Népújság, 1986. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-25 / 21. szám
2. NÉPÚJSÁG, 1986. január 25., szombat TOLLHEGYEN A „csoda” Lesotho, a hajdani brit Basuthotöld, II. Moshoeshoe királysága, nincs irigylésre méltó földrajzi helyzetben. Körös-körül Dél-Afrika határolja, veszi gyűrűbe, s legfeljebb bonyolult légi utakon közelíthető meg a külvilág irányából. A héten Itt zajlott le katonai puccs, és félretették az addigi kormányfőt, aki rokonszen- vét nyilvánította a dél- afrikai apartheid rendszer ellen harcolókkal. A puccsista katonák közvetlen dél-afrikai segítséget kaphattak: az ország ugyanis blokád alatt állott, de a hatalomátvétel másnapján elkövetkezett a „csoda”, s megindultak az élelmiszer-szállítmányok. Sok szó esett az elmúlt időszakban az afrikai éhségről, aminek számos oka lehetett a Szahel-övezetben. Afrika összetett képéhez azonban a lesothói „politikai éhínség" s különös megoldása is hozzátartozik. (r.) A HÉTEN TÖRTÉNT VASÁRNAP: a Legfelsőbb Tanács Elnökségének felhívása az amerikai kongresszushoz a Gorbacsov nyilatkozatban foglalt leszerelési terv ügyében — Értelmiségi világkongresszus a lengyel fővárosban HÉTFŐ: Sevardnacize befejezi látogatását Japánban, a szovjet külügyminiszter a KNDK-ban és Mongóliában! folytatja körútját — Tartanak a fegyveres összecsapások, nehezen áttekinthető helyzet Dél-Jemen ben KEDD: Katonai hatalomátvétel, dél-afrikai segítséggel, LesoHhóban — Elmarad a két Korea tervezett tárgyalása Szöul „Team Spirit" hadgyakorlata .miatt — Az izraeli kormányfő Ion doni tárgyalásai, híresztelések egy esetleges Husszein—Peresz titkos találkozóról A közel-keleti helyzetről, valamint a brit— izraeli kapcsolatokról tárgyalt Londonban Margaret Thatcher brit és Simon Peresz izraeli kormányfő (Népújság-telefotó — AP — MTI — KS) SZERDA: Szovjet javaslatok a ciprusi válsáe rendezésére — Kvicinszkij a bonni. Tolkunov a párizsi vezeltöket tájékoztatja a Gorbacsov tervről — Súlyos merényletek és harcok Libanonban CSÜTÖRTÖK A magyar külügyminiszter varsói megbeszélései — Újabb feszültséghullám, erő södő rendőrterror Dél-Afrikában. A nicara- guai vezetés a párbeszéd folytatását javasolja a püspöki karnak PÉNTEK: Amerikai hadgyakorlat-sorozat Líbia határai mentén — Előkészületek a vasárnapi portugáliai elnökválasztásra — Az ugandai fővárosra is átterjed az országban dúló polgár háború Uj-Delhiben a bíróság halálra ítélte az Indira Gandhi ellen elkövetett gyilkos merénylet ügyében vádolt szikh Szatvan Szing- het, Kehar Szinghet és Balbir Szinghet. A képen: Szatvan Szingh védője, aki bejelentette. hogy szándékában áll fellebbezni a legfelsőbb bíróságnál Németh Károly, az MSZMP főtitkárhelyettese csütörtökön hivatalában fogadta Denis Healeyt, a Brit Munkáspárt külügyi szóvivőjét (MTI-fotó: Soós Lajos fe!v. — Népújság-telefotó — KS) Ismét pokolgépes merénylet színhelye volt a libanoni főváros ezúttal Kelet-Bejrút. Az autóba rejtett bomba 22 embert megölt, több mint százan megsebesültek. A képen az egyik áldozat a kocsironcsok között (Népújság-telefotó — AP — MTI — KS) A GMT NEM GMT A navigáció már párizsi... A MOSZKVAI EREDETIJEKÉNT - ANGOLUL A Pravda Amerikában 139 keresztnév Szilveszteri ajándék... Az angliai Chesterfieldben egy boldog házaspár nem kevesebb, mint 139 keresztnevet adott műit év szilveszterekor született kislányának Eddigi gyermekeik „csak" három-három keresztnévvel élik életüket, de most a furcsa döntés okairól szólva elmondták, hogy „szerették volna adni valamit gyermeküknek a felnőttkorra is”. Mindenesetre a születés bejegyzésére szolgáló nyomtatványból a házaspár a szokásosnál jóval szélesebb példányt rendelt, mert a hagyományos űrlapon a törvény előírásai ellenére sem tudták volna felsorolni a kislány összes keresztnevét. A greenwichi idő (gmt — vagyis Greenwich mean time) immár nemcsak hogy nem greenwliohi, hanem nem is brit többé: Nagy-Britan- nia ugyanis anyagi ökokból átengedte a pontos idő mérését a mértékek és súlyok Párizsban székelő nemzetközi irodájának. Ezzel évszázados hagyományt adott át a múltnak. II. Károly király I675“ben adott utasítást a greenwichi csillagvizsgáló megépítésére, s azt a feladatot tűzte az intézet elé, hogy munkájával könnyítse meg a brit tengerészet számára a navigációt. Ebben az ob- szervatÖriAimban dolgozták ki a hosszúsági fökok rendszerét, s a hajók egységes helyzetmeghatározását szolgáló, immár továbbfejlesztett rendszert 1767-ben adták közre a Tengerészeti Almanachban. Ebben az időben vették a nulla hosszúsági fok alapjául a greenwichi obszervatórium nagy távcsövének tengelyét s így a kisváros úgyszólván a világ földrajzi középpontjává vált. Ezt a rendszert 1884-ben egy nemzetközi konferencia hivatalosan is megerősítette; azóta mérték itt a pontos időt az egész világ számára. Valójában azonban a greenwichi idő már jó ideje nem volt igazán greenwichi: 1954-ben az obszervatórium a dél-angliai Sussex grófságba költözött az eredeti helyéhez közeli London légszennyezése miatt. 1966-íban hat atomórát állító'talk fel az új csillagvizsgálóiban, ezek azonban 1985-ben befejezték .tevékenységüket. Nyugat-Berlin kereszténydemokrata vezetőit is kínos helyzetbe hozta a város eddigi legnagyobb korrupciós botránya. Jelenleg 30 küilön'böző beosztású — főleg kereszténydemokrata — állami hivatalnok ellen folyik vizsgálat, s az elkövetkező hetekben derül ki, lesznek-e az ügynek súlyosabb politikai következményéi. Az Antes-ügyként emlegetett botrány akkor pattant ki, amikor csúszópénzek elfogadásának vádjával november közepén letartóztatták az ügy névadóját, a charlottenburgi kerületi tanács építésügyi tanácsosát. Az Egyesült Államokban csütörtökön megjelent az SZKP központi lapjának, a Pravdának angol nyelvű változata. Az amerikai kiadás, melynek külseje megfelel a moszkvai eredeti külsejének, tartalmazza a színházi programokat és a szovjet tévé műsorát i«. A Pravda kiadásának ötlete és megvalósítása egy magánvállalkozó, Charles Cox nevéhez fűződik. Cox munkásságát A legnagyobb svájci utazási iroda, a „Kuoni Reisen" a jövőben a világűrbe is szervez utazásokat. Eddig csak az amerikai „Society Expeditions” utazási iroda jelentett be ilyen terveket. Minden egészséges jelentkező 128 ezer nyugatnémet márkának megfelelő összeg lefizetése ellenében 12 órát tölthet majd a világűrben. Antes megfelelő összegek fejében — mint később kiderült a szenátus építésügyi és pénzügyi osztályával összejátszva — a törvényes előírásoknak nem megfelelő építési terveket fogadott el, valamint telek- és lakásspekulánsoknak is a kezére játszott. E hét elején letartóztatták Kurt Frankét, Nyugat- Berlin egyik legnagyobb építővállalatának és több szállodának a tulajdonosát, mert bebizonyosodott róla; hogy ő volt az egyik legfőbb megvesztegető. Franke vallomásából kiderült, hogy az elmúlt években a nagytőkés számos nyugat-berúgy tekinti, mint „ablaknyitást a Szovjetunióra ". A Právda eredeti számai légiposta segítségével jutnak el az Egyesült Államokba. ahol körülbelül 36 óra alatt fordítják le. így az angol nyelvű változat a szovjet kiadáshoz képest mintegy 2—3 hét késéssel kerül az amerikai olvasók kezébe. Az első előfizetők oktatási intézmények, kormány- szervek, terjesztők és magánszemélyek; az előfizetési díj egy évre 630 dollár. Ezt megelőzően azonban háromnapos felkészítésen kell részt vennie. Az első utat 1992 októberében tervezik a „Főnix E” típusú űrhajóval, amit még csak az elkövetkezendő években fognak megépíteni és kipróbálni. Az utazási iroda ennek ellenére már most elfogadja a jelentkezéseket és a 12 ezer márkának megfelelő előleget. tini politikust és hivatalnokát ajándékozott meg jelentős összegekkel. Az ügy jelentős fejleménye, hogy pénteken Eberhard Diepgen kereszténydemokrata kormányzó polgármester is elismerte, hogy 50 ezer márkát kapott Frankétól, de — állítása szerint — ez még 1981-ben történt, amikor még nem volt állami funkciója, s az összeget befizette a párt kasszájába. Diepgennek úgy rémlik — pontosan nem emlékszik —, hogy később is kapott pénzt pántja számára az építési vállalkozótól, de — s ezt határozottam állítja — ezt is továbbadta pártjának. PUB-OK: Otthon, közösség, hagyomány Nelson Admirális. Albert Herceg. Sherlock Holmes. Fehér Kereszt. Bárány. Vagy csak egyszerűen James. Néhány név az 5000 londoni pub közül, amelyek nélkül London éppúgy nem lenne London, mint a királyi palota, a Tower, a Waterloo Bridge és a Hyde Park nélkül. Magát a kifejezést is nehéz lefordítani. Nem olyan, mint a hagyományos magyar kocsma, nem hasonlít a sokszor lóversenyfogadások színhelyéül is szolgáló francia bisztróra, sem a többórás lakomák zajától hangos olasz trattoriára. A pub látogatói számára nemcsak olyan hely, ahol inni és enni lehet, hanem menedékhely, az otthon valóságos illúziója, klub azoknak, akik nem tartoznak sehová, egyben miniparlament, ahol — elvben — megszűnnek a politikai nézetkülönbségek. Bár vannak „népi” és elit pu- bok, nem nézik ki a helyiségből azt sem, aki kopott farmerben kortyolgat keménykalapos esernyős urak között. A férfiak nemcsak a mindennapi gondoktól szabadulnak meg, hanem az asszonyoktól és a gyerekektől is, akik számára a pub „tiltott hely". A hagyománytisztelő Angliában ez az egyik legrégibb hagyomány. Bársonyos világ, szűrt fények, sötét fa- mennyezet, régi szőnyegek, tükrök viktoriánus motívumokkal díszítve: o sör birodalma ez, ahol régóta eldöntetlen harcot vívnak a hagyományos, nem pasztö- rizált italok és a „kontinentális”, többségükben üveges sörök. A régi sört csapolják, nem szabad jégre tenni, hanem „pincehőmérsékleten" kell fogyasztani, fényes rézkupában. Amelyik pub ad magára, tart keserű „bitiért” barna, sűrű Guinesst, és magas alkoholtartalmú „sout"-ot egyaránt. A sörivásnak némi politikai töltete is van napjainkban: a folyékony kenyér fogyasztói egységfrontra léptek a közös piaci rendszabályok következtében áramló — elsősorban francia — borokkal szemben. A Heves Megyei Adatforgalmi és Húsipari Vállalat — kedvező fizetési feltételek mellett — felvételre keres az export marhavágóhídra egyműszakos munkaidőre húsipari szak- és betanított m, targoncavezetőt A vállalati óvodában a gyermekek elhelyezését biztosítjuk. A környező községekből a munkaidőrendhez igazodva saját autóbusszal szállítjuk be dolgozóinkat! Jelentkezni lehet: Gyöngyös, Szurdokpart 1. Munkaügyi osztály ANTES-üGY NYUGAT-BERLINBEN Márkatízezrek és a pártkassza Turizmus a világűrbe