Népújság, 1986. március (37. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-29 / 75. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. március 29., siombat MŰVÉSZET ÉS IRODALOM Egri belváros a századelőn (Steinhauseer Ágoston felvételei Pilisy Elemér gyűjteményébőll Idős férfi (olaj) (Zsámbok Péter) Arctanulmány (kréta) (Zsámbok Péter) ,rető —, benne van. Ha Balázs Béla szerint a filmnek az embert kell igazán láthatóvá tennie, akkor szerintem a ma fotójának segítenie kell, hogy az ember vállalhassa önmagát.. Németh István sajátos karakter. Miközben szenvedélyesen kutatja személyiségünk titkait, s gondolatait, míg egészsége engedte filmekkel. később fotókkal közvetíti, művészi pályája kezdetétől makacs következetességgel, elhivatottsággal vesz részt az értékmentésben. Egyik első önálló filmjének alanya a levéltáros, művelődéstörténész és író, Rexa Dezső volt. A fiatal rendező oly sikeresen azonosult filmjének hősével, hogy annak életcélja — a magunk után hagyott világ értékeinek megőrzésére kötelező felelősség — szinte vérébe ivódott. Tizenhét Szolnok megyei filmje kimaradt dokumentumanyagát rendszerezve létrehozta az első megyei filmarchívumot. 1981-ben a sziget- szentmiklósi „Sziget Galéria” születésénél bábáskodott. Ezt nem titkoltan egy városi képtár törzsanyaga összegyűjtésének a szándékával hozta létre, s a kiállító művészek egy-egy alkotásukat a leendő képtár számára adományozták. Németh 1985 májusában a szervezés alatt álló André Kertész Múzeum számára adományozta közel 100 André Kertészről készült portré- és riportfotóját. Most pedig a Hevesi Szemle Galéria részére helyezte letétbe huszonnégy darab zsűrizett porréfotóját. és az „Alapító Nyilatkozat”- ban olyan nemes célokat fogalmazott meg, amelyek követendő példaként kell szolgáljanak valamennyi itt kiállító művész számára. „Megismerve a Hevesi Szemle szerkesztőinek azon törekvését, hogy a mai magyar kortársművészet humánus és minőségi eredményeit közelítsék az olvasókhoz, e szándék tárlatsorozatban való kiterjesztésével egyetértve, megtisztelő feladatként vállaltam az első kiállító posztját. Tettem azért, mert rendezői, forgatókönyvírói, de fotóművészi munkáim sorával is kötődöm Heves megyéhez és Egerhez. Tettem azért is, mert a Hevesi Szemle Galériának azon törekvését, hogy a tájegységhez kötődő és a kiállítássorozat minőségi elvárásainak megfelelő alkotók bemutatását a tervezett módon elsődleges kortársi feladatnak tartom. Ennek kiteljesítése érdekében teszem alapító felajánlásomat, hogy a kiállítássorozatban szereplő művészek számára is váljék kötelező feladattá, hogy munkásságukból olyan művet Portrék, festmények grafikák a decemberi tárlaton (Fotó: Perl Márton) hagyjanak a Galériára, mely életművükben méltó, s a tájegységhez kötődő módon jellemzi alkotói személyiségüket. Így a tárlatsorozatnak tervezett Galéria kortárs és karakteresen regionális közgyűjteménnyé növekedhet.” A kezdeményezés két szempontból is jelentős. Egyrészt megmutatja a kortárs művészeti gyűjtés meghatározott szempontú irányát, másrészt megmutatja egy lehetséges útját, példaként állítható módját. S ez az út, ha a célök világosak, az értékek jól meghatározottak, viszonylag könnyen járható. Például Pásztón lassan egy évtizede gyarapodik hasonló módon szerveződő gyűjtemény, a Szépművészeti Múzeum kortárs művészeti anyagának gazdagítására, a műbarátok kezdeményezésére most szerveződik kulturális egyesület. Mindez arra utal, hogy a művészek is lehetnek és lesznek is mecénások. S minthogy ez a mecenatúra az anyagi önzetlenségen alapul, a legkényesebb virág. A széles és a szűkebb értelemben vett gazda (a megye vezetői, a Hevesi Szemle szerkesztősége) határozottságán, felelősségérzetén, kitartásán múlik,. hogy ezt a programot évtizedek során kulturális hagyományt teremtve meg tudja-e valósítani, s emberi vezetői érzékenységén, hogy a művészmecénások gesztusait megfelelő erkölcsi gesztusokkal tudja-e viszonozni. Ez utóbbi ugyanis az az elixir, amelynek segítségével a Hevesi Szemle Galéria táptalaján az alig kikelt virág szárbaszökkenhet, s majdan képtárrá terebélyesedhet. Dr. Selmeczi László a Művelődési Minisztérium múzeumi osztályának vezetője A második kiállítás elé Eger szépsége és szelleme A Hevesi Szemle Galériájának második tárlata nyílik meg ma délután háromkor az MSZMP Oktatási Igazgatóságán. Négy forrásból gyűjtöttük össze az anyagot, hogy kifessék: a társművészetek kölcsönhatásá- vál is növelve szeretnénk a látvány, a láttatás, az esztétika ügyét előbbre vinni szűkebb pátriánkban. Gink Károly Balázs Béla-díjas, Érdemes művész fotói a műemlékváros apróbb, finomabb részleteit érzékeltetik ízelítőnek szánt sorozatukkal; a műgyűjtő Pilisy Elemér századelőből származó felvételei azt az Egert mutatják be, ma már itt-ott fájdalmasan hiányzó épületeivel, hangulatával, amelyre már csak a legöregebbek emlékeznek. Kishonthy Jenő főleg portrékat tár a néző szeme elé, hogy a jellem, az egyéniség, a személyes ro- konszenv vegye észre, menynyire fontos, hogy a közöttünk, a szürke hétköznapokban elénk kerülő emberekben milyen sorsot, egyéniséget is hordoznak társaink, akikkel együtt az időt megéljük. Borics Pál — az 1969- ben baleset következtében elhalt művész, ama bizonyos „siroki kőfaragólegény” — szobrai a Dobó István Múzeumból kerülnék ismét reflektorfénybe. hogy egy szemlélet, egy alkotói élet tanúságtételei lehessenek ismét. Kérdezhetné valaki — és joggal! —, hogy a Hevesi Szemle, ez az elsősorban megyénkre méretezett országos terjesztésű közművelődési folyóirat mit is akarhat a képzőművészetekkel, a fotósokkal? Szinte hivalkodóan az ország egyik legnagyobb élő művészével, a kétszeres Kossuth-díjas, kiváló művésszel, Tolnay Klárival nyittatja meg kiállítását? Zenét körit a látnivalóhoz, művész—közönségtalálkozót szervez, egyszóval mindent megtesz annak érdekében, hogy a folyóirat közművelődési és irodalmi szereplését tovább bővítse, terjessze. Talán a szerkesztés munkája, gondjai nem terhelik kellőképpen a szerkesztőbizottság, a felelős szerkesztő és néhány áldozatos belső munkatárs ügybuzgalmát? Talán nem tartják a folyóirat kereteit elegendőnek ahhoz, hogy (közművelődési és irodalmi céljaikat elérjék? És a megye keretein belül? Amikor a Galéria gondolata megszületett, és főleg, amikor erre a mai (rendezvényre készültünk, az az atmoszférateremtő szándék irányított minket, amely célul tűzte ki, hogy Egerben, ebben a még ma se, egyértelműen értékelt és nem kellőképpen átvilágított szellemiséggel rendelkező városban, s következésképp a megyében is még tisztultabb szellemi állapotot teremtsünk. Felmérve körülményeinket, lehetőségeinket, meglevő és felfedezésre váró tehetségeinket szellemi hatóerővé egyesítve kívánjuk egy olyan egységtermő mag létrehozását, amely ezt a tágját, ezt a várost, ezt az erőt hasznosan be tudja kapcsolni, most már egy magasabb szinten, magasabb hőfokon, mint eddig, abba a mozgásba, amit az országos együttműködés várhat tőlünk. Mi hiszünk abban, hogy a színház művészei, a zene mesterei, a festők, szobrászok, fotósok nemcsak barátok, de társaink is ebben a munkában — akárhol is van a kenyérkereső munkahelyük, vagy a lakásuk. Eger szépsége és szelleme! Még egyszer leírom, mert ízlelgetem a fogalmat. És az összefüggésekre gondolok! Arra, hogy ez a város sokáig elsüllyedve élt a maga áporodott provincializmusában. Még a testestől, lelkestől egri költő, Kálnoky László is, halála előtti egyik nyilatkozatában viszolyogva emlékezett arra, mi mindent tartott itt ő, mint a szellem embere, nyomasztónak, szinte elviselhetetlennek ifjúságában, amikor a húszas-harmincas években még Egerben élt. Eger ma, az országnak — eltekintve a nagy ipartelepülésektől — az egyik legdinamikusabban fejlődő városa. Határai fizikai értelemben is kitágultak. Lehetőségeink körét a szellemiekben is ilyenné tehetjük. Éljünk az alkalommal! A tárlat fotói azt a külsőt, azt a környezetet vetítik elénk, amely az ittlakókat körülveszi, vagy körülvették; Kishonthy, a festő és tehetséges tanítványa, Zsámbok Péter azokat az embereket, azt a lelkiséget keltik életre, azt a hitet, amely az alkotást bennük létrehozta. És ezek a művek nemcsak azért egriek. mert a mester és növendéke tőrőlmetszett egri ivadék, de azért is, mert a képek, az ábrázolt emberek magukba szívták ennek a tájnak, ennek a környezetnek a levegőjét, ritmusát, élményt adó atmoszféráját. Mindazt, ami az ember bőrén túl egész valójába beleissza magát. S ha Kishonthy tanítványt fogad maga mellé, .mert megérintette az ápolandó tehetség vibrálása, az példa is: észre kell vennünk egymást, össze kell fognunk, mert minden párbeszéd gondolatot teremthet, s ezek mindig is újraszülik a világot. Akármilyen a külső mérete ennek a világnak, ha a szándék nemes, a fenntartó lendület erős és tiszta, nem kezdi ki az idő. Farkas András galériavezető (Kishonthy Jenő) (Kishonthy Jenő)
