Népújság, 1986. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-18 / 41. szám

DlB/wjiaq 1986. február 18., kedd AmAUMI “twill: V' WW*' ORSZÁGOS HAVAZÁS - A BAKONYBAN 50-60 CENTIMÉTER - ÖTSZÁZ GÉP DOL­GOZIK - TOVÁBBI HÓRA SZÁMÍTANAK - CSAK SZÉL NE LEGYEN Megyénkben járhatók az utak Sástói korcsolyázók (Fotó: Szántó György) Művelődő kisközösségek Dormándon Lesz-e a citeraegyüttesnek utánpótlása? Száz évvel ezelőtt született Kré- nusz János tanító, a munkás- mozgalom fiatal harcosa. A So­mogy megyei Kéthelyen és Be- leznán tanított, s harcolt a vi­lági iskolák megteremtéséért. Rövidesen bevonult katonának, de 1917-ben haza vezényelték. Mivel hangot adott az alispán népellenes tevékenysége elleni tiltakozásának, eljárást indítot­tak ellene „osztály elleni izga­tás” címén, és felfüggesztették állásából. A Tanácsköztársaság idején Kéthely és környéke po­litikai megbízottja lett, s a di­rektórium tagjaként felosztotta a Hunyadi grófok uradalmát. A Tanácsköztársaság vérbefojtá- sával persze újra a grófok let­tek az urak, s a kéthelyi pa­rasztnak többé rálépnie sem volt szabad arra a földre, amit a néphatalom juttatott neki. Kré- nusz Jánost letartóztatták és — tizenhat társával együtt — a mar­cali fogház udvarán felakasztot­ták. De még évekig szájról száj­ra szállt a róla írt szomorú dal: „Hallottátok Beleznán, hogy mi történt? / Krénusz mestört a csöndérök megölték. / Fényes hintón kilenc csöndér jött őt el­fogni: / Mér akarta gróf meze­jét fölmérni?” — Ma a marcali temetőben díszes oszlop hirde­ti emlékét. — MEGÉRKEZETT. Hosszú ideig hiányzott a boldogi, horti, csányi és ecsédi fóliá­soknak a jó minőségű ubor­ka, paradicsom vetőmag. Mint most értesültünk, már hazánkba érkezett jelentős mennyiségű holland vető­mag, amelyet az Agroimpex rövidesen eljuttat a helyileg illetékes vetőmagellátó bol­tokba. — VÁLTOZÁS a KISZ-me- gyebizottságon. A KISZ He­ves Megyei Bizottsága sze­mélyi kérdésben döntött. Ér­demei elismerése mellett fel­mentette Kiss Györgyöt me­gyei titkári beosztásából és a KISZ megyei bizottságá­nak testületi tagsága alól. Kiss Györgyöt, a KISZ KB Titkársága kinevezte a KISZ KB Mezőgazdasági Fiatalok Tanácsa Titkárságának he­lyettes vezetőjévé. — ADÓS. FIZESS! Hatvan­ban és Petőfibányán csak­nem háromszázan adósai a városgazdálkodási vállalat­nak 1985. évi lakbérekkel, szemétszállítási díjakkal, amelyek együttes összege meghaladja a másfél millió forintot. A héten fizetési fel­szólítást postáztat adósainak a vállalat, s amennyiben ha­táridőre nem folyik be az összeg, bírósági letiltás esz­közével élnek velük szem­ben. — DIVATBEMUTATÓ. Az Egri Ifjúsági Ház divatklub­ja a Magyar Divatintézettel közösen bemutatót rendez „Egy lépést se nélkülük!" címmel. Csütörtökön este 6 órától Magyarországon elő­ször márkázott termékeket vonultatnak fel a maneke- nek. Egerben; felrvőttbetegek részé­re 18 órától másnap reggel 8 óráig a Balcsy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Napközi rendelés: hétköznapo­kon hétfőtől péntekig: 11-től 16.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger. Bai­csy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 1.45 óráig, nap­pali ügyelet: 13.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyer­mekosztálya. Telefon: 10-841. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rende­A Nap kél 6.46 órakor, nyugszik 17.11 órakor. A Hold kél 10.42 órakor, nyugszik 2.41 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon BERNADETT nevű kedves olvasóinkat! ^Időjárás Várható időjárás az ország te­rületén ma estig: Átmenetileg vékonyodik, illetve felszakado­zik a felhőzet, a havazás keleten is megszűnik. Később — valószí­nűleg a késő esti óráktól — nyugat felől ismét beborul az ég és újabb havazás várható. Ma a havazást a délkeleti, déli ország­részben többfelé havas eső, eső váltja fel. Többfelé erősen párás lesz a levegő, foltokban köd va­lószínű. A szél délire, délnyuga­tira fordul és sokfelé megélén­kül. A legmagasabb nappali hő­mérséklet ma fagypont körül alakul. — KÉPVISELŐI FOGADÓ­NAP. Petőfibányán tart fo­gadóórát Kovács András or­szággyűlési képviselő feb­ruár 19-én, szerdán 14 és 15 óra között. A tanácsi kiren­deltségen várja a választó- polgárokat. — NŐTT A BETÉTÁLLO­MÁNY. A takarékszövetke­zet horti egysége hétfőn tar­totta taggyűlését. Mint a be­számolóból kiderült, a hor- tiak igen takarékosak, hi­szen egy év alatt csaknem 15 millió forinttal növelték betétállományukat, amely ilyenformán meghaladja a 129 millió forintot. — ALAKULÓ ÜLÉS. A HNF megyei bizottságának alkot­mányjogi munkabizottsága hétfőit tartotta alakuló ülé­sét. Az eseményen a VIII. kongresszus határozataiból adódó feladatokról esett szó, s elfogadták az idei munka­tervet. A testület elnöke dr. Kovács Pál, titkára dr. Ber. náth Imre lett. — „NYITÁS” IKLAD FELÉ. A Hatvani Szociális Foglal­koztató kivezető huzalok gyártását vette át az Ikladi Műszeripari Gyártól. A feb­ruárral meghonosított új ter­mék egymillió kétszázezer forint többletárbevételt jelent a vállalatnak, továbbá húsz új munkaerő foglalkoztatá­sához biztosít lehetőséget. — TÉMA: AZ IFJÜKOM- MUNISTA. Hétfőn a megyei, illetve a városi KlSZ-titká- rokat tájékoztatta Sz. Kiss János, az Ifjúkommunista című lap főszerkesztője. El­mondta, hogy milyen új öt­letekkel, strukturális válto­zásokkal jelenik meg a jö­vőben az újság. lések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: Hatvan város la­kossága részére sürgősségi ügye­let 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó köz­ségek lakossága részére 17 órá­tól .holnap reggel 8 óráig. Ügyelet helye: Kórház „faház”. Hatvan, Kossuth tér 18. Tele­fon: 11-040. Hevesen; éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az Egészségházban. Az ügyelet helye: Heves, Vörös Hadsereg u. 32. Telefon: 125. KöJAL-készenlét Egerben dél­után 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. Hétfőre virradóra az or­szág nagy részén egész éj­szaka esett a hó, s rövid szünetekkel a reggeli órák­ban is folytatódott a ha­vazás. Ennek ellenére nem volt jelentős fennakadás a közlekedésben. Elsősorban a Dunántúlon hullott sok, a fehér takaró vastagsága a Bakonyban már az 50— 60 centimétert is elérte. A szél szerencsére mérsékelt volt így nem keletkeztek útakadályok. Városaink kö­zül főleg Veszprémben akadtak gondok, mivel a hófalak között veszélyessé vált a közlekedés. A köz­úti igazgatóságok ötszáz gépe, s Pesten 110 jármű vette fel a küzdelmet az utak biztonságáért. Mint hétfőn este Kozák Józseftől, az Egrj Közúti Igazgatóság megyei útin- formjának ügyeletesétől megtudtuk: szűkebb ha­Legutóbb arról adtunk hírt, hogy az Iparcikk Köl­csönző és Szolgáltató Vál­lalat egri Grónay utcai bolt­ja a video szerelmeseire gondolt, amikor bevezette a képmagnó kölcsönzését. Most ismét újítottak. Ezúttal a szépülni vágyó hölgyekre és férfiakra gondoltak. Hétfőtől üzletükben szoláriumot és masszírozógépet vehetnek igénybe az érdeklődők. Mint Horcsin Lászlóné üzletveze­tő elmondta, kialakították a kezeléshez szükséges helyi­ségeket, s megkapták a Kö­jál engedélyét is az üzemel­tetéshez. A gyorsbarnító készülék csak akkor hatásos igazán, ha legalább egymás után ötször használják. Épp ezért a vendégeket előjegyzésbe veszik, s öt alkalommal — kívánság szerint — tíz perc­től ötven percig terjedő idő­tartamban élvezhetik a .^mesterséges napfényt”. A masszírozó készüléket min­(Tudósítónktól): Az elmúlt évben növeke­dett Gyöngyösön és a kör­nyékén a közúti balesetek száma. 1984-hez képest ta­valy 42-vel több sérüléses baleset volt. Lényegesen emelkedett a halálos kime­netelű szerencsétlenségek száma is, főként a városon kívül, a 3-as számú főút Gyöngyös és a detki elága­zó közötti szakaszon. A szo­morú statisztikához hozzá­tartozik a környék közleke­désbiztonsági szempontból kedvezőtlen adottsága is. Ilyen például a 3-as és a 24-es számú főutak nagy át­menőforgalma, s a Mátra, mint üdülőövezet. Az sem elhanyagolható, hogy bor­termő vidékről van szó ... zánkban minden út járha­tó, a mellékútvonalakon letaposott hó van, ami rendkívül csúszásveszélyes. A Mátrában hókására buk­kanhat az utazó, nem árt vigyázni. Egyébként 26 szórógép és eke éjjel-nap­pal dolgozik, hogy bizton­ságosabb legyen a közle­kedés. A Volántól nem ér­kezett jelentés arról, hogy fennakadás lett volna a buszközlekedésben. Egyet­len balesetről kaptak ér­tesítést, amely a 33-as úton következett be, s csak könnyű sérüléssel járt. A Metea/iológiai Intézet jelentése már befutott hoz­zájuk, a 10—15 cen­tis hó mellé ma délig még öt centi várható. Ez sem jelent gondot ha nagy szél nem támad: egyelőre az előrejelzések szerint maxi­málisan 20—35 kilométer sebességűre lehet számí­tani. den’ki igénybe veheti, de alkalmazása különösen ge­rinc- és ízületi fájdalmak ellen fejti ki jótékony hatá­sát. Persze, a fogyókúrázók­nak is ajánlják, de tanácsos mellette az elfogyasztott ka­lóriákra is ügyelni. Az üz­letvezető elmondta azt is, hogy emellett házi haszná­latra öt kézimasszírozót tud­nak biztosítani, ami szintén újdonságnak számít. Az erő­södni vágyóknak ajánlják a szobaevezőt. Ami a szolá­riumot illeti, az X Iparcikk Kölcsönző és Szolgáltató Vállalat 50 darab gépet vá­sárolt, amelyet üzleteikben helyeznek üzembe szerte az országban Ügy tűnik, az eg­riek az elsők között vannak a szolgáltatás bevezetésében, de ha vállalkozásuk siker­rel jár, remény van arra, hogy megyénk más városai­ban is tovább bővítik a szép­ségszalonok számát. A szerencsétlenségek okai között az úgynevezett rela­tív gyorshajtás, tehát a nem •az út*- és látási viszonyok­nak megfelelő sebesség meg­választása, az elsőbbségi jog meg nem adása, és a sza­bálytalan irányváltoztatás szerepel. Az elmúlt évben mintegy 220 ittas vezetőt „szűrtek ki” a helyi közle­kedési rendőrök. Sajnálatos, hogy az alkohol minden ne­gyedik balesetnél közreját­szik. Növekedett a súlyos sérüléssel járó gyalogosbal­esetek száma is. E szomo­rú tényekből következik, hogy a gyöngyösi Közleke­désbiztonsági Tanács idei fő feladata a gyermekek és fel­nőtt gyalogosok biztonságá­nak növelése és az italozás felszámolása a gépjárműve­Több mint két évtizeden keresztül vezette a dormán- di citerásokat Kiss Kálmán. Nyugdíjasként is a lelke volt az amatőr zenei mozgalom­nak a községben. Az általa irányított Vadrózsa együttes 1984-ben a megyei szemlén Kiváló minősítést szerzett, és mert Heves megyében ta­lán országosan is a legélén­kebb a „citerás mozgalom” ez azt is jelentette, hogy az ország amatőr zenekarainak legjobbjai közé kerültek. Pedig Kiss Kálmán nem volt képzett zenepedagógus, au­todidakta módon fejlesztette Az idén Besenyőtelken rendezték meg az ifjú gé­pi fejők szakma; vetélke­dőjének megyei döntőjét. A két kategóriában lebonyo­lított versenyen huszonegy fiatal szakember vett részt. A végső sorrend kialaku­lásánál a színvonalas küz­delemben egy-két pont kü­lönbség döntött: a fejőházi kategóriában első Kovács Mihály füzesabonyi, má­zetők körében. Ennek ér­dekében tervezik a baleset- veszélyes helyek felmérését, amelyekről fénykép- és vi­deofelvételek is készülnek, A gyerekeknek pedig a sza­bályos közlekedésre felhívó rajzpályázatokat hirdetnek meg. A tavaly felújított köz­lekedési parkban és az ott kialakított új oktatóterem­ben számos rendezvényt kí­vánnak szervezni az óvodák, iskolák bevonásával. Az it­tas vezetés kiküszöbölésére pedig fokozottabb ellenőrzé­seket és szigorúbb felelős­ségre vonást terveznek. Ebbe a munkába a vállalatok, in­tézmények munkavédelmi szervezeteit is szeretnék be­vonni. Korcsog Béla magas színvonalra zenészei­nek technikai tudását. S mint a községbeliek mond­ják, tavaly bekövetkezett ha­láláig ösztönösen jó tanára volt a kicsiknek és nagyok­nak. Az általános iskolások­ból alakult az Üj Hajtás együttes, akiknek zenei fej­lődését a kezdetektől figye­lemmel kísérte. Rózsa Csa­ba, a citerazenekar új ve­zetője is az ő irányításával lett hangszerének alapos is­merője. Rajta, s az együttes „utánpótlás”-tagjain múlik, hogy tovább él-e ez a szép zenei hagyomány Dormándon sodik Sáska István hevesi, harmadik Hegyi József ti- szanánai versenyző lett. A sajtáros kategóriában első­ként Vécsei Béláné káli, mögötte Voltai Mátyás be­senyőtelki, Vas István tar- namérai szakember végzett. A legjobb gyakorlati fejő­nek felajánlott különdijban Mihály János füzesabonyi és Czinczár István gyön­gyöshalászi versenyző ré­szesült. Rendőrségi felhívás A pécsi rendőrkapitányság eljárást folytat üzérkedés bűntettének alapos gyanúja miatt Cséplő Pálné pécsi la­kos ellen. Cséplőnének Sik­lóson dísznövénykertészete volt. A megtermelt dísznö­vénymennyiségen kívül az általa felvásárolt dísznövé­nyeket is nagy mennyiség­ben értékesítette, s ebből jelentős haszonra tett szert. Kérik azok jelentkezését, akik Cséplő Pálnétól az 1981. január 1-től 1985. november 30-ig terjedő időszakban elő­zetes megrendelés alapján ezüstfenyőt, tuját, rózsatöve­ket, fagyait, tulipánhagymát, kardvirághagymát vásárol­tak, illetve Cséplőnének ilyen növényeket adtak el. Azok jelentkezését is kérik, akik nem a megrendelt faj­tájú vagy minőségű árut kapták. Jelentkezni lehet személyesen Pécsett, a Kili­án György utca 3. alatt, az I. emelet 74-ben vagy tele­fonon a 11-666-os számon a 14-33-as mellékállomáson. (MTI) Hó, hó, hó... Az egész ország azt beszélte hétfőn: micsoda dolog az, hogy a televízió ötleteket ad az időjárásnak. Elég bemutatni egy aránylag jól sikerült filmet, mint az Airport ’69 című alkotást, s máris rákezdi a hó teljes erejével. Nem volna jobb a jövő vasárnap a kikeletről vagy netán egyenesen a nyárról valamilyen kitűnő játék­filmet levetíteni ...?! (gábor) ISMÉT ÚJÍTOTTAK Szépségszalon a kölcsönzőben FIGYELEM A FELNŐTT ÉS A GYERMEK GYALOGOSOKRA Gyöngyös közlekedésbiztonságáról A SZAKMA IFJÚ KÉPVISELŐI Megyei fejőverseny Besenyőtelken NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR.— Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNE dr. — HU ISSN 0133—0705. ____-J

Next

/
Thumbnails
Contents