Népújság, 1986. március (37. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-08 / 57. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1986. március 8., szombat MINDENNAPI NYELVÜNK Elcsépelt frázisok, elnyűtt közhelyek nyelvhasználatunkban A sajtó hasábjain megjelent közlemények szövegeiben, a közéleti fórumokon elhangzó beszédekben, a különböző értekezletek és viták nyelvi formálásában a fáradt és fárasztó mellébeszélések szinte tárházaivá váltak a közhellyé kényelmesedéit nyelvi formáknak, az agyonkoptatott, a lapos, a mindenre jó szólamoknak. Sajnos, ezt sokan követendő példának tekintik, s így a közhelyszerűség, a hivatalos- kcdó és szakszerűsködő frázisok használata elszürkíti, elszemélyteleníti mindennapi nyelvhasználatunkat is. Nap mint nap hallhatjuk és olvashatjuk például ezeket a közhellyé koptatott nyelvi formákat az újságok hasábjain megjelent riporiok nyelvi szövegeiben: behatárolt problémák, visszafogott kereslet, beszabályozott nagyságrend, orientált manipulálás, a nyereség felfuttatása, ugrott a tervünk, nekünk is lépnünk kell, a külföldiek lépéselőnyben vannak, lecsengőben van az ítéletidő, a lazsálok megvetik a túlli- hegőket, az iparkodókat, egymásra' rímelnek kijelentéseink, már éves szinten a felmenő ágban van a termelésünk, leszálló ágba kerültünk stb. Hogy a nyelvi panelok, az egyre kiüresedő szólamok, a hangzatos frázisok, a banális nyelvhasználati formák milyen gyakran jutnak sajátos nyelvi szerepekhez, arról a sportnyelvi közhelyek is tanúskodnak. Az önmagukban friss és képszerű nyelvi formák a feleslegesen gyakori használat miatt valóban szinte frázissá kopnak. Íme, a példatár: kapuscsemege, betonhátvéd, forintos labda, kivédi a csatárok szemét, kötényt kapott, kengurucsel, a csatár fejére rajzolta a labdát, leült a játék, lepók- hálózta a balsarkot, a labda épphogy befért a pipába, a csatár lábában volt az egyen, lítés, a színvonal nem ver- deste az eget stb. A sportnyelvi fráziskészlet bővítői a sportközvetítések riporterei >is, s nem tartjuk véletlennek, hogy a sportbarátok, a sport- kedvelők magánjellegű nyelvhasználatában is szerephez jutnak a sportnyelvi közhelyek elcsépelt frázisai. Témánk szempontjából is tanulságos mondanivalót közvetít ez a versrészlet: „Ó, mindenütt ott vagy, te, / mint a közhely a lapos vezércikkben” (Vihar Béla: Óda, köszönés helyett). Az elítélő kritikai hang jogosultságát fogalmazta meg a költő, mert, sajnos, és tisztelet a kivételnék, a vezércikkeket jellemzi gyakran, hogy szövegükben elszaporodnak az üres frázisok, a felhígult általánosítások, a didaktikus felhangok, a közhelyszerű nyelvi panelok. Nem növeli az írás hatásfokát pl. az ilyen lapos, banális szövegrészlet: „Nehezebb most rátenni még egy lapáttal” (Népújság, 1984. jan. 8.). Hogy a közhelyszerűség, a frázisos nyelvi formálás mennyire fertőzi nyelvhasználatunkat, tanúsítják a házassági hirdetések egyre ba- nálisabb jeligéi, a hirdetést feladó nevét helyettesítő nyelvi alakulatai, frázisos, közhelyszerű mondatai: együtt egymásért, nagyon rossz egyedül, értelmet az életnek, régóta kereslek, együtt könnyebb, nem elég a jót akarni, nem minden áron stb. Az egyéniség hitelét rontó, a személyiség varázsát kisebbítő frázisok és közhelyek rostára tevését még folytatni kívánjuk. Kérjük olvasóink bekaocsolódását is ebbe a nyelvművelő feladatvállalásba. Dr. Bakos József A 'kiállításon (MTl-fotó — KS) HÁMOR VILMOS: £##ibervilág ez II. rész Csikkről új cigire gyújt. Iszik is. Járkál a szobában, úgy folytatja. — Nulláról indulok. Ez az anyagi rész. És a szív? Az se kutya! .A kutya felkapja a fejét. — Jó-jó! Felénk így mondják. önt a kutyának engeszte- tésiil. — Szóval a szív! Itt az ősz, jön a tél, a hideg. Emberek közé nem mehetünk... Hát hol szerethet valakit az ember, ha nincs lakása? Mert ide hölgyet behozni tilos! Én meg hozzájuk soha. . . Kutyavilág ez, öregem! A kutya nyüszít. — Ne sértődj már meg megint! Mondd, ha iszol egy kicsit, egyből ilyen vagy? Hát jó! Nem kutyavilág, embervilág ez! Megemeli az üveget, kiissza az alját. Csikkről újat gyújt. Némán járkál. Néha rnegáll a lánykép előtt. A cigaretta végigég. Üjba kezd. A kutyára pillant. —Hát ez már pofátlanság. Kiöntöm a lelkem, ez meg nyugodtan elalszik. Dániel kinyitja az ablakot a füst miatt. Kinn már nem esik. A törülközővel betakarja a kutyát. Ruhástól fekszik az ágyra. A kutya ébred előbb. Beleszagol a kistányérba, megrázkódik. Törülköző a földön. .Felugrik az ablakiba, onnan ki. Az ablak alatti rózsabokor fogva tartja egy ideig; nyüszítve szába- dul. A szomszéd felcsöngeti a iháziékat. — Nézze csak, szomszéd- asszony, mit művelt a rózsabokorral a kutya. Az albérlőjük ablakán ugrott ki. Ezzel a két szememmel láttam. Hogy micsoda emberek vannak!? A házinéni megnézi, ször- nyűlködik egy sort, azután szól az uránák, aki azon- nyomban benyit Dániel szobájába. Felrázza. — Mi volt itt az éjjel? — Mi lett volna — kérdezi álmosan Dániel. — És a kutya? — Tényleg, hol a kutya? Dániel a földön heverő .törülközőre pillant. — Vegye tudomásul, hogy azonnal föl van mondva magának! A háziúr kirohan. Dániel lekeomereg az ágyról. Előkerül a bőrönd; vitázni aztán végképp nincs kedve. Bőröndbe pakolja a ruháit, a könyveit, a kistányért is. Az üveget az asztalon hagyja; a vodkásat nem veszik vissza. Leemeli a lányképet a falról. Kabátjába bújik; még mindig vizes. Maga mögött dühösen ránt egyet a kapun, de mielőtt az nagyot csattanna, lábával lefékezi. „A kapu nem tehet semmiről!” Kétszáz lépés után átveszi a bőröndöt a másik kezébe. Legközelebb már háromszázig bírja. Aztán meg négyszázig. .. Vége „Liszt játéka határozottan lenyűgözőerejű volt...” A pétervári hangverseny visszhangja Liszt Ferenc nagy sikerű európai konncertkörújai- nak egyik emlékezetes állomása volt Pétervár. Tehetségének, virtuóz zongorajátékának híre már évekkel korábbban eljutott Oroszországba is, ő maga 1842. április 3-án érkezett először az orosz fővárosba. A fogadtatás pompája talán minden eddigit felülmúlt. A rangjára érzékeny, életvitelére büszke orosz előkelőség fővárosi képviselői (maga a cár is) kitüntető kegynek tartották, ha megtisztelte őket látogatásával, az előkelő hölgyek virágfüzérekkel kedveskedtek. öt nappal Pétervárra érkezése után adta első hangversenyét. A nemesi kaszinóban háromezernél többen gyűltek össze; közöttük, bizonyára, sznobok, dilettánsok is akadtak, de jelen voltak a korabeli orosz zenei élet kiválóságai is. A koncerten ott szorongott két — a hangversenyek idején még pályakezdő, később ismertté vált — művészeti kritikus V. Sztaszov és A. Szeröv is. Ifjonti, romantikus hévvel fogadták meg, hogy a hallottakról, látottakról , írásban cserélik ki gondolataikat. E véleményekből, levelekből — a Lisztről kialakított kép színeit gazdagítandó szándékkal — idézünk elismerő, rajongással teli sorokat. „A zsúfolt teremben — irta Sztaszov — egyszerre zsivaj támadt, mindenki egy irányba fordult, s megpillantottuk Lisztet,. . . A művész ..., mélyen meghajolt.... miközben olyan tapsvihar támadt, amilyet Pétervár bizonyára alapítása, 1703 óta még nem hallott, majd leült a zongorához. A teremben egy szempillantás alatt olyan csend lett, mintha a jelenlevők mindannyian megdermedtek volna,...” (Liszt ezen a koncerten a Teli Vilmos-nyitányt, Donizetti Lammermoori Luciájából az Andantét, Mozart Don Jüanjára írt saját szerzeményű fantáziáját, Beethoven- és Schubert-darabo- kat játszott). „A hangverseny után Sze- rovval úgy éreztük magunkat, mint a megszállottak, ... megesküdtünk egymásnak, hogy a sírig nem felejtjük el ennek a napnak egyetlen mozzanatát sem. Olyanok voltunk, mint a szerelmesek, mint az örültek. De nem is csoda, hiszen ehhez foghatót nem hallottunk életünkben, s még soha item volt alkalmunk szemtől szembe találkozni egy ilyen zseniális, szenvedélyes, démoni erejű emberrel, aki hol viharként száguld hol meg a szépség és báj gyöngéd árjait zúdítja ránk...” Szeröv, barátjának írt levelében, talán még érzékletesebben ad hangot elragadtatásának: „Már lassan két órája, hogy eljöttem a hangversenyről, és még mindig nem tértem magamhoz: hol ,vagyok?, hol vagyunk?, mi ez, álom vagy valóság? Valóban 1 ásztet hallgattam? Be kell vallanom: sokat vártam a leírások alapján, ... de a valóság messze felülmúlta minden elképzelésemet! Szeren- csés. igazán szerencse<• emberek vagyunk, hogy 1142ben élünk, amikor egy ilyen előadóművész van a világon, s hogy ez az előadóművész eljött a mi fővárosunkba, és nekünk alkalmunk volt meghallgatni... Ó, de boldog vagyok, mekkora ünnep ez a mai nap, szinte az egész világ más lett. S mindez egyetlen ember fellépésének a műve! Ó, mily hatalmas erő rejlik a zenében !" Az első hangverseny sajtóvisszhangja is a mámoros csodaérzés hangulatát sugallta. A kor nagy hírű kritikusa, Bulgarin lapjának április 11-i számában az alábbiakat irta Liszt játékáról: „Valami csodálatos! Látni kell Liszt arcát, szemét, amikor játszik! Benne tükröződik az egész lelke! Indulatai olyanok, mint a derült égen átfutó felhők . . s már villámlik is . .. kitör a zivatar ... aztán ismét kisüt a nap! Ha még sohasem láttak lángészt alkotás közben, akkor nézzék meg a zongorázó Lisztet, még akkor is, ha nem szeretik a zenét!” Néhány héttel később Szenkovszkij folyóirata az időbeli eltávolodás adta higgadtsággal, de még mindig felsőfokon írt a koncertekről: „Liszt látogatása elhomályosít minden más hasonló jellegű eseményt. A zenei tárgyú eszmecserék és viták mind .egy téma — Liszt köré csoportosulnak ... a vélemények egybehangzóan, elismeréssel adózunk a művész csodálatos, tökéletes játékának,... ö az egyetlen, aki megértette, s akaratának alárendelte a zongorát, aki tudja, hogy mi az, amit jól el lehet mondani rajta, s ezt ésszel, érzéssel, ügyesen, tisztán, erőteljesen, finoman és kimondhatatlanul érthetően el is mondja. Szellemi gazdagság és pompa árad belőle mindenkor ___Zenéje — a bölcs és m esteri szónak kifejezése. Valóságos muzsikáló festmény, amelyet okosan, ügyesen, finom ecsetvonásokkal rajzolt meg mestere... ” A fényes külsőségek közepette megrendezett fogadások, az elragadtatás szavai természetesen Liszt Ferenc zseniális, tökélyre fejlesztett zongorajátékának szóltak, de a kortársak nagyra értékelték azt is, hogy személyes kapcsolatokat épített ki a kibontakozó orosz zenei élet nagyjaival; érdeklődéssel fordult e zenéhez, nemegyszer improvizált koncertjein Glinka- művek motívumaira, így az orosz zene népszerűsítésében is érdemeket szerzett. Káló Ferenc A Lenin Párizsban című film plakátja A férfinevelés című film plakátja
