Népújság, 1986. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-06 / 4. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. január 6., hétfő Kistelepülés — kisipari A kistelepülések ellátása i soha nem szerepelt annyi ta- ! nácskozás, megbeszélés, tárgyalás és ülés napirendjén, mint mostanában. Korábban ugyanis az ellátás gond- ; jai általánosak, az egész országra szinte egy- . formán érvényesek voltak. Később, az országos szolgáltató hálózat kiépültével, az éles feszültségek mérséklődni látszottak, a szervezeti korszerűsítés nyomán azonban új vetületben jelentkeztek. Az országos, vagy megyei hatókörű nagyvállalatok köpenye alatt ugyanis békével megfért egymás mellett,' egymást kiegészítve a nagy- és kisforgalmú szerviz, felvevőhely. Ügy is mondhatnánk: kiegészítették egymást. Nem így manapság, amikor a nagyokból tanácsi felügyelet alá tartozó, ám önállóan gazdálkodó kisvállalatok lettek —, amelyeknek anyagi eszközeik kisebbek, jövedelemérdekeltségük viszont nagyobb — nem engedhetik meg. nem képesek elviselni a veszteséget. Ezért sorra zárták, zárják be a kis települések kisforgalmú szolgáltató helyeit. Ügy mondják: a szocialista szektor — a vállalat, szövetkezet — kivonul a lakossági szolgáltatásokból, s helyét nagyrészt, de a kisebb helységekben ma már szinte kizárólagosan. a kisipar foglalja el. Ezért rendkívül aktuális téma: a kistelepülések szolgáltatási helyzete, amelyet a közelmúltban tűzött napirendjére a Fogyasztók Országos Tanácsa. A kutatók úgy számoltak, hogy kistelepülésnek a kétezernél alacsonyabb lélekszámúnk számítanak. Ezek teszik ki több mint háromezer településünk háromnegyed' részét; itt él a lakosság 16,2 százaléka, 1,7 millió ember. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy az ipar az ötezernél nagyobb lélekszámú helységekbe települ szívesen, ezért az ennél kisebb falvak már magukon viselik a kistelepülések jellegzetes vonásait. Így hát az említett 1,7 milliónál jóval többen vannak, akik a szolgáltatásokhoz az alapellátás szintjén sem jutnak hozzá, vagy csak nagy ügy- gyel-bajjal, s a városiaknál aránytalanul és érdemtelenül több idő- és pénzráfordítással. Azt mondhatni, s mondják is erre sokan: a kistelepüléseken mások az igények. Sok szolgáltatásra nincs is szüksége az ott élőknek. Félő azonban, hogy ezúttal is a tyúk és a tojás problémájával van dolgunk, legfeljebb újabb vetületében. Hiszen talán éppen azért nem jelentkezik az igény, meri úgy sincs ott a szolgáltató. Sőt, egyre kevésbé van ott. Példa rá egy Szolnok megyei község esete. Itt a megyei Patyolat Vállalat felvevőhelyet tartott fenn, s a? jól működött. Annyira azonban nem. hogy meggyőzően nyereségesnek találtassék Ezért hát a felvevőhelyet bezárták. Helyébe túrajárat lépett, s hamarosan tapasztal- hatóvá vált a következmény: a forgalom az eddigi egy- harmadára esett vissza. Amikor a vállalatnál észlelték, mi történt, ismét intézkedtek: visszaállították a felvevőhelyet. S csodák csodájára, a forgalom most megháromszorozódott. azaz visszazökkent az eredeti szintre, bizonyságául annak, hogy a hiba bizony gyakran a kínálat körül keresendő. Hogyan lehetne kimozdítani a falusi szolgáltatások kátyúba jutott szekerét? A jelenlegi, nagyrészt fu- sira-önellátásra-kisiparra szervesen ráépülő, valamiféle laza szervezeti keret például sokat segíthetne. Lehetne faluszövetkezetet, bedolgozói rendszert kialakítani, elenyésző adózás mellett, és kihasználhatók a jelenleg meglévő, esetleg szabad kapacitások a termelőszövetkezetekben, áfészekben. A legfontosabb szempont azonban, hogy mindezt rá kell bízni a helyiekre. Ök tudják, mikor mire van a leginkább szükségük: öntevékenységük segíthet a legtöbbet a falusi szolgáltatások javításában. V. Zs. Tolózárak Gyöngyösről Az Ipari Szerelvény- és Gépgyár Gyöngyösi Gyára számos berendezést, alkatrészt állít elő. Felvételünkön a tolózárak összeszerelését végzik a műhelycsarnokban (Fotó: Szabó Sándor) KÉZ HELYETT - GÉPPEL Hevesen jövője van a zöldségtermelésnek Törőcsik József: „1986-ban egy új. önjáró olasz paradicsombetakaritót is kipróbálunk” Kiss József: „Az a szándékunk, hogy a mind kevesebb kézi erőt egyre inkább gépekkel helyettesítsük” (Fotó: Szabó Sándor) Az ország egyik legnagyobb zöldségtermelő gaz- gasága a Hevesi Rákóczi Termelőszövetkezet. Ebben az üzemben a régi hagyományokat folytatva, akkor sem csökkentették a zöldségtermő területet, amikor az elmúlt években mérséklődött a kézi munkaerő, valamint ezzel együtt az ágazat jövedelmezősége. A gazdaság vezetői arra törekedtek, hogy az ésszerűség határain belül a zöldségtermelés egy részét, a nagyüzem által szervezett és irányított háztájiba vigyék át. Hevesen ma háromszáz hektár paradicsommal, húsz hektár paprikával, négyszázötven hektár görögdinnyével, valamint 50 hektár zöldborsóval foglalkoznak. Ezek a számok önmagukért beszélnek, ha Kiss József termelési elnökihelyettes a gondok közepette is a cselekvőkészség’ ről szól: — A háromszáz hektár ■paradicsomból 110 hektár ke. rült át a háztájiba 1985- ben. Ez jó megoldásnak bizonyult, miután sikerült szinten tartanunk a tér melést. Csak hogy, mi a jövőre tekintve nem ezt akarjuk, hanem arra törekszünk, hogy a zöldségtermelés gaz daságosságát fokozzuk. így az a szándékunk, hogy a mind kevesebb kézi erőt egyre inkább gépekkel helyettesítsük. A növekvő termelési költségek ellensúlyozására keressük a megoldást műszaki fejlesztéssel és ösztönzéssel. Ez utóbbi itt nálunk, a hevesi homokháton különösen fontos feladat. A zöldségtermelés ugyanis vízigényes, és ha el akarjuk kerülni a jelenlegi termésingadozást, akkor lépnünk kell. A paprika- és paradicsomtermelésnél sokkal nagyobb a kockázatvállalás, mint más növényeknél, Az időjárás, főleg a szárazság jelentősen mérsékeli a hozamokat, erről győződtünk meg az elmúlt időszakban. így az árbevétellel nem vagyunk képesek ellensúlyozni a magas termelési költségeket. Ez kényszerítő erő tehát ahhoz, hogy fejlesszünk. A műszaki elképzelésekről Törőcsik József fő-ága- zatvezető a következőkkel érvel: — Wölben gazdaságunkban — miután tagja a nádudvari Kukorica és Ipari Növények Termelési Együttműködésének — közvetítésükkel kísérletként kipróbáltunk egy izraeli gyártmányú öntözőberendezést. Ennek fő jellemzője, hogy csepegtető rendszerű, tehát víztakarékos. Húsz hektár paradicsomültetvénynél alkalmaztuk. Ugyancsak hasonlót próbáltak ki Földesen és Balmazújvárosban is. Ezek a berendezések világszínvonalúak. Miután nálunk kevés a víz, így az öntözéshez egy sírkútból nyertük az éltető anyagot. A szűréshez különleges tengeri kavicsot használtunk fel, amelyet ugyancsak Izraelből hoztak. A berendezést a paradicsomtáblán gyorsan összeszereltük, és mindössze egy ember működtette. Nagy előnye, hogy segítségével az egész területre egyenletesen osztotta el a vizet, így az rögtön beszivárgott a földbe, a növények gyökeréhez. Kétnaponként öntöztük a paradicsomot és nagyon kedvező tapasztalatokat szereztünk. Most azon gondolkodunk, hogy a berendezést újabb húsz hektárra is alkalmazzuk. Egyébként három és fél millióért vásárol tűk, negyvenszázalékos állami támogatással. — Emellett másra is gondoltak? Kiss József veszi át a szót: — Az idén a nádudvariak közvetítésével az osztrák Bauer-cégtől mozgatható rendszerű öntözőgépet vásárolunk. Egy komplett egységet szerzünk be, amely lényegében szivattyúból, négy öntözőberendezésből áll, és kétszáz hektár vízellátására alkalmas. Ügy tervezzük, hogy ezzel a paprikát, a paradicsomot, sőt a zöldborsót is öntöznénk, az eredménytől függően. Az alatka- pusztai részen lévő sóderbányákban elegendő víz áll rendelkezésünkre, amelyet hasznosítani akarunk. Csakhogy, ehhez három kilométer hosszú vezetékrendszert kell építenünk, hogy a földjeinkre vihessük a vizet. Ez pedig számításaink szerint tízmillió forintos költséget jelent, de vállaljuk. A hevesiek már tavaly is arra törekedtek, hogy a paradicsombetakarítást gépesítsék. Törőcsik József ezt így idézi fel: — Csaknem tíz évi szünet után, tavaly országosan is felpezsdült az élet a nagyüzemi paradicsomtermelés műszaki fejlesztésében. Vásároltunk két hazai gyártmányú betakarítógépet, amelyek könnyűek és traktorral vontathatok. Ezenkívül — miután évek óta tagjai vagyunk a Soroksári Paradicsomtermelési Rendszernek is — nálunk kísérletileg egy francia kombájnt is kipróbáltunk. Ebben az évben egy újabb önjáró olasz gyártmányú, nagyteljesítményű paradicsombeta- karítót is próbára teszünk Hevesen. Ezenkívül a nádudvariak az Egyesült Államokból hoznak be olyan gépsort, amely a talaj- műveléstől a paradicsom konzervgyári feldolgozásáig lényegében minden részfolyamatot elvégez. Ez a technológiai sor jelentősen fokozza a termelésbizton ságot. Ennek bevezetésén mint lehetőségen is gondolkodunk. Tehát, olyan műszaki fejlesztést valósítunk meg, amellyel a termelési biztonság feltételei megte- remthetőek, és a jövedelmezőség is fokozható. A hevesiek lényegesnek tartják a biológiai feltételek javítását is, a helyi viszonyokhoz igazodó fajták elterjesztését. — A gépesítéshez igazítjuk a fajtákat — mondja Somodi László fő-ágazat- vezető. — A paradicsomnál ez a kemény bogyójúak termelését feltételezi, amelyeknek a színe is megfelelő. Ezért elsősorban amerikai, Kaliforniában a Pe- toseed-cég által kinemesített paradicsomokkal foglalkozunk. Ezek az egész világon elterjedtek. Jelenleg tíz fajtát termelünk, amelyek jellemzője, hogy különböző időben érnek, a koraitól a késő időszakig. Így a betakarítást megfelelően szervezhetjük. A hazai fajták közül a Kecskeméten nemesített paradicsomokkal foglalkozunk. A jövőben viszont elsősorban a nagy termőképességű, hektáran- ként száz tonnát adó amerikai fajtákat hozzuk be. és termeljük. Ezek öntözéssel adnak ilyen termést, géppel betakaríthatök és bogyóik kemény héjúak, kiegyenlítettek. Hevesen jelenleg — öntözés nélkül — h éktáranként 40 tonna paradicsomot termelünk. A kísérleti öntözéssel 1985-ben egységnyi területen 60 tonnát értünk el. Ez is bizonyítja, hogy érdemes vele foglalkozni. Amennyiben az öntözést nagyobb területre is sikerül kiterjesztenünk, jelentősen növelhetjük a hozamokat a hevesi homokhát zöldségtermelésében. Mi tehát vállalkozunk erre és reméljük a támogatás sem marad el: ugyanis arra törekszünk, hogy ötszáz hektár zöldségtermő területet öntözzünk. Ebben látjuk a jövőt... Mentusz Károly Tavaly minden eddiginél többet rendelt a belkereskedelem Utánpótlás tűzifából A hazai erdőgazdaságok tavaly minden eddiginél több tűzifát adtak a belkereskedelem megrendelésére. Az igény, az egy évvel korábbihoz képest kereken 180 ezer tonnával volt nagyobb, és ez jelentős erőfeszítést követelt a gazdaságoktól. Nehezítette a helyzetet, hogy a termelési költségeket általában nem fedezi a termelői ár, sok helyen ráfizetéssel állították elő az üzemek a tűzrevalót. Huszonhárom hazai állami erdőgazdaság termel tűzifát. A múlt évi előirányzatot november végére teljesítették, s addig összesen 780 ezer tonnát termeitek ki és küldtek a megrendelőkhöz. Mivel további igények jelentkeztek, az év utolsó hónapjában 60 ezer tonna fát adtak terven felül, nagyrészt az idei szállítások terhére. Ezt a teljesítményt tetézte még a termelőszövetkezeti erdőgazdaságok 50—60 ezer tonnás tavalyi szállítása. Ez a faanyag is rendben megérkezett a telepekre, és növelte a központi készleteket. Mindez azonban nem képviseli a hazai erdők teljes tüzelőanyag-termelését, mivel a felhasznált tűzifának mintegy hatvan százalékát az erdészetek részben közvetlenül adják el a közületeknek, a nagyfogyasztóknak, és jelentős mennyiségben a magánosoknak is. Jellemző erre, hogy tavaly mintegy 200 ezer tonna tűzifát értékesítettek, úgy, hogy a fát a kitermelésre, feldolgozásra vállalkozóknak adták el, és — ha azok kérték — az elszállításra is vállalkoztak. Mindent egybevetve hozzávetőleg kétmillió tonna tűzifa került ki az elmúlt évben a hazai erdőkből. Ebből a mennyiségből maradt a mostani hidegebb napokra is, de a gazdaságoknak folyamatosan gondoskodniuk kell a megcsappanó készletek feltöltéséről. 1986-ra a belkereskedelem 850 ezer tonna tűzifát rendelt az állami erdőgazdaságoktól, s azok máris megkezdték az első tételek szállítását: nyolc tüzép, vállalat és számos kisebb Áfész tüzelőanyag-telep kap ezekben a napokban is pótlást. (MTI) Somodi László: „Arra törekszünk, hogy 500 hektár zöldségtermő területet öntözzünk”
