Népújság, 1986. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-11 / 9. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. január 11., szombat 5. MÚZEUM A LEGKISEBBEKNEK „A játszótársam, mondd akarsz-e Talán soha olyan lelkesedéssel nem özönlöttek be gyerekek egy kiállításra, mint nemrég a Megyei Művelődési Központ termébe. Izgatott suttogás, csillogó szemek, egy-két meglepett felkiáltás; a kicsik játékokat szemlélnek. Faragó Lóránt egri fényképészmester hagyatékát tárják itt a közönség elé. Az Egri 6-os Számú Általános Iskola másodikosai lelkesen magyaráznak, amikor arról kérdezem őket, hogy melyik darabot szeretnék ajándékba. Legtöbben a kisvasúira szavaznak, mások a babaház felé vetnek vágyakozó pillantást, de sokan a modernebb modellek. a matohboxok hívei. Előkerül a sokaságból egy lányka is. akit a többiek a kérdező elé tolnak. Túri Boglárka ismerte a gyűjtőt, járt a lakásán, s kezébe vette azokat a játékokat, amelyek most vitrinben sorakoznak. — Kedves, ősz hajú bácsi volt — emlékezik Boglárka —, aki szívesen adta ide nekem ezeket. Találkozhattam ezzel a kocsis babával — mutat a polcon sorakozó bábuk felé —, s fel is húzott egy-két mozgó figurát... Az egri fényképészmester, Faragó Lóránt 1912-ben született és az elmúlt esztendőben halt meg. Szenvedélye volt a játékok gyűjtése, de emellett hagyatékában sok-sok képeslap, ceruzafaragó, kerámia és gyufacímke is maradt. Azt mondják, azért választotta ezt a hobbit, mert nem volt gyermeke, s maga is ügyes kezű, játszikedvű ember volt. Nemcsak vásárolt, hanem maga is készített néhány szép darabot, vagy ami hozzá került, azt megreperálta. Kapcsolatban állt az egri boltokkal, s ahonnét rendre hozzá küldték a hibás árut, kijavította szerkezetüket: újra táncolt a bohóc, forgolódott a mackó, varrt a kis varrógép. Nem élhette meg régi vágya teljesülését, hogy abból, amit hosszú évek alatt összeszedett, múzeum létesüljön. Hagyatékát csak nemrégiben vásárolta meg a megyei tanács és az Eger Város Tanácsának művelődési osztálya. Egy bizottság vizsgálta meg a kollekciót, s Porcelánfejű babák a századfordulóról úgy döntött, hogy nemcsak egyes darabokat, hanem az egészet meg kell venni. — Azért nem válogatták ki a legértékesebb tárgyakat — mondja dr. Petercsák Tivadar, a Heves Megyei Múzeumi _Szervezet igazgató- helyettese —, mert nemcsak arról kaphatunk képet, hogy mivel játszottak a gyerekek a századfordulótól napjainkig hanem arról is, hogy egy gyűjtő mi iránt érdeklődött. Sokféle tárul itt az érdeklődők szeme elé. Akadnak igazán történeti érdekességű példányok, így például egy svájci gazdasági udvar kicsinyített mása, vagy egy olyan zenélő figura, amely a millenniumi kiállításon is szerepelt: anyát ábrázol, gyermekével. Ha felhúzzuk; az asszony felemelkedik, s ringatni kezdi babáját. A másik vitrinben porcé-, lánfejű babák találhatók, amelyek igen értékesek: a századforduló tájáról származnak. Kevés maradt meg ezek közül: törékenyek voltak. Akad itt apáca, társalkodónő, polgárkisasszony. Egy másik helyen népviseletben pompázó bábuk ácso- rognak. Egy budapesti népi iparművész mintázta meg Faragó Lóránt megrendelésére a különböző népek hagyományos öltözékét. Palóc csakúgy szerepel köztük, mint máltai vagy japán. Igen izgalmasak a különböző modellek. Az új keletű matchboxok mellett a legrégebbi márkák is helyet kapnak, így például a Moccanó. A játékvonatok közül kiemelném a Mdrkli- nokat amelyek a legnevezetesebbek. Mintegy félszáz szerelvény van ezekből. — Hogyan foglalná össze erről a kollekcióról a véleményét, mennyire teljes ez az anyag? A második vágányról vonat indul Meseországba, a vágány mellett tessék vigyázni! Felhúzható baba. amely a millenniumi kiállítást is megjárta (Fotó: Perl Márton) kivénhedt, nem ringat már senkit. De így is beszédes, történetéről így vall, ha megfordítjuk, s elolvassuk, írni van „patáira” írva: „Debrecenből, vándor játék- kereskedőtől való. Géza a neve. A lovacskát kapta: 1937-ben karácsonyra Gödi Lacika, Szidalom. 1944-ben Egerbe került a Csák-házba. Későbbi gazdája: Csák Gyuri. 1964-ben Budára, a várba került, itteni gazdája Gyalogh Gézuka volt, majd egy kis „amazon” is került a lóra, Gézuka kishúga, Tóth Klárika, 1975-ben. Azóta pihen. Adva: 1983. szeptember 10-én, Faragó Dodinak a játékgyűjteménybe.’' A mai társairól sok mindent el lehet mondani: lehet, hogy jók is, szépek is, esetleg motorral, mikrokom- puterrel felszereltek, de any- nyi gazdát nem szolgálnák ki, mint ez a csodálatos, fából készült, bőrrel bevont kis paci. Ennyivel szegényebbek is ... — A terveik között egy játékmúzeum, alapítása szerepel. Hogyan lehet ezt az össze állítást tovább fejleszteni, hogy teljesebb benyomást kaphassunk a gyermeki világról? — Célunk az, hogy egy történeti szempontból és a kicsinyek nézőpontjából egyaránt sokatmondó állandó kiállítást állítsunk össze. Ezért részben az intézményünkben már meglévő népi kenöxn .i játékokat részben a környékben és az ország más tájain még fellelhető régi darabokat igyekszünk összegyűjteni. Egyébként a vármúzeumban már régóta foglalkozunk azzal, hogy a kicsiket megtanítsuk arra, hogy maguk készítsék el eszközeiket. Egy ilyen helyen még nagyobb kedvvel dolgoznának. Arra is gondoltunk, hogy uram bocsá' még a legifjabbak véleményét is kikérjük arról, hogy milyen legyen az a bizonyos múzeum — mondja végezetül dr. Petercsák Tivadar. A játék hozzátartozik az élethez, a gyermeket ráneveli a munkára, hétköznapokra. Sokan és sokféleképpen elemezték már helyét, szerepét a megismerésben, de az előbbi elvet Valamennyien leszögezték. A parasztgyerekek kis szekeret, kis ökröt, kis kapát és ehhez hasonlókat készítettek, a városiak autóval, vasúttal s effélével játszadoztak. így hát egy ilyen tárlat nemcsak arról árulkodna, hogy miként hódoltak kedvteléseiknek az apróságok. hanem kicsinyített formában a világ tükre egy ilyen összeállítás. Eger Város Tanácsának általános elnökhelyettese Békési József. Így beszél a leendő múzeum létrejöttének körülményeiről. — Végre sikerült „kényszerpályára” tenni ezt az ügyet, egy leendő állandó kiállítást megalapozni. Egerben óriási ifjúsági idegen- forgalom van, nem túlzók, ha azt mondom, hogy hazánk összes általános iskolása megfordul a városban. Ezért kulcsfontosságú arra gondolni, hogy miként adhatnánk egyre többet nekik. — Ügy tudom, más is szerepel a tarsolyukban.. . — Valóban összegyűlt már egy óvodatörténeti kollekció, s ide kapcsolható még Bornemissza László festőművész életműve is, aki a gyermekek számára nagyon kedves világot teremtett. A legjobb az volna, hogyha a Pana- koszta-ház adhatna otthont e gyűjteményeknek, mert ott kapna helyet Eger bábszínháza is, s így sokféle igényt ki tudna elégíteni. Ügy gondolom, hogy négy-öt éven belül lehetne a megnyitásról szó. A másik lehetőség a Tábornok-iház amely a demográfiai hullám tetőzéáe után már nem középiskola céljait szolgálja majd, hanem városi kiállítóterem lehet. A gyűjtő nem élhette meg álma megvalósulását, de mégis tovább élnek kedvtelései, vágyai. így szól gyűjteményén keresztül hozzánk: „A játszótársam, mondd akarsz-e lenni...” Kosztolányi Dezső sorai jutnak az ember eszébe mikor végignéz a babák, a kisautók, a játékvasutak hadán. S van-e olyan gyerek vagy felnőttaki ezt a szíves invitálást visszautasítaná ... ? A sok kedves játék egyike egy hintaló. Lesántult, Bohóc a csörgővel — Nem túl sok a régi tárgy, valamit azért mégis elárul arról, hogy a városi gyerekek mivel játszottak. Elsősorban a boltok kínálata látszik itt, még olyasmi is előfordul, ami a giccs kategóriájába tartozik. Persze, így teljes a világ, ezek is megfordulnak a kicsik kézé. ben. A Megyei Művelődési Központban most hatszáz darabot tettünk közszemlére, de legalább háromezer társuk várja, hogy számba vegyük őket, feldolgozzuk történetüket a muzeológus szemével. Nagyon hiányzik Faragó bácsi, mert sok mindent el tudna mondani titkaikról. A Maccanó-modellek Gábor László
