Népújság, 1986. június (37. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-14 / 139. szám

NÉPÚJSÁG, 1986. június 14., szombat Felelősség a törvényességért Képek a megye főügyészének életéből Cjsághir: „Hazunk felszabadulásának 41. cvfor- Heves megye főügyészének." Beszélgetésünk* dulója alkalmából a Népköztársaság Elnöki során csaknem negyedszázados munkára tekin- Tanácsa eddigi kiemelkedő tevékenysége elis- tettünk vissza, belepillantva többek között a méréséül az Április 4. Érdemrend kitün- politikai és a jogászi hivatás rejtelmeibe, egv- tetést adományozta dr. Patkó Benjáminnak, úttal összefüggéseibe. (Fotó: Kőhidi Imre) lessége ez a vezetőnek! A — Igazán váratlanul ért ez a kitüntetés, nagy .meg­tiszteltetés a számomra. Ilyen helyzetbe tulajdonkép­pen még nem is kerültem. Ezek voltak az első gondo­lataim, amikor átvehettem. Rögtön utána a második: ha személy szerint én is kaptam, mégis elsősorban azoknak szól, akikkel együtt dolgozom. A megyében te­vékenykedő ügyészeknek. Hi­szen nyilvánvaló, ha ez a szervezet rosszul végzi a munkáját, az elismerésnek sem lenne helye ... (A szülőfalu Kisköre. Azután Egerben a Dobó Ist­ván Gimnázium. majd pedig Szegeden a József Attila Tu­dományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara — éle­tének kezdeti főbb állomá­sai.) — A középiskolából Ha- bis György magyartanárra emlékszem vissza szívesen. Ö ismertetett meg nyelvünk szépségeivel. Nagyon szeret­tem Szegedet, az egyetemi várost. Hallgatóként aktív részese voltam a kollégiumi és a mozgalmi munkának. Tagja voltam a kari párt- szervezetnek, s a városi munkásőrzászlóaljnak. Az ellenforradalom utáni első évfolyam volt a miénk. Egy­szerű szülők gyermekeiként jártunk oda Szövetséget kö­töttünk egymással, hogy meg­mutassuk mindenkinek, a ta­nulásban is helytállunk! Vizsgaeredményeink bizo­nyították akarásunkat. So­kan közülünk ma már or­szágos funkcióban vannak, s számon tartjuk egymást. (A tanulmányok befejezé­se után Heves megyébe ke­rült vissza. Az első hat esz­tendőt gyakorlati munkával töltötte, 1962-től. A füzes­abonyi, majd az egri városi­járási ügyészségen. Ezt kö­vette beosztottként hárojn év a főügyészségen.) — A szakma valamennyi területének fogásait elsajá­títhattam. Folytattam mun­katervi vizsgálatokat, foglal­koztam az általános felügye­lettel, államigazgatási kér­désekkel, az állampolgárok kérelmeivel, beadványaival. (Vonzotta azonban a poli­tikai tevékenység is: 1968 tavaszán a megyei pártbi­zottság közgazdasági és ad­minisztratív osztályának lett a politikai munkatársa.) — Először a jogalkalmazás, a bűnüldözés és az igazság­szolgáltatás segítése volt a feladatom. Ily módon nagy­szerű rálátásom nyílt a po­litika és a jog viszonyának összefüggéseire, az irányítás legfontosabb mozzanataira. Közben diplomát szereztem a Politikai Főiskola levelező tagozatán. Az addigi irányí­tó, Horváth Feri bácsi halá­lát követően. 1975-től nevez­tek ki az osztály vezetőjé­nek. Szerettem azt a mun­kát, s úgy éreztem, megbe­csülnek. (Tizenkét esztendő eltelté­vel kanyarodott vissza az útja az első munkahelyre, a főügyészségre. Ekkor azon­ban már a megye közvádlói­nak, a törvényességet felü­gyelőknek a szakmai irá­nyításával bízták meg.) — Bizony 1979-ben olya­nok közé kerültem vissza, akik hajdanán a hivatás for­télyaira tanítottak, örültem annak, hogy vezetőjüknek is elfogadtak. Az élet rendjé­nek megfelelően azonban ha­marosan többen nyugdíjba mentek. Hiányzott viszont a derékhad. Természetesen voltak tehetséges fiatalok, köztük is sok nő. Nagyon jó volt, hogy kölcsönösen bíz­tunk egymásban. Ma már sokan fontos munkakört töltenek be a főügyészségen, igen magas színvonalon. Igyekezetüket. . lelkesedésü­ket látva, a pályakezdéskori önmagámra ismerek. Kötele­ző teendő tehát egyengetni az útjukat! (Azért nem teljesen ró­zsaszín a kép. Nem hallgat­hatók azok a gondok sem, amelyekkel — mint vezető­nek — dr. Patkó Benjámin­nak szembe kell néznie .. .) — Kétségtelen, a szervezeti keret, a létszám nem tartott lépést a tennivalók szélese­désével. Elég egy kis össze­vetés: a 60-as, 70-es években 33-an látták el a teendőket. Ennek az évtizednek az ele­jétől évről évre 27-en dol­gozunk. Egvharmaddal ke- bizony nagy teher hárul ügyészeinkre. (A munkaszervezés, a ve­zetési stílus mindenképpen nagy segítség lehet a prob­lémák leküzdésében . . .) — Ez a helyzet természe­tesen feszültségeket válthat ki. Épp ezért nagyobb figyel­mességre van szükség egy­más iránt. Különösen köte­személyes részvétel a mun­kában. a többet, jobban dol­gozók elismerése ugyancsak segítség Tenne. De hasonló­képpen a kulturált elhelye­zés. ezt szolgálja a jelenle­gi — mintegy hárommilliós — felújítás. A jó közösségi magatartásra példa, hogy minden különösebb vezetői isntrukció nélkül támogatják vesebben vagyunk, s így egymást munkatársaink. Nagy a szerepe a tömeg­szervezetekkel való kiegyen­súlyozott, folyamatos, rend­szeres együttműködésnek (Nem mindegy, milyen a szakmán kívülállók megíté­lése. Hiszen amúgy is szi­gorú alá- és fölérendeltségi rendje miatt elég félve em­lítjük az ügyészséget.) — A különféle szervekké1 való ütközéseink a törvé­nyesség érvényesülését szol­gálják. Ezért valóban hatá­rozottabban, keményebben kell fogalmaznunk! Ez azonban nem jelenthet sze­mélyes torzsalkodást! Büsz­kék vagyunk a soros ügyé­szi rendünkre: a hét bár­mely napján bejöhetnek hozzánk az emberek. Kultu­rált fogadtatásra találnak s ha módunkban áll, igyek­szünk segíteni.. De azzal isi kifejezhetjük a jó kapcso­latokra való törekvésünket, ha iratainkat az érthetőség jellemzi! Meg kell felelnünk a követelményeknek, hogy tartalmukban, formájukban helytállóak legyenek jogi­szakmai szempontból. s Ugyanakkor eleget tegyenek a magyar nyelv szabályai­nak is. Engem zavar, ha érthetetlen, helyesírási hibák­kal teli szövegezésekkel ta­lálkozom. Ilyenkor bizony visszaadom átdolgozásra az aktát. (A jövőbe pillantásnak ugyanúgy nagy a haszna, akárcsak a tapasztalatokat összegző múltidézésnek ...) — A nagy rendszer ötös­fogatának egyenként is meg­van a maga sajátos felada­ta. A módszer tér el egy­mástól. összekötő kapocs a közös felelősség a megye köz­rendjéért. közbiztonságáért, a jogalkalmazás törvényessé­géért. A mi fő tennivalónk az állami életben, a gazda­ságban lévő vezetők felelős­ségének ébren tartása. So­kat segítenek azok az ál­lampolgárok is. akik nem mennek el szó nélkül a jog­talan jelenségek mellett! Szűkebb körben szerveze­tünk létszámának feltöltése fontos feladat. Több egyete­mi hallgató jelezte már hogy nálunk szeretne dol­gozni. Akár ez is felfogha­tó egyfajta elismerésnek . Szalay Zoltán „LEHORGONYOZTAM .. Tengerészből vendéglátós AZ IPAR KISIPAROSA Vásár előtt — Füzesabonyban Hagvományszámba megy, hogy a Füzesabonyi Vegyesipari Szövetkezet sikeresen szerepel a sze­gedi vásáron. Ezért érdemel figyelmet már a fel­készülés időszaka is, s ezért látogattunk el az in­novációra mindig kész szövetkezetbe. Bánkúti Gyula, a Panorá­ma Vendéglátó Vállalat Áru­forgalmi osztályvezetője ides­tova húsz éve dolgozik a vállalatnál, s hogy nem is rosszul, bizonyítja az egyéb elismerések mellett az a Ki­váló Munkáért kitüntetés, amelyet nemrégiben vehetett át. Meglehetősen rendhagyó módon jegyezte el magát ez­zel a szakmával, ugyanis a kezdet kezdetén, az érettsé­gi után kalandosabb pályát választott. — Gyerekkori álmom volt. hogy egyszer tengerész le­szek. Az álom megvalósult, mivel 1960-ban felvettek a tengerhajózáshoz. Csaknem öt évig hajóztam, s renge­teg helyen megfordultam. Aztán 1966-ban lehorgonyoz­tam. Ez képletesen szólva is igaz. mivel megnősültem, gyerekünk született és ide költöztünk Egerbe. — Hogy került kapcsolat­ba a vendéglátással? — Egészen véletlenül. Megláttam egy hirdetést, amelyben beszerzőt keresett a vállalat. Azonnal jelentkez­tem. Akkor úgy gondoltam, hogy átmenetileg ez is meg­felel, aztán egyre szimpati- kusabb lett a dolog. Jófor­mán minden „lépcsőt" be­jártam. Voltam beszerző, üzemszervező, üzemeltetési, később beszerzési osztályve­zető. Végül itt kötöttem ki. Időközben elvégeztem a ven­déglátó főiskolát is. — Magánéletéről is meg­tudhatunk valamit? — Az első házasságom saj­nos zátonyra futott. 1968- ban elváltunk, majd nem sokkal később újra nősül­tem. Azóta is ebben a „kö­telékben” élek. kiegyensú­lyozottan és boldogan. Van egy 11 éves fiam és egy 7 éves lányom. Ha tehetem, velük vagyok. Vallom, hogy a családra, a gyerekekre nem lehet elég időt fordítani. Minden szabad percet meg­ragadok a közös együttlétre. — ön miskolci születésű. Hogyan sikerült megbarát­koznia Egerrel? (Fotó: Tóth Gizella) — Fanatikus lokálpatriótává lettem, a munkahelyemhez pedig a kitűnő kollektíva köt. Többször is csábítottak már más helyekre, de nem tudnék hűtlen lenni se a városhoz, se a munkatársa­imhoz. Másrészt, itt mindig megbecsültek. Több alkalom­mal megkaptam a Vállalat Kiváló Dolgozója kitüntetést, most pedig a Kiváló Mun­káért elismerést. — Hobbi, kikapcsolódás? — Kevés idő jut rá. mi­vel elég sok társadalmi meg­bízatásom van. Megválasz­tottak a döntőbizottság elnö­kének, a vadásztársaság el­lenőrző bizottsága elnöké­nek és részt veszek a NEB munkájában is. Ha sza­bad vagyok, szívesen járok vadászgatnl, dolgozgatok a ház körül és gyarapítóm a repülőmodell-gyűjteménye- met. Mindezt természetesen a fiam társaságában és se­gítségével. — És a nagy álom. a ten­gerészet? — Még ma is álmodom néha róla, de itt a száraz­földön is megtaláltam a szá­mításomat. A családom, a munkám tökéletesen kárpó­tol az elvesztett ábrándjai­mért. Hajómodelleket azon­ban nem gyűjtök, mert ma­kettekkel nem lehet pótolni a valóságot. . (barta) Igényes magánosoknak Az építési kedv magával hozta, hogy a lakásokba mindinkább időt álló alkotó­elemek kerüljenek be — kü­lönösen ha a vevőnek van anyagi lehetősége is mind­erre. Ezt a vevőkört célozták meg a szövetkezet kereske­dői, amikor keményfából készült, egyedi gyártású aj­tókat kínálták. A piac igény­li a kézi munkával előállí­tott, faszobrász termékekkel díszített ajtókat, amelyekből tíznél több egyformát nem is készítenek. A tölgyfurnérral borított, hőtakarékos üveg­betéttel is ellátható és a leg­különbözőbb biztonsági be­rendezésekkel felszerelhető ajtókat katalógusból választ­hatják ki a vevők. így a leg­szélesebb „kívánságlistát" állíthatják össze. Így példá­ul antik kilinccsel, de akár mágneses zárral is kérhetik. A bejárati ajtók mellett bel­ső nyílászárók, térelválasztók megrendelésére is mód van ezek keretszerkezeteiben sincs toldott anyag. Nem csoda, ha az igényes termék iránt, igényes nyugati ke­reskedők is jelentkeztek: egy bécsi üzletház forgaln/azza a füzesabonyi termékeket igen rövid határidővel, színes ka­talógus bőt. Raktár — épület nélkül „Egyedi fedeles konténer­nek” nevezték el azokat a rakodóládákat, amelyek tu­lajdonképpen a „szomszéd”, a Mátravidéki Fémművek füzesabonyi gyárának igénye alapján születtek meg. Gya­kori ugyanis, hogy egy-egy szövetkezét vagy vállalat ugyanazokat a termékeket nagy tömegben szállítja ugyanazokhoz a megrende­lőkhöz. Ilyenkor lehetőség nyílik arra, hogy a csoma­golóanyagot újra felhasznál­ják. Az acéllemezből készült konténerek e célt elégítik ki, A 0,4, 0,7, illetve 1,9 köb­méteres ládák fedele gumi­tömítéssel. légmentesen zár. Ezért alkalmas arra is, hogy a benne tárolt termékeket az időjárás viszontagságaitól is megóvja. Méreteit, formá­Rusztikus megjelenésű, egye­di gyártású ajtó ... ját úgy alakították ki, hogy egymás fölé három is rak­ható, így a targoncás moz­gatás megoldott. Békazárral biztonsággal zárható, plom- bálható. A csaknem egy éve készülő termék üzemeltetési tapasztalatai igen jók, az igényes felületvédelem bizo­nyította jóságát; pedig ud­varon, raktárként használ­ják. Amint látható, a Bata— Bánki—Beliczai-féle, szaba­dalom. a kenőolajszűrő be­vezetésével országos sikert aratott szövetkezet továbbra sem ül a babérjain. Nyit a magánszemélyek és az ipar igényei felé is, noha a B3-as olajszűrő még ma is sikert sikerre halmoz. A legutóbbi hír ezzel kapcsolatban az volt. hogy a General Motors­nál két nyugatnémet, egy francia és egy olasz géppel együtt tesztelték' és a mű­szaki paramétereket az árhoz viszonyítva e konstrukció nyerte meg a kereskedők tetszését . . . .. .és az egységrakománnyá összeállítható fedeles konténer (Fotó: Kőhidi Imre) /

Next

/
Thumbnails
Contents