Népújság, 1986. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-08 / 33. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. február 8., szombat A népi ellenőrzés országos aktívaértekezlete Folytatás az 1. oldalról) rn^gvalositásának elösegité- ,séfe is. Ennek jegyében értékelték egyebek mellett a közoktatás helyzetét, a la- kpsság egészségügyi ellátásának színvonalát; vizsgálták a társadalom széles rétegeit érintő lakásellátás feszültségeit, s a területi bizottságok tevékenységének immár szerves részévé vált a természet és környezet védelmének ellenőrzése. A népi ellenőrök tapasztalatait az érintettek általában kedvezően fogadták, s munkájukban hasznosították azokat. A KNEB elnöke ezután a közérdekű bejelentések alakulását elemezve hangsúlyozta: a lakosság észrevételeinek felelős feldolgozását a népi ellenőrök politikai jelentőségű feladatként értékelik. E jelzések alapján — amelyek a lakosság bizalmának megnyilvánulásaként, társadalmunk egészséges közszellemének jeleként értékelhetők — esetenként átfogó intézkedésekre is javaslatot tesznek. Az ellenőrző szervezet népi jellege, kiterjedt társadalmi kapcsolatainak elmélyítése a jövőben is feltételezi, igényli a lakosság jelzései, bejelentései iránt tanúsított megkülönböztetett figyelmet, amely egyben a jó társadalmi közérzet, a politika iránti bizalom fejlesztésének is záloga — hangsúlyozta Szakali József. Ezzel összhangban továbbra is fontos feladat a népi ellenőrzés társadalmi bázisának bővítése, fiatal, jól felkészült szakemberek bevonása e munkába. Az elmúlt években tovább javult a kapcsolat a területi népi ellenőrzési bizottságok és a tanácsok között, amelynek túlnyomó többsége jó feltételeket biztosít a népi ellenőrök felelősségteljes tevékenységéhez. Ugyancsak jó munkakapcsolat alakult ki az illetékes párt-, állami és társadalmi szervekkel, szervezetekkel, s az utóbbi években javult a népi ellenőri szervek együttműködése a belügyi és az igazságügyi hatóságokkal is. Közreműködésükkel következetesebbé vált a népi ellenőrök által kezdeményezett jogi szankcionálás. E széles kapcsolatok ápolása, folyamatos megújítása a jövőben is a népi ellenőri szervek egyik kiemelt feladata. az eredményes munka záloga — mutatott rá a KNEB elnöke. Szakali József befejezésül a szervezet vizsgálati tevékenységéről, terveiről szólt. Kiemelte, hogy az ellenőröknek a jövőben még nagyobb figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy a vizsgalatok minden fázisát következetesen végigjárják, mert ez á tapasztalatok hatékony hasznosításának egyik előfeltétele. A vizsgálatok tervezésénél — fűzte hozzá a népi ellenőrzés a jövőben is a kormány középtávú programjára támaszkodik, s munkáját az adott időszak legfontosabb feladataira összpontosítja. Ezzel összhangban az elkövetkezendő évek kiemelt feladatai közé tartozik, hogy a szervezet tevékenységével támogassa a gazdaság jövedelem- termelő képességének növelését, a termelési szerkezet átalakítását, a termékek minőségének ‘javítását, a műszaki fejlesztés gyorsítását, az energia- és anyagtakarékosságot, a hulladék hasznosítását, az áremelkedés ütemének mérséklését, az infláció-ellenes intézkedéseket — mondta egyebek között Szakali József. Az értekezleten felszólalt Czinege Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese is. Tolmácsolta a kormány üdvözletét az értekezlet résztvevőinek, majd az elmúlt öt év társadalmi, gazdasági folyamatait, a népi ellenőrzés tevékenységét értékelve elmondta: az eltelt időszakban a kormány nagy figyelemmel követte a szervezet munkáját, s annak eredményeit, a vizsgálatok tapasztalatait számos országos jelentőségű döntés előkészítése során hasznosította közvetve, vagy közvetlenül. A kormány a Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusának határozatai alapján dolgozta ki programját, illetve a VII. ötéves terv céljait. A két hosz- szabb távra szóló program alapján kell a népi ellenőrzésnek meghatároznia saját feladatait, s munkájában a társadalmunk előtt álló kiemelt feladatok megoldásának elősegítésére kell összpontosítani figyelmét. Ilyen kiemelkedően fontos tennivaló többek között a gazdaság értékteremtő képességének növelése, a hatékonyság, a gazdaságosság erősítése — hangoztatta a miniszterelnök-helyettes. Czinege Lajos ezután ismertette a VII. ötéves nép- gazdasági terv főbb elemeit, különös tekintettel a gazdaságirányítás továbbfejlesztésének kérdéseire. A népi ellenőrzés szerepét, jövőbeni tennivalóit összegezve elmondta: a kormány az elkövetkezendő években is számít a népi ellenőrök áldozatkész, felelősségteljes munkájára a társadalmi célok megvalósításában, a szocialista demokrácia kiteljesítésében. A megnövekedett tennivalók színvonalas ellátása a jövőben még inkább megköveteli, hogy a népi ellenőrzési szervek szorosabbra fűzzék kapcsolataikat a különböző szintű, párt-, állami szervekkel, illetve a társadalmi szervezetekkel. Az országos értekezleten számos hivatásos és társadalmi nép; ellenőr fejtette ki véleményét az elhangzottakkal kapcsolatban, s a területi és központi szervek munkatársai beszámoltak az elmúlt években végzett munkájuk tapasztalatairól is. •ÍXÜ Ferdinand Lacina hazautazott Marjai József miniszterelnök-helyettes meghívására február 6—7-én Budapesten tartózkodott Ferdinand Lacina, az Osztrák Köztársaság szövetségi közlekedési és az államosított ipar ügyeinek minisztere. Ferdinand Laoinát fogadta Lázár György, a Minisztertanács elnöke. Az osztrák miniszter részt vett a magyar—osztrák területrendezési és -tervezési bizottság alakuló ülésén. Tárgyalt Ka- polyi László ipari, Somogyi László építésügyi és város- fejlesztési. valamint Urbán Lajos közlekedési miniszterrel. A megbeszéléseken részt vett Arthur Agstner, Ausztria budapesti nagykövete. Ferdinand Lacina pénteken elutazott hazánkból. A HÉTEN TÖRTÉNT HÉTFŐ: Az olajexportáló országok szervezetének különleges bizottsága Bécsben az olajár zuhanásáról tárgyalt — Budapestre érkezeti Dante Caputo argentin külügyminiszter — Hat afrikai ország külügyminiszterei és a Közös Piac küldöttei Lusakában, a Dél-afrikai Köztársaság elleni szankciókat vitatták meg KEDD: Megnyílt Genfben a leszerelési értekezlet idei ülésszaka — Moszkvai tiltakozás Párizsnál szovjet diplomaták kiutasítása miatt — Az izraeli légierő elfogott egy líbiai utassza’li- tó gépet — Befejezte teheráni tárgyalásait Kor- nyijenko. a szovjet külügyminiszter első helyettese SZERDA: Reagan elnöki üzenete ..az. unió állapotáról" — Fidel Castro referátuma a kubai pártkongresszuson — Csehszlovák-nyugatnémet külügyminiszteri talá'kozó Karlovy Varyban — a dán parlament kimondta, hogy népszavazást kell tartani a Közös Piac tervezett reformjáról CSÜTÖRTÖK: Mihail Gorbacsov Moszkvában fogadta Kennedy szenátort — ..Baby doc". a haiti diktátor több országban próbálkozott menedékjog kérésével — A Varsói szerződés országainak új javaslatai a bécsi haderőcsökkentési tárgyalásokon PÉNTEK: Elnökválasztás a Fülöp-szigeteken — H. János Pál pápa az indiai Kerala államban — Az ENSZ Biztonsági Tanácsában amerikai vétó akadályozta meg Izrael elítélését a gépeltérítés miatt — A kuvaiti olajminiszter Moszkvában tárgyal A Külügyminisztériumban hivatalos magyar—argentin külügyminiszteri tárgyalások voltak. A képen: Losonczi Pál fogadta Dante Caputo argentin külügyminiszteri (MTI-fotó, Tóth Lajos felv. Népújság-telefotó — 'KSi Haiti fővárosában. Port au Prince-ben diktatúraellenes megmozdulások, voltak ((Népújság-telefotó: AP — MTI — KS) Kárpáti Ferenc vezérezredes, magyar honvédelmi miniszter Moszkvában tárgyalt. A képen balról jobbra: Kárpáti Ferenc, Szergej Szokolov marsall, szovjet honvédelmi miniszter éá Rajnai Sándor hazánk moszkvai nagykövete Mig nálunk általában „hiánycikk" a hó. addig az olasz Riviéra lakói nem is keveset kaptak a fehér égi áldásból. A képen: behavazott trópusi növényzet Genovában A Szunnita Iszlám Egyesítés Pártjának milicistái Dél-Li- banonban szabadon engedik a tévedésből lelőtt ENSZ- helikopter legénységét (Népújság-telefotó: AP — MTI — KS) Tanácskozott a KISZ KB (Folytatás az 1. oldalról) sportesemények száma, bővült a rendszeresen sportoló fiatalok köre. Ugyanakkor a sport és a turizmus a KISZ-szervezetek egy részében ma sem folyamatos tevékenység, nem vált a mozgalmi munka természetes elemévé. A KISZ hazánk természeti szépségeinek megismertetése, a hazaszeretet erősítése és a fiatalok egészséges életmódra nevelése érdekében „Hazánk, Magyar- ország” elnevezéssel turisztikai mozgalmat indít. Rendelkezésre bocsátja a kezelésében lévő ifjúsági létesítményeket, kialakítja a | gyalogos, a vízi és a kerékpáros vándortáborok országos hálózatát. Horváth István, az MSZMP KB titkára hozzászólásában hangsúlyozta, hogy az ifjúsági szövetség mindig következetesen képviselte a pártnak azon célkitűzéseit is. amelyek az ifjúsági test- nevelési és sportmozgalom fejlesztését szolgálták. Az Edzett ifjúságért sportmozgalom, az ötpróba akciók, az i országjáró diákok találkozói ma már szerves részei sportéletünknek. A KISZ-nek a jövőben az iskolai testnevelésre, a diáksport gyökeres megújítására, valamint a szabadidősport széles körű kibontakoztatására is összpontosítania kell erőit. A középfokú tanintézetekben működő KISZ-szervezetek segítsék létrehozni és működtetni a diáksportköröket és a diák-sportegyesületeket. A Központi Bizottság a továbbiakban Nagy Imre KB-titkár előterjesztésében megtárgyalta és elfogadta a KISZ 1986. évi költségvetését. majd megvitatta Ernőd Péternek, a KB titkárának tájékoztatóját a nemzetközi ifjúsági mozgalom aktuális kérdéseiről. A testület hangsúlyozta: ifjúsági szervezetünk munkájának nemzetközi elismerését jelzi, hogy a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség XII. közgyűlését ez év novemberében Budapesten rendezik meg. A KISZ mindent megtesz annak érdekében, hogy a DÍVSZ legfelsőbb alkotmányos fórumának munkájához méltó feltételeket teremtsen. MOSZKVA Vidéki útra indult pénteken Moszkvából Kárpáti Ferenc vezérezredes. honvédelmi miniszter. Kárpáti Ferenc Szergej Szokolovnak. a Szovjetunió marsalljának, az SZKP KB Politikai Bizottsága póttagjának, a Szovjetunió honvédelmi miniszterének meghívására tartózkodik katonai küldöttség élén hivatalos, baráti látogatáson a Szovjetunióban. WASHINGTON." Távozott Haitiről Jean- Claude Duvalier diktátor — jelentette a TASZSZ szovjet hírügynökség Washingtoniból a UiPI amerikai hír- szolgálati irodára és a CBS televíziós hálózat értesülésére hivatkozva. A CBS szerint Haiti „örökös elnöke” rr.agánrepülőgépén Franciaországba utazott, utazási végcélja azonban nem ismeretes. A CBS úgy tudja, hogy Duvalier kimenekítése az amerikai kormány közvetítésével történt. WASHINGTON: Nem tárt fel új adatokat a hivatalos vizsgálóbizottság első napi ülése a Challenger űrrepülőgép ka. tasztrófájáról. HAVANNA: A Kubai Kommunista Párt harmadik kongresszusának csütörtökön az éjszakai órákban véget ért plenáris ülésén a küldöttek elfogadták a tanácskozás gazdaságpolitikai határozatait. A kubai pártkongresszus péntek délelőtti zárt ülésén a küldöttek megválasztották a párt vezető testületéit. NEW YORK: Az ENSZ Biztonsági Tanácsának csütörtök esti ülé. sén az Egyesült Államok vétójával megakadályozta, hogy Izraelt elítélő határozatot hozzanak a líbiai utasszállító gép keddi eltérítése miatt. A BT ülését líbiai és Szíriái kérésre hívták össze. A szavazáson 10 küldöttség szavazott a határozat elfogadása mellett, Franciaország, Nagy-Britannia, Ausztrália és Dánia képviselője tartózkodott a szavazástól.