Népújság, 1986. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-26 / 48. szám
NÉPÚJSÁG. 1986. február 26.. sierda KÖZELEBB A HÉTKÖZNAPOKHOZ T u-Híradö, a megújulás jegyében Őrségváltás zajlott le a közelmúltban a tömegtájékoztatás egyik legfontosabb posztján, a tv-híradó élén. Okot és lehetőséget is ad ez a műsorral kapcsolatos igények újrafogalmazására. Nem újságíró szakmai, inkább nézői igényeket. Gondoltam én a tömegtájékoztatás más posztján, jó két hete. Amelyekre könnyebben döbbenünk rá, ha a szomszédokéba is belepislantunk kicsit. Szovjet és csehszlovák program vehető mifelénk — gondolatébresztőnek lássuk! Kezdjük a „Vremjával", a szovjet híradóval. Szinte hihetetlen, hogy egyensúly alakítható ki e hatalmas ország legfontosabb belső és külső történései között — de sikerül! A belpolitika, a szocialista építés áll a híradó élén; csak ezt követik a nemzetközi élet hírei. Azok is mindig abból az alapállásból megfogalmazot- tan, hogy hogyan kapcsolódnak a szocialista világrend- szerhez, annak érdekeihez, jövőjéhez. Végül a végtelen ország legtávolabbi csücskei is megjelennek a színes tudósításokban: sárkányrepülők Kazahsztánban, csukcs pásztorok: A csehszlovák híradó is a szó igazi értelmében vett tévés hírcsokor. Dél-Jemenből menekülő honfitárs nyilatkozik; fokvárosi tudósítás pereg. ahol nemcsak a feketéket verő rendőrök láthatók, de a barakkok, a hétköznapi élet színterei is, légi felvételen. Csak a kép tehet ilyen teljessé híradást — ezért hasonló a módszer, amikor az Afganisztánba visszamenekülők orvosi ellátásáról szól a híradás: kép. kép, kép. Jó képek! Egy jól célzott mondanivalóhoz. Ha belpolitikai riportokat nézünk, hasonló a helyzet. A széltől romba döntött üzemcsarnok, a vasúti sínekre „csoportosított" fenyő- erdő mind látható is. nem csak elmesélik. A híradó végén rendőrtiszt, amint kommentálja a helyszíni baleseti fotókat: tizennégy halott, harminc súlyos sebesült, négy és fél millió korona kár — ennyit kell újra megtermelni, ennyivel kapnak később új kocsit a várakozók. Ja, protokoll is volt: egy erőműavatás! Nem, nem az avató személyiség szólalt meg, hanem négyen a kitüntetettek közül. Mérnök, akadémikus, szakmunkások — akiket kitüntettek munkájukért. Nem a méla közönség a méla elnökséggel szemben — ezt ugyanis mindenki el tudja képzelni, any- nyira vizuális közhely. Amin így elidőztem, látszólag mind részletkérdés Csak alapja az összevetésnek, ami miatt papírral, stopperrel ülök le a magyar tv-híradó elé. „Előítélettel" a magyar sajtóban az egyedüli „napilap" a tv-híradó. amelyik ötnapos munkahétben dolgozik. Ki tudja, miért? És az is régóta érzésem, hogy ha a tv-híradók- ból próbálna tíz év múlva napjainkra visszakövetkeztetni valaki, igen fals képet kapna. De az előítéletet egy tartalomelemzés vagy alátámasztja vagy szétoszlatja. Ezért írom össze minden anyag mondandóját, hosszát. Stopper, jegyzetfüzet. Sorolnak: KGST VB-ülés 50, Se- vardnadze 20, Jemen 50, Le- shoto 40, King születésnapja 50, La Manche-alagút 45 — és animáció a vállalkozásról, még 105 másodpercig. De a belpolitikában is: hírérték és terjedelem egybevág! A talán soha. többet ennyit nem érő Bicske a városavató kapcsán 190. az eladott irodaház 130 másodpercet; ugyanakkor a Láng gyár kitüntetésének proto- kollanyaga 20, Gödöllőn a tanácskozás és kiállítás együtt 95 másodperc. A sportban „színes” anyag a bridzsfesztiválról és a terem- motocrossról — együtt 200 másodperccel ajándékoztak meg. Nem, nem unalommal! Képi riport a „megszállottakkal”; élő emberek, akik mindezt fontosnak látják. És velünk is fontosnak láttatják< Fentem a fogam a tv-híradóra: teljes csődben vagyok. Hát ez egy kiváló műsor!! Nem terhelem az olvasót a további két héten gyűjtött számokkal, elemzéssel — naponta nézi a műsort, észreveheti a finom, a tv-híradó lényegét látszólag alig érintő változásokat. Hogy a kommentár rövid; de filmmel, Fülöp-szigetekről hozott és itthon levágott szavazócédulával — tehát látványnyal is mindig illusztrált! Hangvétele oldott: kiszólhat belőle Sugár András, hogy emberek, hol a film? Nincs tanácskozósdi; események, valódi konfliktushelyzetek ábrázolásának rovására! Nincsenek, mert a tv-hír-. adó szerkesztősége vállalta azt. amit már Egon-Erwin Kisch is tudott: a fontos dolgok a hétköznapokon dőlnek el. Például a hóviharban, amelyről helyszíni tudósítást látunk, valóban fagyoskodó riporterrel. „Cimboránkká” válik a miniszteri biztos, aki „borítékolja” lépését a Szabadság hídon. Ugyanazokkal az ismert riporterekkel, ugyanabban a terjedelemben, látszólag csak formai változtatásokkal — csak éppen teljesen más. Az állandóság vállalásával: megújulás. Valahogy úgy, ahogy Gorbacsov nyilatkozta a L’Hu- manitének: „A sajtónak a párt és a nép demokratikus vitafórumává kell válnia!” Nem hivatkozott Leninre, aki tartalmilag ugyanezt kérte a sajtótól; de így is programot fogalmazott meg a ma sajtójának. Olyan programot, amelyet nem csak a szovjet nép kíván saját tömegtájékoztatásától. És olyan programot, amelynek minden fogadkozás nélkül, szinte csendben, a tv-híradó naponta* megfelel. KŐhidi Imre Ilyen sem volt eddig: Kőrös játékvezető azonnal, élesben nyilatkozik a tv-hiradó riporterének, Bánó Andrásnak (f otó: Szántó Cyörgy) VALERIJ TARASZOV Távoli kikötő A Vorosilovgrád tehergő- zös befutott a nigériai Lagos kikötőjébe. A matrózok nerr. akartak bemenni a városba, mivel nem először jártak itt, s ráadásul még az afrikai nap is forrón perzselt. A legénység a fedélzeten ült az árnyékban a hazaindulásra várakozva. A beszélgetések a közeli szabadságolás körül forogtak, ugyanis a hajónak két hétre le kell állnia az esedékes műszaki vizsgálatok miatt. A várt szabadságolás előtt egy nappal a kikötőparancsnok és a kikötői szakszervezeti bizottság elnöke megkérték a matrózokat: „Fiúk, még egy utat kell tennünk Lagosba. Várják az új gépeket. Persze, visszaléphettek, de ahhoz, hogy a Vorosilovgrádon új legénységet szervezzünk, körülbelül öt nap kell. Nos, hogy legyen?” A matrózok meghányták-vetették a dolgot, és a Komszomol-titkár végül azt mondta: „Megyünk.” • Fiatat író A Krimi terű- létén, Feodoszijában él. Lagosban huszonnégy óra alatt elvégezték a rakodást. Most a kapitányt várták, hogy kiállítsa a szükséges dokumentumokat. aztán irány haza! A matrózok zsivaját váratlanul Osztap gépész izgatott kiáltása szakította félbe: — Mit csinál mit csinál az a szerencsétlen?! Letörne a kezem, ha így dolgoznék ... Rögtön, összetöri a rakományt! Osztap már egy fél órája figyelte a portáldarut, amely autókat rakodott ki egy amerikai hajóról. Gyakorlott szeme (néhány évig darus volt, és csak azután került hajóra, hogy beiratkozott a hajózási főiskola levelező tagozatára) azonnal észrevette, hogy a lagosi darukezelő idegesen, szerfölött kockázatosán dolgozik. Mikor a hajótérből a felszínre került az autó. nem vonta fel a kellő magasságig, hanem egyből oldalra rántotta, hogy minél gyorsabban a földre engedje. Ettől az autók meglendültek a levegőben, mintha gigantikus ingák lettek volna. Osztapnak pedig elakadt a lélegzete: „Rögtön összetöri a rakományt!” — Kit szidsz? — kérdezte a KomszomóL-titkár. — Nézd — intett a portáldaru felé. — A kezem száradna le. ha így dolgoznék! — Furcsa — csodálkozott a titkár. — Valami baja lehet a darusnak, tényleg nem úgy dolgozik ahogy kell. — Biztos valami kölyköt ültettek a fülkébe — mondta dühösen Osztap. — Tönkreteszi a rakományt. Először én js így dolgoztam, hogy mindenkinek megmutassam: nézzétek csak, milyen merészein bánok a daruval. De az idősebbek lehűtöttek ... 'Nem, képtelen vagyok nyugodtan nézni... — és elindult a hajólépcsö felé. A matrózok nem értették, mit akar tenni. ő pedig odament a fekete dokkmunkásokhoz, akik megszabadították a kirakott autókat az acélkötelektől, és angolul megkérdezte: — Mi van vele? — Kivel? — kérdezett vissza az egyik dokkmunkás. — Miért dolgozik olyan rosszul? — bökött Osztap a darus felé. — Volde? — csodálkozott az előbbi dokkmunkás. — Ó, sir. ön téved. Volde kitűnő darus, már tíz éve itt dolgozik. De most nagy bánata van: beteg a kislánya. Felesége nincs, meghalt, egyedül nevelj a gyerekét. Azért is idegeskedik, azért is siót, hogy minél hamarabb otthon lehessen nála. .. — Aha. hát erről van szó! — mondta Osztap. — Miért nem engedik haza? — Ki váltaná fel a kabinban? Nézze. sir valamennyi daru dolgozik. — Látom,... No, de azért egy-két órára csak elengedhetnék a lányához. Megvárná a rakomány. — Már kértük a kapitányt, de azt mondta: „Az idő pénz.” Érti, sir? Szó szerint így mondta: „Az idő pénz.” — Hívja jde Voldét bá- rátom. jöjjön le. — Miért? A kapitány szitkozódni fog, panaszt tesz a kikötőparancsnokságon. — Hívja ide. kérem! — Jól van — mondta a dokkmunkás, és felszólt a darusnak: — Gyere le!... Néhány perc múlva a magas néger a földre ereszkedett. — Volde, én is darus vagyok — mondta Osztap. — Egyszóval: menjen haza, nézze meg a lányát, addig én dolgozom maga helyett. — Köszönöm — mondta határozatlanul Volde. — De nem tehetem... — ©s óvatosan a hajó felé nézett. Osztap tekintete összetalálkozott az amerikai kapitány pillantásával, aki a hajó mellvédjénél állt, és hallgatta a beszélgetésüket. — Én fogok addig dolgozni helyette. — Nekem mindegy — vont vállat a kapitány. — Csak menjen a dolog. Az idő pénz!... — Ellépett a mellvédtől, aztán megállt, és leszólt Osztapnak: — Barátom, ezek a feketék úgyse értékelik a nagylelkűségét! Osztap nem szólt semmit, hanem elindult a kabin felé. — Eredj, Volde! ... A darus másfél óra múlva jött vissza. Homlokáról letörölte a verejtéket, és felkiáltott Osztapnak: — Hé, testvér! itt vagyok! Osztap komótosan lejött a földre és megkérdezte: — No, hogy van a kislány? — Megetettem, most jobban érzi magát valamivel. — Volde arca továbbra is borús maradt, de a szemében hála fénylett. — Nem tudom, testvér, hogyan köszönjem meg... — Hagyd csak Volde. Fő az. hogy látom, megnyugodtál, normálisan tudod végezni a munkádat. — Valóban megnyugodtam egy kicsit... Mondd, testvér, hogy hívnak? — Osztap. — Osztap — ismételte meg Volde. — Köszönöm, Osztap. Ekkor ért oda a Komszomol-titkár. Kezében tejkon- zervekkel, csokoládéval, süteménnyel telerakott celofánzacskót hozott. — Tessék — nyújtotta át Voldénak. — A mi matrózainktól — a kislányának. Hogy hamarabb meggyógyuljon. — Köszönöm — érzékenyült el Volde. Alkonyatkor a Vorosilov- grád kifutott a tengerre. A nap az Atlanti-óceán kék hullámaiba merült. A zöld pálmákkal övezett város fokozatosan eltűnt a hajófar 'mögött. Osztap elmélyülten dolgozott a motorok mellett. — Osztap! — hallatszott felülről a Komszomol-titkár hangja. A gépész könnyedén felfutott a fedélzetre. — Nézd csak! — kiáltotta izgatottan a titkár és a város felé mutatott. — Látod? ... A gépész bólintott. A portáldaru kabinjára ez volt felírva krétával; „OSTAP-)- VOLDE” és mellette nagy ötágú csillag. A parton dokkmunkások álltak, közöttük, úgy tűnt, ott volt Volde is. Búcsút intettek a távolodó hajó után ... Ukránból fordította: Z ahemszky László
