Népújság, 1986. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-15 / 39. szám

NÉPÚJSÁG, 1986. február 15., szombat 5 A „FAXOS-HÁZAK" FALUJA fl kerékpárút Dormöndra vezet.. Az Alföldön sokan járnak biciklivel. Hogyisne! Akko­ra távolságot, mint a Fő ut­ca, gyalogosan bajos beérni. Csakhogy nem mindenütt van külön kerékpárújuk hozzá. Ha Füzesabonyból igyekszik a halandó a társ­községbe, könnyen eltelik az az öt kilométer két keréken és — mióta kiépítették — nem kell balesettől tartani! — Egyébként is jó a köz­lekedés a két helység között mondja Hordós Tiborné köz­ségi elöljáró. — Egész nap félóránként mennek a bu­szok oda-vissza, meg Eger­be is. Csak délelőtt 10-től egyig kellene még sűríteni a járatokat. Amikor megérkezünk, a faluközpont megszokott, csen­des élete zajlik. A szokatla­nul napfényes téli délelőt- tön nagycsoportos óvodások jönnek, szép sorjában az ÁBC felé. — Környezetismeret óra lesz — feleli érdeklődésünk­re Sándor Judit vezetőhe­lyettes óvónő. — Megnézzük a gyerekekkel, mit ajánla­nak a boltiban. Van is mit nézni az új ABC-áruházon! Kívülről is formás épület — tavaly má­jusban adták át. Gazdája a Füzesabony és Vidéke Afész. A régi élelmiszerüzlet pedig felújítva, presszóként, nagyot emelkedett a keres­kedelmi egységek rangsorá­ban. Az átalakított helyiség­ben nyitották meg a Pipacs vendéglőt. — Nincs itt csendháborító, italos ember — fordult hoz­zánk barátságosan arra jár­tában Vígh László postás. — Egyik boltos se szolgálja ki azt, aki már felöntött a garatra. — Nem nyilatkozhatom csak vezetői engedéllyel — szabódik először Takács Lászlóné boltvezető. — Az­tán csak megoldódik a nyel­ve. Ilyen tágas, szép üzlet­ben nincs is mit restellni. A pultok roskadoznak a sok árutól. — Élelmiszer van bőven. — Iparcikkeket csak meg­rendelésre hozunk — mondja. — Papírholmi háztartási ve­gyi áru, a legszükségesebb Aki nagyobb bevásárlásra készül, úgyis bemegy Füzes­abonyba. Nagyon jó, hogy a parkírozót is kialakították itt, előttünk. Így még az át­utazók is megállnak, hogy betérjenek hozzánk. Annyit elárulok, hogy havi 4—500 ezer forinttal több a bevé­telünk; mint annakelőtte. — Van-e olyasmi, amit hiába keresnek a vevők? — A kókuszreszelék, a bú­zadara hónapok óta hiány­cikk. Az egri FüsZérttől saj­nos nem kapunk többet. Ha­nem azt is írja meg —, nyí­lik kj a boltvezető arca —. hogy kollektívánk az áfész kiváló brigádja lett tavaly és azelőtt is. Csanádi Gabit és Váradi Mariannát alig lehet szóra bírni. Elfogódottan feledet­nek. Mindketten „kerisek", Egerbe járnák tanulni. — Kiszolgálunk, ismerke­dünk az árucikkekkel — mondják. Mindegyik pult mögött kipróbáljuk a szak­mát. — Milyen újdonságot kí­náltok a vevőknek? — Téliszalámit, narancsot. Most van mindkettőből bő­ven. Nagy Jánosáénak, vagy ahogy itt hívják, Bözsi né­ninek teli a kosara. — Napjában háromszor is átszaladok venni ezt-azt a főzéshez. Itt lakunk a kö­zelben. — Milyennek tartja az el­látóit? — Nagyon jó, húsáru is van mindig bőven, és per­sze szívélyes a kiszolgálás. Hordós Tiborné elöljáró: — Az iskolát bővítjük... Váradj Feri bácsi 86 esz­tendős : — Megérjük még a kilenc­venet is, onnan meg egy ugrás a száz! — fordul fe­lénk hamiskás tekintettel. — Kőműves kisiparos voltam. A falu majd minden házán ott van a kezem nyoma. — Mit épített legelőbb Fe­ri bácsi? — Nehéz lenne már azt visszagöngyölíteni. 1927-ben sok „Faxos-házat” húztam fel. Énekóra az elsősöknél Kerékpárosok, fogai — falu télutón két település között Vígh László levélhordó­val megint összefutunk. Nem nehéz szóba elegyedni vele. Mosolygós szemű, bizakodó ember benyomását kelti. — A választások óta nép­frontelnök lettem a faluiban — előzi meg a kérdést. — Ismerek itt mindenkit, ezért is esett rám a választás, ön­kéntes rendőr is vagyok. — Az iskolában úgy mond­ták, hogy egyúttal mozi gé­pész is. A községbeliek figyelmez­tetnek: a Remenyik-kúriát meg kell nézni. A hatvanas években elhunyt író szülő­háza ma már múzeum. Visz- szaindulván Egerbe, azon tűnődünk, hogyan gondolkod­na ma kora gyermekéveinek színhelyéről ez a vitáglátott tollforgató, ha élne? Jámbor Ildikó Az áruházzal átellenben gondozott .portájú parasztház, az öregek napköz; otthona. Bent csendes beszélgetéssel, kézimunikázással töltik az időt. A férfiak, négyen, egy kupacba a sarokba húzód­tak, onnan replikáznak az asszonyok felé. — Hát azok az ámbitusos porták, amelyek hitelbe épül­tek; ma úgy mondanánk, OTP-s lakás — tesz; hozzá nevetve, és még hozzáfűzi: amit én csináltam, mind áll. De máshoz is van közöm. Több mint harminc évig ta­nácstag voltam a faluban, s dolgoztam az útépítésen, a buszmegálló kialakításán. — Mi is hordtuk a köve­ket — erősítik többen is. — Csak hát — komorodik el —, ötven év után csak 2500 forint a nyugdíjam. Nem sokra telik belőle. Pálitikás néninek más gondja is van. A lakók kö­zös elhatározásából az ő ut­Takács Lászlóné: — Az új üzletben jóval nagyobb a forgalom cájukba is bevezették a vi­zet. Sokallja az ezért fize­tendő ötezer forintot, — Jó ásott kutam van, három házat is ellát, ne­kem már nem kell bekötni a vizet, mégis fizetnem kell. Nehezen törleszteni a kevés­ke nyugdíjamból. Az iskola ezalatt az el­sősök szolmizálásától han­gos. Énekóra van. — Az elmúlt két év óta megszűntek az összevont osz­tályok — vált más témára Hordósné. — Hatvanhét al­só tagozatosunk már kü­lön tanteremben tanul. Ideiglenesen az óvodai fog­lalkoztatókat is megkaptuk a tanításhoz. Az apróságok pedig átköltöztek a tanács- házára. Nem sokáig lesz ez így. Már áruljuk a téglaje­gyeket az iskolabővítéshez — mondja reménykedve. — A vetítéseket is én csi­nálom — mosolyodik el. — Ez amolyan mellékállás, meg szórakozás is. Sok tervünk van: virágosítani fásítani, közös erővel csinosítani a falut. A tavaly elkezdett „útépítést” is folytatni kel­lene. Már nincs olyan nagy sár, mióta a mellékutakra is kőzúzalék került. — Nem mennek el innen a lakosok? — Sók fiatal marad itt, egyre többen építkeznek, ér­demes hát munkálkodni. Sőt, olyan js van. aki Budapest­ről költözött ide, mert ol­csóbb a telek. — Amj a rend ügyét ille­ti, nincs baj egyelőre, pe­dig majdhogy nem egyedül vagyok az önkéntesek közül. Egyik társam nyugdíjas, a másik önkéntes rendőr meg eljáró. Füzesabonyban dol­gozik A körzeti megbízot­tunk Besenyőtelken van. Szóval kellene az utánpótlás. — Sok levél vár kihor­dásra? — írnak ide a világ min­den részéből. Svédországból, az USA-ból is jön külde­mény — mondja végezetül, s egy gyors kézfogással in­dul is dolga után a „min­denes postás". Hordós Tibornét munkahe­lyén, az iskoláiban találjuk meg. A választások óta ő a községi elöljáró, az iménti panaszra tőle várunk fele­letet. — Az István utca lakói egyöntetűen vállalták az öt­ezer forintnyi összeget a vízbevezetésért. Megegyez­tünk a lakosokkal, hogy aki nem bírja anyagi erővel, kérvényt nyújthat be. Raj­ta áll, hogy milyen részle­tekben törleszti, három vagy öt év. alatt a fejlesztést. Ha nagyon kicsi a nyugdi­ja, mód van rá, hogy ezt el is engedjék — világosít fel az elöljáró. Két nagy település, Füzesabony és Besenyőtelek kő zött félúton, hosszában terül el az 1067 lelkes kis község, Dormánd. Remenyik Zsigmond író, a falu szü­lötte csak e században tette ismertté származása he lyét. A helybeliek büszkék is rá, pedig kevéssé olvas­sák írásait. Igaz is, gondolataiban ő gyakran már a jövő században járt. Addig is él, és az épülő családi házakon úgy látszik, nem néptelenül el Dormánd. Pe­dig lakói többnyire a környékre járnak dolgozni. In­gázók. Vigh László: — Itt maradnak a fiatalok is Váradi Ferenc: — Majdnem minden házon ott a ke­zem nyoma Megérkezett a táp (Fotó: Kőhidi Imre)

Next

/
Thumbnails
Contents