Népújság, 1986. április (37. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-22 / 94. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. április 22., kedd önállóan döntötte el Bányászdinasztia — születőben A MTESZ Heves Megyei Szervezete a közelmúltban Fazola Henrik-emlékéremmel tüntette ki dr. Goda Miklóst, a Mátraalji Szénbányák vezérigazgató-helyettesét. Ennek kapcsán kerestük föl. Már a szobájába belépve érzékelhető volt, hogy ezer szállal kötődik a bányához. A falakon a Thorezt ábrázoló képek, a polcokon az onnan származó ősmaradványok, néhány ásvány és természetesen az Első Szén, amelyet a külfejtés adott. — A családban voltak hagyományai ennek a szakmának? — Az Alföldön születtem, ezért a rokonságom jó része a föld művelésével, nem pedig belsejének föltárásával kereste a kenyerét. Édesapám kivételnek számított, mert ő évtizedekig dolgozott Budapesten hajóácsként. Édesanyám otthon, Jászárokszálláson maradt velünk és vezette a háztartást. — Hányán voltak testvérek? — Ketten, de idővel a húgomat is más vidékre .vitte a sorsa. A könnyűiparban helyezkedett el, férjhez ment, s jelenleg is a fővárosban él. — ön hogyan ismerkedett meg a bányászattal? — Nálunk nem végzett senki felsőibb iskolát, ezért nem is gátoltak, de nem is igen biztattak a továbbtanulásra. Az valahogy más szemléletű kor volt. Ma már a szülők általában többet törődnek gyerekeik előmenetelével. így a .gimnázium elvégzése után gyakorlatilag magamnak kellett döntenem. Akkor az ötvenes évek elején a mainál magasabban állott a föld kincseit felszínre hozó munkások csillaga. Elsősorban ez hozott a pályára, ezért jelentkeztem a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Bányamérnöki Karára. Az öt év alatt pedig szinte kizárólag az ösztöndíjamból éltem — Milyen munkahelyeken dolgozott eddig? — A diploma megszerzése után a Veszprémi Szénbányák dudari üzemébe kerültem. 1961-ben áthelyeztek Visontára. Itt tíz éven át főmérnökként tevékenykedtem. Erre az időre esett a iThorez megnyitása, amely mind a mai napig az ország legnagyobb külfejtése. Harminc százalékát adja a magyar termelésnek. 71-ben lettem a Mátraalji Szénbányák vezérigazgató-helyettese, de szerencsére nem szakadtam el túlságosan a műszaki pályától. — Milyen kitüntetések előzték meg ezt az emlékérmet? — Az elsőre pontosan emlékszem: 1961-ben Kiváló Bányász elismerésben részesültem. Ezt követően sokszor kaptam Kiváló Dolgozó címet, majd 68-ban a Munka Érdemrend bronz, 72- ben pedig az ezüst fokozata következett. Tíz. tizenöt, húsz, huszonöt év elteltével pedig sorban megkaptam a Bányász Szolgálati Emlékérmeket is. 1982-ben Kiváló Munkáért kitüntetésben részesített az Ipari Minisztérium. Az utóbbi évtizedben kilencszer nyerte el vállalatunk a Kiváló címet, s hozzánk került 1980- ban a Kongresszusi Zászló. Ilyen alkalmakkor a vezetők is elismerésben részesültek. — Hányféle társadalmi megbízatásnak tesz eleget? — Az egyetemen KISZ- titkár voltam, majd a kon(Fotó: Szántó György) szolidáció éveiben a zirci munkásőrszázadban tevékenykedtem. Jelenleg tagja vagyok a MTESZ Heves Megyei Szervezete végrehajtó bizottságának. 1970. óta ón töltöm be az Országos Magyar Bányászati és Ko- ihászati Egyesület elnöki tisztét, és tíz éve beválasztottak a Heves Megyei Tanács tervgazdasági bizottságába is. Mindebben természetesen nincs benne, amit az ember a munkája során vállal, pedig az sem kevés. — Mikor jut ideje szórakozásra és pihenésre? — Ügynevezett szabadidőm valóban nagyon kevés van. A hétköznapokat szinte teljes egészében fölemésztik a kötelező és vállalt feladatok, inkább csak szombaton és vasárnap tudok kikapcsolódni. Mint mindenki, én is nagyon szeretek olvasni, rejtvényt fejteni. Családi házban la- 'kom. s van egy 200—250 négyszögöles kertem. Jórészt szőlő és gyümölcsös. Magam dolgozom a földet, mert az ezzel járó fizikai fáradtság kimondottan jóleső érzés. Ha csak egyoldalúan, szellemileg terhelném le magam, nem tudnék jól aludni, pihenten ébredni. Már említettem azt is. hogy falun nőttem fel. Ott mezítláb jártunk, s a szabadiban voltunk egész nap. Én nem tudom ezt elfelejteni. és egy emberkészitette környezetet teljesen megszokni — A hevesi táj is más. mint az Alföld . . . — Én már régebben legyökereztem Gyöngyösön. Ennek a városnak lettem a polgára, s ma már minden ehhez a környékhez köt. Feleségemmel közösen megépítettük a házunkat, amelyben húsz év munkája van. Ö az 1-es Számú Általános Iskolában tanít. Velünk lakik a fiam is. Neki már van egy négyéves és egy másfél éves kislánya. Gépész üzemmérnökként végzett az egyetemen, és most Visontán dolgozik. A lányom bányamérnök lett. ö is csak más lakásban él a férjével — és remélem hamarosan már az újabb unokámmal —. de nem más vidéken. — Ezek szerint születőben egy bányászdinasztia? — A gyermekeim mindenesetre tovább vitték az édesapjuk szakmáját. Én naigyon örülök ennek, mert hosszú távon is biztosítva látom a jövőjüket. 'Kívánom nekik is, hogy mindig komoly, az adott kor műszaki színvonalának élén járó technológiával megvalósítandó feladatokat kapjanak. Az én életemben a Thorez megnyitása és sikeres üzemben tartása volt ez. Ezért úgy érzem, szerencsésnek mondhatom magam: egy bányamérnök aligha kaphatott volna ennél szebb feladatot. Móró István Miről mesél az utca ? Ez a kérdés hangzott el, és a válaszok egy pillanatnyit sem késtek. Az utca sok mindent elárul. Kora hajnaltól késő éjszakáig mindig más és más arcát mutatja. Elárulja, hogy a nap melyik időszakában, ki merre tart, milyen, jó vagy rossz irányban veszik-e igénybe forgalmát. Az utca majdnem mindenről tud, de nem mindenről beszé', mert az mór utcabeszád lenne. Szűkítsük le most azt a gazdag tarkaságot, amelyet a városok, a falvak, sőt az ország utcái mutatnak. Azt a sokféleséget, amelyek különböznek ugyan, de mégis sok 'közöset hordoznak. Maradjurtk csak a városokban, de tekintsünk el a hajnali buszok álmos utasaitól, akik a munkahelyükre igyekeznék, vagy a piacokra igyekvők, vevők és eladók tömegétől, a hivatalba majd nem futva érkezők, az iskolákba tartó diákok pompázón tarka, színes áramlásától. Most másfelé irányítsuk figyelmünket. Építkezésekre, kisebb üzemekre, szövetkezetekre, hivatalokra, munkahelyekre. És kissé távolabb vagy közelebb, de mindenesetre elérhető távolságban italt árusító üzletekre, falatozókra, italboltokra, borkóstolókra, bögrecsárdákra. Az üzletek előtt előbb ott állnak a környező munkahelyek emberei, mint a „kulcsosok” és az első tételek, amelyeket a pénztárgépbe beütnek: egy-egy ilyen vagy olyan üveg rövidital, meg az elmaradhatatlan kísérő, a Borsodi vagy a Kőbányai. De ne legyünk igazságtalanak, néha valamilyen hentesáru és zsemle vagy kenyér is. Aztán egy idő múltán változik a kép: úgy kilenc óra táján a falatozók, a büfék, az italboltok, a kóstolok körül megjelennek ismét, akik sörre, fröccsre szomjaztak. Van aki csak „beugrik valamire”, de vannak olyanok is, akik a polcokat támasztják. természetesen társaságban, és elbeszélgetnek egy-egy pohár, üveg vagy valami mellett. Igaz, nincsenek sokan, de azért a kelleténél többen, akár idő, akár darabbérben emelgetik is az üveget vagy a poharat. És mit látunk, ha tovább állunk? Színes munkaköpenyben vagy a kabátot csak panyókára vetett ifjú és kevésbé ifjú hölgyek keresik fel a közeli büfét, presszót egy sülire, kávéra, kólára, esetleg egy felesre. Mit számít az a fél óra, egyébként is a „főnök” házon kívül van. Lehet, hogy ő is? Még gondolni is szentségtörés! Péntek van és csúcs a totózóban. És aki a szerencsét a más nevében űzőbe veszi, nem más, mint egy tanuló, egy fiatal szakmunkás vagy kolléga a hivatalból, akit a főnök zavart el a sokat ígérő szelvényekkel várakozni. Hogy ez meddig tart? Hogy óra vagy darabbér? No és? Az óra nemcsak múlik, írják is! Hogy ezsk pitiáner dolgok? Hogy máshol még jobban és drágábban lopják az időt, a napot és a pénzt a közös és végezetül az egyén zsebéből is? Nem én mondtam! De én is hallottam harangozni valahol, hogy előfordult már az is, hogy hatalmas, ki tudja hány lóerős erőgép dübörgése számolta a presszó előtt a kortyokat. És ez egészen más, mint az italbolt előtt órák óta remegve fagyoskodó két szürke, mert ez mégis csak két lóerő. Itt még meg is takarítottak valamit?! Állítólag van valaki, aki életében már látott olyat, hogy nem egy maszek rendszámú autó tetejét lepte be a hó, amíg utasai benn meleg bortól izzadtak. Állítólag nem is hazafelé vitt a kiszállásról az út, hanem egy-egy pincébe vagy kinek hova. A kilométert, meg a reggeli késést és a másnapos, semmit nem érő munkát természetesen a nem szegény munkahely és a gavallérok gavaliléra. az állam bácsi fedezi. Erről ennyit! És most térjünk vissza — mint egykoron a tánciskolában tettük — a kályhához, ahonnét minden újabb lépés, ha tánc is, de elindult. A kályha pedig esetünkben az, ihogy munkaidőben túlságosan nagyvonalúak vagyunk. Többen látogatják azokat a helyeket, ahol poharat — és nem üresen — vehetnék a kezükbe: gyakori bevásárlási ügyek intézése, a rokonok, a barátok, az ismerősök fogadása a munkahelyeken. Tisztelet a kivételnek, de leginkább csak a bányákban mellőzik ezeket, a baráti, rokoni látogatásokat — minek soroljam? De a bogár csak ott mocorog a fülemben: vajon van-e elég munkájuk? Valaki figyel-e rájuk. Azokra, akik munkaidőben pénzért ezt megtehetik? Papp János Zsírban sült romantika avagy Bédekkerek magyar módra Egy lipcsei könyvkiadó valószínű mindörökre beírta magát az idegenfogalmi könyvkiadás történetébe. Baedecker úr németes precizitással kiadott útikalauzai mérték- és irányadóak voltak nem csupán a németajkú országokban, hanem fordítások révén az egész kulturált világon. Így történt aztán, hogy a jeles férfiú neve még korunkban is immár közfö- névként, közszájon forog a turisták és az utazók körében. Ha valaki világjárá9ra, hosszabb körutazásra készül, kikölcsönzi, jobb esetben megveszi az adott földrészekről szóló bédekkert, fellapozza. s már otthon a karosszékben kellő ismeretekkel vértezheti föl magát. Legyen a kiválasztott célpont a távoli forró Afrikában, a párás Távol-Keleten, esetleg a ködös Albionban, netán a mediterránumon. > mértékletes Közép-Európában. Ha még többet, még részletesebb Ismereteket óhajt, bekopogtat az utazási irodákba, s prospektusokat kér. Így tett e sorok írója is, pár nappal az Utazás ’86 kiállítás zárása után, betért az egri idegenforgalmi hivatalba, s német és angol nyelvű, megyénk vonzó látványosságait, „kincseit” kecsegtető kiadványokat kért és kapott. Azért esett a választás erre a két Idegen nyelvre, mivel a statisztikák szerint a német és angolszász országokból fogadjuk a legtöbb vendéget. A kis füzetkék. amint látni fogjuk nem is akármilyenek! A kínai után az angolt beszélik a legtöbben földgolyónkon. Ezért aztán nem mindegy, hogy hogyan, s miként tálaljuk értékeinket, látnivalóinkat ezen a nyelven. Az angol nyelven írt vendégcsalogató a legtekintélyesebb — vastagságra! Mert aki kezébi fogja, már a borító láttán jót mosolyodik. Zöldellő ormok alján rozsdálló őszi tájban erős szemmgresz- tés után két honleánnyal találkozunk. Az egyik épp bogyózik, a másik pedig guggolva... a bokor alján — ne legyünk rosszmájúak — gombázik. Különben megtudjuk a szövegből, hogy Heves megye az a tájegysége kis hazánknak, ahol az idegen bármely évszakban kiválóan érezheti magát, legalábbis kulinárisán ! Mert a kicsiny könyvecske telis-tele van éttermek, borozók, palócos, kurucos. becsali csárdákkal, hatvanas évek divatja szerint öltözött miniszoknyás hölgyvendégekkel és felszolgálónőkkel, bubifrizurás pincérekkel és főurakkal, hotel-, motelreklámokkal. csilingelő fogatokkal, s megtudjuk azt is. hogy hol lehet igazán jó nagyokat inni. enni. Aki e prospektussal „száll fölénk", nem tudja meg. hogy hol lakott Bródy Sándor, Lenkey és Vitko- vics Mihály, s mily ritkaságokat, kuriózumokat rejt az európai viszonylatban is jelentős Föegyházmegyri Könyvtár, s mily gyönyörű a város kora ősszel, amikor a kacskaringós kis utcák piros cserepes háztetői vakítanak. No, de ne galoppírozzuk el magunkat. egy idegenforgalmi kis füzetecskének nem is ez a feladata, de az sem, hogy csak az evés-ivás és a palócos álromantika kedvelőjének szemével nézze és mutassa tájegységünket. És roskadó. csülkökkel, szalonnákkal, felvágott- és kolbászhegyekkel parádézó egysíkú ABC-áruházakat reklámozzon. Ezt megteszik helyettünk úgy is. Elég csak felütnünk a Stern és a Spiegel példányait, már ott találkozunk ezzel a jelmondattal: minden jót Magyarországról, s mindezt gyulai kolbászfüzérek és szalámik közt. Ne ez legyen a példa, ha egykor úgy tiz éve ezzel is lehetett „etetni" a vendégeket. így, vagy úgy. Elmúlt ez a korszak. S vele együtt az ámító prospektusoké is. Nem szólva még arról, hogy Heves megyében nemcsak vadászni, enni és pisztrángot fogni jönnek. Becsapjuk a vendéget azzal is, hogy olyan létesítményeket reklámozunk, mint a síkfökúti turistaház és a bánkúti testvére. Mindkettőről csak „sóhajokkal" szólhatunk. S aligha felelnének meg a kényes ízlésű, pedáns, hegyek lábainál is komforthoz szokott angoloknak, ausztráloknak, amerikaiaknak s indiaiaknak. Hamis idea a felsőtárkányi tó éppúgy, mint a Szalajka-völgyben horgot vető pecás képe is. De ne is karikírozzuk túl a hibákat. Egyszerűen elég csak egy sztori ehhez. Egyik angol ismerősöm a magyar konyhával büszkélkedő képeket látva csak ennyit szólt: „furcsák vagytok ti, magyarok, még a pirítóst is zsírban sütitek”. S amit elmondtunk az angol nyelvű füzetkéröl. ugyanez a túlságosan is egyoldalú kirándulásokat és gasztronómiai örömöket hangsúlyozó német nyelvű testvérében is fellelhető. Sőt, itt még olyan fényképet is láthatunk — lehet hogy az agyonreklámozott hegyek királynőjének titulált egri nedűk elfogyasztása után készüLt a felvétel, de a Bazilika oszlopai közé zuhan épp a Líceum épülete. Szerencse, hogy a szobor megtartja! Sokkal többet és hasznosabb információkat árul el sajnos nemcsak szűkebb hazánkról, hanem Észak-Magyarországról a valóban a célnak megfelelően szerkesztett profi idegenforgalmasok által megírt német nyelvű „Eszak-Magyarország” című kiadvány. Igaz, ezt nem Egerben adták ki, hanem Pesten. Túl kéne már lépnünk nekünk is a zsírban sült romantika tukmálásától. Nemcsak azért szép az egri hóstya, mert ott van a Borgazdasági Kombinát pinceszere, hanem mert az évszázadok alakították ilyenné. S vonzó a táj durrogtató vadászpuskás alakok s rémisztő vaddisznók képei nélkül is. Nem csupán a triviálisan szembetűnőt kellene hangsúlyoznunk. hanem a kissé rejtelmes, nem azonnal észrevehető megyei titkokat is. Mert bőviben vannak ilyenek is: a Mátra fővárosa Gyöngyös, nemcsak szüreti mulatságairól híres, hanem sajátos hangulatú utcáiról is. épületeiről s egyetlen pillanatnyilag. még álló zsinagógájáról is. Párád nemcsak a palócok központja, hanem az észak-magyarországi üvegművességé és ólamkristályé is, stb., stb... Ha belegondolunk, a felsoroltakon kívül még juthat eszünkbe „számtalan szebbnél szebb gondolat”, csak szakember kell a szóba és képbe öntéshez egyaránt És parlagiságot nem reklámozni, hanem takargatni illik —, s akkor nem forog örök nyughelyén zaklatottan az idegenforgalmi könyvkiadás mestere Baedecker úr sem. Soós Tamás
