Népújság, 1986. április (37. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-26 / 98. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. április 26., srombol MŰVÉSZET ÉS IRODALOM Remek partnerre leltek az orvosok és termeszetvizsgalók táborában, s kiaknázták az általuk' rendezett nagygyűlésekben rejlő propagandisztikus lehetőségeket. A csoport keretében régészeti szakosztályt létesítettek. Ez egy ideig vegetált, de az 1868. augusztus 2-töl 29- ig húzódó rendezvénysorozaton újjáalakult, méghozzá a kitűnően felkészült egri kanonok elnöklete alatt. Éppen az általunk jelzett ülésen, amelynek jegyzőkönyve az utókorra maradt. A teljes szöveget azért citáljuk, mert nemcsak kortörténeti dokumentum, hanem azt is bizonyítja, hogy olyan védelem gondolata alapelveket rögzítettek, amelyek ma is érvényesek, amelyek hosszú távra megszabták a cselekvés irányát: „Ipolyi Arnold szakvezetése mellett megjelentek: Ba- lázsy Ferenc, Csősz Imre, Czakó Pál, Demény Lajos. De- zsőffy János, Eperjessy Ferenc. Gróh Vilmos, Károly Hugó, Kubinyi Rudolf, Losonczy László, b. Nyáry Jenő, Okolicsányi Károly, Rómer Flóris, Sárváry Jakab, Sebök László, Sólyom-Fekete Ferencz, Szabó Károly, Szuhányi János, Trenko Antal. Vurmb Imre stb. E tagok Ipolyi Arnold székesegyházi kanonok s apát ő nagyságának lakásán egybegyűlvén, ő általa mint szakvezető által a szakosztály tagjai szívélyesen üdvözöltetvén, fölolvasá a „Napi Közlöny’’ I-ső számában megjelent figyelmeztetést a jegyzők teendői iránt. Mire napi elnök választásához fogtak a tagok s a közbizalom Ipolyi Arnold ő nagyságában — kinek az Arc- haeologia terén már oly fényes vívmányokat köszön a magyar irodalom — központosult. Erre a jegyző választására került sor, mely tisztre köz- felkiáltással Jancsik Ede nagyibecskereki kegy. r. tanár szemeltetett ki. Ezután elnök ő nagysága felszólítá a jelenlevőket, miszerint bár egy archaeologiai tárgyú értekezés sem volt bejelentve, olyant fölolvasni szíveskedjenek. Ilyen azonban nem találkozván, bejelenti Elnök Doboczky Ignácz érmészeti értekezését, melynek elolvasása a másik szakgyűlésre halasztatott. Ezután Römer Flóris ’ kir. tanácsos ő nagysága szólalt fel s tapasztalásaiból merített adatokkal bizonygató, mily szánandó tapintatlansággal járnak el régi templomaink s egyéb épületek — melyek műemlékként megtartandók' volnának — kijavítása körül. Felemlíté a vandalizmust, mellyel a köveket elhordják, úgy hogy csak részekből lehet ráismerni, mily műkincseket rontottak, vagy hordottak egyéb czélokra el. Ennélfogva indítványozza, miszerint az illető lelkészek vagy építkező felek a m. kir. cultuszminisztérium által köteleztessenek javítási vagy építkezési terveiket is, miután ezek sem felelnek meg a kellő ízlésnek, a m. Akadémia archaeologiai bizottsághoz észrevételeik megtétele végett megküldeni, mely kötelességnek kieszközlésére a m. kir. ministerium e szakosztálya által felkérendő. Ugyanezen indítvány folytán több eszmecsere után, melyet mt. Sebők László egri tanár indítványa előidézett, következő pontok azok. melyekben megállapodás történt 1- ször. Hogy t. i. magy. kir. Cultuszminisztérium egy feliratban megkéressék, miszerént a m. orvosok és természetvizsgálók régészeti szakosztályának, de a m. Akadémiának régi óhajtása szerint is az országban, mint más mívelt államokban is létezik, az országos archaeologiai bizottságok életbeléptetésére hatalmas közbenjárását fölhasználja. melyhez azután az építő, vagy javító községek vagy felek terveiket benyújthassák s így elkerültessék főleg az egyházépítések körül az elkövetett sok styl elleni visszaélés. 2- szor. Minthogy a lelkészi hivatalnak ily építkezések körül legtöbb befolyása van — kívánatosnak mutatkozik, hogy az egyházi archaeologia tanításában különös figyelem fordittassék a papnöveldékben az archaeologiai építkezés ízlés és egyéb egyházi művészetek ismertetésére, s ennek folytán a művészet minden papneveldében tanítandó volna. Hogy pedig ez óhajtás mentői könnyebben teljesedésbe menjen. 3- szor megkérendőnek határoztatott az ország valamennyi egyházmegyei hatósága, miszerint minden papneveldében az egyházi művészetet, mint rendes tantárgyat behozni szíveskedjék. 4-szer. Hogy a műemlékék iránti érdekeltség, s kegyelet az egész országban ápoltassák, illetőleg, hogy azok értetlenségszülte vandalismus által meg ne semmisüljenek — az újabbak pedig jobb ízlést öltsenek: igen óhajtandónak találja az osztály, hogy a m. Akadémia által kiadott műrégészeti kalauz kir. kormány által vagy ingyen megküldessék, vagy annak megszerzésére azok a m. kir. Cultuszministerium és illető egyházi hatóságaik által buzdíttassanak. 5-ször. Hogy a műegyetem növendékei is a stylszerű építkezésekben bővebb oktatást nyerjenek. Mindezektől várja az osztály a még meglevő régészeti kincsek megmentését és újabb épületeknek jobb. illetőleg egyháziasb ízlésben? emeltetését. Ipolyi (Arnold szakoszt. elnök. Jancsik Eda szakosztályi jegyző.'' Az elhatározást tettek követték. Henszlmann 1869-ben törvényjavaslatot készített a nemes célok véghezvitelére. Báró Eötvös József vallás és közoktatási miniszter 1872-ben — valószínűleg ennek indíttatására — Ipolyit bízta meg egy újabb tervezet kialakítására. Ennek minden részével egyetértett, hiszen a minisztertanács elé terjesztette, s itt határozatot hoztak arról, hogy megalakuljon a műemlékek ideiglenes bizottsága. Aztán 1881-ben megszületett a XXXIX. törvénycikk, amely világosan rögzítette a feladatokat. Méghozzá az előbb említett okirat.szelleméhez idomulva. 1969. május 30-án a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat egri vándorgyűlésén megemlékezett az egykori zászlóbontókról, akik iazon a 100 esztendővel ko- .rábbi napon a közös ügy iránti buzgalomtól sarkallva szövetséget kovácsoltak. Mellőzve minden intrikát, féltékenységet, egyéni érdekeket. kizárólag csak a jövő szempontjait tartva szem előtt Az Orlandini-ház falán emléktáblát helyeztek el, azok akik nemcsak megbecsülték, hanem továbbfejlesztették, s európai rangúra emelték elődeink örökségének hazai ápolását. Ennek örülnének igazán azok a hajdani urak. azok a tudós vendégek. . . Pécsi István Ahol Józsa Gyuri dáridózott A ma is díszelgő épület környéke valaha nevezetes és fontos hely volt. A középkori Eger — délkeleti irányban — ugyanis csak eddig terjedt. Túlonnan már az Almagyar nevű falu húzódott. Mielőtt lekicsinyell- nénk jelentőségét, jegyezzük meg, hogy Nagy Lajos király — mellesleg az uralkodó szívesen vadászott Szilvásvárad környékén — már 1362-ben külön vásárjogot adományozott a községnek. Később jelentősége csökken, ez nyilvánvalóan azzal magyarázható, hogy harcok színterévé vált. A XVI. században erre húzódott az Egert körülvevő viszonylag gyenge palánkkerítés. s itt alakíthatták ki azt a kaput, amely komoly forgalmat bonyolított le, hiszen átívelt rajta a déli országrészek felé haladó kereskedelmi útvonal. Aztán jött az 1552-es ostrom. Dobó vitézei ugyan győztek, de az is tény, hogy a viadalok következtében a környék úgyszólván teljesen elpusztult. Ez a sors jutott osztályrészül az egykor virágzó falunak is. Allah katonái se a háborítatlan nyugalom évtizedeivel ajándékozták meg az életben lévőket, az itt maradókat. Túloznánk, ha azt mondanánk. hogy építési láz fűtötte őket. arról azonban nem feledkeztek meg. hogy védelmükről gondoskodjanak. Ezért 1erősítették mea Dobó hajdani fészkét. Tudunk arról. hogy a Makiári városkapu helyett újat. nagyobbat emeltek. Éviid Cselebi ezt hívja Ilidzsának. így utalva a közeli, akkortájt igen kedvelt melegfürdőre, Arnaut pasa létesítményére. Az emberek azonban bi- zalmatlankodtak, s legfeljebb elvétve akadtak olyanok, akik megtelepedtek ezen a tájon. Fordulatot csak a Rá- kóczi-szabadságharcot követő ‘esztendők hoztak. Az 1713-ból származó összeírások már arra utalnak, hogy a makiári negyedben már 158 házba költözött az élet. Ez nem véletlen, hiszen a püspök és a földesurak arra vállalkoztak — ez mindenképpen dicséretes —, hogy a semmiből valamit teremtenek. A korábban riadt polgárok vették a lapot, s részt kértek az újjáépítésből, a település barokk arculatának kialakításából. Nem kellett nagy politikusnak lenniük ahhoz, hogy rájöjjenek: a béke időszaka következik, amikor csak a szorgos munkáé lehet a főszerep, s ekként, ennek révén érhetik el személyes vágyaik teljesülését. csak így örökíthetnek a jövőre. A körülményekhez képest gyarapodtak is. Elfoglaltságuk. teendőjük bőven akadt, ám azért jutott idő az önfeledt kikapcsolódásra is. Az üres órákban előkerültek az öblös poharak, s nemcsak a pincék mélyén, hanem a csapszékekben is vidáman teltek a percek. Mindez nem feltételezés, nem fantáziajáték. mivel a feljegyzések nyomatékolják m egá llap í tásai n kát. Szinte gombamódra szaporodtak az italkimérések. A várhoz vezető Barátok utcájában hívogatták a kortyolni kívánókat az Oroszlán, a Gólya, az Unicornis — az egyszarvú elnevezés a város ci- merállatára utal — vendéglők. Nem messze tőlük a folyékony kenyér iránt vonzódókat csábította a „császári serház'. Ezzel még koránt sincs vége a felsorolásnak! A mai térnek nevet adó Szarvas vendéglő ebben az épületben működött. Vele szemben rivalizált a Kék szőlő, s a közelben, a Makiári út elején csábított a Zöldfa káptalani kocsma. No, ami azt illeti, ebből a szempontból az utókornak sem kell szégyenkeznie, mert az emlékezet átörökítette az effajta tudnivalókat. Ezen a fertályon ugyanis napjainkban még több ilyen rendeltetésű hely áhítozik a vendégek pénztárcájára. A Szarvasról az időben mindenki elismeréssel szólt, dicsérték küllemét, gondosan kialakított helyiségeit, nem lebecsülendő szolgáltatásait. Nem is alaptalanul, ugyanis az építmény első változatát Francz József emelte 1785-ben. Ez a hajlék azonban később minden bizcny- nyal szűkös volt. ezért a XIX. század elején megna- gyobították, emeletessé bővítették. A mester nevét nem ismerjük, tehetségéről azonban meggyőzően vall sikeres, klasszicista alaphangú munkája. A látogatók tetszését leg inkább az emeleti nagyterem váltotta ki, itt ugyanis színpadot is képeztek ki, lehetőséget adva először a német, majd a magyar színészeknek arra. hogy megmutassák mire képesek. Ehelyütt is énekelt Déryné, bemutatkozott Lendvay Márton társulata. Mindaddig, amíg a közönség jobban meg nem kedvelte a városközpontban lévő Spetz házat. Ez azonban aligha keserítette el az akkori tulajdonosokat. mert egy jó vendéglős soha nem fogy ki az ötletekből, hahem egyre-másra ajánlja a magvas programokat. Ekként cselekedtek az itteniek is. Bálokat hirdettek, s ezek mindenekelőtt a fiatalokat mozgósították. A szerelemre szomjúhozó lányok és lovagjaik olykor hajnalig ropták a csárdást, a palotást. örvendeztek a francia négyesnek, az andalító ke- ringőnek. Aztán ha tisztes polgárrá korosodtak, követték őket gyermekeik. A sók dáridózó közül egynek különösképp hangzatos híre volt, olyannyira, hogy ránk testálódott. Józsa Gyuri, a dúsgazdag, de könnyelmű és csélcsap tiszafüredi földesúr szívesen vigadozott itt népes baráti körével. Azt mondják, ha lármás kompániája bevette magát ide. akkor háromnégy napra gyökeret vert. A pincérek hordták az ízes falatokat. a zamatos borokat s nem pihent az „ördög bibliája’' sem. A cigányok meg húzták ki világos-ki virrad tig. A krónika többi részé nem éppen izgalmas. A ház 1860- ban a Magyar Királyi Kincstáré lett. ekkortól az 1950-es esztendőkig laktanyaként hasznosították. Később lakók költöztek ide, végül — s ez már érdekes — a Heves Megyei Idegenforgalmi Hivatal aknázta ki a hajlék adottságait. Mesterien felújították, nem feledve azt, hogy az elődök is átlagon felüli színvonalú szolgáltatásokkal csalogatták ide a szórakozni vágyókat. Most pihenést kínálnak, de ugyanilyen magas nívón. Ez is tradícióápolás, de jó értelemben véve... (pán)
