Népújság, 1986. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-20 / 43. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. február 20., csütörtök 3. SZÉCHENYI NYOMDOKAIN Miképp újul meg az agrár-felsőoktatás? Széchenyi István mondása Szerint a nemzet boldogulásához vagy váll vagy velő kell. A magyar mezőgazdaság legutóbbi fél évszázadának változásai is bizonyítják ezt, hiszen számottevően megfogyatkozott a mezőgazdasági termelésben részt vevő „váltak” száma, s gyarapodott a „velő” aránya. A harmincas években még a foglalkoztatottaknak a fele mezőgazdaságból élt, de mindössze néhány ezer mérnök dolgozott a agrártermelésben. Jelenleg a foglalkoztatottaknak már csak ötödé él a mezőgazdasági termelésből, de közöttük megközelítően 30 ezer az egyetemet és. a főiskolát végzett szakember. Számuk különösen a hatvanas években gyarapodott gyorsan, amikor is a mezőgazdaság kollektivizálásával egyidőben egyre több szakember kellett az országnak, s ezt az igényt igyekezték kielégíteni az egyetemek. Átváltható tudás Az agrár-felsőoktatás gyökerei persze sokkal mélyebbek, Keszthelyen és Mosonmagyaróváron már a XVIII. század végén elkezdődött a mezőgazdasági szakemberek képzése. Nagy múltja van az állattudományi egyetemnek is, hamarosan kétszáz éves jubileumát ünnepli. Később több új egyetem is létesült az országban, de mindvégig megőrizték azt a sajátosságot, hogy sök helyen viszonylag kis intézmények jöttek létre. Ennek előnye, hogy egy-egy egyetemen nagy a lokálpatriotizmus, igyekeznek megőrizni a hagyományokat, s ezekre építeni a korszerű tudást; az elszigeteltség viszont hátrányos az agrár-felsőoktatásban. Jelenleg három agrártudományi egyetemen — Keszthelyen, Gödöllőn, Debrecenben — tanulnák a hallgatók, ezeken kívül van a kertészeti, az állatorvostudományi és az erdészeti egyetem és három főiskola. Az intézményekben évente 1600-an kezdik meg tanulmányaikat, az évi beiskolázásnak ez a tíz százaléka. A legutóbbi néhány évtizedben az agrár-felsőoktatás többször változott, korszerűsödött, most megint a megújulás előtt áll. Az MSZMP Politikai Bizottsága 1981. évi határozata megjelölte a változás irányát, s ennek szellemében az úgynevezett rektori kollégium — az egyetemi, főiskolai rektorok testületi ülése részletesen is kidolgozta a megújulás módjait. Alapvető célként fogalmazták meg, hogy az egyetemi, főiskolai képzésben az elméleti tudás gyarapodjék, korszerű, tudományos alapokra épüljön a gyakorlati készség. Másképpen fogalmazva ez azt is jelenti, hogy az egyetemeken, főiskolákon megszerzett tudás könnyen átváLtható, fejleszthető legyen. Regionális központok Az iskolapadokban megszerzett ismeretek bővítése a jövőben a gyakorlatban is folytatódik és elsősorban az utóbbi helyen kell bővíteni a szakmai képzést. A jövőben ugyanis minden mérnökkel szemben követelmény lesz, hogy szakmérnöki képesítést szerezzen. Ezt persze rendeletek mág nem fogalmazták meg, de lehet úgy irányítani az anyagi ösztönzést, az előrejutási lehetőségeket, hogy minden mérnök fontosnak érezze a szakmérnökké válást. A rektori kollégium egyetértett abban is, hogy a ku- tatás-képzés-gyakorlat mostaninál magasabb szintézisét kell kialakítani Ez azt is feltételezi, hogy egy-egy egyetem valamely ágazatnak a szellemi központjává váljon, vagyis az integráció ne csak területileg, hanem szakági módon is létrejöjjön. Megváltozik tehát az egyetemi, főiskolai hálózat, de a módosításoknál a tartalmi követelményekből indultak ki. Dunántúlon keszthelyi központtal egy egyetembe tömörül a mosonmagyaróvári és a kaposvári intézet. Tiszántúlon Debrecen lesz a központ, de a hódmezővásárhelyi és a szarvasi főiskolákat is onnan irányítják. Közép-Magyar országon gödöllői központtal szervezik a képzést. Ez ugyan területi elhatárolódást jelent, ám ehhez igazodik a képzés tartalma iS. Csak példaként említem: Gödöllőn a biotechnológia, a gépesítés és az agrárközgazdász-képzés lesz a fő irány, Keszthelyen még leginkább az állattenyésztéssel foglalkozók kaphatnak speciális ismeretet. A tananyag persze mindhárom egyetemen azonos lesz, de az intézmények kutatómunkája, szellemisége, s erre épülve a szakmérnökök képzése is specializálódik Az állatorvosok és az erdészek képzésénél alig lesz változás, lényegesen módosul viszont az élelmiszer- ipari mérnökképzés. Ez utóbbira a kertészeti egyetem tartósítóipari kara, illetve a szegedi főiskola rendezkedik be. Kutatómunka — bevételekkel Az ugyancsak a tartalmi változásokat mutatja, hogy az agrár-felsőoktatásban erősödik a nyelvi képzés és a testi nevelés egyaránt. A nyelvoktatásban a legutóbbi években már érzékelhető a fejlődés, három éve például a végzett hallgatóknak csak 2,8 százaléka beszélt valamilyen világnyelvet, jelenleg pedig 5 százalékuk. A testi nevelés fejlesztésében persze nem elsősorban a tornaórák számát akarják szaporítani, hanem az egyetemhez kötődő sportolási lehetőségeket tágítani. A jövendő változások szinte mindegyike pénzigényes, a tervek szerint azonban a költségvetésből lényegesen több pénzre nem számíthatnak az intézmények. Inkább arra serkentik őket, hogy a vállalatokkal alakítsanak ki a korábbinál jobb kapcsolatokat, olyan tudományos kutatásokat vállaljanak, amelyek növelik bevételeiket, vagyis az oktatás fejlesztéséhez szükséges pénz egy részét az intézmények keressék meg. Persze, nem maradnak teljesen magukra az anyagiak előteremtésében, hiszen a költségvetés eddig is jelentősen támogatta a (kutatást és az oktatást, s pályázat útján a jövőben is pénzhez juthatnak az állami fejlesztési forrásokból az egyetemek, főiskolák. V. F. J. Egy nagy forradalmár omlókéra Száz éve született Kun Béla Neve megtalálható sok ország lexikonaiban, hazánkban utcák, terek, intézmények őrzik emlékét, és se szeri, se száma a róla elnevezett brigádoknak. A róla szóló vagy az ő írásait tartalmazó könyvek is megtöltenek ma már egy könyvespolcot. Születésének századik évfordulóján mégis helyénvaló röviden áttekinteni egy világtörténelmi fordulattal összefonódó életútját. Kun Béla egy erdélyi kis faluban, 1886. február 20-án látta meg a napvilágot. Diákéveit a korabeli Magyarország rangos oktatási intézményeiben, a zilahi és a kolozsvári gimnáziumokban — töltötte. Az érettségi után egy évig diákoskodott a kolozsvári egyetemen, de a jogászkodást azt újságírói pályával cserélte fel. Kolozsvári és nagyváradi lapoknál tanulja ki a mesterség fortélyait és hamarosan komoly sikert könyvelhet el: feljön Budapestre, hogy a századelő egyik legszínvonalasabb lapjának, a Budapest Naplónak a szerkesztőségében bizonyítsa tehetségét. Alig múlt húszéves ekkor — és bizonyos, hogy gyökeret ver a pesti irodalmi életben, ha nem szólítja őt egy idézés a kolozsvári bíróságra. Izgatás vádjával ültetik a vádlottak padjára. A sztrájkoló építőmunkások érdekében írt röplap miatt hathavi államfogházra ítélik. Az ítélet arra mindenesetre elég, hogy a budapesti újságírói karriernek véget vessen. Ekkor neve már ismert a magyar munkásmozgalomban. A Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak 16 éves kora óta tagja, és a kolozsvári szervezett munkások számon tartják az energikus fiatalember széles körű műveltségét, szónoki képességét, íráskészségét. Az MSZDP erdélyi végrehajtó bizottságába 1908-ban választják be. Állása — a Munkás Betegbiztosító Pénztár kolozsvári fiókjának tisztviselője, majd igazgatója — módot ad arra, hogy ideje nagy részét a proletáriáfus helyzete megismerésének, a munkásmozgalomnak szentelje. A tízes évekre az MSZDP országosan ismert funkcionáriusainak egyikévé válik. Ám közbeszólt a nagy rendező, a világtörténelem. Kun Bélát 1914 őszén — a kolozsvári 21-es honvéd gyalogezred katonájaként — a galíciai frontra viszik. Ezredé az első vonalban kerül bevetésre; Kun Béla meg is sebesül a harcok során. Zászlósi rangban esett fogságba 1916 tavaszán. A szibériai Tomszk városának hadifogolytáborába kerül. Itt vette fel a kapcsolatot az orosz forradalmárokkal. A nagy októberi szocialista forradalom győzelme után Petrográdba, az akkori fővárosba utazott. Itt személyes kapcsolatba került a forradalom vezetőivel — Leninnel, Buharinnal, Szverd- lovval. Hamarosan élére állt a magyar hadifoglyok kommunista mozgalmának. 1918. március 24-én az ő kezdeményezésére alakult meg az első magyar kommunista szervezet — az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt magyar csoportja. Viharos események közepette telik az 1918-as év. Kun Béla többször vesz részt fegyveres harcokban a szovjethatalom védelmében. Cikkeket ír a szovjet lapokba, valamint a különböző nemzetiségű hadifoglyok részére kiadott újságokba. Gyűléseket tart, pártiskolát vezet, képezi ki az eljövendő magyar forradalom kádereit. Neve ismertté válik egész Szovjet-Oroszországban. Ám az ő helye mégiscsak elsősorban itthon van. 1918 novemberében tér haza — és habozás nélkül hozzálát a Kommunisták Magyarországi Pártja létrehozásához. Mint ismeretes, ez a kezdeményezése lelkes segítőtársaktól támogatva november 24-én sikerre vezet. Kül- és belpolitikai szempontból kedvező volt ekkor a pillanat a KMP megalakulásához. Ezt a történelmi alkalmat elszalasztani megbocsáthatatlan vétek lett volna. A magyar kommunisták haladéktalanul cselekedtek. Az országban győzött a polgári demokratikus forradalom, a kormány komolyan veszi a gyülekezési, szólás- és sajtószabadságot. Nem tiltja a törvény a kommunista párt működését és annak sincs akadálya, hogy megjelenjen a párt lapja, a Vörös Újság. Kun Béla emberfeletti aktivitással dolgozik ezekben a hónapokban. Elsősorban ő alakítja ki az új párt stratégiáját és taktikáját, dolgozza ki annak állásfoglalását az ország előtt álló nagy kérdésekben. Részt vállal a Vörös Újság szerkesztésében, brosúrákat ír, főleg azonban beszédeket tart. Nincs nap, amikor ne jelenne meg munkások, katonák, ifjak között és ne magyarázná, népszerűsítené élőszóval a párt politikáját. Egyéniségének varázsa alól nehéz kikerülni; aki egyszer hallja, nem felejti el. Bátorsága örökre emlékezetes marad azoknak, akik 1918 szilveszter délutánján a Mária Terézia- laktanya udvarán hallgatták őt. Beszéde közben rálőttek — ő azonban az életveszély ellenére folytatta beszédét. 1919. február 21-én letartóztatták és a rendőrök durván bántalmazták. Az erről szóló sajtótudósítás óriási mértékben megnövelte Kun Béla és a KMP népszerűségét. Egy hónapot börtönben tölt; ezalatt az idő alatt válik pártja a magyar politikai élet egyik döntő tényezőjévé. Amikor márciusban a polgári köztársaság helyzete tarthatatlanná válik, a szociáldemokrata vezetők a börtönben keresik fel őt: nélküle, s a kommunisták nélkül már nem lehet kiutat találni a kül- és belpolitikai válság teremtette zsákutcából. A kiút: a két párt egyesülése, a munkáshatalom megteremtése, és a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása. Azok az emberek, akik ekkor vállalták a felelősséget a reménytelen helyzetbe került ország sorsáért, jól tudták: a magyar proletár- államnak önmagában nincs esélye a fennmaradásra. A kivívott hatalom akkor tartható fenn, a szocializmus sorsa Magyarországon akkor menthető meg, ha az orosz és a magyar forradalmat hasonlók követik Európa más országaiban — Ausztriában, Németországban, Olaszországban. Ennek lehetőségével számoltak is a Tanács- köztársaság vezetői. Éppen a külső tényező döntő fontossága miatt választotta Kun Béla a külügyi tárcát a Tanácsköztársaság kormányában. Ezen a poszton hihetetlen rugalmasságot tanúsított, a legkisebb rést is kihasználta a Tanácsköztársasággal szemben állók frontján. Igyekezett megakadályozni, hogy az antanthatalmak és szövetségeseik összehangolt támadást indítsanak a magyar munkásállam ellen. Erőfeszítéseket tett arra, hogy megszilárduljon a kapcsolat az akkor még egyetlen számba jöhető szövetségessel — Szovjet-Oroszországgal. Tevékenysége nem korlátozódott a külügyek irányítására. Funkciójától függetlenül, ő volt a Tanácsköztársaság első embere, ö dolgozta ki az új állam eszmeiideológiai alapjait; ő mondta ki a döntő szót a hadvezetés ügyeiben, ö őrködött a legéberebben azon, hogy a munkásmozgalom nehezen összekovácsolt, életbe vágóan fontos egységét ne bomlasz- szák fel a mindennapok hatalmi rivalizálásai szociáldemokraták és kommunisták között. Amellett ott volt mindenütt személyesen, ahol a munkáshatalom lényeges eseményei történtek, és saját személyiségének erejével alakította azokat. Hol Csepelen, hol Sopronban, hol Gödöllőn tűnt fel tömzsi alakja. A szolnoki híd mellett gépkocsiját találat érte, a mellette ülő vezető meghalt; Kun Béla folytatta a frontlátogatást, hogy erőt, elszántságot öntsön a vörös katonákba. Nem a magyar népen és nem a Tanácsköztársaság vezetőin múlott, hogy az első munkáshatalom nem tudott fennmaradni. A négyéves világháborúban kimerült ország a külső katonai túlerővel szemben gyengének bizonyult. A román királyi hadsereg támadásának következtében a Tanácsköztársaság kormánya 1919. augusztus 1-én lemondásra kényszerült. Kun Béla életében ezután az emigráció nehéz évei következtek. Bécs, Moszkva, Berlin életének új állomásai. Üj közegbe kerül: a nemzetközi kommunista mozgalom vezérkarába. Ebben az időben a kommunista pártok tevékenységét a Kommunista Internacionálé (Komintern) hangolta össze és irányította. Kun Béla a Komintern egyik vezetőjeként a nemzetközi kommunista mozgalmat szervézve különböző feladatokat oldott meg. Illegálisan utazgatva Európában, fontos szerepet játszott a német, csehszlovák, román, bolgár és más pártok életében. Természetesen nem szakadt el a magyar kommunista mozgalomtól sem. Az illegalitás és üldöztetés gyöt- relmesen nehéz helyzetében lévő KMP-t belső problémák is marcangolták. Kun Béla nem jöhetett haza: azonnal felismerték volna. Bár minden tőle telhetőt elkövetett, hogy a távolból is lépést tartson a hazai eseményekkel, nem mindig sikerült neki reálisan felmérni a magyar kommunista párt szerepét és lehetőségeit. Ebből fakadtak azok a hibásnak bizonyult értékelések, amelyek kedvezőtlen hatással voltak a KMP harcaira. Nem tudta elkerülni az emingránssors másik betegségét — a vereség miatti bűnbakkeresést, az azonos elvűek egymás közötti torzsalkodását — sem. Akárcsak történelmi sorstársai, Rákóczi és Kossuth, ö is sok energiát elfecsérelt olyan harcokra, amelyek jobb sorsra érdemes embereknek okoztak keserűséget és ártottak a közös ügynek. Az utókor olykor túlzottan dramatizálja ezeket a küzdelmeket, elfelejtkezvén arról, hogy itt egy olyan jelenségről van szó, amely gyakorlatilag minden politikai emigráció elkerülhetetlen velejárója. A húszas évektől Kun Béla a Szovjetunióban élt. Hosszú éveken át a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő harcosának kijáró tisztelet és megbecsülés övezte őt. Azután jöttek azok az évek, amelyeket az utókor a „személyi kultusz” időszakának nevez. Amikor nem számított sem a korábbi érdem, sem az egyén politikai elkötelezettsége: az emberek sorsát a beteges gyanakvás, az önkény kiszámíthatatlan szeszélye sodorta, mint vihar a leveleket. Kun Bélát 1937. június 29- én tartóztatták le — törvénytelenül, hamis vádak alapján. Halálának körülményei mindmáig ismeretlenek. Csak egy bizonyos: börtönben pusztult el. Rehabilitálására az SZKP XX. kongresszusával egyidőben, 1956 februárjában került sor. Azóta foglalhatja el helyét a magyar történelem nagyjai között. B. Gy.
