Népújság, 1986. április (37. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-22 / 94. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1986. április 22., kedd Gyermek fül-orr-gégészeknek Nemzetközi orvoskonferencia Egerben A szép, színes nyomású meghívót már az elmúlt évben megkaptam. Cso­dálkoztam is, hogy miért ilyen gyorsan érkezett, hiszen a rendezvény csak 1986 nyarán lesz. De ha­marosan rájöttem az ok­ra: egy ilyenfajta kong­resszus szervezése nem kis időt vesz igénybe, s el is kell juttatni a szi­ves invitálást az öt világ­rész gyermek fül-orr-gé- ge szakorvosaihoz. Gon­doltam, várok még az ér­deklődéssel, mert még hónapok vannak hátra, de aztán erősebb volt a kíváncsiság, s fölkeres­tem dr. Martinovits Já­nost, a megyei kórház osztályvezető szakfőorvo­sát, hogy az előkészüle­tekről kérdezősködjek. Vendégek 42 országból — Hogyan vetődött az föl, hogy éppen Egerben rende­zik ezt a rangos kongresz- szust? — A legutóbbi összejöve­tele az európai gyermek fül- orr-gégészeknek egy angliai kisvárosban, Bathban volt. Itt döntötték el, hogy négy év múlva hazánkban talál­koznak. Felmerült több ma­gyar város neve, de a vé­gén megyeszékhelyünk mel­lett döntöttek. Elsősorban otthonossága, jó adottságai szóltak mellette. Amikor a párt- és állami vezetőket felkerestem, mindenütt nagy fantáziát láttak ebben. Nem is csoda, hiszen 42 ország­ból, 250 előadást jelentettek be. Mind az öt földrészről érkeznek vendégek, így va­lójában világtalálkozóról be­szélhetünk. Ha hozzászá­moljuk az érdeklődőket, csa­ládtagokat, úgy öt-hatszáz érkezővel számolhatunk. Va­lósággal be fogják tölteni a várost. — Nagyon hamar hozzá­kezdtek az előkészületekhez. Ezek szerint nem kis szer­vezőmunka szükséges a zök­kenőmentes rendezéshez .. . — Már két évvel ezelőtt nekiindultunk dr. Hirschberg Jenövei, az Európai Gyer­mek Fül-Orr-Gégészeti Tár­saság elnökével és dr. Lá­bas Zoltánnal, a magyar ta­gozat vezetőjével a program kidolgozásának. Lefoglaltuk a szállodákat, a tanácskozá­sok és bemutatók színhelye­it, így az oktatási igazgató­ságot, a Technika Házát, az Ifjúsági Házat. Az időpontot június 23. és 27. között tűz­tük ki, hogy a kollégiumok is rendelkezésünkre állja­nak. Emellett kulturális ren­dezvényeket is kínálunk, a színházban megnyitó és mű­sor lesz, amelyre az NDK- ból és az NSZK-ból is je­lentkeztek művészek. Emel­lett helyi együttesek is fel­lépnek. De nem feledkeztünk meg az orgonabemutatóról és a fogathajtásról sem. ösz- szességében emlékezetessé szeretnénk tenni az itt töl­tött napokat. Bővül az osztály — Felvetődhet az is'hogy mivel fogadja a megyei kór­ház fül-orr-gége osztálya a neves külföldi kollégákat, mivel készülnek? — Erre az alkalomra sor kerül osztályunk rekonstruk­ciójára, s műszerezettségünk is jobb lesz. Kapunk még hat ágyat, s alkalmassá vá­lunk az intenzív betegellá­tásra. Olyan zsiliprendszert alakítunk ki műtőnkben, amely minden higiéniai szempontot kielégít. Szociá­lis helyiséget is építtetünk. Ezekre a lépésekre egyéb­ként is szükség lett volna, de így néhány évvel előbb­re hoztuk ezeket. — Azt hiszem, természe­tes, hogy nem fogadhatják akármilyen körülmények kö­zött a vendégeket. De mit lehetne elmondani a szak­emberekről, mit „tud” ma ez az osztály? — Az orvosellátottság na­gyon jó. Nyolcán dolgozunk itt, közülünk heten szakor­vosok, ezen belül hárman gyermek fül-orr-gégészek. de egy kolléga külön gyer­mekgyógyászati szakképesí­téssel rendelkezik. Rendsze­resen tartunk tudományos előadásokat konferenciákon, még idegen nyelveken is. Az utóbbi öt évben némi pro­filváltás bontakozott ki: foglalkozunk fül-orr-gégé­szeti rosszindulatú dagana­tos megbetegedésekkel, azok műtéti kezelésével is, elvég- zünk fej- és nyaksebészeti beavatkozásokat, orr- és fül­plasztikákat. Azelőtt Mis­kolcra, illetve Pestre kellett ezért utazni a betegeknek. — Visszatérve a kong­resszus központi témájára, a gyermekeknél és csecsemők­nél elsősorban milyen ese­tekkel találkoznak? — Manapság sokszor elő­fordulnak felső légúti huru­tok, de nekünk kell kezel­ni a heveny arcüreggyulla­dásokat, a heveny és idült középfülgyulladásokat is. Ezek nem veszélytelenek, komoly szövődményekkel járhatnak. Az utóbbi 15—20 évben egyre több felső és alsó légúti allergiás megbe­tegedéssel találkozunk, eb­ből évtizedek múlva asztma is keletkezhet. Nagy várakozás — Az előző konferencia négy évvel ezelőtt volt. Mi­Ez a meghívó invitálja Eger­be a világ minden részéből az orvosokat ben adhat ma újat az idei találkozó, mire számítanak? — Először is rengeteg új technikai eszköz áll rendel­kezésre, hogy egy példát említsek, a komputerto­mográfiát is felhasználják a diagnózis megállapításához. De a nyelőcső- és légcső­rendellenességek. -szűküle­tek kezeléséről, a balesetek orvoslásáról is hallhatunk különböző, új eredménye­ket. A szakma sokat vár egy ilyen összejöveteltől. Hogy könnyebb legyen az ismere­tek befogadása, a megnyitó­ra kiadjuk az előadások ösz- szefoglalóját, de később megjelenik a teljes anyag is két kötetben, mintegy 1500 oldalon. Természetes tehát a felfokozott érdeklődés, amely megelőzi ezt a rendezvényt. — A rendezők számára mit hoz a találkozó, milyen hasznuk származik belőle? — Hoz pénzt is a „kony­hára”, például az 1981-es, budapesti fül-orr-gégészeti világkongresszus a társaság számára ötmilliós bevétellel zárult. Meg lehet pályázni ezáltal különböző ösztöndí­jakat, segíthet szervezetünk a külföldi kongresszusokra való kijutásban. De nem fe­ledkezhetünk el a személyes kapcsolatokról sem, az egyik kollégám, dr. Sashalmi Sán­dor, egy ilyen összeköttetés révén mehetett ki az NDK- beli Greiswaldba. De arról sem feledkezhetünk meg, hogy nem kell utaznunk ah­hoz, hogy világhírű szakem­berek előadásait hallgathas­suk. Hogy ennek az előnyeit magyarázzam: egy legutóbbi amerikai világkonferencián való részvétel nyolcvanezer forintomba került volna. Mi most előadásokat nem tartunk, mert valamennyien szervezéssel leszünk elfoglal­va. De szeretnénk, ha hasz­nos lenne ez a konferencia, s messzire elvinnék a ven­dégek Eger jó hírét. Gábor László RUMEN BALABANOV: Adni vagy nem adni Az utóbbi időben Ivanov nem találja a helyét. Valami nyugtalanítja. Ha majd eljön az ördög a leikéért, odaadja-e neki vagy sem? Egyfelől — miért ne ad­ná? Van erre példa a vi­lágirodalomban ... Másfelől viszont — miért adná? Ha életében mindig odaadta volna mindazt, amit kértek tőle, hová jutott vol: na? És keményen elhatározta, ha eljön az ördög a leikéért, nem fogja odaadni neki! Ügy történt, ahogy sej­tette. Eljött az ördög. Leült vele szemben és kö­vetelődzőén kinyújtotta a kezét: — Ide vele! Ivanov megdörzsölte a szemét, és amikor meggyő­ződött róla, hogy nem ál­modik, határozottan meg­rázta a fejét: — Nem adom! Én nem vagyok Faust! Az ördögből kirobbant a nevetés, és meghitt, benső­séges lett a hangulat, — Marcse! — kiáltotta a házigazda. — Főzz egy ká­vét az úrnak! Ivanov hitvese hamaro­san ott termett a kávéval. — Marcse! — mondta Iva­nov. — Ez itt az ördög. Azért jött, hogy magával vi­gye a lelkemet... Kell ne­ki ! — Hát akkor, add oda! — vonta meg a'vállát Mar­cse. — Veszel majd mási­kat ... Pénzed van, valutád van ... Ivanov elgondolkodott. — Mennyit adsz? — kér­dezte végül. — Hogyhogy mennyit? — meredt rá az ördög értet­lenül. — Mennyi pénzt adsz a lelkemért? Elvégre szüksé­ged van rá, vagy nem? — Csakhogy nekem nem kell a lelked! Én azért jöt­tem, hogy elvigyem a betét­könyvedet ... Az még Faust leikénél is többet ér! Ekkor Ivanovnak föl kel­lett volna ébrednie. De nem ébredt föl. Meghalt. Vannak ilyen emberek. Ha elveszik tőlük a betétköny­vüket, teljesen mindegy, odaadják-e ráadásul a lel­kűket is vagy sem . . . (F ordította: Adamecz Kálmán) Riport Major Tamással Szomorú aktualitása volt a szombat délelőtti műsor- változásnak a Kossuth adón. Major Tamás halála. Bán- kuti Gábor 1956-ban egyete­mistaként kapott ígéretet tő­le — miközben tolmácsolt — egy riportra. Az újságíró érlelhette gondolatait, mert a beszélgetésre 1985-ben ke­rült csak sor. a művész 75. születésnapján. A progra­mot egy órán át hallgathat­ta a közönség, melyben éle­te főbb állomásairól vall, tőle megszokott őszinteséggel, le­nyűgöző anekdotázással. Ki is volt Major Tamás? Erre a kérdésre még nem lehet, nem is szabad válaszolni. Igaz­gató, rendező, színész, vers­mondó, tanár, politikus vol­ta egyaránt kiderül a tör­ténetekből. Személye körül többféle vélemény alakult ki. Egy biztos: meghatározó személyiségét az utóbbi év­tizedek színházi világában senki sem vitathatja. Nem akart színész lenni. Bevallot­tan anyai segítséggel került a művészi pályára. Első hat évében sokat küzdött a mes­terséggel. Már-már abba akarta hagyni, amikor kezd­te jól érezni magát a szín­padon. Megszenvedte hiva­tását, amíg egy olyan pilla­natot tudott teremteni, ami­kor csend lett a nézőtéren. 1930 óta tagja volt a Nem­zeti Színháznak. Csatlakozott a munkásmozgalomhoz is Sugár Károly társaságában, amikor látta a tüntetőkkel szembeni brutalitásokat. A megrendülés, a tehetetlen düh a baloldali társasághoz vezette. Szavalt, agitált, kapcsolatot keresett a kö­zönséggel. Hasznosnak akar­ta tudni magát. Hont Fe­renc színházát ismerte el olyan műhelynek, amelynek feladata „idegeiben érezni a kor minden feszültségét, gondját, azon felháborodni a művészet eszközeivel le­leplezni. az embereknek örö­met okozni, világnézetüket befolyásolni". 1945-től a Nemzeti Színház igazgatója­ként olyan színház megte­remtésén munkálkodott, amely hat a társadalomra, hogy teljesíthesse hivatását. A direktorként is „hasznos­nak lenni” elv vezérelte. Olyan feladatokat vállalt a színház eszközeivel, amelyek elősegítették az új élet meg­indulását. Kicsalogatni az embereket a pincéből, min­denhol ott lenni, ahol szük­ség van a színház segítségé­re is. Megteremteni az új társadalom új közönségét Ugyanakkor a nagy egyéni­ségek — Csortos, Somlay. Bajor, Rátkai — életének végét boldoggá tette. Mun­kásságát rangos siker, pa­rázs vita egyaránt jellemezte A felfedezés útját járta legszí­vesebben. Szenvedéllyel és örömmel kutatott a szövegben rejlő új lehetőségek után. Ebből a törekvéséből adód­tak az emlékezetes alakítá­sok a Moliére-, a Shakes­peare- és a Brecht-darabok- ban. Tanítványaival talál­kozhatunk az ország minden színházában. A tehetségek kiválasztása és segítése is mindamennyi munkája kö­zé tartozott. Több vezető színész köszönheti neki kar­rierjét. írásaival, szakmai dolgozataival segített eliga­zodni a színházról folytatott vitákban. Megrendítő volt a Nemze­ti Színháztól való búcsúzá­sa, amikor elszavalta Pető­fi: Levél egy színészbará­tomhoz című versét. A der­medt légkört vastaps követ­te. A nekrológok írói méltó hangnemben és tartalommal búcsúznak tőle. Méltóan szellemi rangjához! Lövei Gyula Portré, mesterkéizel Szokás hangsúlyozni, hogy a rádiós riportok, portrék mulandóbbak, mint az újsá­gokban publikáltak. Megle­hetősen sarkított, épp ezért indokolatlan summázás ez, hiszen kivételek sora igazol­ja a merev állítás ellenke­zőjét. Ilyen produkciót hallhat­tunk vasárnap reggel. Föld­közelben címmel. Varga János a Pannonvin Borgazdasági Kombinát ve­zérigazgató-helyettesét ke­reste meg, hogy mindany- nyiunk számára érzékeltes­se eseményekben bővelkedő pályájának meghatározó jel­legű fordulóit. Látogatása nem protokol­láris célzatú volt, ugyanis partnerét nem véletlenül választotta. Olyan embert szólaltatott meg — stíluso­san, egy pécsi pincében —, aki szakmáját folyvást hi­vatásnak tekintette, aki so­ha nem méricskélte, hogy meddig tart, mikor jár le munkaideje, hanem addig dolgozott nap mint nap, amíg tennivalói akadtak. Ha sokrétű feladatkörének ellátása azt kívánta, akkor nem sajnálta a tizenkét-ti- zenhat órát sem. Kutatásról álmodozott, de erre a rajtkor nem adódott lehetősége. Elfogadta a szük­ségszerű kitérőt, mert tudta, hogy ennek révén is olyan tapasztalatok regimentjével gazdagodik, amelyeket ké­sőbb gyümölcsözően kama­toztathat. Végül is meghar­colt álmaiért, s három év­tizedet áldozhatott eredeti elképzelései tető alá hozata­lára. A diskurzus során az is bebizonyosodott — ez a fel­készült kérdező érdeme —. hogy nincsenek szigorú ér­telemben vett műfaji ska­tulyák. Vannak viszont teli­találatként meglelt arányok Ezért nem zavart minket a számos termelési infor­máció, ugyanis ezek meg­könnyítették, hogy bepillant­sunk egy felelősségteljes foglalkozás műhelytitkaiba. Méghozzá akként, hogy nem zavartak, untattak, hanem ismeretkörünket, látásmó­dunkat szélesítették, árnyal­ták a biztos érzékkel ada­golt tudományos mozzana­tok. Ezeket nem nagyképűen, elvontan tolmácsolta a kér­dezett, hanem megnyerő közérthetőséggel és lírai — a kifejezés használata nem tévedés! — hangőltsággal. így emelte ki, hogy a sző­lővel való bíbelődés olyan, „mint a napok között a va­sárnap". Efféle megközelí­tésben tudhattuk meg, hogy hol tartunk, hogy egészsé­ges mérlegelés végett érde­mes országhatárainkon túl­ra is pillantani, s eredmé­nyeinket összevetni az otta­ni sikerekkel, illetve azok összetevőivel, mert másként aligha haladhatunk lendü­letesen előbbre. Záróakkordként a reflek­torfénybe állított, igen szim­patikus vezető beszélt — szinte költői színezettel — a bor poézisáról, arról, hogy Jókai mennyire gondolatéb­resztőnek tartotta a mérték­letes fogyasztást, kiemelve, hogy a sör az újsághoz, ve- télytársa a regényhez ha­sonlítható. Mesterkézzel mintázott portrét élvezhettünk, mél­tó versenytársát a lapok­ban díszelgő írásoknak. Jó néhányan okulhatnának be­lőle. Saját javukra . .. Pécsi István (Fotó: Kőhidi Imre)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents