Népújság, 1986. március (37. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-15 / 63. szám
6. km. JÉ NÉPÚJSÁG, 1986. március 15., szombat MINDENNAPI NYELVÜNK „Ördögi kör..:’ A sajtóbeli közlemények szorgalmas olvasói arra figyelhettek fel, hogy a címbeli jelzős szerkezet újabban gyakran jelentkezik a sajtó hasábjain. Hogy milyen beszédhelyzetekben és szövegösszefüggésekben, arról ez a példatárunk tanúskodik: „Egészségesebb szemlélettel ki lehet lépni az ördögi körből” (Népújság, 1986. jan. 30.). — „Bizakodunk, hogy az ördögi kör megszakítható' (Új Tükör. 1986. febr. 2.). — „Igaz, ördögi körről van szó" (Népújság, 1986. febr. 6.). A szóban forgó jelzős szerkezetben mi lehet az ördögi jelzőnek a jelentése és használati értéke? Hogy erre a kérdésre egyértelmű választ adhassunk; számon kell tartanunk még néhány olyan nyelvi formát, amelyben az ördögi jelző kulcsszerepet kapott. Szóban és írásban gyakrabban halljuk és olvassuk ezeket a jelzős szerkezeteket: ördögi ötlet, ördögi terv, ördögi kacaj, ördögi nő, ördögi féltékenység, ördögi tekintet, ördögi gonoszság, ördögi praktika, ördögi gondolat, ördögi bosszú, ördögi vigyor, ördögi szerencse stb. A felsorakoztatott példákban az ördögi jelzőt, felcserélhetjük a pokoli, a sátáni nyelvi formákkal is. E két jelzővel kezdhetjük azt a rokon értelmű szósort, amelybe szervesen beilleszthető az ördögi szóalak ,is. Velük utalunk ezekre a jelentés- tartalmakra és használati értékekre: gonosz, borzasztó, gyalázatos, félelmetes, szörnyű, szokatlanul nagy, kegyetlen, gúnyos, kárörvendő, visszataszító stb. A felsorakoztatott nyelvi formák használati értékének ismeretében, bizonyosak lehetünk abban, hogy a példatárunkban idézett szöveg- részletekben az ördögi kör jelzős szerkezet szerepvállalásának indító okát más ösz- szefüggésekben kell keresnünk. Nagyapáink és apáink nyelvhasználatában gyakran jutott nyelvi szerephez a bűvös kör, a bűnös kör, a vétkes kör használati értékeket megnevező latin jelzős szerkezet: a circulus vitiosus, kiejtve: cirkulusz viciózusz. Gyakran tapasztalhatjuk azt is, hogy a latinos műveltségű emberek még ma is emlegetik szólásszerűen a latin jelzős szerkezet, ha a kiúttalanság, a feleslegesen körben járó tevékenység, a megoldhatatlannak tetsző helyzet adta kellemetlenség éri őket. Ezzel a latin jelzős szerkezettel nevezték meg azt a logikai hibát is, amikor a meghatározandó fogalmat, a bizonyítandó tételt önmagával határozták meg és bizonyították. A példatár szövegrészleteiben olvasható ördögi kör tehát átvitt értelemben arra a helyzetre is utal, amelyből nincs igazi kiút, és a lehetséges megoldások valójában nem tárnak fel új lehetőségeket. Az ördögi kör, a cirkulusz viciózusz magyar megfelelőjeként emlegették a régi tankönyvek a körben futó okoskodás nyelvi formát is. A latin eredetre visszavezethető magyar megfelelők között az ördögi kör nyelvi alakulat is bizonyíték arra, hogy az idegen szókapcsolatot fel lehet cserélni jó magyar megfelelőkkel, annál is inkább, mert nyelvünk ismert elemeihez kapcsolhatók, s így közérthetőbbek. év alatt 3000-szer lép fel 200 színdarabban. Felváltva játszik a Nemzetiben és a Népszínházban. Szép arca, arányos alakja, finom hajlékonysága, beszédtechnikája, kifejező játéka a színpad minden műfaja számára alkalmassá teszi. Sikereiben azonban nemcsak a színpadi sikert kell meglátnunk. 1871-ben Pestnek 280 ezer lakosa van, s ennek 33 százaléka német: ám ez a kisebbség „uralja” a várost. Bár elkezdődik a bécsi nemesurak hazarándulása, s a divatba jött lóversenyeken és falkavadá- szatokon Bécs Pesttel randevúzik, csak éppen a pór lebecsült magyar nyelve nem lesz otthonos soraikban. A század végén a népszínmű pótolja a magyarság számára a középfajújszin- műt, a tragédiát, a vígjátékot, a külföldön népszerű vaudeville és az operett minden változatát. A sajtónak a magyarosodásért vívott — sokszor pusztába kiáltó szava mellett — Bla- ha Lujza által felvirágzó népszínműben a művésznő hivatást is teljesít: dalaival a szíveket nyeri meg a magyarosodás gondolatának. Nemcsak hangjának varázsával hódított, de őszinte, mindig segíteni kész emberségével is. Éveken át mentőangyala a küszködő vidéki színtársulatoknak; a nyomorba jutott színészeknek utolsó mentsvára. Így jut el hozzá 1875 augusztusában az egri színigazgató hivószava is, s ő azonnal megy, hogy segítsen közönséget szerezni. Akkori egri tartózkodása egyéni életében is sorsforduló: be. lészeret runyai Soldos Sán. dór földbirtokos, megkéri kezét azzal a kikötéssel, hogy megválik a színészi pályától. Blaháné Eger hűs templomaiban vívódik élete legnagyobb problémájával: a színpadhoz maradjon-e hű, vagy a megszeretett férfihoz ragaszkodjék? Végül is diplomatikus játékhoz folyamodik: igent mond, a Népszínháznak nem lesz szerződtetett tagja, de mint „meghívott vendég” tovább játszik. Blahánénak ez a második házassága szerencsétlen: a hevesi birtokon töltött szép napok emléke hamar elfakul, Sol- dos könnyelmű életet él, anyagi bajokkal küzdenek, Amikor Egerben dalolt a „nemzet csalogánya” Élete már a kezdet kezdetén a dal jegyében indult. Színelőadások felvonás-szüneteiben a 4 éves csöppség bájos éneklésével szórakoztatta a közönséget, 13 évesen már színpadi szerepeket kapott és családfenntartó; 15 éves korában Blaha János karmester menyasszonya, majd hitvese, akinek nevét halála után is művészként megőrzi. Közben megismeri a „szekerező”, kóbor szín- társulatok életének minden nyomorúságát. Debrecen „üdvöskéje” lesz; évekkel később is így emlékezik róla naplójában: „ez az én igazi hazám". — Debrecen és Nagyvárad szinte késhegyre megy érte, s amikor Pest magához vonzza, a pesti bemutatóra felutazó fiatalok, akik „hűtlensége" miatt tüntetni akarnak Blaháné ellen, csak ünnepelni tudják őt tapsviharukkal. S ezzel elkezdődik káprázatos karrierje. mint Blaháné írja:,, Nem vagyunk egymáshoz valók, s 4 év után békésen elválnak. Harmadik házassága is megyénkhez fűződik: 1880-ban egy gyöngyösi vendégszereplése alkalmával ismerkedik meg báró Splé- nyi Ödönnel, akivel a férj haláláig harmonikus házaséletet élnek. Hosszú idő múltán 1904. október 11-én jön újra Egerbe, Bállá Kálmán szín- igazgató meghívására háromnapos vendégszereplés, re. Az egész várost megmozgató eseményről az Egri Újság is beszámol. Az állomáson Jankovics Dezső polgármester köszönti, majd a jogakadémiai ifjúság elnöke, Appel Róbert. Válaszában Blaháné meghatódva emlékszik vissza á régi egri napokra, s szavait így zárja: „Örömmel jöttem Egerbe, hogy búcsút vegyek utoljára e város kedves közönségétől”. A fogadására összegyűlt hatalmas tömeg lelkes ünneplése mindennél jobban bizonyította, hogy Eger menynyire nem akar még búcsút venni tőle. Másnap egyik legkedveltebb népszínműve, a „Piros bugyelláris” első felvonása után nyílt színen Rátvay Géza, a színibizottság tagja intézett hozzá meleg hangú beszédet, s Horváth Béla városi tanácsos Eger város nevében hatalmas babér- koszorút nyújtott át neki, szalagján ezzel a felirattal: „A nemzet csalogányának Eger közönsége.” Miközben Blaha Lujza könnyek között köszönte meg a kitüntetést, a zsinórpadlásfól virágeső hullott alá, s a karzatról Kállai Miklós jogászköltő hozzáírt versét szórták a közönség közé, míg neki magának a vers lila selyemre nyomtatott példányát adták át. A közönség három napon át zsúfolásig megtöltötte a színháztermet, megcsodálta a még mindig fiatalos művésznő üdeségét, hangjának bűbájos szépsé. gét, táncának ritmusát, játékának elragadó művészetét. A záró díszlakomán az egri színésztársak nevében Rátkai Márton köszöntötte. Milyen különös iróniája a sorsnak, (hogy ,azt, akiért- egy ország rajongott, akinek dalai az idegen ajkúak szívében is otthonra találtak, akiről már életében teret neveztek el, ugyanőt magas fizetése ellenére nem egyszer a nyomorból kellett kiemelnie, de — mint Jókai írja — „nem a köny. nyelmú életmód vagy fényűző hajlam miatt, hanem másokért vállalt jótállásaiért, s állandó adományozásai következtében!" A népszínmű úgy jelent meg irodalmunkban, mint a megszületendő népdráma előfutára. Szigligetinél még elkülönülőben van a népdráma, a bohózat, az operett, de a szabadságharc elbukása után egyre inkáob elcsenevészednek a szépen induló kísérletek: a kiegyezés pántlikákkal teletűzdelt és illúziókra éhes kor. szakában o népszínmű eldramatizált műdal lesz. Tóth Ede: „A falu rossza” c. műve évtizedekre megszabja az utat a társadalmi problémáktól elforduló, műdalokkal és műparasztokkal túlzsúfolt, látványos népszín. művek irányába, amelyek, nek sorát csak elvétve szakítja meg olyan tisztultabb kezdeményezés, mint a Gárdonyié, akinek józan, tiszta látása, lélektani érzékenysége, a népi alakokhoz való őszinte odahajlása „A bor” c. művében legalább reményt kelt az igazi népszínmű újraéledéséhez. Egy sokra hivatott műfaj elsorvadása azonban mit sem von le Blaha Lujza érdemeiből. Szerepei sokban hozzájárultak a magyar nyelv népszerűsítéséhez, dalait országszerte énekelték, előadásmódja az olcsó anyagot is megnemesítette, s amit az írói szó elfelejtett vagy nem tudott kifejezni, azt elmondta a szívnek egy nagy színésznő, előadó- és alkotó. művészete. ★ A hajdani egri „aréna” ma már csak az egészen idősek emlékezetében él. Utóda, a „kőszínház’’, ahol Blaha Lujza Egerben utoljára énekelt, az elszállt évek során többször is új külsőt kapott, de a „csalogány” emléke 60 évvel halála után is újraéled, valahányszor felsír egy hegedű hangján a kedves dal: „Cserebogár, sárga cserebogár^.. ” Abkarovits Endre Egy színház aranykora 150 éve született Poulay Ede „A Nemzeti Színház aranykorának” nevezték azt az 1879-től 1894-ig tartó 15 esztendőt, amely Paulay Ede igazgatásának korszaka volt. A nagy fellendülés évei elválaszthatatlanok munkásságától. Paulay 150 éve, 1836. március 15-én született, Tokajban. Szülei papnak szánták, de ő tizenhat éves korában színésznek állt Miskolcon. Játszott később Kassán, Szegeden, Debrecenben, Győrött, s tízévi vidéki színészkedés után, 1863 augusztusában vendégszerepeit a budapesti Nemzeti Színházban: a Bánk bán és a Hamlet címszerepét játszotta. Feleségével, a kitűnő tragikával együtt azonnal szerződtették. Nagyobb feladatokhoz azonban nem jutott, a régi nagyok féltékenyen őrizték szerepeiket, s majdnem öt év telt el, míg rendezést bíztak rá. Igaz, a rendezés akkoriban bizonyos technikai feladatok begyakorlását jelentette, a rendező ügyelt például arra, nehogy két színész véletlenül egyazon ajtón lépjen ki vagy be a színre. Paulay szakított először ezzel a gyakorlattal, ő volt az első tudatos rendező. Magas elméleti képzettséggel rendelkezett, Európa nagy színházaiban tanulmányozta az új drámai irányzatokat és színpadi lehetőségeket. Tanított a Színi Tanodában, egyre nagyobb tekintélyre tett szert a Nemzeti Színházban. A Színi Tanoda aligazgatója lett, majd amikor Szigligeti Ede', a Nemzeti Színház igazgatója 1878-ban elhunyt, Paulay Edét neveztek ki a színház élére, ötévi távoliét után tért vissza, s azt tapasztalta, hogy előző munkája semmivé vált, az örökébe lépő rendezők keze alatt az előadások szétestek magánszámokká, szürkék, álmosak voltak a produkciók. Paulay újrarendezte, felfrissítette a darabokat, majd kiegészítette a repertoárt a hiányzó magyar és idegen remekművekkel. Shakespeare, Moliére, Racine, Calderon, s az ókori klasszikusok: Euripidész, Plautus, Szophoklész drámáit tűzte színre, ő ismertette meg a magyar közönséggel Ibsent. De mivel a kasszára is tekintettel kellett lennie, bemutatott több, biztos sikert ígérő, ám gyenge francia szalondrámát és bohózatot is. Ami ennél lényegesebb: értő és lelkes híve volt a magyar drámának, és igen sok, addig ismeretlen vagy feledésbe merült szerző művét vitte a közönség elé (1881-ben — a magyar színjátszás történetében először — teljes ciklust szentelt a hazai drámairodalomnak). Nevéhez fűződik a Csongor és Tünde ősbemutatója (1879- ben), valamint Csiky Gergely irodalomtörténeti jelentőségű drámájának, a Proletároknak a színre vitele, de legnagyobb tette Madách -remekművének, Az ember tragédiájának bemutatása volt. A kísérletet — hogy az addig könyvdrámának tartott művet színpadra vigye — sokan megérdőjelezték, s irodalmi körökből ellenkezést váltott ki. „Tíz előadást sem fog megérni” — jósolta a színház intendánsa, báró Podmaniczky, s nehezen adta beleegyezését a bemutatóhoz, amelyre 1883. szep- termber 21-én — úgyszólván az egész közvélemény ellenére — került sor. A sajtó sosem bánt kesztyűs kézzel Paulayval, sok volt az irigye, de színészei rajongtak érte. „Nem volt a kontinensen színház, amely vetélkedhetett volna úgy műsorával, mint egyes művészi produkcióival — írta Újházi Ede a Nemzetiről. — Paulay a háttérbe húzódott és minden érdemet az ő gárdájára hárított. A nagyközönség nem tudott róla; csak a színészekről és az előadásokról beszélt." Amikor 1894-ben, 58 esztendős korában elhunyt, nagy pompával temették el. „Temetésekor — írja Újházi — egy úriember azt kérdezte, hogy ki az, akit ilyen pompával búcsúztatnak. Paulay — feleltem —, a Nemzeti Színház igazgatója. Sosem hallottam róla — telelte.” S ehhez még hozzá lehetjük Jászai Mari e percekben mondott keserű szavait: „Temetni azt tudnak nálunk. De élőt igazán megbecsülni nem”. Az utókor egy pesti utcát nevezett el Paulay Edéről. De vajon eléggé ismerjük-e munkáját, tanítását, korszakos jelentőségét? Kárpáti György Világjáró anekdoták Anekdotakincstár Mint a népdal és a népmese, az anekdota is nyugtalanul kóborolja a világot. Az anekdoták végrendelet nélkül meghalt örökhagyók, kiknek szellemi kincsein az egész világ egyformán osztozkodik — állapítja meg György Lajos a Világjáró anekdoták című kötetének előszavában. A tudományos igényességgel összeállított kötet arra ad választ, hogy a közreadott anekdoták vándorlásuk során honnét jutottak be a magyar kultúrtörténetbe. ★ A történet magva már a XV. századiban olasz humanista példabeszédben szerepel : Csikorgó hidegben csak ingben, gatyában és egy rongyos szűrben állt egy ház előtt a palóc koldus. Lábát két lyuikas bakancs födte. — Hát nem fázik-e kelméd, Matyi bátya, ebben a nagy hidegben? — kérdezte a koldustól egy arra menő asszonyság. — Dehogy fázom, lelkem, dehogy fázom. Hiszen minden gúnyám rajtam van! ★ Időszámításunk utáni I. századiban Augustus római császárról már hasonló történetet feljegyeztek: Egy háromszéki gróf körutat tett hatalmas birtokán. Az egyik faluban csinos parasztlegényt pillantott meg, akinek az arcvonásai igen hasonlítottak a sajátjára. — öcsém, nem szolgáltáé valamikor apám házánál a te anyád? — kérdezte kíváncsian. — Nem — válaszolta a székely legény —, de beszélik az emberek, hogy apám a grófnő lovásza volt egy- idöben. ★ Nemzetközileg ismert anekdota. Legrégibb változata gályarabról szól: Mátyás király egyszer egy fogházba látogatott. Néhány rabot maga elé sorakoztatott, és megkérdezte tőlük, hogy miért kerültek börtönbe. A foglyok persze szé- pítgették a történteket, egyik sem vallotta magát bűnösnek. Végül a király egy cigányt kérdezett meg: — Hát te miért vagy itt? — Birkát loptam, felséges uram. Erre a király utasította a fogházfelügyelőt: — Bocsássa szabadon ezt a gazembert! Még utóbb elrontja ezt a sok ártatlan, becsületes embert! ★ A történet legrégebbi irodalmi feldolgozása Nagy Károly császár idejéből, a IX. századból ismert: — Az Isten nevében, adjon egy kis alamizsnát! — rimánkodott a koldus. — Különben olyasmire vetemedem, amit még sohg életemben nem tettem. A megszólított elővette a •tárcáját, és pénzt adott a koldusnak, miközben megkérdezte: — Ha most nem kapsz pénzt, mit tettél volna? — Uram. elmentem volna dolgozni! Dr. Bakos József
