Népújság, 1986. március (37. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-05 / 54. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. március 5., szerda 3. Túlfoglalkoztatás Érdekképviseletek és -védelem — gyárkapun kívül is Tisztújítás □ szakmaközi bizottságokban Az elmúlt év őszén megkezdett választások folyamatába illeszkedve került sor a szakszervezetek területi szerveinek, a szakmaközi bizottságoknak az újjáalakulására. A szakmaközi bizottságok — mint az adott városban, községben működő alapszervezetek, csoportok területi „szövetsége" — fontos szerepet töltenek be a helyi politika alakításában, biztosítják a terület- és településfejlesztő munkában, a tanácsi fejlesztési tervek kidolgozásában és végrehajtásában való szakszervezeti részvételt, a dolgozók üzemen, intézményen kívüli érdekeinek képviseletét, védelmét. Ki vitathatná: a teljes foglalkoztatottság a szocialista társadalom olyan erénye és értéke, amely egyúttal a kapitalista gazdálkodással szembeni fölényét is jelzi. Még akkor is, ha nálunk is vannak úgynevezett „várakozók”, tehát munkahelyre, munkaalkalomra várók; az elmúlt év végén összesen és mindössze alig kétezren az ország 89 városában. (Például: Kecskeméten 2, azaz kettő, Kalocsán 6, Székesfehérvárott 5 ember várakozott a megfelelő munkaalkalomra . . .) Érdemes ismételni: a több mint 5 millió aktív kereső mellett — no és persze a szép számmal foglalkoztatott nyugdíjasok mellett is — alig kétezer „várakozó” nem okoz társadalmi feszültséget. Már azért sem, mert közben a legfontosabb ipari centrumok munkaerőáh- sége változatlanul csillapíthatatlan. 1984 vége és 1985 decembere között gyakorlatilag semmit nem csökkent a munkaerő-kereslet, változás csak annyi, hogy a kínálatban némi — de nem jellemző — növekedés tapasztalható. A legfontosabb ipari centrumokban — és főleg a fővárosban, de például Szegeden, Pécsett. Veszprémben és Székesfehérvárott is — ezrével keresik a vállalatok az új munkavállalókat, s persze nem találják. Gyakorlatilag nincs tartalék, nincs utánpótlás, legfeljebb egyes körzetekben beszélhetünk némi — és ugyancsak nem jellemző — speciálisan egyéni okokra visszavezethető elhelyezkedési gondokról. A munkaerőpiaci helyzet tehát gyakorlatilag változatlan, s már csak azért is aktuális kérdés, hogy tudniillik: a teljes foglalkoztatás vajon azonosítható-e a hazai gyakorlattal, amely egyértelműen a munkaerővel való pazarlást jelzi. Vagyis: teljes foglalkoztatás helyett inkább egyfajta — és meglehetősen súlyos mértékű — túlfoglalkoztatásról kell beszélnünk, s látnunk kell végre ennek ösz- szes veszélyét. Tagadhatatlan jelek bizonyítják, hogy a vállalatok most már válogatnak a munkára jelentkezők között, ám változatlanul mereven ragaszkodnak a meglévő munkavállalóikhoz. Akkor is, ha szükségük van rájuk, akkor is, ha nem. A vállalati termelőmunka — egyéb okok miatt rendre — hullámzik, a munkaerő-állomány viszont stabil. Senkinek sincs mersze, hogy lemondjon, akár csak ideiglenesen is a felhalmozott munkaerő-tartalékról, mert — az idevágó rendelkezésekkel ss állami biztatásokkal ellentétben — senki sem biztos abban, hogy például a termelési csúcsidőszakok bekövetkeztével villámgyorsan hozzá is juthat a számára nélkülözhetetlen létszámhoz. Magyarán: akárcsak a termelési kooperáció eseteiben, úgy a munkaerőpiaci együttműködésben is a kölcsönös bizalmatlanság jellemzi és vezérli a vállalati magatartást. (Tegyük hozzá: nem ok nélkül . . .) Tehát tény, hogy pazarlóan bánunk — gazdálkodunk — a legértékesebb — és legnehezebben pótolható — termelőerővel, vagyis az emberi munkaerővel, ezt tudjuk, elismerjük, és nem vitatjuk, ám gyakorlatilag semmi nem történik az ügyben, hogy e folyamatot az ellenkezőjére fordítsuk. Pedig azt is tudjuk, hogy minden olyan gazdaság vállalatai ugyan je- tartalékolására, illetve túlfoglalkoztatására rendezkedik be, szinte behozhatatlan hátránnyal startol a nemzetközi versenypiacon. Mert a felesleges munkaerő „cipelé- se” költséghátrányokat, hatékonyságbeli problémákat jelent. Minden ilyen gazdaság rengeteg energiát pocsékol el, és növekedése azonnal lelassul, mihelyt az erőforrásai — közöttük a munkaerőforrásai — elapadnak. Az ily módon működő gazdaság vállalatai ugyan jelentős belső tartalékokkal rendelkeznek, ám hiányzanak a szükséghelyzetben bevethető külső tartalékok. Profán hasonlattal élve: országszerte kínzó hiánycikk például az M—6-os anyacsavar. Van olyan vállalat. ahol egy darab sincs e filléres alkatrészből, s van olyan vállalat is. ahol tízezer darabos készletek halmozódtak, és vigyázzák féltékenyen, mert tudják, hogy hiánycikk. Ugyan nincs szükségük e csavarokra, de hát ki tudja . . . Az egész problémakörnek — és ezt ne tagadjuk — van bizonyos ideológiai-politikai vonzata is: inkább a minden józan mértéket felülmúló túlfoglalkoztatottság, semmint az akárcsak néhány ezres — és országos elosztásban aligha jellemző — minimális tartaléksereg. S ezt a politikai követelményt a vállalatok is érzik. Nem feladatuk, de tudják, hogy felelősséggel tartoznak — egyenként és összességükben — a teljes foglalkoztatás fenntartásáért, jóllehet az nem vállalati, hanem állami feladat és garancia. A szereposztás azonban gyakorlatilag tisztázatlan, a hagyományos foglalkoztatási formák mellett nem alakultak ki például a. részmunkaidős foglalkoztatás intézményesített feltételei — és főleg az ösztönzői —, mint ahogy ritka eset a vállalatok közötti munkaerő-kölcsönzés is. Persze, kezelhetők e problémák mellékesen is, csak egyet ne feledjünk: a hazai munkaerőpiacot most már végképp tarthatatlan ellentmondás jellemzi. A változatlanul stabil kapun belüli munkanélküliség, és a változatlanul csillapíthatatlan vállalati munkaerőéhség. Következésképpen valami módon csak megoldandó, hogy a feleslegessé váló emberektől minden gond és lelkiismeretfurdalás nélkül szabaduljanak meg a vállalatok, tudván, hogy elhelyezésük semmi gondot nem jelent például az állami munkaerő-közvetítő hivatalok számára. Mindennek alapfeltétele, hogy végre eldöntsük: van-e különbség — és ha igen, akkor mi ez a különbség — a teljes és a túlfoglalkoztatás között? V. Cs. A szakmaközi bizottságok tevékenységéről kevésbé tájékozott a közvélemény — és maga a tagság is (!) —, mint a „klasszikus”, gyárkapun belüli szakszervezeti funkciókról. Közismert, hogy a magyar szakszervezetek szervezeti felépítését és működését alapvetően az „iparági-ágazati szervezkedés’’ elve határozza meg, ami lényegében az üzemeknél, vállalatoknál, intézményeknél működő alapszervezetekre épül. függetlenül az adott településtől, közigazgatási egységtől. (Csak megjegyzésként: a legtöbb társadalmi szervezet területi elven épül fel, s ez olykor már a partnerkapcsolatok kialakításánál is gondot jelent!) Ugyanakkor a dolgozók problémái, igényei, az élet- körülményeket. meghatározó tényezők, nem különíthetők el a település, a lakóhely eredményeitől, gondjaitól; szoros kölcsönhatás van a munkahely kiegyensúlyozottsága, hangulata, elvárásai. illetve a „kapun kívüli” ellátottság, közhangulat között. Egyszerű példa erre, hogy a dolgozó nő az üzemen belül sem tudja zavartalanul végezni a munkáját, ha nincs bölcsőde vagy óvoda, ha gyenge a kereskedelmi ellátás, vagy a szolgáltatás. A jó lakóhelyi közérzet feltételeinek megteremtése, biztosítása nemcsak tanácsi feladat, hanem üzemi, munkahelyi érdek is, amely fokozottabb felelősségvállalást, szorosabb együttműködést tételez fel a gazdálkodó egységek és a tanácsok között. Ez a kapcsolatrendszer, egymásrautaltság a helyi tanácsok döntési önállóságának növekedésével, az egységes érdekeltségi alap, az új tanácsi gazdálkodási rend bevezetésével várhatóan tovább erősödik. A vállalatok város- és községfejlesztési célú befizetéseinek mind nagyobb hányada helyi célkitűzések megvalósítására mozgósítható, így az üzemek, intézmények eredményes vagy gyenge működése jelentősen befolyásolja a település fejlesztési lehetőségeit is. A szakszervezeti alapszervezetek sem lehetnek közömbösek a területpolitika iránt. Nem elegendő csak munkaidőn belül koncentrálni az érdekvédelemre, hiszen a dolgozók életük nagyobbik hányadát a lakóterületen töltik el. A VII. ötéves terv egyik alapvető célkitűzése az életkörülmények folyamatos javítása, az indokolatlan területi különbségek mérséklése. Ehhez minden szakszervezeti szervnél fokozottabb figyelmet kell fordítani az iparági (szakmai, réteg és csoport), valamint a területi érdekek feltárására, egyeztetésére, összhangjának megteremtésére. össz-szakszervezeti képviselet és álláspont kialakítására. Ennek az érdekegyeztető folyamatnak egyik fóruma a szakmaközi bizottság. A munkáhelyen kívüli szak- szervezeti munka összehangolására, képviseletére alakultak, tagjaikat az adott településen működő szak- szervezeti alapszervek, csoportok delegálják. Tevékenységük alapja a SZOT Elnökség 1980. október 27-i határozata. Korábban. a szakmaközi bizottságok tevékenysége elsősorban a „szórványtagság” képviseletére, kulturális és sportrendezvények, társadalmi ünnepségek szervezésére korlátozódott, szerepük „leértékelődött” a szakszervezeti mozgalmon belül. Ez a megítélés helyenként még ma is érződik, olykor gátolja továbbfejlődésüket. Mindezekkel együtt a SZOT-határozat megjelenése, majd ennek alapján 1981 - ben történt újjászervezésük, megerősítésük óta egyértelmű előrelépés tapasztalható a szakmaközi bizottságok munkájában. Megyénkben 15 településen (Eger, Gyöngyös, Hatvan és Heves városokban, Füzesabony városi jogú nagyközségben; Lőrinci, Pétervására, Bélapátfalva, Recsk, Párád, Verpelét, Kál, Kisköre nagyközségekben; Tarnalelesz és Poroszló községekben) működik ilyen testület, s amint azt legutóbb a szakszervezetek megyei küldöttértekezlete is megállapította, növekvő színvonalon, javuló eredményességgel végzik sokrétű feladataikat. Igazolták, hogy képviseleti. véleményező, végrehajtást segítő, koordináló, ellenőrző és jelző munkájukra szükség van: á szocialista demokrácia fejlesztésében, az összehangolt területpolitikai feladatok megoldásában, a szervezett dolgozók életkörülményeinek javításában és a területi érdekképviselet érvényesítésében. Ami a továbbiakat illeti: nem a több, hanem a színvonalasabb munkára kell helyezni a hangsúlyt! A helyi döntések jelentőségének növekedésével a szervezett dolgozók igénye is fokozódik a közügyekben való részvétel, a társadalmi kontroll erősítése, a nyílt város- és községpolitika megvalósítása iránt. Ehhez folyamatosabb munkavégzés, együttműködés ; nagyobb kezdeményezőkészség és önállóság, határozottabb véleményformálás, még érdemibb részvétel szükséges a döntések előkészítésében és végrehajtásában. A szakmaközi bizottságok újjáválasztása is e célok elérését szolgálta, azt, hogy a működési és személyi feltételek megalapozásával, az összefogás erősítésével megfelelő kereteket biztosítson a fenti feladatok megvalósításához, a munkahelyen kívüli szakszervezeti munka jobb összehangolásához, képviseletéhez. Bakondi Antal Magyar mezőgépgyártók a párizsi kiállításon A magyar mezőgépgyártók — a Hungexpo szervezésében — a március 9-én nyíló párizsi Nemzetközi Mezőgépkiállításon, a Sima-n, és a Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállításon, a Sia-n több mint 300 négyzetméter kiállítási területen mutatják be kínálatukat. A hazai Mezőgép Vállalatokat képviselő Komplex Külkereskedelmi Vállalat a bemutatón többek között homlokrakodó-gépekkel, szárzúzó gépekkel, mezőgazdasági gépekre szerelhető vezetőfülkével, s különböző hajtóművekkel vesz részt. A Taurus Gumiipari Vállalat mezőgazdasági gumiabroncsokat állít ki és bemutatkozik a Taurus Agrosol nevezetű új termékével, melyet állattartó épületekben és más mezőgazdasági létesítményekben padlóként használhatnak. A MÉM információs központja, az Agroin- form, a magyar agrár- és élelmiszeripari kutatás ered- | ményeit szemléltető kiállítást szervez. Emellett a magyar szakemberek előadásokat tartanak az állattenyésztésben, a biotechnológiában, az élelmiszer-feldolgozásban elért tudományos eredményekről, korszerű módszerekről. (MTI) EXPORTRA IS A gondok ellenére Még időben szóltak: csökken a sertésállomány a gazdaságokban. Valahogy akkor nem figyeltek rájuk eléggé. Ennek ellenére a szükséges lépéseket ők maguk megtették. Jókor elkezdték a szerződések kötését, hogy az idén ne kelljen sertésre várniuk a vágóhídon. Ennyi előrelátás után úgy gondolhatja mindenki, hogy az év elején gond nélkül kezdhette a tevékenységét a Heves Megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat. — Sajnos, nem egészen így történt — hallottuk Molnár Gábortól, a vállalat igazgatójától. — Ennek az lett a következménye, hogy a tavalyról bent maradt szabadságokat, vagy azok egy részét most adtuk ki. — Hol tartanak most? , — A szokásos üzemelésnél. Ehhez hozzájárul az is, hogy az év első negyedében időszaki felárat is fizetünk a sertésekért. De figyelembe vettük azt is, hogy a fel- szabadulási ünnep előtt is nagyobb keresletre kell számítanunk a fogyasztóinknál, ezért a felár kifizetését megnyújtottuk. — Mennyire sikerült a gazdaságok állat- tartási kedvét visszaszerezniük? — Tapasztalataink szerint a központi intézkedések is jelentősen befolyásolták a gazdaságokat. Ezt jelzi az a tény is, hogy nagyobb mennyiségben tudtunk kihelyezni kimagasló tenyészértékü kocákat. A kocák száma egyúttal a szaporulat várható mértékét is mutatja. — Mit változtat a munkájukon az a tény, hogy márciusban az új marhavágó- híd teljes üzemmel működik majd és várhatóan májusban az ezer tonna befogadó képességű hűtöház is megkezdi a tevékenységét? — Azt szeretném hangsúlyozni, hogy a belső ellátás szempontjából komoly előrelépést jelent a marhavágóhid. Nemcsak mennyiségben tudunk többet nyújtani a vevőknek, hanem választékban is. Főleg az úgynevezett száraz áruk ajánlatát tudjuk bővíteni. Kolbászról és szalámifélékröl van szó. — Munkaerőben? — A létszámunkat bővíteni kell. Ügy gondolkozunk, ha szükség lesz rá, az embereket időszakosan át tudjuk telepíteni az egyik vágóhídról a másikra. Ez belső elszámolási mód szerint történik majd. — Mi jut exportra? — Minden követelménynek megfelel majd az export szempontjából is az új marhavágóhid, ezért közvetlenül szeretnénk teljesíteni a külföldi megrendelők kívánságait. — Milyen pénzügyi kihatásai lesznek a megnövekedett termelésnek? — Tévedés azt gondolni, hogy nőni fog a nyereségünk. Ez nem így lesz. A mai termelői árak és a pénzügyi szabályozók szerint veszteséges lesz a gazdálkodásunk. — Nem túl sötét a kép? — Nem. Nagyon reális. Hogy kialakul egy ilyen ellentmondásos helyzet, az nem rajtunk, a termelőkön múlik. Ha arra gondol, hogy az úgynevezett belső tartalékokat kellene felkutatnunk a gazdaságosság eléréséhez, ki kell jelentenem, hogy a mi ágazatunkban ez a módszer ismert, mindent meg is tettünk, meg is teszünk, de az egyre növekvő költségek és a meglévő szabályozók miatt, sajnos, ez kevésnek bizonyul. A hallott dolgok egy része biztató, kedvező a vevőknek, egy része pedig továbbgondolkodást igényel a felsőbb irányitó szerveknél. G. Molnár Ferenc Kis műszer — nagy pontosság Nyugatnémet gumiszerelő és kiegyensúlyozó gépet állítottak munkába az Egri Autójavító Ipari Szolgáltató Vállalatnál. A kisméretű Hoffmann Geodina 25 típusú készülék mikroprocesszoros egysége olyan, hogy egyetlen mérési folyamatban jelzi és tárolja a dinamikus kiegyensúlyozatlanság két síkjának értékeit. Mindezt digitális kijelző mutatja, de a hiányzó súly nagyságán túl a korrekció pontos helyét is világító dióda mutatja. A készülékhez tartozó gyorsemelő és az automata gumiszerelő valóban csupán néhány percre rövidíti le a gumicseréknél nélkülözhetetlen kerékkiegyensúlyozást. Az pedig külön szerencse, hogy az egri Lenin úti üzemben az autósok többféle gumiabroncs között is válogathatnak (Fotó: Szántó György)
