Népújság, 1986. március (37. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-01 / 51. szám

W:

„Farsangi

borotváiás”...

. . . avagy jelmezben Pa- rádsasváron: a népszerű Bubó, huszárok, könnyű- lányok és nehézfiúk, úrilányok és úriemberek, fiatalok és öregek vidáman együtt farsang- utón; megyénkben a farsangi borotváiás özvegyeden élc^ néphagyö- mány.

(Perl Mprton«, képriportjp) ,

>í'\, ■ *».- 1

A

z üres váróteremben magában állt egy hatalmas aktatáska az asztalon. Másképpen kellene hívnom, mert ebben aktát sohasem hordtak. Cipelódés re való, s hogy szét ne essen, rátervezett szíj erősíti Műbőr, azokkal a belepréselt krokodilpikkelyekkel. A disznóölés paprika-, majoránna-, fokhagymaszaga árad belőle. Szinte leültetne az asztal mellé a vasalt, televésett padra. Tulajdonosa nincs itt. Micsoda bizalom az emberekben! Ez a vi déki bizalom.

Járkálok a hideg váróteremben. A .kályhánál kiszóródott hamu, vörös salak. Talán hajnalban befűtöttek, de már kora este van. Nézem a vaskosár-szemétgyűjtőt, a padokat, a fali ábrát. Agresszíven fölpin- gált, dús szemöldökű, ókülárés, hosszú arc. Egészen más közelről, tudom, az állomás- főnök sose közelítette meg annyira, mint most én. A táska még mindig egyediül, előbb vonzott, már elriaszt magától, mintha csapda lenne. Bejön a vidéki ember, leemeli a táskát, viszi valahová a disznótorost. Egyedül vagyunk, s olyan valószínűtlennek tűnik, hogy mégis utazunk szombat este Pest felé.

Üres a vonat, a kupém. Nehezen szalad valaki a forgalmi irodából, és hozzám ül le. Éppen onnan száll föl egv civil — különös. mért lenne különös? — morfondá irazok tovább —, mért ne lehetne a forgalmista barátja, rokona? »

Ha sokan ülünk, egyszerűsödnek a kapcsolatok: egy felé, együtt érünk oda, netán együtt sildünk ki — semmi más. Ketten a legnehezebb, legalábbis az elején. Az első osztályon, általában nem beszélnek lelki kényelemből. A másodosztályon, aki nem szól a másikhoz — mogorva, magának való. De hogyan kezdjük? Ha magányos nő ül, jobb nem bemenni, fölér az utcai le- iszólítással, bár lehet éppen arra várna az a nő. Diákkoromban százötven kilométert végigcsókolóztam egy fonólánnyal; másnap nem jelent meg a randevún, természetesén. Elkezdődhet a kapcsolat: Lehúznám az ablakot. Nem haragszik, ha rágyújtok? — indító mondatokkal. Az öregek nem fontolgat jak; fölszállnak és társalognak. Hány élettörténetet hallottam már! Utaztam a világháború hőseivel. Hallottam, ki milyen szörnyűségeket élt át. megmenekült, és legnagyobb hősiessége,, hogy elmondhatja nekem.

Űtitársam kapatos, egyszerre a közepébe vág, nem ordenárén, inkább kedvesen.

— Volt már maga Nyugaton?

— Voltam Párizsban, Normandiában.

— Normandiában. Erről egy film jut eszembe ...

— A partraszállásról . . .

— Nem. . , nem. . , na mindegy. Én voltam Svédországban. Rágyújt?

— Gyöngébbet szívok, Helikont.

— Én is, de nem lehetett Nagydorogon kapni. A testvérem ide jött férjhez.

— Hangjában, mozdulataiban éreztem azért némi agresszivitást, hát megkérdez tem, pesti-e, de ahogy később elbeszélget tünk, vagy inkább ő beszélt nekem, néni bántam egészein a Déti pályaudvarig.

— Voltam Svédországban a bátyámnál ötvennégy éves korában meghalt.

— Miben?

— Hogy miben ? Eh! Szóval, mentünk a sógorommal Az anyja istenit a büfésnek

.Egy üveg sört egy dollárért adott. A fi nánc végigutazott velünk Hamburgig Nem... Hogy hívják azt a várost Kelet Németországban?

— Rostock?

— Az.

— Szóval, kérem szépen, mi a foglalkozó

sa?

Mindig valami szégyenlőséggel vallom be — dicsekvésnek tarthatják íróságomat, a költőt nevetségesnek, ahogy a szokásos szójáték bizonyítja. Most mégis meg kell .mondanom egy utazási időre való bizalom érdekében.

— Nagyszerű! Micsoda .megtiszteltetés! Tudtam, hogy ide kell szálloom. Látom ezt a furcsa .kis emberkét, hát ide ültem.

— Mert ez a fülke az ajtóhoz a legköze lebb.

— Hát, a finánc velünk utazott. Észrevette a beszédünkből, nem tetszik valami. Kézzel-lábbal mutogattuk, milyen drága ;i sör. Eljött velünk, a második fordulóra, ak kor már három üveggel kaptunk egy dől lárért. aztán, az aprót vissza... Aztán a finánc az apróból még hárommal. Így van ott. A tesóm vett csülköt, körmöt... A disznóhús háromszor olcsóbb a marhánál. A nagysága nem szerette . . Mész a franc ba, mondta neki a bátyám. Megfőztük . . Még Dániába is vittünk másnap . . . Letet, tűk a szék m^llé a sört, és néztük a por- nótilmekel. A nagysága meg kint gtibbasz tott a szomszéd szobában, ránk se nézett De aztán, mikör hazajöttünk Dániából, csak a csontok maradtak mind megette az anyja istenit.

— Mikor disszidált a bátyja?

— ötvenegyben. Szentgotthái dón laktunk. Az egyik nővérem New Yorkban — mutogatja ujjain —, a bátyám Svédország

ban, az anyám Amerikából jött haza nyug díjjal. Mit gondol, mennyi a nyugdíja?

— Sok.

— Sok? Ha maga tudná? Jöttünk Dani ából, ötórás út. Vannak ott a hajón játék automaták meg minden. Bedobom a pénzt, és kiömlik egy halommal, dugtam egyik- zsebembe, a másik zsebembe. Adtam a bratyómnak, a sógoromnak Játsszatok!

Gesztikulál hosszú karjával, tenyerével kék bársony nadrágját csapkodja, az enyé

met is, — Pardon, ne haragudjon! — meg- siimítja áz ütés helyét.

Sárbogárdon vonatunkat a gyékényesi •gyorshoz kapcsolják. Beszáll az új utas. Jó vonatra szállt-e kérdezi, mert visszafelé megyünk. Tolatunk — mondom —, a szerelvényt a másikra kapcsolják. Űtitársam egy üveg sört hoz a büféből, kínál, a sörhöz semmi kedvem. Az új utas otthagy bennünket. Nagyon idegen lenne ebben az egyiüttlétben.

— Ismeri az országot? Mert én azt mondom, először az országot kell megismerni Én mindent tudók. Volt Pécsen, a Mecsek Szállóban, ismeri azt a szobrot a szakadéknál, a pap prédikálás; közben napszúrást kapott, lezuhant, azért: van' ott az a szobor. Meg Szentgotthárdon a határban a ke reszt... Volt már Szentgotthárdon?

— A kaszagyárban.

— A templomban nem — legyint. — A ■kereszt helyén halt meg a basa. Elmondjam Szentgotthárd történetét?

— Sok lenne.

— A bátyám azt mondja Nyugaton a szabadság. Köpök rá. Agyvérzést kapott, ötvennégy éves korában. Maga író. Ismernie ■kell Kőszegi Frigyest. Osztálytársam volt Egyszer Sopronban találkoztunk, nem ismert meg, de én megőriztem a gyászjelentését.

Űjságkivágatot rak elém a pénztárcából

— írtja ide a nevét!

— Gyászjelentésre nem írom.

— Akkor erre a papírra. Aha! Már ismerős. Valami tévé, ugye? Láttam. Sag. hegy... nem... Somló, igaz? Szóval, a bá ty ám. öt évig N y u ga t -N émetország ban élt, aztán .ment át Svédbe. Húsgyári csoportvezető. Mentek az ötvenhatosok, betanította őket. de a nyelvet nem. akarták megtanulni. Mennyi időt áldoztam rájuk!

— mondta a bratyó. Vitte őket orvosokhoz, tolmácsolt. Sok léhűtö, csak jól akartak élni. Persze, neki már két háza lett. Most a vagyonát négyfelé osztják. Gyerek nincs. .. a nagysága meg. . . minek is nevezik?

— Élettársa.

— Ügy van. Megkapja az egynegyedét. Szóval, .maga író... írja ide, mit írt?

Fölírok néhány köteteimet.

— Nem nagyon kaphatók.

— Én mindent megkapok. Jóban vagyok a rádió igazgatójával, a MÁV nyugdíjas vezérigazgatójával. Szentgotthárdi gyerek volt a Csákányi László is. Iszunk valami t ?

Előre mentem, kértem, és azonnal fizettem.

— Ne nagy zol jón! Tudja, mennyi1 pénzem van nekem? — ezreseket mutat. — Az anyám adta. Most már megmondhatóim. Huszonötezer' forint az amerikai nyugdíja, igyunk még!

Nern kértem! A fülkében 'bizalmasabbra vált.

•— Somogybán, volt a legjobb dolgom.. Tudja, a határtól harminc kilométerre egész föld alatti Ikórházxendszert építettek. Nekem kellett ellenőrizni, törzsparancsnök voltam. Lementem, fölkapcsoltam a villanyt . . . kórház, de nincsen benne senki . .. minden ott a helyén!... Riadó! Orvosok, nővérek, ugrás!... Várják a sebesülteket ... Régi! Akkor maga még sehol se volt.

Határőr?

— Nem. Belső.

— Kék?

— Műszaki. Aztán leszázalékoltak. Ezt az évet majdnem végig a kórházban töltöttem. Januárban újra befékszem. Sérv.

— Hasára mutat, ágyéka fölött megtapogatja, mintha fájna. — Hol lakik?

— Uzsoki utcában, az Amerikai útnál.

— Azt a környéket ki szeretném törölni a ■térképről. Ott operáltak gerincsérv.vel, többször . . . Azt mondta a főorvos, úgy vigyázzon, még egyszer' nem lehet. Hogyan, vigyázzak? Budaifokon lakom... három szoba . .. kettőben a fiam, összeállt egy ve- gy ész mérnökn övei.

— Hány éves maga?

— ötven. Elmegyünk hozzánk.

— Nein lehet — mondtam. Föntfelejtette magát Kelenföldön, a fiáért akart tele fonálni, vigyen engem is haza, falusi tojást, adott, volna, szabadkoztam. Búcsúzás. kor letegeztem véletlenül. Egész testével •integetett.

— Majd .meglátogatom. . . Uzsoki utca. Ne felejtse a Lelefonszámomat!

Ágh István

DCetten a turnafőn