Népújság, 1986. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-28 / 50. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. február 28., péntek Folytatódott az SZKP XXVII. kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról) ség vezetőségének első titkára és Ivan Polozkov, a krasznodari határterületi pártbizottság első titkára zárta. * 1 A külföldi pártküldöttségek vezetői közül a csütörtök délután; ülésen Alvaro Cunhal, a Portugál KP főtitkára, Kang Szong Szán, a Koreai Munkapárt, KB Politikai Bizottságának tagja, a KNDK Közigazgatási Tanácsának elnöke és Din- cse Belovszki. a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége KB Elnökségének titkára kapott szót. A pártkongresszus ma folytatja munkáját. ★ Kádár János, az MSZMP főtitkára, aki a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége élén részt vesz az SZKP XXVII. kongresszusán, csütörtökön este » látogatást tett hazánk moszkvai nagykövetségén és találkozott a nagykövetség, a kereskedelmi képviselet a KGST-képviselet ' vezető munkatársaival. A találkozón részt vett Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Szűrös Mátyás a Központi Bizottság titkára, fi, vendégek meghallgatták Rajnai Sándor nagykövet beszámolóját a moszkvai magyar külképviseletek munkájáról. Kádár János a baráti beszélgetésen tájékoztatta a jelenlevőket hazánk életéről, az SZKP kongresz- szusának munkájáról. TÉMA: A SZOCIÁLPOLITIKA Az ezredfordulóra minden család önálló lakáshoz jut Gejdar Alijev nemzetközi sajtóértekezlete A tanácskozás harmadik napján nemzetközi sajtóértekezletet tartott Gejdar Alijev, a PB tagja, miniszterelnök-helyettes. Tájékoztatóját a politikus szociálpolitikai kérdéseknek szentelte (Népújság-telefotó — AP — MTI — KS) A párt és a szovjet állam történelmében, a szovjet nép életében egyaránt kiemelkedő jelentőségűnek, hosszú távra iránymutatónak nevezte az SZKP XXVII. kongresszusát Gejdar Alijev, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja. a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének else helyettese csütörtöki nemzetközi sajtóértekezletén, „A gazdasági, társadalmi, kulturális fejlődés minőségileg új szakaszáról van szó. Az SZKP KB tavaly áprilisi ülésének ' történelmi jelentőségű határozatai konkrét tartalmat kapnak” — állapította meg Alijev. A nagyrészt szociálpolitikai kérdéseknek szentelt sajtótájékoztatón Gejdar Alijev rámutatott, hogy a központi bizottság a szovjet társadalom dinamikus fejlesztésének programját terjesztette megvitatásra a küldöttek elé. Az SZKP az eddigi fejlődés eredményeit sokoldalúan elemezve világos, átgondolt és pon. tosan kidolgozott stratégiát vázolt' fel, amely átfogja a szovjet társadalom életének minden területét. Egyetlen korábbi pártkongresszuson sem vetődtek fel olyan igényesen, átfogóan és elő- remutatóan a szociálpolitika kérdései, mint most. A Ikövetkező másfél évtizedben megkétszerezik a szovjet emberek életkörülményeinek javítására szolgáló anyagi! eszközöket. Az egy főre jutó reáljövedelem 1,6—1,8-szeresére növekszik. További 2 milliárd négyzetméterrel bővül az évszázad végéig a lakásállomány alapterülete. Az ezredfordulóra minden szovjet családnak önálló lakást biztosítanak. ,A szociálpolitikai teendők nem korlátozódnak fáz anyagi fölét emelésére, komplex intézkedéseket tesznek a növekvő szociális és kulturális igények kielégítésére. További intézkedéseket terveznek a nők munka- és életkörülményeinek javítására, az anya- és gyermekvédelemre. Az SZKP KB véleménye szerint a központi és a helyi szervek az utóbbi években nem. kellőképpen értékelték a megoldásra érett szociális kérdéseket, több tekintetben jelentős az elmaradás. A párt szociálpolitikájának lényege, hogy a lehető legjobb feltételeket teremtsék meg a személyiség harmonikus fejlődéséhez, minden dolgozó alkotó képességeinek érvényesüléséhez. A következő 15 évben megkétszerezik a társadalmi fogyasztási alapok nagyságát. 25—30 százalékkal tervezik növelni a munkabéreket. ezen belül a mostani aránytalanságok felszámolása érdekében 30—35 százalékkal a mérnökök és a technikusok fizetését. Emelik a pedagógusok és hatmillió egészségügyi dolgozó fizetését. A Szovjetunióban ma 10 ezer főre 42 orvos és 110—112 egészség- ügyi középkáder jut. Hárommillió 600 ezer a kórházi ágyak száma, s ezt 15 év alatt további 350 ezerrel akarják bővíteni. A poliklinikákon egyidejűleg 5 millió beteget tudnak kezelni; az ezredfordulóra ez a szám további 900 ezerrel nő. A szovjet állam évente 27,5 milliárd rubelt fordít a mindenki számára hozzáférhető, ingyenes oktatásra, képzésre. Kérdésekre válaszolva Gejdar Alijev elmondta, hogy a fogyasztói árak stabilitását szociálpolitikai megfontolásokból a jövőben is igyekeznek megőrizni. Vonatkozik ez mindenekelőtt a közszükségleti cikkekre. Kiemelte, hogy a munka nélkül szerzett jövedelmek anyagi és erkölcsi károkat okoznak a szovjet társadalomnak, éppen ezért a jövőben a törvény teljes szigorával fognák fellépni a különböző visszaélések, a korrupció, a megvesztegetés, a sikkasztás, a lopás a társadalmi tulajdon mindennemű megkárosítása ellen. Rámutatott, hogy az alkoholizmus elleni küzdelem nem kampányfeladat a Szovjetunióban, s ezt a jövőben is következetesen folytatni fogják. Megemlítette. hogy az állam jelentős bevételektől esik ugyan el, az alkoholizmus anyagi, társadalmi következményei azonban még súlyosabbak. A mértéktelen alkoholfogyasztás elleni határozott fellépés egyik eredményeként tavaly május óta csökkent a közlekedési balesetekben elhunytak száma. Egy tovább; kérdésre válaszolva leszögezte, hogy bizonyos híresztelések ellenére pénzügyi reformot nem terveznek a Szovjetunióban. Gejdar Alijev végezetül , rámutatott, hogy az SZKP soraiban „tisztogatás” nem lesz, erre nincs szükség, semmi sem indokolja. Az egyes konkrét negatív jelenségekkel szemben harcolunk, azok ellen viszont következetesen — jelentette ki Alijev. IfilaguisszHang Munka verseny, sikerekkel Meghozta első és jelentős eredményeit az SZKP XXVll. kongresszusa tiszteletére kibontakozott szocialista munkaverseny. Az egyik az Almásfüzitői Timföldgyár eseménye. E dunántúli nagyüzem dolgozói már a múlt évben bejelentették, hogy a kongresszus tiszteletére viszonylag rövid idő alatt megteremtik egy újfajta, az eddigiektől eltérő fizikai tulajdonságokkal rendelkező timföld gyártásának feltételeit. A változtatást a szovjet kohók környezetvédelmi okokból kérték. Az újfajta, a korábbinál nagyobb szemcseméretű alapanyag ugyanis a kohósítás közben jobban megköti a gázokat, s így az alumíniumkohók .kevésbé szennyezik környezetük levegőjét. A verseny eredményeként a Szovjetunióba szállított összes almásfüzitői timföldnek a fele már az idén nagy szemcseméretű lesz, s a későbbiekben fokozatosan tovább növelik az arányát. A közelmúltban meghosz- szabbított és kibővített magyar—szovjet timföld- alumíniumipari egyezmény válóra váltásából is nagy feladatok hárulnak az almásfüzitői gyár dolgozóira Az egyezmény szerint az eddig; évi 330 000 tonna helyett a VII. ötéves terv minden > esztendejében 530 000 tonna timföldet szállítunk a Szovjetunióba, s ennek jelentős részét Almásfüzitőről. A Ganz Danubius óbudai gyáregységében megkezdődtek egy új konstrukciójú szibériai tolóhajó prototípusának üzemi próbái. A gyár 11 szerelő szocialista brigádja az almásfüzitöiekhez hasonlóan már korábban felajánlást tett az SZKP XXVII. kongresszusa tiszteletére, s ebben többek között arra tettek ígéretet, hogy a fhajót már az első negyedév végéig átadhatják szovjet partnerüknek. A t°- lchajót már a múlt év decemberében vízre bocsátották. Borbély Sándor hazaérkezett Csehszlovákiából Csütörtökön hazaérkezett Budapestre Borbély Sándor, az MSZMP KB tagja, a Munkásőrség országos parancsnoka, aki Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága meghí-' vására részt vett az 1948- a$ ^februári forradalom és a népi milícia megalakulása 38. évfordulóján rendezett ünnepségeken. Borbély Sándort fogadta Mikulás Benő, a CSKP Központi Bizottságának titkára. Az országos parancsnok Prágában tárgyalt a munkásőrség és a népi milícia együttműködésének fejlesztéséről Miroslav Novakkal, a CSKP KB tagjával', a csehszlovák né. Pi milícia parancsnokával. Részt vett és felszólalt a népj milícia Mlada Boles- lavi Skoda Autógyárban működő' egységének ünnepi állománygyűlésén és átadta a munkásőrség. vándorzászlaját. amelyet a milicista egység az 1985-ben elért kiemelkedő politikai és kiképzési eredményeivel érdemelt ki. Borbély Sándort hazaérkezésekor a Ferihegyi repülőtéren Ondrej Durej a Csehszlovák Szocialista köztársaság budapesti nagykövete fogadta. Fejlesztések a szövetkezeti iparban A megyei szövetség kezelésében levő Kölcsönös Fejlesztési Alap is jelentős szerepet játszik már hosszú ideje az ipari szövetkezetek előrelépésében. Szűkebb hazánkban ilyenformán tavaly összesen 8 427 000 forintos kölcsönt adtak hét gazdálkodó szervezetnek, elképzeléseik megvalósításához. A támogatás nem egészen harmadrészben — a gyöngyösi építőknél — a tőkés export fejlesztését, másutt a termelés korszerűsítését szolgálta. Ugyanekkor az országos szövetség, az Okisz Kölcsönös Támogatási Alapjából is jutott például 1,86 millió a Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet gépparkjának modernebbé tételére. Az idén további fejlesztéseket terveznek, együttesen 38,4 milliós értékben, aminél a 22,4 millió forintos saját erőt szeretnék kiegészíteni további megyei juttatásokkal, kölcsönökkel, illetve az Okisz támogatásával. Ilyenekről és hasonlókról tárgyalt csütörtökön délután Egerben, a Kiszöv elnöksége, miközben a tavalyi munka alapján a legjobb szövetkezeteket országos, megyei elismerésekre javasolta, elfogadta a szövetség ellenőrzési irodájának idei programját, s a közelgő tisztújítások előkészületeiről tájékozódott. ORSZÁGOS TANFOLYAM EGERBEN Menedzserek a mezőgazdaságban A csütörtöki szovjet sajtó részletesen ismerteti «a kongresszus második napi eseményeit. A Pravda teljes terjedelemben, a többi központi lap kissé rövidítve közli Andrej Gromiko, Vitalij Vorotnyi- kov, Vlagyimir Scserbinszkij, Gyinmuhamed Kunajev és a vitában szót kapott többi szovjet küldött felszólalását. Az SZKP központi lapja szintén teljes terjedelemben közli a vita első napján elsőként felszólalt három külföldi vendég — Fidel Castro, Le Duan, Wojciech Jaruzelski — beszédét. A többi központi lap összefoglalójában a felsoroltakon kívül ismerteti Kádár János, Erich Honecker és Gustáv Husák szerdán elmondott beszédét is. Vezércikkében a Pravda megállapítja, hogy az SZKP KB politikai beszámolója tükrözi a párt programjellegű célkitűzéseit, gazdasági, és politikai stratégiáját, a pártélet, a munkastílus és a munkamódszerek tökéletesítésének kérdéseit. A párt széles körű, nyílt párbeszédet folytat a néppel, az ország életének legfontosabb kérdéseiről, emellett nyíltan szól a mulasztásokról, a hiányosságokról, a gazdaságban mutatkozó kedvezőtlen tendenciákról, e jelenségek okairól és azokról a tanulságokról, amelyeket le kell belőlük vonni. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője. Bernard Kalb megismételte Speakes kijelentését arról, hogy a leszerelési kérdések megoldása és az új csúcstalálkozó időpontjának kijelölése, illetve tartalmának meghatározása nincs összefüggésben egymással. A szóvivő hangoztatta : az Egyesült Államok a genfi tárgyalóasztalnál vár választ javaslataira a közepes hatótávolságú eszközöket illetően, és kész a gyors előrehaladásra a leszerelési tárgyalásokon. A washingtoni szovjet nagykövetség szerdai sajtó- konferenciáján Vitalij Csur- kin, a nagykövetség leszerelési szakértője egy kérdésre válaszolva rámutatott: a Szovjetunió kész a csúcstalálkozó megtartására, ha úgy látja, hogy az Egyesült Államok részéről megfelelő szándék mutatkozik a leszerelési kérdések megoldására. A Zsenmin Zsipao, a kínai pártlap ismerteti a beszámoló Afganisztánnal, és a szovjet—kínai kapcsolatokkal foglalkozó részét is. A Kínára vonatkozó pozitív megállapítások szó szerinti idézése mellett leszögezi, hogy a szovjet vezető ezúttal is „megkerülte a közismert három akadályt". és újólag hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió nem károsítja harmadik országok érdekeit. A csütörtöki londoni lapok részletesen foglalkoznak Mihail Gorbacsov kongresz- szusi beszámolójának elemzésével. A tekintélyes Financial Times, az üzleti körök lapja, Gorbacsov prioritásai című vezércikkében azt fejti ki, hogy abban friss szemlélet és a szovjet problémák átfogóbb kezelése nyilvánult meg. Külpolitikai tekintetben a lap figyelemre méltónak tartja, hogy a szovjet— amerikai viszonyra vonatkozó „kemény megállapítások mellett", amit a lap „a szuperhatalmak közötti megszokott vita részének" tekint, Gorbacsov méltatta a világ más részeivel, Nyugat-Euró- pával, Japánnal, Kínával alakuló kapcsolatokat, elismerte a nemzetközi munkásmozgalom sokszínűségét és együttműködési készséget tanúsított a békejavaslatok tekintetében az egyházakkal és a szociáldemokratákkal. Újszerű vállalkozást valósít meg a Mezőgazdasági Számítástechnikai és Ügyvitelszervezési Vállalat. Egyhetes tanfolyamot szervezett a megyeszékhelyen, a Hotel Egerben, az ország különböző gazdaságaiban dolgozó szövetkezeti elnököknek, állami gazdasági igazgatóknak, főkönyvelőknek, ágazatvezetőknek. A tanfolyam címe: Menedzser a mezőgazdaságban. Az a céljuk, hogy rámutassanak: a jelenlegi köz- gazdasági szabályozók egyre jobban rákényszerítik a vezetőket arra, hogv i vállalkozási készség tartalékait feltárják. Ezért a .i vezetőnek megfelelő emberismerőnek kell lennie és megfelelő tárgyalókészséggel rendelkeznie. Ennek érdekében szükség van arra, hogy a kapcsolatteremtő képességet bővítsék és hasznos ismereteket kapjanak a számítás- technika korszerű ismereteiből is. Mindehhez lehetőséget nyújt ez a tanfolyam, amely hétfőn nyílt és ma, pénteken zárul. A résztvevők előadásokat hallgatnak meg a MÉM Mérnök- és. Vezetőképző Intézete, továbbá a Külkereskedelmi Minisztérium illetékes munkatársaitól, továbbá a Magyar Kereskedelmi Kamara képviselőitől. Ezenkívül üzemlátogatás keretében megismerkedtek az Eger—Mátravidéki Borgazdasági Kombinát munkájával is.