Népújság, 1986. március (37. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-01 / 51. szám
IRODALOM ÉS MŰVÉSZET NÉPÚJSÁG, 1986. március V.. szombat PALÁDI-KOVÁCS ATTILA „fteméfés" Eger vidékén A háromnapos farsangi1 mulatsághoz járult az utolsó záróaktus, a farsangot és az óévet búcsúztató remé- lés. A századforduló táján a novaji legények az ivó végét jelentő éjféli harangszó után nyomban felkészültek. bekormozták az arcukat, maskarának öltöztek, s még az éjszaka folyamán elindultak remélleni. Az utóbbi 60—70 esztendő során azonban csak reggel indultak el, s mivel a falu elég nagy, késő délután értek a végére. A századfordulót megelőző időkre vonatkozólag az emlékezetből már nem derífhetők fel a szokás mozzanatai. Nagyon valószínű azonban, hogy az éjszakai „remélőbe járás” nem volt olyan látványos az egész falut megmozgató felvonulás. mint századunk első felében. Ostoroson a legények böjt- fogadó szerdán 8—9 óra tájban gyülekeztek az ivóházban vagy a kocsmában és délelőtt járták végig a falut. A két világháború között volt egy időszak, amikor a pap tiltakozására, hamvazószerda helyett húshagyó kedden vonultak fel a remélő legények. A remélő menetben az egész ivó (gyakorlatilag az egész falu) legénysége ott volt. Harmincan-negyvenen is voltak. Nem vehettek részt a felvonulásban a 18 éven aluli suhanc fiúk, de nem voltak ott a fiatal házas férfiak sem. Természetesen lány sem -lehetett a remélők között. Ök otthon vártak a remélő legényekre. Ostoroson a remélő menet csak a lányos házakat látogatta végig. Nagy sértés lett volna, ha valamelyik leányt kihagyják. Arra a falu is azt mondaná, hogy „nem kell a jány. a legények haragszanak! rá.” A farsangi felvonulás egy esküvőre igyekvő társaság kacagtató paródiája volt. jobbnál-jobb zsánerfigurákkal. A menet élén a jeden pár (jegyespár), a menyasszonynak és vőlegénynek öltöztetett legények komikus kettőse haladt. A „menyasszony minden napra várandósának látszott, s a „vőlegénynél" legalább egy fejjel magasabb volt. A nyomukban két lobogós ingbe, gatyába öltözött, bok- rétás kalappal díszelgő legény haladt. Ö/c voltak a vőfélyek. Gyakran a jegyespár előtt ugráltak és kiabáltak. hogy „helyet a menyasszonynak”. Egyikőjük boroskupát vitt magával, a másik pedig egy nagy vasnyársat szorongatott. Ök gyűjtötték az adományt. Ezt a szerepüket az utóbbi évtizedekben átvették a cigányok. A cigányasszonynak öltözött legény a karján hurcolt, szalmával kibélelt hátikosárban már régebben is szerepe szerint, a tojást gyűjtötte. „Férje”, a cigány pedig előlépett nyárshordo. zóvá. Utánuk válogatott cigánylegények következtek. Rongyos, rossz ruhákba öltöztek, ócska kalapjukat sűrűn körültűzdelték li. batollal, arcukat vastagon bekenték korommal, s teleszórták magukat libapehely- lyel. Ritkán hiányzott a me. netből a kéményseprő és a drótos tót. Elmaradhatatlan szereplő volt a köszörűs és a borbély. A köszörűs, maga előtt tolta a „köszörűt” — Ezt egy legény alakította, akinek az ülepére egy karosszéket erősítettek. Meggörnyedve maga gurította a szekér- vagy a biciklikereket. Időnként megálltak, a köszörűt “alakító legény leült. és forgatta a kereket a kezében, a köszörűs pedig elé állt. úgy tett mintha lábával hajtaná a köszörűt és szorgalmasan fent egy rozsdás kapatisztító kést. Legjobb kuncsaftja a borbély volt, aki a nadrágszíján fente tovább a kését és mindenkit borotválni akart erővel. Legtöbbször volt a menet, ben egy lovasszekér is. A szekérre feltettek egy kisebb boroshordót, s abba öntözték a kupába gyűlt bort. A szekér végén vagy egy másik szekéren két „kovács” verte nagy zajjal a hideg vasat a szekérre feltett ko- vácsüUőn. A menet végén a banda cincogtatta a hegedűt. A remélő legények felvonulását a „pásztorok" zárták le. A csordás fújta a szarukürtöt szakadatlanul, a kondás pedig irgalmatlanul pattogott az ostorával, s ha valaki lemaradt a sorból vagy a bámészkodó gyerekek közel merészkedtek, odacsapott vele. A juhász csengőt, kolompot rázott. A falusi közösség igényelte ezt a vidám szokást, sajnálta, hogy a negyvenes évek végétől elmaradt, s lelkesen vett részt a játék 1964. évi felújításában Beszédes krónika Ma már kevesek előtt ismertek azok az előzmények, amelyek a farsangi időszak mai — nálunk jobbára csak gyermekközösségekben megelevenedő — szokásait kialakították. Jóllehet, legrégebbi eredetét a farsangi mulatozás, a hagyományos társadalmi normák időszakos felrúgása az ókori, napfordulót ünneplő Saturnáliák pogány ünnepségsorozatához kapcsolható. Ezek az alkalmak viszont a naptári év végén voltak, s a kereszténység térhódításával a karácsonyi ünnepkörrel estek egybe. Az az általános cécó. és dínomdánom, amely mélyen benngyökerezett a pogány lelkekben, keresztény üneppé szelídült, hiszen az egyház az ünnepléssel járó szokásokat megszüntetni nem, csak átalakítani tudta. Kétségtelen hát, hogy a későbbi évezredekben ez időben is eltolódott, illetve más pogány ünnepekkel szineződött. Területileg pedig szinte egész Európában elterjedt valamilyen formában. Magyarországon a középkorban honosodtak meg a farsangi szokások német hatásra, s évszázadokon át számtalan új színnel gazdagodtak. A farsang hagyományosan a keresztény ünnepekhez igazodva vízkereszttől (amely a karácsony után második vasárnapra esik) hamvazószerdáig. azaz a húsvét előtt 40 napig tartandó nagyböjt első napjáig tartott. Ettől kezdve a híveknek minden féktelenség ételben, italban és szórakozásban tiltva volt. Érthető hát, hogy előtte disznótorossal jóllaktak, virtusban kimulatozták magukat az emberek. Ez idő tájt köttettek az ismeretségek, amelyekből a zöldfarsangon, azaz a húsvét és pünkösd közötti időben házasság lett. A farsangi ünnepek írásos irodalmi emlékei a népi rigmusok, és a középkori közjátékok, bohózatok, amelyeket rendszerint ilyenkor adtak elő. A legnagyobb farsangi bálok a naptári év jeles napjaihoz fűződő táncalkalmak voltak. Különösen nevezetesek a kövércsütörtökön megkezdett vigalmak. A legzajosabb a húshagyó keddi volt és éjfélig tartott. Már elődeinknél is gyakori volt a gyermekbál. Táncolok a farsangi menetben A ,.köszörűs” munkában Szalonnát kap ,.v Dömötör Tekla: Naptári ünnepek O A farsangi ünnepkörről történeti adataink jóval többet árulnak el, mint a többi ciklusról. A farsang kérdésében ugyanis katolikus papok, s a későbbi protestáns prédikátorok egy véleményen vannak; a farsang az ördög ünnepe, mikor a féktelen emberi indulatok felszabadulnak, mikor világi énekekkel, tánccal telik meg a falu és város, a király és a jobbágy egyaránt víg farsangot ül. A farsang ellen minden hazai egyház harcol, az egyházi írók bőven szólnak róla, s így a XV— XVII. században aránylag több adat áll rendelkezésünkre, mint más ünnepek esetében. A XV—XVI. század farsangi ünnepei más európai országokban is igen változatos formákat mutatnak. s bő alkalmat adnak a népi humor, a színjátszás kibontakozására. A farsangi ünnepkörnél nincs okunk régebbi, honfoglalás előtti magyar hagyományt feltételezni; e szokások a középkorban honosodhattak meg hazánkban. Bőd Péternek alighanem igaza volt, mikor a farsangi ünnepkörnél elsősorban német hatásra gondolt; erre mutat a német elnevezés meghonosodása a latinos— olaszos karnevát helyett is. A farsangi szokások meghonosodása három szinten is történhetett, s valószínűleg történt is: a királyi udvaron. a városi polgárságon, s a falun keresztül. Míg az udvari szokásoknál erős lehetett az itáliai (és francia) hatás, a városi polgárságnál elsősorban' a németség közvetítő szerepét kell feltételeznünk A „farsang” szó, mint erre Bőd megjegyzése is utal. német jövevényszó. A Va- schang megjelölés 1283-ban jelenik meg bajor—osztrák írásos emlékekben az általánosabban használt, s az egész ünnepi periódust jelző fasnacht. fastnacht mellett. e I. Mátyás idejétől kezdve, egészen Buda elestéig. többször hallunk a királyi udvar farsangi mulatságairól Elsősorban az itáliai minták jöhettek itt számításba. Velencében például már a XIII. század végén hivatalos ünneppé nyilvánították húshagyó keddet, ebben az időben a húshagyóhoz már maszkos felvonulások, játékok tartoznak. Nem kétséges, hogy már az Anjou-királyok és Zsigmond udvarában is divatoztak nálunk az udvari farsang más európai országokban szokásos formái. A Mátyás idejében lejátszódott farsangi mulatságokra elsősorban az álarcokra vonatkozó megjegyzések tar-, talmaznak utalásokat. A húshagyókor használt maszkok Itáliában különösen művésziek voltak, úgyhogy a festő céh számára kifizetődőnek látszott külön alcsoportot létesíteni a maszkkészítők számára. Ezeket a maszkokat azután az itáliai nemesek külföldi udvaroknak is megküldték ajándékul. Mátyás halála után is több feljegyzés tanúskodik a királyi udvar álarcos mulatságairól. Zsigmond lengyel herceg budai számadásai többször is megemlékeznek a farsangi szórakozásokról. 1500-ban bohóc és gyermek- császár jelenik meg az udvar szórakoztatására. 1501ben kardtáncot járnak és álarcos lovas bohócok szórakoztatják Zsigmondot. Az 1519-es farsangról Brandenburgi György számol be: „a király udvara szörnyen szegény, de én mégis hatalmasan farsangoltam vele, hadd lássák az urak, hogy azok, akik a király körül vannak, még talpukon tudnak állani. Először Stiblitz és Zetritz hat ízben gyalog csaptak össze egymással, azután én és Krabat lóháton vívtunk egymással. Krabat ördög volt, én meg vadember, az ördög lefordult lováról és arcára esett. A király is szépen lovagolt, A város minden asz- szonya jelen volt, azonkívül temérdek nép. Azután tánc következett. Tizennyolc álarcossal léptem elő, kurta köpenybe és . hegyes orrú, vörös cipőkbe voltunk öltözve, minőket a régiek viseltek. Egy öreg atyus mindkét kezében bottal, fából készült sarukban, két különös táncot járt. A király és más urak a tobortáncot járták.” 1525-ben, húshagyó kedden. midőn a király a pápa követét vendégelte meg, a déli és esti lakoma közötti időt álarcos menettel töltötte ki, melyben elefánt is szerepelt. E célra akkor 20 forintot adtak a kincstárból, részben az álarcok és jelmezek kiegészítésére. II. Lajos farsangkor harci játékokat, lovagjátékokat is rendeztetett. Radvánszky írja; „Batthyányi Ferenc fő- lovászmester 1522 év őszén a Prágában tartózkodó királyhoz külön futárt küld Szlavóniából azon kérdéssel: hol fogja a jövő évi farsang utolsó napjait tölteni? és kívánja-e, hogy a harci játékokra ő is felszerelve jelenjék meg? A király azonnépi nal válaszolt; nem tudja ugyan még, hogy akkor hol lesz, de a farsangot vígan akarja tölteni és Batthyányi a lovagjátékokban használt lovát és fegyvereit mindenesetre hozza magával.” A budai udvar farsangi ünnepségei a mohácsi vész után is folytatódtak. 1538- ban Szerémi nagy játékról számol be húshagyón, melyen Gritti kormányzót tették nevetségessé olaszos modora miatt. E játékot Kardos Tibor részletesen ismerteti tanulmányában. ezért itt csak utalunk rá. A budai udvar farsangi mulatozásairól szóló híradások azután hosszú időre elhallgatnak, csak Buda fel- szabadulása után hallunk megint a budai farsangról. A falusi és udvari farsangolás mellett városi farsangról is van adatunk ebben az időben, melyet Kardos Tibor elemzett Ludovico da Gagno mantuai olasz nemes írja Egerből. 1818. február 21-én, hogy különös farsangi mulatságot látott. A lovagok sisdk és pajzs helyett homloktól övig egybekötött vasabroncsokkal voltak borítva, vánkos védte hasukat a szúrások ellen, hosszú rúd végéhez erősített konyhakés képezte a lándzsát. „Azt vártam, hogy nyak- és kartörést fogok látni, de egészségesen tértek haza, habár némileg szédültek, mint rnon- dották" — így zárja be tudósítását. Q Mint más európai orszá-» gokban, nálunk is ismeretes volt már a XVI. században a böjt és farsang párviadalának dramatikus színre hozatala. E tréfás küzdelemre először Szkhárosi utal: (Részletek)
