Népújság, 1986. március (37. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-13 / 61. szám
1986. március 13., csütörtök Kétszázhetvenöt .évvel ezelőtt halt meg Nicolas Boileau francia költő és kritikus. Parlamenti jegyző fia volt. teológiai és jogi tanulmányokat folytatott, majd apja 1657-ben bekövetkezett halálától kezdve csak az irodalomnak élt. 1666-ban jelentek meg első szatírái, amelyek nagy hírnevet szereztek számára. és az új irodalom szervezőjévé tették. 1669-ben bemutatták XIV. Lajosnak, aki néhány évvel később — Racine- nal együtt — udvari történetíróvá nevezte ki. Az utókor 1674- A klasszicizmus doktrínája ben publikált Költészettanáért sokáig a klasszicizmus dogmatikus törvényhozójának tartotta, újdonsága éppen az volt. hogy egyébként már az l650-es években kialakult, és Boileau nagy puszta elmélet helyett szenve- és nemzedéktársai védelmében, délyes költeményt írt a maga mivel ezt a nemzedéket tartotta a klasszikus kor egyetlep törvényes utódjának. A személyi indulatoktól ritkán mentes, kegyetlen hévvel vitázó költőkritikus líráját a romantikusok általában nagyra becsülték; kiváltképpen szatíráit és a Pul. pitus című komikus eposzát. A Nap kél: 6.03 órakor, nyugszik: 17.45 órakor. A Hold kél: 7.12'órakor, nyugszik: 21.01 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon KRISZTIÁN nevű {kedves olvasóinkat! A görög-latin eredetű Christianus jelentése: ..keresztény”. Várható időjárás ma estig: A nyugati megyékben borult marad az ég, csak egy két helyen lesz eső, eleinte hószállin- gózás is. Máshol gyakran változik a felhőzet, eső nem valószínű, a Tiszántúlon több órás napsütés lesz. Erősen párás, többfelé tartósan ködös marad az idő. Gyenge légmozgás várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön délnyugaton 3, 6, máshol 7 és 12 fok között lesz. A szemüveges Don Quijote A Szabad Földben olvastuk, hogy V. Trapeznyikov, Kirov közelében élő gépkocsivezető pilóta szeretett volna lenni, de nem vették fel, mert szemüveget viselt. Nem mondott le vágyáról, több mint 10 évi munkával egyszerű anyagokból, egyszerű szerszámokkal repülőgépet szerkesztett. Művét Don Quijote lováról, Rozinantének keresztelte, mostanában gyakran repül vele a város környékén. Természetesen szemüveggel. — SAJTÖFÖRUM. A Megyei Könyvtár olvasótermében 13-án, csütörtökön 15 órától a Népszabadság szerkesztősége sajtófórumot tart. Itt az érdeklődők találkozhatnak a különböző rovatok munkatársaival, választ kaphatnak időszerű bel. és külpolitikai kérdésekre, vala. mint bepillanthatnak a lap szerkesztési gyakorlatába. — SZÜLŐI ANKÉT. A TIT Hatvan Városi Szervezete 14-én, pénteken, 16 órától, a szakmunkásképző intézet könyvtárában, szülői ankétot rendez. Az érdeklődők találkozhatnak Magyar Józseffel, A mi családunk című film rendezőjével. — TALÁLKOZÁS A RÉGIEKKEL. A Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Politikai Gazdaságtan Tudományos Diákköre 14-én, pénteken, 11 órakor a főiskolán, összejövetelt rendez volt tagjainak. A kötetlen beszélgetés mellett a résztvevők meghallgathatják a jelenlegi hallgatók TDK-dolgozatait is. — FORGALOMELTERELÉS. Március 14-én, pénteken, Egerben, a Petőfi-szobornái tartandó ünnepi megemiéke. zés miatt 14.15—15.50 óráig, a Klapka utca Petőfi teret érintő szakaszát a járműforgalom elől lezárják. Az autóval közlekedők a Lenin útról a Klapka utcát, illetve a Kossuth utcáról az Egészségház utca—Klapka Gy. útszakaszokat nem vehetik igénybe! Az 5-ös számú helyi járatú és a helyközi autóbuszok a dr. MUnnich Ferenc utca—Kertész utca útvonalon közlekednek. Tehát a főiskola, Egészségház utca és a Klapka utca, Kertész utca kereszteződésében levő meg. állóhelyeket nem érintik. — ANYANYELVŰNKRŐL. Ma, délután 3 órakor, a Megyei Művelődési Központban, az „Irodalom- és nyelvbarátoknak ajánljuk” sorozat keiében, elemzési gyakorlaton vehetnek részt az érdeklődők. Az előadás címe: Négy- szemközt anyanyelvűnkkel, vezetője Dobóné dr. Beren- csi Margit. — KACAG A HÁZ. Az Egri Ifjúsági Ház vendége ezúttal a népszerű humoralis- ta, Nagy Bandó András lesz. Legújabb műsorával ma, este 7 órakor lép a közönség elé. — FELVÉTEL TÁNCOLÓK- NAK. A Megyei Művelődési Központ Agria társastáncklubja, elsősorban fiatalok, s főként fiúk részére, felvételt hirdet. Jelentkezni az intézmény információjánál lehet. — ÁTRIUMI ESTÉK. Az Egri Ifjúsági Ház sorozatának újabb témája: a helyi társadalom szerveződési mechanizmusai. Az érdeklődők megtekinthetik Gazdag Gyula Határozat című dokumentumfilmjét, majd dr. Bánlaky Pál szociológussal beszélgethetnek e témakörről. Egerben; felnőttbetegek részére 18 órától másnap reggel 8 óráig a Ba.1csy-Zs. u. ff. sz. alatt. Telefon: íl-ooo. Napközi rendelés: hétköznapokon hétfőtől péntekig: 11-től 16.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger. Baj- csy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 13.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyermekosztálya. Telefon: 10-841. Gyöngyösön; 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: Hatvan város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától! holnap reggel 8 óráig. Ügyelet helye: Kórház ..faház”. Hatvan. Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. Hevesen; éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az Egészségházban. Az ügyelet helye: Heves, Vörös Hadsereg u. 32. Telefon: 125. KöJAL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. Társadalombiztosítási kedvezmények Szellemi szabadfoglalkozásúak, ez év március 1. tői betegségi, anyasági, baleseti, valamint nyugellátási jogosultságot szerezhetnek, járulékfizetési kötelezettség, gél. Mindez azokra vonatkozik, akikre a társadalom- biztosítás egyéb jogcímen nem terjed ki, illetve részükre öregségi, rokkantsági, baleseti-rokkantsági nyugdíjat nem állapítottak meg, illetve tevékenységüket nem polgári jogi társaság tagjaként folytatták. Az érintettek a megyei társadalombiztosítási igazgatóságtól (Eger, Lenin tér 1., 3300) kérhetnek részletes írásos tájékoztatót, amely a jogokat és a kötelezettségeket teljes körűen tartalmazza. Lesz-e gyümölcs a fán? (Fotó: Kőhíd i Imre) Ezzel a címmel nyílt meg a gyöngyösi Mátra Művelődési Központban Urbán Tamás fotóművész kiállítása, amely az ifjúság deviáns magatartásformáit mutatja be szociografikus pontossággal. A tárlat megnyitóját — amelyen részt vett Kiss Sándor, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának titkára, és Sós Tamás, a KISZ Heves megyei első titkára — a veszélyeztetett fiatalokkal foglalkozó intézmények vezetőinek vitája követte. Bakonyi barna — Graham kenyér — Rozscipó Gazdag választék — gyér érdeklődés Mint olvasóink bizonyára emlékeznek rá, a Heves Megyei Sütő- és Édesipari Vállalat néhány hónappal ezelőtt bemutatót rendezett kalóriaszegény, illetve diabetikus termékekből. Ezen — az eddiginél szélesebb körben — ismerkedtek meg a vásárlók a bakonyi barna, a graham és a búzatö- rekes kenyérrel, továbbá a rozscipóval. A felsorolt cikkek elengedhetetlen kellékei a korszerű táplálkozásnak, hiszen ezek a készítmények csökkentett kalória- és szénhidrátértékűek. Tudni kell azt is; hogy jelenlegi táplálkozási kultúránkból hiányoznak a rostdús ételiek, ezek a készítmények azonban tökéletesen pótolják a kellő mennyiséget. 'Sajnos, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a lakosság még nem barátkozott meg eléggé ezekkel a termékekkel — mindössze 5—600 darabot rendelnek belőlük hetente egy-egy fajtából —, pedig a fogyókúrázók, a cukor- és gyomorbetegek étrendjéből nem hiányozhatnak ezek a pékáruk sem. A viszonylag csekély érdeklődés ellenére a sütőipari vállalat továbbra sem mond le e kenyérfajták gyártásáról. A Heves megyéből származott Kepes György fotogramjai Egerben A világhírű, Amerikában élő festőművész, Kepes György Heves megyéből származik. Kevesen tudják, hogy Selypen született 1906- ban. A Budapesti Tavaszi Fesztivál díszvendégeként érkezett hazánkba, s az Egri Megyei Művelődési Központ ez alkalomból tárlatot rendez fotogramjaiból, amelyre a neves alkotót is meghívták. Több ügyelem az elmaradott településeknek Tegnap- rendkívüli ülést tartott a HNF Heves Megyei Bizottsága. A tanácskozáson szó volt a megye terület- és településfejlesztésének helyzetéről, valamint az ezzel kapcsolatos hosszú távú célokról, feladatokról. Molnár Miklósné, a megyei tanács vb. tervosztály vezetőjének beszámolója után a résztvevők véleményt cseréltek a megye elmaradottabb területeinek helyzetéről, a községek alapellátásának biztosításáról, valamint az idegenforgalom aktuális kérdéseiről. Kepes György a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végzett, majd Kassák Munka Körének lett a tagja, s Moholy Nagy László meghívására került Berlinbe. Érdeklődését a fényképészet keltette fel, fel is hagyott a festészettel. Fo_ togramjainak első chicagói kiállítása szerzett nemzetközi elismerést számára. Az Egyesült Államokban 1937. tői él. Több akadémia tagja, egyetemeken, főiskolákon ad elő. Igazgatója 1967-től a Modern Vizuális Tudomá. nyok Központjának. Sok könyve, tanulmánya jelent meg a világ számos nyelvén. A művelődési központ ki. állítása újabb alkotásait tárja nyilvánosság elé március 17-től, s a megnyitót követően az érdeklődők beszélgetésen vehetnek részt a jeles művésszel. Megkérdeztük Hová lett az engedményes daráló A KD 161-es számú termény daráló, 6650 forint helyett 3500 forintért kapható. Így szólt az egri áfész hirdetése. Ráadásul időpontot is feltüntettek az árengedményre, méghozzá március 5—28-ig. Terménydaráló, legalábbis ezen az áron még az áfész boltjaiban sem kapható. A dolgok hátteréről kérdeztük Malikné Kócza Ágnest, az egri áfész marketing osztályának helyettes vezetőjét. Elmondta, hogy az utóbbi napokban számtalan reklamáló telefont kaptak ennek a hirdetésnek a kapcsán. Igaz. nem számítottak ilyen érdeklődésre, de az is tény, hogy technikai okok miatt a hirdetés az eredetinél valamivel később jelent meg, s addigra már elfogyott az engedményes áru. A kistermelők megnyugtatására hozzátett még annyit, hogy egy másik szállítótól sikerült ugyanilyen darálót beszerezni. Méghozzá szintén kedvezményes áron. Ha nem is 3500-ért, de négyezerért hamarosan újra az áfész boltjaiba kerül a daráló. Március 30-án kezdődik A nyári időszámítás Az idén március 30-án, húsvét vasárnapján kezdődik a nyári időszámítás és szeptember 28-ig tart. Március 30-án, vasár_ nap 2 órakor kell átállítani a mutatót 3 órára, mert ez az éj^ szakai időpont zavarja a legki_ sebb mértékben a vasút és más tömegközlekedési eszközök menetrendjét. A2 európai országok közlekedési miniszterei megálla. podtak abban, hogy akárcsak tavaly, az idén is a kontinensen mindenütt egyszerre állnak át a nyári időszámításra. Ezúttal sem lesz tehát átmeneti eltérés a nemzetközi járatok menetrendi időpontjaiban. Az óraigazítás nem érinti a MÁV, a Volán és a Mahart menetrendjében feltüntetett időpontokat, a Malév új menetrend, je pedig, a nyári időszámítás el sö napján, március 30-án lép ér. vénybe. A nyári időszámítás céllá az, hogy a nappali világosság jobb kihasználásával villamos ener. giát takarítson meg az ország, fgy várhatóan a múlt évihez hasonlóan mintegy 130 millió kilowattórával lesz kisebb a villa mosenergia-fogyasztás, ami több mint 30 ezer tonna olaj megtakarításának felel meg. A Merkúrtól jelentjük Trabant L. Hy. (Bp.) 79 Trabant Hy. C. (Bp.) 2 Trabant Sp. (Bp.) 2 023 Trabant Sp. (D.) 1 412 Trabant C. (Bp.) 13 205 Wartburg St. (Bp.) 22 Wartburg St. (D.) 39 Wartburg Sp. (Bp.) 26 237 Wartburg Sp. tt. (Bp.) 5 981 Wartburg Tour. (Bp.) 245 Skoda 105 S (Bp.) 10 194 Skoda 105 S (D.) 7 999 Skoda 120 L (Bp.) 20 805 Skoda 120 L (D.) 11 657 Skoda 120 GLS (Bp.) 1 394 Lada 1200 (Bp.) 40 553 Lada 1200 (D.) 25 836 Lada 1300 S (Bp.) 16 440 Lada 1300 S (D.) 12 785 Lada 1500 (Bp.) 14 753 Lada 1500 (D.) 10 925 Lada C. (Bp.) 7 214 Lada C. (D.) 3 974 Moszkvics (Bp.) 13 908' P. Fiat 126 P (Bp.) 25 067 FSO (P. Fiat) 1500 (Bp.) 5 297 Dacia L. (Bp.) 35 237 Dacia L< D.) 20 743 Dacia C. (Bp.) 54 Dacia C. (D.) 46 Zastava (Bp.) 12 655 Valutaárfolyamok Pénznem Vételi Eladási irf. 100 egys. Ft-ban Angol (ont 6 465,29 6 865,21 Ausztrál dollár 3 141,00 3 335,2* Belga (rank 96,42 102,38 Dán korona 534,64 567,72 Finn márka 869,00 922,76 Francia frank 641,74 681,44 Görög drachma a> 28,44 30,20 Holland forint 1 748,89 1 857,07 japán yen (1000) 274,51 262,81 Jugoszláv dinár 12,67 13,45 Kanadai dollár 3 184,68 3 38i;68 Kuvaiti dinár 15 671,92 16 641,32 Norvég korona 624,68 663,32 NSZK márka 1 974,76 2 096,90 Olasz lira (1000) 29,01 30,81 Osztrák schilling 281,32 298,72 Portugál escudo 29,91 31,77 Spanyol peseta 31,31 33,25 svéd korona 615,55 653,63 Svájci frank 2 334,97 2 479,41 USA dollár 4 464,93 4 741,11 ECU (Közös P.) 4 251,91 4 514,91 a) vásárolható legmagasabb bank jegy címlet: 500-as. — MUNKAVÉDELMI FOR- GÓSZlNPAD. A Heves megyei tanács mezőgazdasági és élelmezési osztálya, az Országos Munkavédelmi Főfelügyelőség és Heves megyei felügyelősége, a Mészöv, valamint a Teszöv együttes szervezésében tanácskozást tartottak tegnap. A napirendi pontok között szerepelt Hanyecz Istvánnak, az OMVF fejlesztési osztályvezetőjének a „Munkavédelmi fejlesztések a VII. ötéves tervben” című előadása, valamint Barna Lászlónak, a területfejlesztési osztályvezetőnek „A munkavédelmi szabályzat előkészítésének módosításával járó feladatok” című hozzászólása. NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR.— Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—•, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.