Népújság, 1986. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-15 / 39. szám
6. , - I -r. ••Í- 3-- J. NÉPÚJSÁG, 1986. februór 15., szombat MINDENNAPI NYELVÜNK Nyelvhasználati hitelrontás Szóban és írásban egyaránt elkövethetjük a címben jelzett nyelvhasználati hitelrontást Elsősorban akkor és úgy, hogy vétünk szóbeli és írásos megnyilatkozásaink megbízhatósága, hitelessége ellen, s bizonytalanságban hagyjuk hallgatóinkat és olvasóinkat, és olyan szavakat, nyelvi formákat juttatunk kulcsszerepekhez, amelyek nem feltétlenül szükségesek mondanivalónk megfogalmazására, sőt az olvasók tágabb köre aktív és passzív szókészletéből is hiányoznak. Gyakran panaszkodunk azért is, hogy általában nem nő a folyóiratok olvasóinak száma, s ezért az olvasókat hibáztatjuk s ritkábban a megjelent cikkek, tanulmányok nyelvhasználati módjait, formáit tesszük rostára. A feleslegesen elszaporodó idegen szavak különösen ludasok abban, hogy az olvasók elbizonytalanodnak, s kedvüket vesztik. Figyeljük meg például az alábbi szövegrészieteket: „Minden írónak és műnek megvan a maga aurája” (Új Tükör, 1986. jan. 5.). — „A képnek, szobornak, épületnek, városképnek megvan a maga aurája” (Élet és Irodalom, 1985. szept. 27.) — „Próbálom összeszedni aurájának közszájon forgó elemeit, miért is csábultam hozzá” (Élet és Irodalom, 1985. szept. 20.). Az Élet és Irodalom értékes és tartalmas kritikáinak nyelvi szövetében olvashattunk a „műalkotás auratikus élvezetéről”, s Molnár Ferenc Játék a kastélyban című művének bemutatása kapcsán megszólaló kritikus írta le ezt a nyelvi formát: „kellő botránykő-aurával játszotta a Vígszínháza” (És, 1985. szept. 20.) Hogy divatszóvá válik a latin eredetű aura megnevezés, semmi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a Nyelvi divatok című nyelvművelő célzattal megírt kiadvány egyik szövegrészletében is jelentkezik ez az idegen szó: „Az Opera vagy Camea elnevezések a luxus, a szépség aurájával veszik körül a velük jelölt kozmetikai cikkeket” (Nyelvi divatok 231.). Vajon pótolhatatlan nyelvi formának tekinthetjük a rostára tett latin megnevezést? Nem helyettesíthetjük magyar megfelelőkkel? Még a latin nyelvet is jól ismerő olvasó is elbizonytalanodik: mi is lehet az aura latin szónak a jelentése és használati értéke. Ugyancsak az Élet és Irodalom hasábjain megjelent e szövegrész- let sem nyújt megfelelő tájékoztatást. „Mi az aura? A tér és idő különleges szövedéke” (1985. szept. 27.). Túl általános ez a megfogalmazás. Az olvasó a szakszótárakhoz menekül, de azok sem adnak egyértelmű eligazítást. Az aura szó alakját tekintve jól illeszkedik bele az -a végződésű latin eredetű jövevényszavaink sorába: poéta, forma, pompa, geológia, hóra (óra) stb. De mivel tipikusan a több jelentésű szavak sorába is vonható. az olvasónak mérlegelnie kell, melyik jelentés- változata illeszthető a magyar megfelelők sorába: mozgó levegő, szellő; csillám- lás; világ; nyilvánosság stb. Szorosabb értelemben véve a magyar megfelelők lehetnek ezek a megnevezések is: fénykor, egyszeriség, személyesség, mineműség, sajátos hatókör; sugárzás, csillogás, ragyogás stb. A művek iránti tiszteletből és az olvasók megbecsülése érdekében az író kötelessége a legmegfelelőbb magyar nyelvi forma használata, még úgy is, hogy az idegen szót magyarul is értelmezi. Dr. Bakos József Egy új résztudomány elméleti alapvetője Hobbiból kandidátusi értekezés Dr. Szabados Lajos, a jászberényi tanítóképző elvégzését követően a gyöngyöspatai általános iskolában kezdte pedagógusi pályáját. 1960-ban. Ezt követően Nagyfügeden és Komlón oktatta, nevelte a kisdiákokat, majd a hevesi járási művelődési osztály dolgozója, később e nagyközség pártbizottságának titkára lett. Ezután, ugyanezen a településen, az 1-es számú, ének—zene tagozatos általános iskola igazgatójának nevezték ki. Üjabb állomásként következett 1977-től az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola neveléstudományi tanszéke. Jelenleg az MSZMP Heves Megyei Bizottságának Oktatási Igazgatóságán pedagógiai-módszertani csoportvezető tanár, 1984 szeptemberétől. Miközben tanított, túlzás nélkül állíthatjuk, végigtanulta az életét, hiszen először az egri tanárképző főiskolán szerzett matematika-fizika szakos, általános iskolai tanári oklevelet, később pedig a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen pedagógia szakos diplomát. De elvégezte a filozófiai szakosítót és a Testnevelési Főiskola kétéves szakedzői tanfolyamát. Amint beszélgetésünk elején összeszámoljuk, 27 évet ült az iskolapadban. — Ezek szerint életem további húsz évét elherdáltam — jegyzi meg tréfásan, majd így folytatja: — Sohasem szerettem tanulni. Mindig lusta voltam. Viszont szükségét éreztem annak, hogy újabb és újabb ismeretekre tegyek szert. Ezt csak úgy tartottam elérhetőnek, ha szervezett keretek között folytatom a tanulmányaimat. Ezért jelentkeztem a legtöbb helyre, hogy meglegyen a szükséges kényszer. Aztán a felvételiket követően, igyekeztem mindenütt helytállni. Sohasem csak egy- egy szakterület érdekelt. Ez visszavezethető arra is, hogy huszonegynéhány évvel ezelőtt, a tanítótól még elvárták, hogy tudjon táncolni, játsz- szon valamilyen hangszeren, értsen a testneveléshez és ügyesen rajzoljon. Mivel a képzőben mindezekre felkészítettek bennünket, így érthető, hogy hosszú ideig párhuzamosan műveltem magam ezeken a területeken. Szükség is volt erre. Gyöngyöspatán például egyszerre vezettem a kultúrházat, az énekkart, a néptánccsoportot és futballcsapatot, s természetesen tanítottam is az alsó tagozatosokat, de ha úgy hozta a sors, helyettesítettem a felsőben is. A mozgalmi munka is legalább annyira vonzott, mint a pedagógusi vagy a népművelői. Gimnazistaként ifi-, tanárként kisdobos- és úttörővezető is voltam. Gyakorlati tapasztalataimat később jól tudtam kamatoztatni a főiskolán, ahol többek között didaktikát, pedagógiát adtam elő, s például a napközi otthoni nevelésre, vagy a bentlakásos intézményekben folyó munkára is fel kellett készíteni a hallgatóságot. Január végén védte meg kandidátusi értekezését a Magyar Tudományos Akadémián, a tudományos minősítőbizottság előtt. Disszertációját az egri és a miskolci nyugdíjasok főiskolájának tapasztalataiból merítette. Mint közismert, nagy szerepet játszott abban, hogy e korosztály számára új oktatási formákat vezettek be kísérletképpen, hazánkban Heves megyében elsőként. — A nyugdíjasok sorsára Hevesen figyeltem fel először. Ott 1973-ban jött létre egy gerontológiai gondozó dr. Szegő Imre vezetésével. Az intézményben a nyugdíj előtt álló 54 éves nőket és 59 éves férfiakat vizsgálták meg egészségügyi szempontból, s szociális felmérést is végeztek körükben. Megállapították, hogy nagyobb részük fizikailag még terhelhető és szellemileg is friss. Kiderült az is, hogy ebben a térségben nem jelent gondot a fizikai elfoglaltság biztosítása, mivel mezőgazdasági jellegű terület, s tudnak munkát adni a földeken. Viszont szellemi éhségük kielégítésére nincsenek megfelelő formák. Ezért szerveztük meg a főiskolát. Először Egerben, nemrégiben pedig Miskolcon. Kísérletünkbe 98-an kapcsolódtak be. Érdekességnek számít, hogy amíg külföldön, hasonló keretek között elsősorban az egészségügyi felvilágosítást tekintik feladatuknak, mi ezt csak másodlagos kérdésként kezeltük, s a szakmai ismeretgyarapítást fontosabbnak ítéltük. Három csoportot indítottunk, ahol vagy történelmet vagy angolt vagy németet tanulhattak, heti fél nap. Egerben a kétesztendős kurzus befejezését követően, emléklapot adtunk a végzősöknek. Ezután, úgynevezett szabad- egyetemi formában folytattuk a velük való törődést. Pedagógiával, pszichológiával, a marxizmus—leniniz- mus alapjaival, tehát általános tantárgyakkal igyekszünk megismertetni őket. Sajnos ezeken az összejöveteleken már kisebb az érdeklődés. Ök ugyanis inkább egy-egy szakterülethez vonzódnak. Az eddigi tapasztalatokból azt a tanulságot vontuk le, hogy egy másféle formát — nyugdíjas-főiskolát végzettek klubját — alakítunk ki ez év közepén. Ebben olyan foglalkozásokat szerveznénk, amelyek jobban épülnének a tagság ismereteire. Például a nyugdíjas orvos egészségügyi előadást tartana, aztán úti élménybeszámolókra is mód nyílna. Értekezésemben új elem, hogy elméletileg foglalkozom egy új fogalom, a gerontagógia — azaz az idősebbek nevelésének — definiálásával. Igyekeztem körvonalazni céljait, feladatait. Tapasztalataimat természetesen a nyugdíjasok között gyűjtöttem, s ezek szöges ellentétei azoknak a téves ítéleteknek, melyek szerint a hatvan év fölöttieket nem tartják produktívnak. Az ember befogadókapacitása, szellemi igénye nem függ a korától. Látnunk kell azt is, hogy a személyiségfejlesztés a nyugdíjazással járó nehézségek, az új helyzetbe való beilleszkedés elősegítése terén sok még a tennivalónk. Nem tartom megvalósítha- tatlannak, hogy a nyugdíjas főiskolát végzetteket idegenvezetőként alkalmazzák, vagy például betegség esetén helyettesítőként foglalkoztatják egy-egy tantestületben. Biztos többet tudnának nyújtani, mint a képesítés nélküliek. A nyugdíjasokkal való fokozottabb törődést az is indokolja, hogy hazánk lakosságának több mint 22 százaléka 60 éven felüli. Mostani kollégái elismeréssel szólnak dr. Szabados Lajosról, nagyra értékelik, hogy mindennapi munkája mellett képes erre a nem kis lemondást igénylő tudományos tevékenységre. Aligha kétséges, hogy az e részterületről származó ismereteiből a jelenlegi hallgatóságnak is jut. Természetesen az oktatási igazgatóság tanári karának tekintélyét is tovább növeli, hogy újabb kollégájuk rendelkezik magas tudományos fokozattal. — Nekem hobbim a nyugdíjasokkal való foglalkozás — szögezi le beszélgetőtársam. — Nagyon sok gondot fordítok arra is, hogy munkahelyemen a lehető legtöbbet adjam. A marxizmus— leninizmus tudományának oktatása többféle követelményt támaszt az előadókkal, azaz mostani tanítványaimmal szemben. Lényeges, hogy hallgatóim, ha majdan közönség elé állnak, meggyőzően, vonzóan érveljenek. Csak igy tudják megnyerni az embereket, vagy vitára serkenteni őket a foglalkozásokon. Mindehhez emberismeret, pedagógiai és módszertani kultúra is szükséges. E területen szeretnék minél többet átadni az órákon a párt propagandistáinak. Beszélgetésünk végén kéri, hogy mindenképpen írja meg: bár látszólag nagyon elfoglaltnak tűnik, mégis, mindenre jut ideje, amiben fantáziát lát. Nem nyolcórás munkaidőben gondolkodik. Egyébként több társadalmi funkciója is akad: például a helyi pártalapszervezet és a Magyar Pedagógiai Társaság Heves megyei tagozatának is titkára. Mindig úgy igyekszik gazdálkodni a perceivel, hogy a családjára, két gyermekére is jusson. No és időnként színházra; mozira, társaságra és egy-egy ultipartira is. Mindezekkel együtt érzi magát egész embernek. Homa János SZEXMISSZIÓ Hová lennénk férfiak nélkül? Valóban kellemes kétórányi szórakozást nyújt a Ju- liusz Machulski rendezte lengyel film. A Szexmisszió műfaji meghatározása: sci-fi vígjáték —, s az alkotás e kritériumoknak tökéletesen ■megfelel. Egyenesen 1991-be csöppenünk. A világhíres professzor felfedezése az év szenzációja: hibernálúsból sikerült újraélesztenie egy majmot. Szerencsére, ahogy peregnék a kockák, már szó sincs e fejlett állatokról, hiszen két vállakozó szellemű fiatalemberrel folytatják a kísérletsorozatot. Még any. nyit a sztoriról: Maks és Albert eredetileg három évet volt hajlandó mélyhűtve tölteni, ám mire felébredtek, alaposan megváltozott körülöttük a világ. Háború pusztított a Földön, s a professzor speciális bombája végzett a férfiakkal. Így kissé tovább tartott az álom, s mire felébredtek, 2044-ben csodák csodája, pontosan a nőnapon — csupa csinos hölgy fogadja őket föld alatti városukban. Nos a matriarchális társadalom ötlete nem új sem az irodalomban, sem a filmművészetben. Gondoljunk csak Lüzisztratéra vagy az Amazonokra.... Mégis ebben a koriban, éhben a környezetben eredeti minden fordulat —, kitűnő a dramaturgia. Az alkotók elkerülték az olcsó gégékét, a hosszú cselekményen át, mindvégig sikerült ébren tartani a néz» jó kedvét. Pedig éppen „el is csúszhattak volna” a sikamlós talajon — pardon: témán. Képzeljük csak: több száz fiatal, csinos nő —, s mindösz- sze két férfi! Ám roppant finom érzékkel találtak rá a jó ízlésen belüli határokra. Minden egyes fordulat humoros, megnyerő maradt. A fantáziát nem nélkülözi a Szexmisszió. Még aki nem is rajong a sci-fi műfaj iránt —, ebben a formában tökéletesen elfogadhatja. Hogyne, hiszen az amazonok között sem teljes az egyetértés. Nyilván két szervezetre szakadnak, mert azért ennyi nő egy helyen még a huszonegyedik században sem fér meg békében egymással. A legbá- josabb az egészben: maguk sem tudják, mi bajuk, hiszen úgy élilk életüket, hogy fogalmuk sincs, „mire valóak” a férfiak. De mindvégig kiviláglik: valami hiányérzetük van. A csudába is, a „csillogó, tökéletes felszín alatt” semmi sem működik hibátlanul. Erre utal ■a filmben az is hogy ártatlan tárgyak között egy vod- kásüvegre bukkan a kutatók keze. Az uralkodni vágyásnak, a „megvagyunk rr.j férfiak nékiül iségnek" természetesen meglesz a hátulütője, ám mindezt annyi derűvel, nevetéssel észleljük, hogy észre sem vesszük, milyen hosszúra nyúlik a film. A képi megoldások Jerzy Lukasieviczet dicsérik: kamerájával hihetővé varázsolja az elképzelhetetlent is. A rendező érdeme pedig, hogy több jelenetben a szatíráig fokozza a cselekményt. A népes szereplőgárdából a két marcona ifjú — Jerzy Stuhr és Olgiérd Lukasiewicz — neve mellett a legszebb, legtehetségesebb hölgyét, Bozena Stryjkownáét kell megemlíteni. Mikes Márta — Mama, én megnősülök... mondta egy napon ötéves kisfiam, az óvodából hazajövet. — És kft veszel el, ha nem ititok? — kérdeztem. — Anykát, tudod. aki mindig szemben ül velem, a mi csoportunkban ... — És mikar lesz az esküvő? — Esküvő nem lesz . .. anélkül nősülök! — Annyira szereted azt a kislányt? — Egyáltalán nem szeretem! — felelte a fiam. — Olyan undok! Én Irocskát szeretem! — Akkor miért akarod Anykát elvenni? — Mert van kisvasútja. Azt mondta, ha feleségül veszem, & kisvasút közös lesz... — Ezt úgy hívják, hogy érdekházasság! — Mindegy ... én megnősülök ... — zárta le a vitát a fiam. — Egy kisvasúiért nem illik megházasodni. Na, persze, ha mondjuk lenne egy villája a Fekete-tenger partján vagy egy saját repülőgépe ... — kötekedtem még. .... Két hét múlva az óvodában szülői értekezlet volt. Egyenesen a munkából siettem oda, egy kicsit el is késtem, elnézést 'kellett kérnem. Az anyukák szemében azonban ellenszenves fényt láttam megcsillanni, i — Éppen ö késik el! Micsoda magatartás ... — hallottam linnen is, onnan is. — Csendet kérek! •— csitította őket az óvoda vezetője. — [Sőt éppen jó, hogy elkésett, így megtárgyalhat, tűk ia különös viselkedését! — Az enyémet? — csodálkoztam. — Igen, igen, az önét. .. — erősítgette az óvodavezető. — Bizonyára tudja, hogy a fia feleségül akarja venni Marija Vasziljevna kislányát, Anykát. . . — Mi az, hogy meg akar nősülni? Hiszen az én fiam még csak ötéves ... összetévesztenek valakivel! — Nem tévesztjük össze! Természetesen, tudjuk, hogy nem tényleges násülésrdl van szó. De hogyan képzelik önök, intelligens, kultúrem- berek, hogy a gyermekükben kifejlesztik az ^anyagias, só- várgó szemléletet? Marija Vasziljevna, mondja el a mondanivalóját...! Ekkor Marija Vasziljevna felállt, és felém biccentve a fejével, beszélni kezdett: — Tehát az ö fia eljött hozzánk... \mert a mi Any_ kánknak kisvasútja fvan ... de ezt kevesli, és azt kérdezi tőlünk, hogy van-e villánk a Fekete-tenger partján és saját repülőgépünk . .. mert, ha nincs, akkor a kislányunkat, Anykát nem veszi el feleségül! Kérdezem tőle: ,ki tanított erre? Mire ő azt válaszolja: a mamám! Nos, mtya elvtársnő, miért tanítja erre a fiacskáját? Mindenük megvan>: lakásuk, kocsijuk, kiskertjük, most meg tengerparti yií'lát akarnak. meg saját repülőgépet! — De, Marija Vasziljevna próbáltam megszólalni —, hiszen ez az iegész csak tréfa...! Hiszen mindez valóságos képtelenség! — Miért lenne képtelenség? — ugrott fel a helyéről ismét 1 Marija Vasziljevna. — iAz én férjem nem mérnök, mint a magáé... az én férjem autószerelő, és az ő számára semmi se lehetetlen! Világos? Fordította: Antalfy István Galina Volevics: Házassági feltételek Hevesen találkoztam először a nyugdíjas kor nehézségeivel (Fotó: Szántó György)
