásaim, s magas a követelmény is. Másfelől a világpiacon nemrég bekövetkezett olajárcsökkenés megnehezíti további külkereskedelmi munkánkat. Lóth Ottó kereskedelmi osztályvezetővel közösen nézzük meg a gyár bemutatótermét. A csillogó ó'.om- kristálykelyhek mellett szemet gyönyörködtetők a színes. levegős káli üvegből készült vázák, vagy a nemesen egyszerű, egyedi formájú fiolák, dísztárgyak. — Ma már több mint kétszázféle cikket gyártunk — fűzi a látottakhoz. — Országonként más-más termékünket kedvelik. A japánok például a festett üvegvázáinkat vásárolják, Amerikába, Kanadába ólomkristályokat exportálunk. A sima vonalú tárgyak Svájcban. Svédországban kelendők, de vannak francia, osztrák megrendeléseink is. — Ezek szerint a gyár termékei jórészt a nyugati országokba kerülnek? — Többnyire a dollárér - tékesítésű piacokat keressük. Éves termelésünk 75 százaléka így kerül külföldre, kisebb hányadát itthon adjuk el. — Hogyan teremtik az üzleti kapcsolatokat? — A Ferunion Külkereskedelmi Vállalaton keresztül — tájékoztat Lóth Ottó. — Évek óta jó közöttünk az együttműködés. Hozzá kell tenni, hogy emellett szinte minden esetben közvetlenül is tárgyalunk a vevővel, hiszen eljön megnézni, mit kínálunk. Gyakran megesik, hogy konkrét javaslata van. — Ilyen esetben is elvállalják a megrendelést? — Amennyiben megfelel a gyár profiljának és lehetőségeinek, igen — kapcsolódik a beszélgetésbe Rénes György, iparművész, gyártmányfejlesztési és gyártás- előkészítési osztályvezető-helyettes. — Még arra is volt példa — folytatja —, hogy míg a tárgyalás zajlott, időközben az üzemben elkészítettük az első mintadarabokat. Emellett gyakran már a tárgyalás előtt is küldünk ki mintákat. Egyedi darabokkal kiállításokon is részt veszünk. — Ez ösztönzi a művészi murtkát... — Szükség is van rá, hogy szaklapokból személye, sen tapasztalatszerzés útján tájékozódjunk, s persze a vevőktől is sok ötletet kapunk. Végezetül Horváth Géza szb-titkárt állítjuk meg egy szóra, amikor Rénes György- gyel gyárlátogatásra indulunk. Horváth Géza már 30 évet töltött el ezen a munkahelyen, üvegfúvóként kezdte, s azóta fokozatosan haladt előre a szakmai ranglétrán. — Amolyan alkotótársak is vagyunk mi — mondja az üvegtervező. Munkatársa megerősíti ebben: — Ha valami új készül, közösen próbáljuk ki. Mindig örömmel töltött el. ha azt. amit együtt elképzeltünk, az anyagban valódi „életre kelt”. Jámbor Ildikó Jogismeret és felelősség Csokrokba kötött élet Az egri Gülbaba A jog nem tudása nem mentesít a felelősség alól. Régóta ismert jogelv ez, amelynek alkalmazására minden civilizált társadalomban szükség van. Furcsa is lenne, ha valaki azzal állhatna bírái, a társadalom ítólőszéke elé: az emberölést beismerem, de elnézést kérek, nem tudtam, hogy a törvény a gyilkosságot bünteti. A törvények betartását, kötelességeink teljesítését az állam mindenképpen megköveteli a társadalom valamennyi tagjától. Némileg más a helyzet azonban jogainkkal, ezek nem érvényesülnek automatikusan. Ha valaki például nem tud arról a rendeletről, amelynek alapján a lakásvásárláshoz, a családi ház építőéhez a kedvezményes kamatozású OTP-kölcsönön kívül kamatmentes tanácsi kölcsönt, sőt esetleg vissza nem térítendő támogatást is igényelhet, aligha élvezi majd enndk . a lehetőségnek az előnyeit. De ugyanez érvényes például a lakásszavatossági, vagy a garanciális ügyintézésre is. Hiszen ki bogarássza végig a jótállási jegyen hátul felsorolt apró- betűs szabályzatokat, rendeleteket, amelyek az ügyfelek jogi felvilágosítását szolgálják. Mondhatná erre valaki: a tanácsnak, a szerviznek, az ügyintézésnek mindenképpen legalábbis erkölcsi kötelessége tájékoztatni bennünket a jogainkról. De vajon érdeke is? Itt van például a garanciális gépkocsijavítások ügye. A szerviz ugyan miért hívja fel a figyelmünket arra, hogy árleszállítást, cserét is kérhetünk, esetleg az elhúzódó javítás idejére kölcsönkocsit bérelhetünk, ha ezzel csak pluszmunkát és újabb költségeket okozunk a javítóműhelynek? Vagy ve-, gyük az OTP példáját: néhány éve még a gyermekgondozási segélyen levő feleség is eltartottnak számított, utána is lehetett tehát igényelni lakásvásárláskor szociálpolitikai kedvezményt. Az OTP-fiókoknak semmilyen anyagi érdekük nem fűződött ahhoz, hogy ezt az ügyfelek elől eltitkolják, hiszen a pénzt egyszerűen költségként elszámolhatták. Érdekes módon a legtöbb helyen mégsem hívták fel a lakásvásárlók figyelmét erre a lehetőségre, egészen addig, amíg a dolog egy újságcikk nyomán ki nem tudódott. Nem sokkal később viszont már a rendeletét változtatták meg . . . Ezek a példák is igazolják, hogy mindennapi jogismeretünk hiányosságai olykor jelentős anyagi veszteségeket is okoznak nekünk, potenciális kérelmezőknek, ha nem tudjuk, hogy hova, milyen kérelmet írhatunk. A fogyasztói érdekvédelem hiányosságai különösen szembe- tűnőek ott, ahol túlságosan bonyolult, szinte megismer- hetetlen és követhetetlen a jogi szabályozás, ahol a rendeletek számos kibúvási lehetőséget nyújtanak a vállalkozóknak, a szolgáltatóknak kötelezettségeik teljesítése alpi. Erre' a lakásszavatosság az egyik legjobb példa. A lakásvásárló egész életre szóló anyagi áldozatokat kénytelen vállalni, hogy végre önálló otthonihoz jusson, de örömét hamar megkeseríti a több száz tételes hibajegyzék. A pénzéért legalább elfogadható minőségű lakást szeretne, a hibák minél előbbi kijavítását várná, de az effajta várakozás a mai jogi szabályozás mellett az illúziók, a naivitások kategóriájába tartozik. Többéves huzavona, pereskedés következhet legfeljebb, amelynek során a lakásvásárló többnyire védtelenül, kiszolgáltatottan áll a beruházók és kivitelezők egész jogi apparátusával szemben. Arról az apróságról már nem is szólva, hogy neki kell bizonyítania: a vitatott hiba már a lakás átadásakor fennállt, s nem a birtokbavétel után keletkezett. Mintha a lakástulajdonosoknak a beköltözés után az lenne a legfőbb vágyuk, hogy gyorsan csináljanak néhány hibát a túl jó minőségűre sikeredett otthonukban. Nem véletlenül javasolta az elmúlt hónapokban a Fogyasztók Országos Tanácsa, a Szövosz és a Legfelsőbb Bíróság is a lakásszavatossági jogszabályok sürgős módosítását, a kötelező jótállás bevezetését ezen a területen is. Nem sokkal kedvezőbb a helyzet a bútoroknál, híradástechnikai cikkeknél, háztartási gépeknél sem. Igaz, ezekre a gyártóművek jótállást vállalnak, de arról már nem mindig adnak megfelelő tájékoztatást, hogy milyen jogokat is jelent ez az ügyfeleknek valójában. Pedig egyáltalán nem mindegy, meddig vágjunk kötelesek tűrni a drága pénzen vásárolt bútor vagy tévé- készülék hibáinak állandó javítgatását, mikortól ragaszkodhatunk a cseréhez. Azt pedig szinte egyetlen tartós fogyasztási cikk jótállási jegye sem tartalmazza, hogy az egy- vagy kétéves garancia lejártával még mindig nem vesztettük el valamennyi jogunkat, hiszen a Polgári Törvénykönyv szerinti hároméves szavatosság alapján is felléphetünk jogos igégnyekkel. Hosszan sorolhatnám még a példákat, amelyek azt igazolják: a fogyasztói érdek- védelemben egyelőre rangján, fontosságán alul kezelt témának számít a jogpropaganda. A kötelező jótállás alapján pedig a kereskedelmi vállalatok, a szervizek gyakran csak ügyfeleik bosz- szantásáért vállalnak garanciát. D. A. — Fogadjunk, hogy ismeri — mondtam kolléganőmnek, .az egri korzó padján üldögélő öregúrra mutatva, majd a délelőtti napfürdőző- höz lépve, megkérdeztem: — Ismerte Péró János kertészt? — Hogyne! Híres virág- neveldéje volt a Kertész utcán vagy a Felső-Sáncban, a vár körül. — Nem, egyik helyen sem — javítom ki —. hanem a Csiky Sándor utca. Bartako- vics utca között . . . Az egri „cikrák' halála után is híres fiára még ma is sokan vannak, akik emlékeznek. Csokrétába kötötte életét is. Most lenne 95 éves a néhai Gülbaba utódja. Akár az öreg, szent életű dervis a budai hegyoldalban, ugyanúgy teremtette meg évtizedeken át fogalommá lett kertészetét Egerben, a hárs- és szivarfáktól koszorúzott domboldalon. Érdekes életútja volt. Jómódú gazdálkodó sarjaként örökölte a föld, a virágok, a növények sze- retetét. Viszont metszőollóra, melegházra cserélte a mezők televényföldjét. Primulák. jácintok, ciklámenek, no és persze, rózsák szirmai illatoztak egész éven át kis gazdaságában. Bármikor szólt két utcára tekintő birtokának kapucsengője, a virágért kéredzkedő mindig bebocsátást nyert. Egy generációt szolgált ki. Elkísérték születése pillanatától a sírhalmáig, nagyon sok egrit a Péró-kertészet csokrai, bokrétái, koszorúi. Tisztes kort ért meg a virágok e precíz, szeretetteljes gondozója. Pedig, úgymond, a sors neki sem nyújtotta tövis nélkül a szirmokat. Hosszú-hosszú éveket töltött a távol-keleti Vlagyivosztokban, mint első világháborús hadifogoly. Ám a szakembert ott is megbecsülték. Erdész lett, s megismerte a tajgák növényvilágát, erdőinek kincsét. S amint egy régi képet nézegetve látom, kicsit révbe jutott a szíve is, egy kimonós mandzsúriai vagy japán lány oldalán. Ki tudja, talán a távol-keleti kikötőváros mindig hangos, mindig forgalmas partján, ahová érkeznek, s érkeztek a fűszereket, prémeket szállító, hozó-vivő hajók, elleste az ősi virágkötés titkait is. Aztán a hazai föld illata erősebb lehetett mindennél, mert visszatért. Hazatért, hogy az egriek Gülba- bája legyen, mindörökre. Nemcsak érdekes, szívet-sze- met gyönyörködtető virágoIFotó: Tóth Gizella/ kát gondozott, hanem kísérletezett is. Saját termesztésű citrommal lepte meg a Dobó téri, egykori fűszerest. Évekig díszítette a bolt kirakatát mediterrán gyümölcsfája. Elment aztán ő is, a kertészek, virágnevelők doyenje. Mégis, öt év után is, sokan emlegetjük. Az idősebbek, akik személyesen ismerték, a fiatalabbak pedig hírből tudják, no meg még fáradt betűivel őrzi az egykori „virágbirodalom” legendáját a kicsi cégtábla is. Szomorú volt viszontlátni egy rideg, sötét betonház pincéjében az elismeréseket, fényképeket, kitüntetéseket. Ennyi maradt a meleg szívű, dolgos kezű, ember után. Elvadult, színehagyott a kert, csak néhány, szirmát hullató rózsa ... Talán az utolsó üzenet a kertészről... ! Soós Tamás ERŐFESZÍTÉSEK A PIACOKÉIT A paródiák még versenyben maradtak...
