Népújság, 1986. április (37. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-08 / 82. szám

V niB/iujjaq 1986. április 8., kedd Nyolcvan évvel ezelőtt jelent meg először a Paraszt Ojság Békéscsabán, a Magyarországi Független Szocialista Parasztszö­vetség politikai hetilapjaként, Achim L. András szerkesztésé­ben. Achimot a Magyarországi Újjászervezett Szociáldemokrata Párt jelöltjeként választották meg 1905-ben békéscsabai kép­viselőnek. Az Ady által is nagy­ra becsült parasztpolitikus azon. ban csakhamar szakított az op­portunista Mezőfivel. E szakí­tás lényegét éppen újságja első számának első oldaláról is­merhetjük meg, a Mit akarunk? című tudósításban: „Békéscsa­bán március 17-én számos köz­ség részvételével nyilvános nép- ' gyűlés volt, amelyen többek fel­szólalása után kimondta a nép- gyűlés, hogy miután az újjá­szervezett szociáldemokrata párt a szocializmus nemes eszméitől teljesen távol áll, e párttal minden összeköttetést jövőre nézve teljesen megszakít. Mi­után a Békéscsabai Általános Népegylet tagjai meggyőződtek arról, hogy az úgynevezett új­jászervezett szociáldemokrata párt csak a szegény nép keser­ves filléreire spekulál, és a né­pet bolondítja, e párt kebelé­ből kilép, és megalakítja a Ma­gyarországi Független Szocia­lista Parasztpártot.” A lap szor­galmazta a paraszti tömegek szocialista szervezkedését, a pa­rasztság politikai szerepének ér­vényre juttatását. A Nap kél 6.10 órakor, nyugszik 19.22 órakor. A Hold kél 6.03 órakor, nyugszik 18.38 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon DÉNES nevű kedves olvasóinkat! A Dénes eredeti alakja a Dionys, Dionysius volt; me. lyek alapja a „dionizosz” gö_ rög szó, amely „vidámságot, örömet” jelent. ^rs^ldöjárás Várható időjárás az ország területére ma estig: Időnként megnövekszik a fel. hőzet, eső azonban továbbra sem várható. Országszerte több órás napsütés valószínű. A dél. keleti, déli szél napközben helyenként kissé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmér. séklet kedden nyugaton 20 fok, máshol 25 fok körül alakul. Bizonyosság... — Mind okosabbak voltak, mint te, Paul, azok a férfiak, akikhez házasságunk előtt férjhez mehettem volna. — Ezt egy szavadra elhiszem. Be is bizonyították.. , — A VENDÉGLÁTÁS FEL­ADATAI. Andrikó Miklós belkereskedelmi államtitkár április 10-én, délután 2 óra­kor, az MSZMP Heves Me­gyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságán tart előadást. A téma a vendéglátás fel­adata a VII. ötéves tervidő­szakban. — rejtvénypályAzat. Lapunk április 11-i, pénte­ki számában, a Hét végére ajánljuk című oldalon hir­detjük meg az Egertourist keresztrejtvény-pályázatát. A versengésen azok vehetnek részt, akik tíz héten át, min­den feladványt helyesen megfejtenek, s időben elkül­dik a szerkesztőség címére. Hetente öt-öt könyvet, majd végül főnyereményként két­személyes, öt napra szóló, lengyelországi utazást sorso­lunk ki. — A TAVASZ KOZMETI­KÁJA. A gyöngyösi Mátra Művelődési Központ előcsar­nokában ma, délután 16— 17.30 óráig, Pál Zsuzsanna kozmetikus tart előadást a házi bőrápolásról, a napo­zással kapcsolatos tudniva­lókról. — IRODALMI PRESSZÓ. A költészet napja alkalmá­ból április 10-én, este hat órától, a füzesabonyi Márka presszóban Havas Judit elő­adóművész Illyés Gyula ver­seiből összeállított műsorát hallhatják az érdeklődők. Oda Európához címmel. — DZSESSZKONCERT. Az Egri Ifjúsági Ház népszerű Egerben; felnőttbetegek részé­re 18 órától másnap reggel 8 óráig a Bajcsy-Zs. u. 6. sz. alatt. Teleforr: 11-000. Napközi rendelés; hétköznapo­kon hétfőtől péntekig: 11-től 16.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger. Bai- csy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nap­pali ügyelet: 13.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyer­mekosztálya. Telefon: 10-841. Gyöngyösön; 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rende­sorozatának következő ven­dége csütörtökön, este 19 órától, a már hosszú ideje Svájcban élő, neves zongo­raművész, Csík Gusztáv lesz. A koncerten feliép továbbá Jimmy Woode. — KÖZSZEMLÉRE KERÜL A RENDEZÉSI TERV. A Váti elkészítette az egri Gö­rög, valamint a Mária utca és környékének részleges rendezési programját. A terv április 15-től május 15-ig közszemlére kerül az egri városi tanács műszaki osz­tályán. A lakossági észrevé­teleket, véleményeket ugyan­ide kell eljuttatni. — ORSZÁGOS MÉHÉSZETI NAPOK. A MÉM, a Szövosz és az Országos Méhészeti Egye­sület ápr. 12-én, 10 órakor, Gö­döllőn, az Agrártudományi Egyetemen, országos méhé­szeti napot szervez. A téma kutatási eredmények, akác előtti felkészülés, állategész­ségügyi helyzet, értékesítési lehetőségek. A rendezvényen a Méhészet című szaklap fó­rumára is sor kerül. A Mis­kolcról, 7 órakor induló gyorsvonat a méhészeti na­pon Gödöllőn is megáll. — A TŰZHÁNYÓK VILÁ­GA. A Megyei Művelődési Központ gyerekeknek szóló, szünidei programsorozatának keretén belül, szerdán, dél­után 3 órakor, a Tűzhányók világa címmel, diavetítést rendeznek az utazást kedve­lő fiatalok részére. lések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: n-727. Hatvanban: Hatvan város la­kossága részére' sürgősségi ügye­let 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó köz­ségek lakossága részére 17 órá­tól holnap reggel 8 óráig. Ügyelet helye; Kórház „faház”. Hatvan. Kossuth tér 18. Tele­fon: 11-040. Hevesen; éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az Egészségházban. Az ügyelet helye: Heves, Vörös Hadsereg u. 32. Telefon: 125. KÖJÁL-készenlét Egerben dél­után 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. Hevesi Szemle Galéria Tovább vándorol a kiállítás A Hevesi Szemle, az MSZMP Heves Megyei Bi­zottságának Oktatási Igaz­gatósága és a Megyei Mű­velődési Központ közösen szervezte meg a folyóirat galériájának második tár­latát, amelyet Egerben áp­rilis 6-ig tekinthettek meg a művészetbarátok. Mint már hírül adtuk, a nagy érdeklődést keltő, a látogatott, változatos anyag az elkövetkező hónapokban tovább vándorol. Április 14-én, délután 3 órakor Pécet István felelős­szerkesztő nyitja meg a hevesi múzeum épületében bemutatandó kiállítást. A programot videovetítés kö­veti, majd az érdeklődők megismerkedhetnek a sajtó- orgánum szerkesztésének műhelytitkaival. A kollek­ciót — Borics Pál szob­rászművész hagyatékának értékes darabjait Gink Ká­roly Balázs Béla-díjas, ér­demes művész felvételeit. Kishonthy Jenő festőmű­vész és tanítványa Zsám- bok Péter munkáit, valamint Pilisy Elemér fotógyűjte­ményét — május 5-ig néz­hetik meg a helyben és a környéken élők. A következő állomás a füzesabonyi nagyközségi művelődési ház, majd a be­senyőtelki, a sarudi álta­lános művelődési központ és a kultúra poroszlói haj­léka lesz. BÉKE (Fotó: Köhidi Jmre) Az Állami Népi Együttes Egerben •• Uvegestánc, matyó csárdás Csuvas fiatalok megyénkben Felszabadulásunk 41. év­fordulója alkalmából csu- vas ifjúsági küldöttség ér­kezett Heves megyébe áp­rilis 4*én. A vendégek Eger, Párád és Szilvásvárad nevezetességeivel ismer­kedtek a napokban, tegnap pedig a delegáció vezetői — Harcsenkó Vlagyimir, a Komszomol KB instrukto­ra, Pavel Zsdankin, a Csu­vas ASZSZK Komszomol bizottságának munkatársa és Tyerentyev Vaszilij, a Szputnyik utazási iroda munkatársa — a megyei KISZ-bizottságra látogat­tak. Itt Sós Tamás első titkár számolt be a me­gyénkben élő fiatalok éle­téről. Egészségügyi világnap Gyöngyösön tartották meg tegnap délután a Mát­ra Művelődési Központ ka­maratermében az egészség- ügyi világnap Heves me­gyei rendezvényét, amelyen dr. Thurócty János, a vá­rosi tanács egészségügyi osz­tályának vezetője köszön­tötte a megjelenteket. Be­szédet mondott dr. Kozma József, a megyei tanács egészségügyi osztályának ve­zetője. A világnap alkalmából Csapda címmel állítottak össze kiállítást, amely a do­hányzás veszedelmeire hívja fel az emberek figyelmét. A cukrászat történetéből A Panoráma Szálloda és Vendéglátó Vállalat gazda­sági vezetése és KlSZ-bizott- sága által szervezett szak­mai hetek rendezvénysoro­zat keretében érdekes kiállí­tást tekinthetnek meg az érdeklődők az egri Unicor­nis Szálloda halijában. A Kereskedelmi és Ven­déglátó Múzeum a század- forduló idejéből származó cukrászati eszközökből válo­gatott össze egy kollekciót, és ezt küldte el az egri kö­zönségnek. Az április 19-ig látogatható minibemutatón különböző süteményformák, régi fagylaltgép, mézeska­lács-figurák, nagy mesterek kézi eszközei sorakoznak a vitrinek mögött. Rangos művészcsoport mű­sorát tekinthetik meg az ér­deklődőik Egerben, a Megyei Művelődési Központ díszter­mében. A világot járt, szá­mos díjjal kitüntetett Álla­mi Népi Együttes érkezik a megyeszékhelyre április 8-án. A délután 6 órakor A bíróságnál kezdődött, ott is fejeződött be az a vélet­len randevú, amelynek ké­sőbbi szenvedő alanyai Lá­zár Ferenc és Sztankovics József, budapesti lakosok voltak. A fiatalok baráti lá­togatásra érkeztek Hatvan­ba, szakmunkástanuló ba­rátjukhoz. Le is zajlott már találkozójuk, kellemesen telt el a múlt év december 8-ra időzített délután, így Lázár és Sztankovics az állomás felé vették az irányt, hogy a fővárosba utazhassanak, szüleikhez. Közben adódott a malőr, amikor is a Kossuth téren, azaz pontosan a városi bí­róság oldalánál két, megle­hetősen rossz küllemű, be- szeszelt férfi kötött beléjük. Egyikőjük, név szerint a 25 éves Banya József, büntetett előéletű hatvani lakos, azzal fordult haverjához, az ugyancsak büntetett előéle­tű Ajtai István, 20 eszten­dős fiatalemberhez, hogy provokáljanak verekedést a pesti vendégekkel. Ajtai haj­lott is rögtön a biztatásra, de később meggondolta ma­gát, és megelégedett azzal, hogy „elkérte" Lázár mag­netofonját. Sőt két kólára hívta a társaságot a Rózsa presszóba. Beesteledett már, amikor a társaság az állomás felé vette az útját, s eközben Ajtai étvágya olybá nőtt, hogy Lázár Ferencet Mar- win márkájú karórájától is megszabadította, s a pesti kezdődő, Vallomások című összeállításban hazai nép­táncainkból kapunk ízelítőt. Láthatunk majd matyó csárdást, tolnai üvegestáncot, szatmári rögtönzéseket, és természetesen a hevesi ha­gyományok sem maradnak ki a programból, amelyet fiatalember hiába kérte vol­na vissza értékes tulajdon- tárgyait, Ajtaiék megtagad­ták. Sőt — nyilván továb­bi kopasztás reményében — a leszállt éjszakában az ál­lomás elhagyott területére csalták a két pesti fiatal­embert. Hogy pedig az eset­leges ellenállással szemben hatékonyan léphessenek fel, Ajtai a magnetofont átadta Banyának, felkészülve arra, hogy ha kell, üthessen. Ehe­lyett azonban egy fejre irá­nyított rúgás érte Lázárt, amely elegendő is volt arra, hogy a vétlen ifjak megfu­tamodjanak. Az utcai rablás elkövetői ezután az érték­tárgyakat lakásukra vitték, ahol a nyomozás során a magnó elő is került. A helyi ügyészség vádira­ta alapján ezt követően fog­lalkozott a hatvani bíróság Ajtai István elsőrendű és Banya József másodrendű vádlott ügyével, s a márci­us 26-án megtartott, első fo­kú tárgyaláson — egyéb bűncselekményeiket is elbí­rálva — a büntetett előéle­tű Ajtai Istvánt 3 év 10 hó­napi börtönbüntetéssel súj­totta, és négy évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Banya büntetése 3 év és 8 hónapi fegyház, mivel ö többszörös visszaeső. Az ítélet nem jogerős, a vádlottak és védőik enyhí­tésért a megyei bírósághoz fellebbeztek. (m. gy.) „külföldi kirándulásképpen" még egy szlavóniai karikázó is színesít. A művészek Kascsák Mar­git jelmezeiben idézik fel azt a kort, amelyben nép­hagyományaink még a min­dennapi élet szerves része­ként léteztek. napi programján tegnap egész napos szakmai ta­nácskozást tartottak, ame­lyen több témáról is szó esett. Ma és holnap ugyan­erre kerül sor a legfonto­sabb cél megvalósításának érdekében, ami nem más, mint az energetikai kívá­nalmak megvalósítása. A világűr hőseire emlékeznek (Tudósítónktól:) Negyed évszázad telt el azóta, hogy Föld körüli pá. lyára bocsátották a világ el­ső emberét szállító űrhajót, a Vosztok—1-et. Az űrhajó­zás napjáról országos em­lékűn népséggel emlékeznek meg pénteken Visontán, a Gagarin Hőerőmű Vállalat­nál. Rajki Sándorné, a hőerő­mű vállalat pártbizottságá­nak titkára Jurij Gagarin szobránál tartja ünnepi be­szédét, ez* követően koszo­rúzásra kerül sor. Az ünnep­ség végén Fecske István, az erőmű főosztályvezetője ol­vassa fel annak a távirat­nak a szövegét, amelyet a Szovjetunióbeli Csillagvá­rosba küldenek. Korcsog Béla — A FŐISKOLA VENDÉ­GE. Az egri Ho Si Minh Ta­nárképző Főiskola matema­tika tanszékének és számí­tástechnikai csoportjának vendége Alekszandr Alek- szandrovics Judin, a vlagyi- miri főiskola számítástechni­kai és informatikai tanszé- nek docense. A vendégokta­tó itt-tartózkodása alatt ta­nulmányozza a számítástech­nikai csoport munkáját és oktatási módszereit. rr Hőszolgáltatás Tegnap délelőtt Egerben, a Technika Házában Hő szolgáltatás ’86 címmel nem­zetközi betekintést is nyúj­tó kiállítással egybekötött konferencia kezdődött az Ingatlankezelési Társaság Hőszolgáltatási Szakbizott­ságának szservezésében. Az eseményen képviseltetik ma­gukat a külföldi és hazai épületgépészeti termékeket gyártó vállalatok, kutató- és oktatási intézmények, tervezőintézetek, beruházó- és építőipari kivitelező vál­lalatok, távhőszolgáltató és központi hőellátással foglalkozó szervezetek. A háromnapos esemény első Bíróságtól bíróságig Utcai rablók felett ítélkeztek Hatvanban NÉPÜJSÁG —■ a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő; KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR: — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelófizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.

Next

/
Thumbnails
Contents