Népújság, 1986. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-11 / 9. szám
r^w ' — N ÉPÚJSÁG, 1986. január 11., siómból MŰVÉSZET ÉS IRODALOM 9* n mutet sikerült Ismeretterjesztő könyv a sebészetről Századunkat különféle jelzőkkel szokták jellemezni. Van, aki atomokról beszél, mások a biológia, fizika stb. évszázadáról, de századunkra a sebészet hallatlan mértékű fejlődése is jellemző. Kétségtelen, hogy az orvostudományon belül e szakág aratta és aratja ma is a legtöbb babért. Elsősorban nem a néhány éve még igazi szenzációnak számító új hajtásra, a különféle szervátültetésekre gondolunk, hanem a mindennapok sebészetére. Nagy biztonsággal gyógyítják ma már — műtétekkel — a gyomor, a bélrendszer, a „kőtermelő" szervek, a tüdő, a szív különféle betegségeit, de a sebészkedés bemerészkedik még a koponya zárt és sokáig oly misztikus világába is. Noha hazánkban igen nagy számban jelentek meg egészségügyi felvilágosító könyvek, szinte érthetetlen, hogy a felszabadulás utáni negyven évben csak nemrég jelent meg az első, amely a sebészettel foglalkozik. Pedig kórházaink sebészeti osztályain, a rendelőintézetek sebészetén igencsak nagy a betegforgalom. Alig van ember, aki még nem vette igénybe valamilyen formában a sebészet szolgáltatásait, ha másért nem, de egy elmérgesedett furunkulus kitisztításáért, egy háztartási balesetből eredő seb összekapcsolásáért. Persze a komolyabb sebészeti esetek is nagy számmal részesednek az egészségügyi statisztikában. Az érdeklődés . tehát biztos és nagy e téma iránt. Dr. Takács Tibor, A műtét sikerült című könyv szerzője hosszú ideig dolgozott egy budapesti kórház általános sebészeti osztályán. S nyugdíjba men- vén felcserélte a szikét és a tűt a tollal, és elmondott csaknem mindent volt betegeinek és a sebészeti osztályok leendő betegeinek, amit sem neki, sem más orvosnak nem volt, illetve nincs ideje elmondani teljes részletességgel a sokszor túlzsúfolt kórtermi ágy vagy a percre beosztott műtőasztal mellett. A tudás pedig eloszlatja a szorongást, tehát segíti a gyógyulást. Könyvében leírja a sebészet történetét, a műtőt, a sebész eszközeit, a bajmegállapítás módszereit, a fájdalomcsillapítás, az érzéstelenítés, a sterilezés lehetőségeit és a sebészet eredményeiben oly nagy szerepet játszó antibiotikumok használatát. Sorra veszi a hasi sebészet fontosabb eseteit (sérv, vakbél, bélátfúródás, bélcsavarodás, fekélyek, aranyér), illetve sebészi gyógyítását. Beszél a kövek, daganatok eltávolításáról,' a mellkasi műtétekről, érműtétekről, az idegsebészetről, a szépítő sebészetről, a kézsebészetről, a többi orvosi szak (nőgyógyászat, szülészet, urológia, fülészet, szemészet stb.) sebészeti vonatkozásairól. Végül a jövőbe mutató, de már ma is fontos szervátültetésekről, illetve a jövő sebészeti lehetőségeiről esik szó. Nagy érdeme a könyvnek, hogy stílusa, megfogalmazás - módja egyszerű, tárgyilagos, őszinte. Nem riaszt, de nem is fest illúziókat. Mentes a nagy szavaktól, a hamis pátosztól, amelyek oly jellemzőek a giccses sebészregényekre. Élvezettel és értéssel olvashatja az általános iskolát végzett olvasó, de újat nyújthat az értelmiséginek is, ezért ismeretterjesztő munka. A kiadót dicséret illeti a könyv gondozásáért, ám szebb fedelet és főleg több magyarázó rajzot, esetleg fényképes illusztrációt, jobb papírt érdemelt volna ez a kitűnő könyv. (Gondolat) H. Zs. A Gondolat Könyvkiadó Pro és kontra sorozatának legújabb kötete a krimiről szól, és ezt a címet is viseli. Tulajdonképpen egy tematikai csoportosításban válogatott idézetgyűjtemény ez a könyv a bűnügyi regényről, vagyis arról a szórakoztató olvasmányról — s ma már természetesen film- és tv-látványról —, amely iz- galmasságával oly sokakat rabul ejt, és amely ugyanakkor másoknak rendre kiváltja haragját, mint lélekmérgező álirodalom, illetve képi megfelelője esetében álművészet. Ponyva — mondtuk korábban erre a tömegkulturális termékre, de most Keszthelyi Tibor e kötet válogató-szerkesztő, tudós kommentátora elveszi tőlünk ezt a lehetőséget, mert azt mondja: . .minden műformának lehet és van is ponyvája: selejtje, fércműve —- ahogyan mesterműve is. Ponyva tehát (negatív) értékkategóriát jelöl, nem pedig műformát.” Való igaz, a ponyva szó nem műfor- mát jelöl. De a dilettáns vers vagy dráma nem ponyva! Ponyva fogalmunk történeti kategória, a könyv- nyomtatás elterjedésével alakult ki, és a legszélesebb rétegek olvasmányigényének kielégítését jelentette a ponyvára kerülés (t. i. a vásározók ponyvájára), így születtek meg a népkönyvek, és mint tudjuk, igazi irodalom is került a ponyvára, például Petőfi. Persze napjainkban a szó elsődleges jelentése a színvonaltalan, primitív regényre utal, ahogy előkelőén szoktuk mondani: a szubli- teratúrára, amely igénytelen lévén semmiféle ízlést nem fejleszt. De, hogy nem is elégít ki bizonyos ízlést, hát ez bizony még hosszú vizsgálatok kérdése, és nem is elsősorban esztétikai, sokkal inkább lélektani és szociológiai ismereteink bővítésére van itt szükség. (A ponyváról egyébként 1978- ban jelent meg egy érdekes történeti munka Pogány Péter tollából a Helikon gondozásában A magyar ponyva tüköré címmel.) Halott feketerigö Juhász Ferenc „hosszú verseit” nem egyszer fogadta értetlenség vagy tanácstalanság még a hivatott irodalomkritikusok körében is. A hosszú, esetleg az egész könyvre kiterjedő költemény, illetve a költői képek szokatlanul bőséges halmozása mintha minden versolvasási tapasztalatnak és megszokásnak ellene mondott volna. Pedig a „hosszú vers” nem ellentétes á költészet szellemével: Vörösmarty romantikus költői eposzai vagy Kassák Lajos avantgárd lendülettel írott lírai poémái korábban megtalálták olvasóikat. Az új Juhász Ferenc-köl- temény, a Halott feketerigö még a korábbi „hosszú énekeknél” is terjedelmesebb: nagyalakú, vaskos kötetet tölt meg az egyetlen ívben haladó, minden látható tagolást nélkülöző hatalmas, közel huszonnyolcezer sort görgető költemény. Bizony, nem könnyű olvasmány, erőfeszítést és fegyelmet kíván, aki birkózni kezd vele mindazonáltal belátja, hogy a szokatlan terjedelmet a költő szándéka, a mű bölcseleti elgondolása indokolja. A Halott feketerigó ugyanis összefoglaló, összegző költemény: egy teljes élet és egy teljes filozófia foglalata, amely széles panorámát rajzol, és egyaránt felidézi a kozmikus világ ijesztő távlatait és az emberi kisvilág meghitt képeit. Juhász Ferenc életének egy biztos pontján: alkotó nyugalomban, a családi élet bensőséges világában tekint visz- sza történelmi és emberi válságokkal is terhes életére, s emberi sorsának bizonyára legnagyobb megpróbáltatására: első feleségének korai és tragikus halálára. A végleges, soha meg nem másítható emberi veszteség mindig a belső számvetés kényszerét hozza magával, és Juhász Ferenc költészetében az elmúlt évtizedben már több alkalommal is megtörtént ez a számvetés. Most talán éppen a visszaszerzett belső béke, az újra megteremtett családi boldogság — egy vigasztaló asszony és két kisleány mellett — keltette fel a nem mindennapi gondolkodói és művészi igényt arra, hogy a költő egy ilyen hatalmas lírai eposzban vessen számot az átélt tragédiával, és összegezze életének fontos tapasztalatait, emberi, társadalmi és történelmi felismeréseit. A nagy költemény összefoglaló mű tehát, mintegy visszatekint a bejárt élet- útra, legalábbis felidézi ennek az útnak az érzelmileg fontosabb állomásait, illetve eközben kifejti a költő végül is optimista élet- és létbölcseletét. Juhász Ferenc ugyanis mélyen éli át a pusztulást, lelkében szenved, vergődik a halál miatt, s képzeletében felidézi az emberiség végső pusztulásának rémlátomásait is, mindazonáltal nem adja meg magát gyötrelmes tapasztalatainak, rettentő látomásainak. Ellenkezőleg: az emberi élet értelmébe, az emberiség jövőjébe vetett bizalmát hirdeti. Ennek a bizalomnak a munka, az alkotó emberi tevékenység a forrása, a záloga. A Halott feketerigó is egyszerre és egymást váltva ad hangot a szív kínlódásának és örömeinek, a keserves tapasztalatoknak és a fellobbanó reménységének. Záróképeiben a felcseperedő gyermek jövőjére kérdez, remélve, akarva, hogy legyen ilyen jövő. (Szépirodalmi, 1985). P. B. Mindebből következik, hogy elég nehéz szabatosan meghatározni, mit is értünk krimi alatt. A szerzőszerkesztő tág értelemben kriminek minősíti a kalandirodalom legtöbb alfaját, szűkebb értelemben pedig „a ■magánjellegű és a politikai bűnözés eseteit feldolgozó történeteket”. S mindegyik alfajnak — kémtörténet; detektívtörténet; bűnügyi regény; gyilkossági történet ; rendőrségi regény; idegfeszítő történet; hátbor. zongató történet — megadja angol nevét, minthogy a műfaj anyanyelve angol, esztétikája is az. Ennek megfelelően legnagyobb irodalma az angolszáz nyelv- területen van. Noha — és ezt bizonyítja a válogatás is — ma már szinte nincs a világnak olyan része, ahol ne foglalkoztak volna a tömegkultúrának ezzel a termékével. A könyv az idézeteket — a műfaj mellett és ellen, ahogy a sorozat címe ígéri — először az alapkérdés körül közli. Mi a krimi: irodalom vagy „félművészet”, és ha nem irodalom, akkor mi? „Káros narkotikum vagy megtűrhető hobby?" — A válasz, amit az idézetekből — neves tudósok, írók, kritikusok idevágó szövegeiből — kihámozhatunk elég általános. Körülbelül ennyi: a krimi irodalmi és társadalmi jelenség, lehet szeretni és harcolni ellene, de létezését tudomásul nem venni nem lehet! Az ezután következő fejezetekben a szemelvények vizsgálat alá veszik a krimi feszültségét, etikáját, rejtvényszerűségét, szociológiáját, fejlődését. Hol dicsérve, hol szidva a jelenséget, mintegy az olvasóra bízva — a neves szellemek véleményei alapján — az ítéletalkotást. Forrásmunka tehát e mű — csak éppen nehéz kitalálni, mihez. Egy krimiről írandó tanulmányhoz? Ehhez egy folyóirat-közlemény is elegendő. S hiába írja a fülszöveg, hogy ez a kötet maga is olyan izgalmas, mint egy jó krimi, a krimit olvasók ezt a könyvet gyorsan le fogják tenni. Nem e műfaj szerelmeseinek, csak a jelenség iránt érdeklődőknek lehet érdekes ez a könyv, ök nem is fognak csalódni — a Pfo és kontrd sorozat szabálya szerint —, ejiy sze. melvénygyűjteményt kapnak a kezükbe olyanoktól, akik nem szeretik ezt a műfajt. (Gondolat, 1985) Sz M. Juhász Ferenc eposza