Népújság, 1986. március (37. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-08 / 57. szám
8. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET NÉPÚJSÁG, 1986. március 8., siómból A népi építészeti emlékek védelme, módszerei napjainkban A népi műemlékek védelme (egyáltalán számbavétele) csaknem százéves, nehezen., pótolható lemaradást mutat a többi műemlékhez viszonyítva. Közismert, hogy az elsősorban művészettörténeti szempontból értékelt hazai emlékanyag intézményes állami védelme — a többi európai országokhoz hasonlóan — a XIX. század második felében formálódott ki és 1872-ben Ideiglenes Bizottság létesült a legértékesebb magyarországi építészeti emlékek védelmére. A népi építészeti emlékek kutatásával, fenntartásukkal és helyreállításukkal (kiváló elődeink minden igyekezete, rangos kutatási eredményeik ellenére) pedig csak 1949-től kezdődően törődhettünk. A törvényadta lehetőségek ellenére a műemlékvédelem gyakorlatilag mégis csak 1958-tól foglalkozik ezek megóvásával; az első népi műemlék helyreállítására pedig 1960-ban Nagyvázsony- ban keríthettünk sort. (Jellemzésül: az 1953-ban kézirat gyanánt megjelentetett „IVlűemlékjegyzék”-ben a 2300 védett építmény között mindössze 26 népi és — úgymond — „ipari” épület szerepelt.) A munkát (az 1957-ben megalakult Országos Műemléki Felügyelőség) a meglévő értékek számbavételével, a rendszeres helyszíni kutatás megindításával — kiemelten dr. Tóth János kezdeményezésére — 1958- ban kezdtük meg. A helyszíni kutatások metodikáját alapvetően a két világháború között végzett néprajzi, népi építészeti (vizsgálatok szempontjai alapján dolgoztuk ki. sőt az első lajstromok összeállításánál Bát- ky Zsigmond és munkatársai anyagából indultunk el. Utóbbit egészítették ki a felszabadulás után megkezdett városképi és műemléki vizsgálatok —. majd (kiemelten dr. Vargha László jóvoltából Pest és Nógrád megye esetében) a műemléki topográfiák során készített épületleírások. Ezeknek a vizsgálatoknak, valamint az 1950 körüli műszaki felméréseknek (utóbbi az Építőművészek Szövetsége keretiében történt) az eredményeit a gyakorlatban a műemlékvédelem nehezen tudta használni, sőt ez ma sem egyszerű. Egyrészt. mert a korább) kutatások értelemszerűen más célt szolgáltak, másrészt a felvételek akkori értékelése és elemzése egy olyan társadalmi (és tudományos) közegben történt, amely nem. vagy csak kénytelen-kelletlen vett tudomást a népi építészet vitathatatlan értékeiről. Nagy kár ez. hiszen az 1949-es műemléki törvény sok vonatkozásban még a régi gazdasági ás társadalmi viszonyokat tükröző település- és telekrendben, még inkább az addig csak lassan változó, fejlődő kulturális szinten és igényen találta falusi településeinket. Ennek megfelelően a hagyományosnak nevezhető népi építészeti értékek nagy száma a falusi műemlékek és együttesek kiválasztásához ekkor még szinte korlátlan lehetőséget biztosított. (Az ötvenes évek végén például még csaknem félszáz — táji, tipológiai és funkcionális változatokat reprezentáló — védelemre érdemes együttest ismertünk és alig több, mint egy évtized múlva még mindig 38 népi műemléki együttes védelmét javasolták kutatóink. Egy későbbi, 1971-es értékelés szerint a Hollókőn és Tihanyban megkezdett rekonstrukciós munkák mellett még további 9 településnél indokolt és lehetséges falus; műemléki együttest védeni. Erre háromnál — SzigBigetnél, Csongrádnál és Fertőrákosnál — időközben sort is kerítettünk; Sza- lafő műemléki jelentőségű területté nyilvánítása pedig a közeli jövő feladata. A többinél a kisebb, akárcsak 4—5 portából áll® egységek ’megőrzésére is törekedni kényszerülünk, mert nem egy ésetben (például Fertő- szépktkon) az eredetileg ösz- szefüggő házsorból csak any- nyi maradt meg. Egy másik adat: az 1960-as évek legelején — a helyszíni kutatás felerészben történő elvégzése idején — a védett népi műemlékek száma megközelítette a 2000-et, ma pedig 1250 körüli ilyen „műfajú" épület védettségét, továbbél tetését szorgalmazzuk. Az ország valamennyi településére kiterjedő .kutatást 1971-re befejeztük, de az anyag heterogén volta. valamint a külterületeken álló épületek feldolgozásának szükségessége a munka folytatását indokolta. Ehhez (és évenként több tucat épület műszaki dokumentálásához) az anyagi feltételeket az Országos Műemléki Felügyelőség biztosította és ezt a jövőben ■ is megteszi. Elsősorban, hogy a műemléki nyilvántartás ma is meglévő aránytalanságai csökkenjenek, ugyanakkor a néprajz számára is felhasználható adatokat gyűjtsünk. Különösen az utóbbihoz az 1960-as évek közepétől a feltételek ;s javultak, hisz azóta a helyszíni bejárásokat (a kevés, erre vállalkozó és ezzel foglalkozó építész mellett) jószerint néprajzosok végzik. Sajnos, a kutatást anyag értékelése. még inkább gyakorlati hasznosítása és publikálása rendkívül vontatottan halad. Magyarázatként itt legtöbbször a műemlékekre fordítható összeg szűkös volta, a kevés szakember, a tulajdonjogból eredő nehézségek és anomáliák, a településfejlesztési koncepciókkal nehezen összeegyeztethető topográfiai helyzetük stb. hangzik el. Mindezt tetézi az a körülmény, hegy fenntartásuk, a romlékonyabb mivoltuk, silányabb, vagy legalábbis kevésbé tartós anyaguk miatt körülményes, nehéz, sokszor megoldhatatlan. Jogi és funkcionális okok következtében pedig a fenti nehézségek csak tovább fokozódnak. A funkcionális avulás átlagosnál nagyobb mértékével magyarázható, hogy a népi műemlékek védelménél Európa-szerte a múzeumi felhasználás vált gyakorivá, kezdetben szinte kizárólagossá. A helyreállított parasztházakban berendezett néprajzi kiállítások még inkább pedig a Szabadtéri Néprajzi Múzeumok sora tanúskodik erről és a mi gyakorlatunk is korábban csak ezt példázta. Az ezzel kapcsolatos eredmények ismertek, mindenki által becsültek és kétségtelenül a népi műemlékek védelméhez korrekt, a további gyakorlatban is nélkülözhetetlen lehetőségeket biztosítanak. Kizárólagossága ellen azonban elvj és gyakorlati szempontok egyaránt szólnak. Egyrészt, mert a múzeumi hálózat bővítésének korlátái közismertek, másrészt, mert (kiemelten a műemléki együtteseknél) a népi műemlékek jellegének és karakterének megfelelő, (például turista- és üdülőház, alkotóház stb.) vagy az eredeti funkcióra utaló (vendéglő) hasznosítás potenciálisan nagyobb számú és motiváltabb vendégforgalmú emlékanyag védelmét biztosíthatja. Utóbbi esetenként együtt járhat az alaprajz, egyes meglévő szerkezeti elemek részbeni módosításával; máshol a mai gyakorlattal analóg igények — például szigetelt falak — biztosítását jelenti. A kevés példa alapján érthető, ha ezt a gyakorlatot fenntartásokkal fogadjuk el mi magunk is, de merev elutasításuk a népi műemlékek védelmének ^lehetőségeit csökkentenék. (Ezt azért is figyelembe kell venni, mert a falusi műemlékek fenntartását a tulajdonjogi kötöttségek — kevés kivétellel magántulajdonban vannak — különben is aránytalanul nehezítik.) Örömünkre szolgál, hogy ezeket az összefüggéseket mind többen látják és a korábban fel-felbukkanó oktalan vitát mára az egymást segítő szándék és gyakorlat váltotta fel. Jószerint ennek köszönhető, hogy 100 körülire tehető azoknak a védett épületeknek a száma, amelyeket elsősorban néprajzi jelentőségük miatt eleddig — pontosan 20 év alatt — helyreállítottunk és további több. mint 100 (magán- tulajdonban lévő) népi műemlék helyreállításához nyújtottunk 30—50 ezer forintig terjedő (vissza nem térítendő) eseti támogatást. Utóbbival párhuzamosan most, már több éve megközelítően 500 (483) tulajdonosnak biztosítottunk éves fenntartási átalányt. Az utóbbi két lehetőséget nagyra értékeljük még akkor is, ha az így felújított — gondozott — népi műemlékek szakmai szempontból sokszor vitatható eredményekkel szolgálnak. Ezt, az akciót — az ellenőrzés szigorítása mellett — a jövőben is támogatjuk, de helyreállítási elveink helyességét (elsősorban az általunk végzett vagy végeztetett munkáknál) tudjuk önökkel együtt lemérni. Erre viszont szükség van, mert (mint ismert) előterjesztésünkre a Minisztertanács 1974-ben mintegy 200 (egyébként fenn nem tartható) népi műemlék állami tulajdonba vételéről hozott határozatot és biztosította ehhez az anyagi feltételek jórészét is. (30 millió forintot.) Ezit a 10 évre tervezett munkát 1984 után js folytatni kellene, de azt is tudjuk, hogy ezt a siker reményében újra megpályázni csak akkor lehet, ha az eddigieknél is eredményesebb munkát végzünk. A vázlatos helyzetismertetés után az alábbiakban röviden helyreállítási gyakorlatunkról szeretnék számot adni. Korábban már utaltam rá, hogy a népi műemlékek helyreállításánál a múzeumi funkció kielégítését js szolgáló felhasználással változatlanul számolunk. Munkánk eredményeként tájháznak és falumúzeumnak ad otthont nem egy parasztház, ahol elsősorban restaurálási, esetleg mértéktartó rekonstrukciós feladattal találkozott a kutató és a tervező. Alapvető követelmény itt az eredeti alaprajz; és szerkezet; rendszer megtartása (felújítása—rekonstrukciója). az ehhez párosult archHektóra bemutatása, a hagyományosnak tökinthető részletek restaurálása, stb. Mindezt — a helyenként már-már másolatok határát súroló és a részleteknél egyértelműen fellelhető gyakorlatot — kiemelten a „parasztipar’' emlékeinél figyelhetjük meg. (Száraz- és szélmalmok, vízi- és hajómalmok stb.) Példa erre a kiskundo- rozsmai szélmalom. Az alig 20 éve helyreállított malom 1969-ben összedőlt. Bár, a malom szerkezetének valamennyi lényeges alkatrésze az omlás után is megmaradt, eredeti helyén mégis betonalapon álló, deszka- szigeteléssel készült, a régi anyagokkal és méretekkel egyező (de teljesen új!) falés födémszerkezeteket, tetőzetet és vitor.laszárnyakat kellett a legutóbbi helyre- állítás során készíteni. Máshol — például a kiskunhalasi és a tési. szélmalmoknál, a ráckevei hajómalomnál, a szarvasi és a tarpai szárazmalomnál a turistvándi vízimalomnál, stb. — a malomház, valamint az erőátviteli- és átviteli szerkezet főbb elemei csak javításra szorultak, de az őrlőberendezés (egy- ögy eredeti elem megtartásával, illetve konzerválásával) gyakorlatilag újonnan készült. Hasonló feladatot jelentett — egyebek mellett — a karcagi (épült 1858-ban) szélmalom, az örvényesi, a zalaegerszegi (ólai), az orfüi, és a nagybörzsönyi vízimalom helyreállítása is, annak ellenére, hogy a balatonfelvidékit őrlésre is használják, a másik négy pedig lényegében múzeumi célt szolgál. Máshol — például a kengyeli, a szegvári, a szentesi szélmalomnál — a megmaradt értékek megmentése volt a feladat és egyelőre nem törekedtünk a hiányzó berendezések rekonstruálására. Az előbbiek analógiájaként említhető meg a verpeléti kovácsműhely és pápai Kluge-féle kékfestőműhely helyreállítása, valamint a XVIII; században épült ceredi és gemzsei, a nemes- vépi (1793), a pankasz i (1755), a szabolcsbákai (szintén XVIII. századi) a ti- szacsécsei — a sort még folytathatnánk — faharangláb! A belsőre — berendezésre és a hiányzó részletekre is kiterjedő restaurálási, valamint rekonstrukciós teendőkkel szolgál sgy-egy múzeumi célt szolgáló tájház helyreállítása is. Ezek közül (az 1825-ben épüli nagyvázsonyi „Schumacher- * ház” mellett) a tihanyi Halász-céh és „gazdaház’’ a legismertebb, de hasonlóan értékes a bakonybéli Fő utca 17., a boronafalas kávási. a mikófalvi, Zamárdiban az 1847-ben épült Fő u. 83. — a tűzvész miatt a közelmúltban másodszor is helyreállított parádf (Sziget u. 10.) —, (hogy a Hollókő, még inkább Szalafő hasonló célra helyrehozott parasztházait vagy a cáki pincéket ne is említsem.) A legújabb helyreállítások közül — a teljesség igénye nélkül — a bajai és a békéscsabai nemzetiségi tájházat —, Békésen a Durkó utcai — Baranyában a mecseknádasdi és az ófalui, Borsodban) a gönci (úgynevezett huszita-ház) —, Györ-Sopron megyében Tápon a Hegysor utcai és a fertőszéplaki, — Hevesben az abasári, az átányi és a nagyrédei volt parasztházat, Sopronban a Bécsi úti pékmesterházat és műhelyt tartjuk fontosnak megemlíteni. Az előbbiekkel csak részben analóg feladatokkal találkozunk az úgynevezeti emlékházaknál, ahol egy- egy személyre (vagy eseményre) vonatkozó tárgyak jelentik a kiállítás gerincét. A badacsonytomaji Sze- gedy Róza-ház (épült 1790 körül), Tiszacsécsén a Mó- rícz-ház, Acsteszéren Táncsics szülőháza, a kiskőrösi és a saalkszentmártom Pe- tőfi-emlékmúzeum, Mezőkövesden Kis Jankó Bori háza sorolható ide, de az álmosdi Kölcsey-ház már összetettebb funkciót elégít ki. (Községi könyvtár és irodalmi kiállítás van a szépen helyreállított és gondozott épületben.) Utóbbinál érthetően már más a tervezői feladat is, hisz itt az eredetileg zárt alaprajzi és szerkezeti rend módjával nyílttá is tehető, az új funkcióhoz igazítható. Hasonló megoldással helyreállított népi műemlékek sora ad otthont a falumúzeumoknak is. lásd például ul a szendröi „Festőhöz”-at Sárszentlőrincen a Petőfi ti. 175. szám alatti épületet. a szendröi „Festőhöz”-at Zalalövőn a Petőfi u. 35. számú portán álló házat, hogy csak néhányat említsek. (Eltérő használata ellenére ide sorolható Ba latonszentgyörgyön a Csillag utca 68. szám alatti utcai előkamrás, talpgerendás. XIX. századi volt lakóháza is.) Egy-egy nagyobb (paraszt- polgári, kisnemesi) ház helyreállítása után természetesen nemcsak múzum- nak jó, hanem egyéb célra is használható. Az 1960-as évek legelején, Lesencetomaj egyik (Tóth János szavaival élve „vakolat-hímes" homlokzatú) népi műemlékében kíséreltünk meg először más funkciót (községi könyvtárat) elhelyezni. Az itteni sikertelen próbálkozás után a vitkai épület volt az első, ahol az eredetitől merőben új felhasználásra kerítettünk sort. (Utcai első- és oldatházból, pitvaros—szabadkéményes konyhájából védőnői lakást; a hátsó két szobából és a volt kormából orvosi rendelőt alakítottunk ki.) Hasonló példák legtöbbjével igaz Hollókőn találkozunk ma még; de Sáskán (Kossuth u. 36—38.) szakköri helyiségek. Tihanyban (Kossuth u. 20.) idegenforgalmi ki- rendeltség, Hegymagas- Szentgyörgy-hegyen a Ta- rányi-présházban és Fertőrákoson a vízimalmokban turistaházat alakítottunk ki. A legtöbb azonban vendéglátási célt szolgál. Az 1970-es évek eleje óta szép számmal találkozunk változatlanul lakásnak vagy üdülőnek használt népi műemlékekkel is. (Előzményként itt a hegyhát- szentpéteri 1963—64-es helyreállítást említjük meg.) Az engedélyünkkel és anyagi támogatásunkkal történő, évente 15—18 ilyen jellegű helyreállítás napjainkban már az épületek korszerűsítésére is kiterjed. Szig- liget és Tihany, egy-két hegyközség és pincesor, újabban Fertőrákos szolga' ehhez a legtöbb példával és kiemelten a műemlék: jelentőségű területeken ezzel a jövőben is számolunk A falusi műemléki együttesekhez hasonló gondokat és feladatokat jelentenek a hegyközségek, szőlőhegyek présházai és pincéi, aszó- főn a „Vörösmáli”, Mórichi- dán az Ürge-hegyi pincesor; Palkonya és Villánykövesd borházai; Petömihályka Bar- kócza-hegyén a boronapincék — és a sort még. folytathatnánk — tanúskodnak erről. Máshol — kiemelten a Balaton körzetében — szívesen töltik a szabadságukat az emberek. Lehetőségeinkhez mérten anyagi lac is támogatjuk ezeket a több esetben is jó példával szolgáló kezdeményezéseket. Természetesen a divat jtt is számtalan torzulást ered ményez. Jellemzésként Cakót hozzuk fel példának, ahol a természeti környezet varázsa, az épületek szépsége sok embert ösztökélt arra. hogy pihenőhelyül ez' a területet válassza. Ennek eredménye — kevés kivétellel — elszomorító. Emeletessé és (toldásokkal) ter- peszkedővé dagasztott ép 0 letek bontják meg a népi építészeti együttest. (Ezért a megyei múzeum „helyi áttelepítésre” kényszerült, s csak így sikerült bemutatni egy összefüggő pincesort.) Az ehhez hasonló torzulások megakadályozása is. a helyreállítási munkák meggyorsítása is valameny- nyiünk feladata, mint ahogy Klaniczay Tiborra hivatkozva — annak elfogadtatása iS. hogy „.. -egy nem - zeti civilizáció ereje, életképessége nemcsak az alkotni tudásban nyilvánul meg. . .. hanem a megőrzésben is.” A megőrzendők sorában helye kell, hogy legyen a népi műemlékeknek is! Mendele Ferenc az Országos Műemléki Felügyelőség igazgatója Móré A Mátra magas vonulatai lankákká szelídülnek, s az erdőktől koszorúzott Messzelátó-heggyel együtt szinte féltékenyen őrzik azt a kis dombot, amelyre egykor Nána sokat emlegetett vára épült. Hajdani urai — a híres Aba nemzetség tagjai és leszármazottai — akkora területet birtokoltak. amelynek határai egészen Eperjesig terjedtek. Talán a festői környezet csalogatta őket ide, mindenesetre innen kormányozták hatalmas uradalmaikat, itt rendezték be fényes fészküket. Amikor az Árpád-háznak magva szakadt, többségük Csák Mátéra esküdött, ám a család egyik ága, a Kom- polti nevet viselő, jó . lapra tett, s az Anjou-király, Károly Róbert szolgálatába szegődött. A jutalom nem maradt el. s gazdagságuk még inkább gyarapodott... Büszkék lehettek folyvást szépülő várukra is. Az erősség helyén már • a honfoglalás után jobbágyok telepedtek meg. Ide
