Népújság, 1986. április (37. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-21 / 93. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXVII. évfolyam, 93. szám ÁRA: 1986. április 21., hétfő 1,80 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Küldöttgyűlés Egerben és Hatvanban „Ha érzik, hogy szükség van rájuk, nem maradnak közömbösek a fiatalok” Az egri küldöttgyűlésen Farkas József szóbeli kiegészítését tartja ■ • • Összhang Divatos imanapsáig nemzedéki ellentéteket emlegetni. Mindez téves szemléletből fakad, hiszen az ilyesmi már az Ókori Görögországban és a világha- ita'lammal kaicérikodó Rómáiban gyakori volt. Pontosabban fogalmazva, a konzervatív, a szellemileg megcsontosodatt, az újra kevésbé fogékony felnőttek — megfeledkezve saját ifjúságukról 1— ódzkodtak az utánuk következők hadának frisseségétől, kezdeményezőkészségétől, ötlet- igazdagságától. Ezzel az alapállással jelenünkben is találkozunk. Akik hirdetik, akik kígyót- békát kiáltanak a tizen- és huszonévesekre, elfeledkeznek arról, hogy két-három évtizeddel korábban ők sem jeleskedtek minden téren, ök is botladoztak, ők is nehezen viselték el a jó szándékból fakadó, a segítőikészséget tükröző tanácsokat, ők is egészségesen elégedetlenkedtek, és tűrőképességüket se nagyon dicsérhették azok, akikkel „farkasszemet” néztek. A valóság az — s ezt tények regimentje biztosítja —, hogy a holnapok országépítő derékhada a korosabbaktól leste el nemcsak az erényeket, hanem a hibákat is. Öík ugyanis mindkét értelemben példát mutattak. Nem szavaikkal, hanem világosan minősíthető tetteikkel. Ezt tagadni botorság. Csak a józan önkontroll, a jövőért érzett felelősségtudat nevel bennünket arra. hogy meglássuk az utánunk következők értékeit, hogy a csiszolatlan gyé- .máritban felfedezzük azott rejlő briliáns villódzását. Nincs, nem lehet szebb küldetés, hivatás, feladat, mint átadni tapasztalatainkat, s közeledni azok felé, akik majd egykor át-' veszik tőlünk azt a jelképes stafétabotot. Nem könnyű, de érdemes vállalkozni az effajta misz- szióra, hiszen az érintettek veszik a lapot, (megbecsülik az önzetlen támogatást, s hajlandóak arra, hogy ikemóny munkával produkált sikereinket magukévá tegyék, formálódó hagyatékunkat fejlesszék, gazdagítsák. Ez is egyfajta módja a halhatatlanságnak, amelynek Igénye kimondatlanul is ott szuny- nyári bennünk. Hiányát aligha pótolják legkimagaslóbb teljesít- imiéhyeink. Valamiféle históriai szükségszerűség seriként minket arra, hogy a másoktól átvett útravalót tovább postázzuk, hiszen egy felfelé ívelő folyamat részesei, összekötő láncszemei vagyunk, s minden jó ügy csak akkor diadalmaskodhat, ha az egyes korosztályok nemcsak keresik, hanem — olykor ál- doziathozatal árán is — megtalálják a nélkülözhetetlen összhangot, la mindkét félnek gyümölcsöző, s a társadalom szempontjából is meghatározó jellegű harmóniát... Pécsi István Szombaton utolsó előtti fordulójához érkezett megyénk ifjúkommunistáinak felkészülése a KISZ XI. kongresszusára. Ezúttal Egerben, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának Oktatási Igazgatóságán, illetve Hatvanban, a cukor- és konzervgyár művelődési házában tartották az öt esztendő mozgalmi munkáját elemző és az elkövetkező tennivalókat meghatározó fórumokat. Mindkét helyen igen kritikus hangvételű hozzászólások hangzottak el. Különösen hasznosak voltak a munkahelyek és tanintézetek szerinti szekciófoglalkozások, amelyeken csaknem valamennyi résztvevő elmondta véleményét, s adott értékes javaslatokat. Alábbi összeállításunk a két eseményen történteket követi nyomon. A megújulás szellemében A megyeszékhely küldött- gyűlésén, az elnöklő Székely József né városi úttörőelnök köszöntötte a megjelenteket: Eger és körzete csaknem 15 ezer KISZ-tagjának 171 képviselőjét. Az elnökségben pedig Németh Lászlót, a megyei párt-végrehajtóbizottság tagját, az MSZMP Eger Városi Bizottságának első titkárát, Ambrus Józsefet, a megyei pártbizottság osztályvezetőjét, dr. Hubai Lászlót, a KISZ KB értelmiségi fiatalok tanácsa titkárságának vezetőjét, Sós Tamást, a KISZ Heves Megyei Bizottságának első titkárát és dr. Varjú Vilmost, Eger Város Tanácsának elnökét. A küldöttek már idejekorán kézhez kapták a városi KISZ-bizottság írásos beszámolóját, amely a megújulásra való törekvést mutatta gazdag, részletező és elemző tartalmával, nemkülönben ízléses kivitelével. Az abban foglaltakhoz — amelyek jól érzékeltetik a fél évtizedes ifjúságmozgalmi tevékenység főbb állomásait, s kritikusan szól a hibákról — Farkas József első titkár fűzött szóbeli kiegészítést. — Olyan időszakhoz érkeztünk el — mondotta bevezetőjében —, amikor általános megújulásra készül a KISZ. Ezt azonban csak a kongresszustól várni hiba lenne. A mostani esemény is segítség kell hogy legyen elképzeléseink pontos megfogalmazásához, majdani valóra váltásához. Elemzőén szólt az elmúlt hónapokban megrendezett beszámoló és tervező taggyűlésekről. Kétségtelenül helyénvaló volt ezeken a gazdaságépítő munkában való részvétel előtérbe helyezése, ám kevesebb hasznosítható gondolat került a dokumentumokba a közösségformálás fontosságáról. A legtöbb helyen jól, az igényekhez igazodva határozták el a főbb feladatokat, de még mindig akadtak semmitmondó tervek. Jó néhány alapszervezetben nem ismertették kellően a kongresszusi vitaanyagokat, ez pedig gátja a szövetség új törekvéseinek. Felhívta a figyelmet a városi KISZ-bizottság első titkára, hogy az előrelépés alapvető feltétele o mozgalmi vezetők helyes kiválasztása, felkészítésük jobbá tétele. Ez mindenképpen ellene hat annak a jelenségnek, hogy bizony, gyakori a vezetői funkció, a mozgalmi munka visszautasítása. Egyúttal hangsúlyozta a szigorú szervezeti rend szükségességét. Beszélt az eredményekről is: az elmúlt kongresszus óta előrelépés következett be a szervezettségben, javult az érdekképviseleti, érdekérvényesítő tevékenység, s a gazdasági munkában is jól helytálltak a KISZ-esek. Mindez, de a gondok önkritikus feltárása is, azt bizonyítja, van ereje az ifjúsági szövetségnek! Ha érzik, hogy szükség van rájuk, nem maradnak közömbösek a fiatalok! — fejezte be kiegészítését Farkas József. A beszámoló, a pénzügyi ellenőrző bizottság jelentése és az előzetes kongresszusi dokumentumok fölötti vitában, összesen tizennyolcán kaptak szót a plenáris ülésen. Közülük megszívlelendő volt, amit az egri kórház küldötte, dr. Tóth Csaba mondott a fiatalok érdektelenségéről, passzivitásáról, a közélet iránt. Hasznosnak vélte az okok felkutatásán túl, azoknak a módszereknek a jövőbeni alkalmazását, amelyekkel jobbítható a politikai nevelőmunka. így javasolta sokkal konkrétabb rendezvénytervek elkészítését, a párttagajánló tevékenység fokozását, az erkölcsi elismerés javítását. Ugyanakkor kérte, kerüljenek ki a mozgalomból az arra érdemtelenek, még ha ezzel a létszám jelentős csökkenése is következnék be! A megyeszékhelyen élő fiatalok legkényesebb gondjával, a lakáskörülményekkel többen is foglalkoztak hozzászólásukban. Az Egri Dohánygyárból Földházi Jenő elmondta, örömmel üdvözölték az ifjúsági garzon- ház megépülését, a hároméves lakáshoz jutási programot, ám utóbbi teljes megvalósulását hátráltatja a pénzügyi fedezet apadása. A Mátravidéki Fémművek küldötte, Lakatos Nándor, az alkotó-újító tevékenység náluk bevezetett új formáiról, ösztönzési rendszeréről tájékoztatta a hallgatóságot. Radikálisabb intézkedéseket szorgalmazott az ügyeskedőkkel, a munka nélkül nagy jövedelmet szerzőkkel szemben. Kifogásolta, hogy a kongresszusi vitaanyag túl általánosan fogalmazza meg az elkövetkező feladatokat. Egres Béla, a Révai Nyomdából, azt kérte, adjanak nagyobb lehetőséget a fiataloknak, hogy aktív részt vállalhassanak a döntések meghozatalában. A középiskolákban folyó KISZ-munka jobbá tételének módozatairól tett említést Kalmár Bence, a Dobó és Kaslik Edit, a Gárdonyi gimnázium tanulója. Felszólalásában az aktív politizáló szellem hiányát rótta fel Bozsik Rafael, a Ho Si Minh Tanárképző Főiskoláról, s szólt a hallgatók sürgősen megoldandó problémáiról: a tanulmányi ösztöndíjak reálértékének csökkenéséről, az albérleti árak rohamos emelkedéséről, a pedagóguspálya presztízsének csökkenéséről. A lakóterületi KISZ-munka szerepének növeléséről beszélt a verpeléti Molnár Ti- borné és a pétervásári Varga Éva. A megyei KISZ-bi- zottság első titkára, Sós Tamás szerint a megújítás teendőinek mielőbb egységes értelmezést kell kapniuk, s a már eddig tett javaslatok valóra váltásával nem kell várni a kongresszusig. (Folytatás a 3. oldalon) Losonczi Pál Nigériába utazott Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke Ibrahim Badamosi Babangida vezérőrnagynak a Nigériai Szövetségi Köztársa, ság elnökének meghívására vasárnap hivatalos, baráti Iá. togatásra Nigériába utazott. Kíséretében van Nagy Gábor külügyminiszter-helyettes, Melega Gábor külkereskedelmi miniszterhelyettes, Horváth Ottó, egészségügyi miniszterhelyettes, Németh Jenő, a Mi. nisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnökhelyettese, Reményi Gyula altábornagy, a Magyar Néphadsereg vezér, kari főnöke első helyettese és Bende József, hazánk lagosi nagykövete, aki Nigériában csatlakozik a küldöttséghez. Losonczi Pál búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren meg. jelent Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára, Várkonyi Péter külügyminiszter, Medve László, egészségügyi miniszter, va. lamínt politikai életünk több más vezető személyisége. •ir Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke vasárnap, útban Nigéria felé, rövid időt az algíri repülőtéren töltött. Üdvözlésére megjelent Rabah Bitat, az FLN Párt Politikai Bizottságának tagja, az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság Népi Nemzetgyűlésének (parlament) elnöke, valamint Fejszal Búdra, nehézipari miniszter, a magyar- algériai kormányközi gazdasági vegyesbizottság algériai társelnöke. A pihenő közben kötetlen eszmecserét folytatják. Szó volt a Földközi-tenger térségében kialakult feszült nelyzetről és a kétoldalú kapcsolatok állásáról. Jeien volt dr. Havas Béla, algíri magyar nagykövet is. Afrika legnépesebb és gazdaságilag egyik legjelentősebb országába, a Nigériai Szövetségi Köztársaságba érkezett tegnap délután hivatalos, baráti látogatásra Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke. Vendéglátója, Ibrahim Babangida vezérőrnagy, államfő, aki tavaly nyár óta vezeti a közel 100 millió lakosú, nyugat-afrikai országot. Losonczi Pál és kísérete különrepülőgépen érkezett Lagos a nigériai főváros nemzetközi repülőterére. Maga az ünnepélyes fogadtatás az Állami Vendégház előtt zajlott le. Itt várta a magyar vendéget Ibrahim Babangida elnök. A himnuszok elhangzása után, Losonczi Pál ellépett a tiszteletére felsorakozott díszegység előtt, majd üdvözölte a fogadóbizottság tagjait, köztük katonai vezetőket, a szövetségi kormány több tagját. A vendégház bejárata előtt a két államférfi üdvözlőbeszédet mondott Babangida elnök egyebek között kifejezte meggyőződését, hogy „az országaink közötti baráti látogatások valódi lehetőséget teremtenek kétoldalú kapcsolataink és együttműködésünk erősítésére, szélesítésére különböző területeken”. Kijelentette, hogy a Magyar Népköztársaság is jelentősen hozzájárulhat a nigériai gazdaságpolitikai tervek megvalósításához. Losonczi Pál válaszában emlékeztetett arra, hogy 1973-ban már járt hivatalos látogatáson Nigériában. Hangsúlyozta, hogy a két országot hosszú múltra visszatekintő, baráti kapcsolatok és az együttműködés sokrétű szálai fűzik ösz- sze. Kifejezte reményét, hogy a lagosi tárgyalások újabb lendületet adnak a kétoldalú együttműködés további, sokoldalú fejlődéséhez. A magyar—nigériai hivatalos tárgyalások ma kezdődnek. NSZEP-KONGRESSZUS Aczél György felszólalása A Német Szocialista Egy- ségpárt XI. kongresszusának harmadik napján a .küldöttek folytatták a Központi Bizottság beszámolójának (megvitatását, .majd mind a Központi Bizottság, mind a Központi Revíziós Bizottság .beszámolóját egyhangúlag elfogadták. Szombaton délután Willi Stoph miniszterelnök, a Politikai Bizottság tagja terjesztette elő az 1986 —1990-es népgazdasági tervelőirányzatról szóló referátumot. Jelentést tett a Kongresszus Mandátumvizsgáló Bizottsága is. A szombati vitában Oskar Fischer külügyminiszter kijelentette: a Német Demokratikus Köztársaság minden tődé telhetőt megtesz azért, hogy valósággá váljék a Mihail Gorbacsov által előterjesztett új kezdeményezés. Elítélte az Egyesült Államok uralkodó köreinek agresszív politikáját, a Líbia ellen végrehajtott támadást, majd sajnálattal állapította meg, hogy a nyugatnémet kormány is támogatja Washington fegyverkezési törekvéseit. Az NSZK-maik az űrfegyverkezési programhoz történő csatlakozása végzetes lépés, amit miem szabad baga- telizálni — mondotta. A felszólalók sorában számos külföldi testvérpárt küldöttségének vezetői köszöntötték a .kongresszust. Felszólalt Aczél György, az íMSZiMP Politikai Bizottságának tágja, Milko Balev, a Bolgár Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és Chu Huy Man, a Vietnami Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának (Folytatás a 2. oldalon> Utolsó sorakozó Országos obsitosztási ünnepség Szombaton délelőtt országosan is kiemelt ünnepélyes eseményre, a felső korhatárt elért tartalékos hadkötelesek elbocsátására került sor Egerben, a Gárdonyi Géza Színházban, ahol több mint félezren kapták meg az „obsitot”. A díszelnökségben helyet foglalt többek között Schmidt Rezső, a megyei párt-vb tagja, a megyei tanács elnöke, Szórádi Zoltán vezérőrnagy, az MN [hadtápfőnöke, miniszterhelyettes, Kovács István vezérőrnagy, politikai főcsoportfőnök-helyettes, Kerékgyártó Béla vezérőrnagy, a magasabb egység -parancsnoka, Kócza Imre országgyűlési képviselő. Mészáros Albert, a Hazafias Népfront megyei .titkára, Nagy Imre, a megyei KISZ-bizottság titkára, valamint a társ fegyveres erők, szervék és az üzemek vezető képviselői is. A csapatzászló behozatala és a Himnusz elhangzása után szavalat következett, majd Kóta Sándor ezredes, a .megyei hadkiegészítési és területvédelmi parancsnokság vezetője mondott megnyitó beszédet. Ezt követően Zdm József alezredes ismertette a honvédelmi miniszter parancsát, majd Szórádi Zoltán vezérőrnagy, miniszterhelyettes mondott ünnepi beszédet. (Folytatás a 2. oldalon)