Népújság, 1986. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-25 / 47. szám
1. NÉPÚJSÁG, 1986. február 25., kedd Gyöngyösről is Üdvözlő táviratok A béke és a társadalmi haladás erejébe, a szocializmus építésébe vetett hit tükröződik azokban a levelekben és táviratokban, amelyek a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXVII. kongresz- szusa előtt érkeznek az Országos Béketanácshoz. Vállalatok és intézmények kollektívái, a világ sorsa iránt felelősséget érző emberek mondják el véleményüket az SZKP programtervezetéről és a Szovjetunió januárban bejelentett leszerelési tervéről. Az állásfoglalásból kitűnik, közvéleményünk a legmesszebbmenőkig egyetért abban, hogy a társadalmi rendszerek vitáját nem fegyverekkel, hanem békés építőmunkával, a békés egymás mellett élés elveinek érvényesülése útján kell megoldani. Reményt keltő perspektíva a Szovjetunió nagyszabású társadalomfejlesztő programja, amely a szocialista országok közösségének sokrétű együttműködésével és a műszaki-gazdasági fejlődés meggyorsításával számol. „A tudomány eredményeit a társadalmi rendszerek békés versenyében az egész emberiség javára, boldogulására használják fel, ne az elpusztítására!” — hangsúlyozzák többek között a Mikroelektronikai Vállalat gyöngyösi üzeme munkáskollektívájának dolgozói. — A békeszerető magyar közvélemény aggodalommal tekint a világ másik felén folyó csillagháborús készülődésre — írják többek között a Fűtőber csongrádi gyára Eötvös József szocialista brigádjának dolgozói, s hansúlyozzák: — A leszerelés nyomán felszabaduló anyagi és szellemi erőforrások az egész emberiség javát szolgálhatnák. A táviratokban kifejezésre jut az a remény is, hogy az SZKP XXVll. kongresszusa — melyre várakozással tekint a világ haladó közvéleménye — újabb fontos lépést jelent majd a világbéke megőrzésében és a szocialista közösség fejlődésében. Kádár Jánost és Lázár Györgyöt a moszkv ri repülőtéren virággal köszöntik. Szemben (balról jobbra) V. Csebrikov és B. Scserbina (Telefotó — MTI — Balogh P. László felvétele — KS) Tájékoztató a sajtóközpontban M. Lengyel László, az MTI tudósítója jelenti: Az ünnepi díszbe öltözött szovjet fővárosban kedden, moszkvai idő szerint tíz órakor kezdi meg munkáját az SZKP XXVII. kongresszusa. A kongresszus vezető szerveinek megválasztását és a napirend jóváhagyását követően Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára tartja meg előadói beszédét. Ennek keretében ismerteti a Központi Bizottság beszámolóját az elmúlt kongresszus óta végzett munkáról és a jövő feladatairól, majd a Központi Bizottság megbízása alapján összegzi a Szovjetunió Kommunista Pártja új szövegezésű programja, valamint a párt módosított szervezeti szabályzata tervezetének az elmúlt hónapokban lezajlott országos vitáját és a Központi Bizottság javaslatait. Mint a pártkongresszus nyitását megelőzően a kongresszusi sajtóközpontban tartott tájékoztatóján L eovryid Zamjatyin, az SZKP KB nemzetközi tájékoztatási osztályának ve_ zetője elmondta, a kongresz. szuson elsősorban az SZKP prograrr.jellegű céljairól a párt politikai irányvonalának csomóponti kérdéseiről, gadasági stratégiájáról, a jelenleg bonyolult, felelősségteljes időszakban alkalmazandó munkaformákról és -módszerekről lesz szó. A jelen helyzet sajátos, sága, hogy a párt az adott belső és külső körülmények közepette a gazdasági és társadalmi fejlesztés meggyorsítása révén látja megvalósíthatónak a szovjet tár_ sadalom sokoldalú fejlesztését — hangoztatta Leonyid Zamjatyin. — Ez a párt stratégiai irányvonala, amely a társadalom minőségi átalakítását célozza. Vagifim Zaglagyin, az SZKP KB nemzetközi osztálya vezetőjének első helyettese a tájékoztatón elmondta, hogy a kongresz- szusra 153 küldöttséget várnak U3 országból. Tizenkettő a szocialista országok kommunista és munkáspártjait, 83 a világ többi kommunista és munkáspártjait, 37 a forradalmi-demokratikus pártokat és a nemzeti felszabadító mozgalmakat képviseli. Az SZKP kész együttműködni minden demokratikus és békeszerető erővel, amely a népek biztonságáért és a nukleáris háború megakadó, lyozásáért száll síkra. Ezt bizonyítja hogy erre a kongresszusra meghívtak több szocialista és szociáldemokrata pártot. E pártok küldöttségeinek a többi küldöttségével azonos lesz a státusa, összesen 21 ilyen küldöttség érkezik a kongresszusra. Vagyim Zaglagyin beszámolt arról is, hogy hétfő reggelig 89 küldöttség már megérkezett Moszkvába, hétfőn várják 61 további küldöttség érkezését, három delegáció érkezésének időpontjáról a tájékoztató kezdetéig nem volt hír. Kérdésre válaszolva Zaglagyin szólt arról, hogy az SZKP XXIII. kongresszusa óta a kínai párt úgy válaszol az SZKP érdeklődésére, hogy mivel a két párt között nincsenek kapcsolatok, a kínai pártnak nem áll módjában delegációt küldeni az SZKP kongresszusára. Az albán munkapárttal nincs kapcsolata a szovjet pártnak és nincsenek államközi kapcsolatok a Szovjetunió és Albánia között, így nem küldtek meghívót az albán párt részére. Leonyid Zamjatyinhoz kérdés érkezett arra vonatkozóan, hogy mit tud Reagan elnök Mihail Gorbacsov január 15-i javaslataira küldött válaszáról. Zamjatyin a következőket mondta: „Minden, amit erről a kérdésről tudok, az hogy vasárnap este az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségének egyik másodtitkára átnyújtott egy lezárt csomagot a Szovjetunió külügyminisztériuma ügyeletes munkatársának. Valószínűleg ez a csomag tartalmazta Ronald Reagan Mihail Gorbacsovhoz intézett válaszát.” rC Külpolitikai kommentárunk ~)—i Sistergő kanóc A FÜLÖP-SZIGETEKEN most már félelmetesen sistereg a gyújtószerkezethez vezető kanóc, sőt, voltaképpen úgy is felfogható, hogy ami eddig történt, az már legalábbis a régen megjövendölt robbanás kezdete. A „gyorsuló idő” világszerte divatos fogalma a hétezer sziget országában tapintható realitás lett; az események száguldva követik egymást, és nem lehetetlen, hogy mire az olvasó e sorokat olvassa, a történések már túlhaladták az akárcsak néhány órás híradásokat. A pillanatnyi helyzet az, hogy ebben a Washington számára mérhetetlenül fontos kulcsországban, a legnagyobb két távol-keleti amerikai bázis színhelyén két hatalmi központ van: az egyik a Malacanang- palota, a másik a rendőrség főhadiszállása. A palotában (még?) ott ül Ferdinand Marcos, aki eddig húszéves országlásának több mint a felét az ellenzék szerint illegális eszközökkel valósította meg, és aki egy példátlanul gyanús választás nyomán azzal a parlamenttel kiáltatta ki magát újabb hat évre államfőnek, amelyben elsöprő többsége van. A MÁSIK CENTRUM KÉT VEZETŐJE két olyan katonai személyiség, aki két évtizeden át a rezsim oszlopának számított: Juan Ponce Enrile hadügyminiszter és Fidel Ramos tábornok, helyettes vezérkari főnök. Zendülésükkel új, lényeges elemmel bővült a választást követő küzdelem: a hadsereg hosz- szú árnyéka ráterült a zavaros belpolitikai porondra. Ez az árnyék persze eddig is jelen volt, de a megfigyelők többsége a fegyveres erők más előjelű beavatkozására számított. A nem alaptalan feltevés az volt, hogy a Marcoshoz zömében hű hadsereg az el-, lenzék győzelme esetén lépne színre, vagy az eddigi államfő védelmében, vagy „saját jogán”, ahogyan az annyi fejlődő országban történt és történik. Ma úgy tűnik, az elemzők két tényezőt nem vettek eléggé figyelembe: 1. Hogy az Aquino-gyilkosság szervezésével vádolt, de Marcos bírósága által felmentett Ver tábornok katonai ellenzéke erős és gyorsan nő, ezzel pedig létrejön az új faktor, a fegyveres erőkön belüli szakadás lehetősége; 2. Washington a vártnál jobban és egyértelműbben döntött úgy, hogy alapvető katonapolitikai érdekei szempontjából a pyrrhosi' győzelmet aratott Marcos már inkább tehertétel, mint garancia. E BIZONYOSSÁG FŐSZEREPET játszhatott abban, hogy V.er legfőbb ellenfele, az amerikai West Point elit tisztiakadémiáján végzett és a Pentagon bizalmi emberének számító helyettes vezérkari főnök, Fidel Ramos, az ugyancsak már a Marcos utáni korszakra magát átmenteni kívánó hadügyminiszterrel együtt ily látványosan csatlakozott Aquino asszonyhoz. A Fülöp-szigeteken pillanatnyilag még nem dőlt el semmi. Még az sem, hogy a katonai zendülők, esetleges sikerük esetén valóban beérnék-e a má- sodhegedűsi szereppel. Harmat Endre Szoujet uelemenyek Párizs, Genf, Moszkva annak a komplex békeprogramnak az állomásai, amellyel a Szovjetunió Kommunista Pártja felvezette kedden kezdődő XXVII. kongresszusát. E program lényege, hogy nincs olyan fegyverfajta, amelynek korlátozásáról, csökkentéséről, megsemmisítéséről a szovjet állam ne lenne kész megállapodni az egyenlőség és az egyenlő biztonság elvei alapján. Az SZKP kongresszusa a nemzetközi élet raogos eseményének ígérkezik. Nemcsak arról van szó, hogy az internacionalista lenini tanítás minden ország munkásosztályát felvértezi a társadalom megismerésének és átalakításának tudományos módszerével. A szocialista világrendszer kialakulásában, a szocialista közösség formálódásában és erősödésében, tehát a nemzetközi erőviszonyokat meghatározó tényező létrejöttében és működésében alapvető szerepe van a Szovjetuniónak, amely kizárólag békés viszonyokban érdekelt. XXVll. KONGRESSZUS A szovjet párt Központi Bizottságának 1985. áprilisi ülése feladatul tűzte ki a szovjet békepolitiika aktivizálását a nemzetközi kapcsolatok valamennyi frontján. Abból kiindulva, hogy a termonukleáris katasztrófa veszélyének kiküszöbölése korunk kategorikus imperatívusza, a szovjet párt minden eszközzel szorgalmazza a béke biztosítását a jelen és az eljövendő nemzedékek számára. Felhívja a figyelmet, hogy a “jelenlegi körülmények között már nemcsak a két társadalmi rendszer szembenállásáról van szó, hanem az életben maradás, a túlélés és a kölcsönös megsemmisítés közötti választásról is. A gazdaság és a politika, a bel- és a külpolitika közötti törvényszerű összefüggésből adódóan a Szovjetunió belső életének új dinamizmusa, a tudományosműszaki haladás felgyorsulása a szovjet külpolitika aktivizálódását eredményezte. Erőfeszítései éppúgy irányulnak a nemzetközi élet demokratikus élveinek erősítésére, mint a hadászati paritás megszilárdítására, a civilizált államközi politikai kapcsolatok ápolására éppúgy, mint a kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködés építésére, amelynek stabilizáló szerepe vitathatatlan. A pártkongresszust megelőző szovjet sajtókommentárok ezeknek a tételeknek a sorbafejtésekor változatlanul a külpolitikai prioritások élére helyezik az SZKP, a szovjet állam proletár, szocialista internacionalizmusát, amely a szocialista országok viszonylatában a kölcsönös segítést, a minden- oldalú együttműködést jelenti a népek közeledése érdekében. Hangsúlyt tesznek a függetlenségükért és a társadalmi haladásért küzdő népek támogatására, ami az SZKP-nak a forradalmidemokratikus ‘ pártokkal fenntartott kapcsolataiban is kifejezésre jut. Érthetően nagy részletességgel tárgyalták ezekben a hetekben szovjet elemzők a különböző társadalmi-politikai rendszerű államok békés egymás mellett élésének elméletét és gyakorlatát, ezen belül az államok egyenlőségének és egyenlő biztonságának követelményeit. Az SZKP KB főtitkárától a hírmagyarázókig kimutatták: a mai körülmények között egyetlen állam sem építheti biztonsági koncepcióját akár létfontosságúnak minősített érdekei elsődlegességére. Nemzetközi biztonság csakis valamennyi állam érdekeinek, egyre erősödő kölcsönös függőségének figyelembevételével lehetséges. Az egyetemes béke sorsa természetesen jelentős mértékben függ a szovjet—amerikai viszonytól. A két nagyhatalomra — katonai, gazdasági, műszaki-tudományos potenciáljukra és nemzetközi súlyukra való tekintettel — külön felelősség hárul a világfejlődésért. Míg azonban az Egyesült Államokban a nyolcvanas években olyan erők kerekedtek felül, amelyek szakítottak az enyhülés irányvonalával és konfrontációs politikát választottak, roppant fegyverkezési programokba kezdtek a katonai fölény visszaszerzése érdekében, addig a Szovjetunió a szocialista vívmányok védelme, az esetleges agresszió elhárítása, a katonai egyensúly fenntartása érdekében reagáló módon volt kénytelen komoly védelmi erőfeszítéseket tenni. Szovjet részről a fegyverkezés bizonyos hasonló külső jegyei ellenére felhívják a figyelmet egy változatlan tényre: a Szovjetunióban nincsenek olyan osztályok és társadalmi tényezők, amelyek számára profitot jelentene a fegyverkezés. Ugyanezt a másik félről nem lehet elmondani. Rámutattak egyszersmind, hogy az atomkorszakban az ál'lig felfegyverzett világnak szembe kell néznie egy nukleáris háború kirobbanásának eshetőségével még akkor is, ha ezt esetleg senki sem akarja. Az SZKP XXVII. kongresszusa minden bizonnyal továbbviszi azokat a leszerelési kezdeményezéseket, amelyeket Mihail Gorbacsov neve fémjelzett, s amelyeket őszinte helyesléssel fogadták szerte a világon. Moszkvában természetesen nem írják le az erőpolitika megszállottjainak ellenállását, nem számítanak a szovjet javaslatok gyors elfogadására, de bíznak abban, hogy ezek a javaslatok megnehezítik a leszerelés ellenfeleinek helyzetét. A lenini békedekrétumtól az SZKP új szövegezésű programjáig vörös fonalként húzódik végig az a gondolat, hogy a háborúkat ideje kizárni az emberiség életéből — mutat rá a szovjet sajtó, ezzel is illusztrálva a párt nemzetközi vonalának következetességét és humánumát.
