Népújság, 1985. december (36. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-09 / 288. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXVI. évfolyam, 288. szám ÄRA: 1985. december 9„ hétfő 1.80 FORINT Szakszervezeti kongresszusokról jelentjük Ötéves munkájukat értékelték a szervezett dolgozók Megkezdődött az à ta nácskozássorozat, amelynek egyes rendezvényein a különböző foglalkozási ágak szakmai szervezeteinek képviselői találkoztak. így pénteken, szombaton és vasárnap tartották meg a bőripari, az építők, a közlekedési dolgozók, továbbá az Ed ősz és a Közalkalmazottak Szakszervezetének kongresszusát. Alábbi összeállításunkban az ezeken a fórumokon elhangzottakból adunk ízelítőt. soron következő feladatokat. Czinege Lajos hangsúlyozta felszólalásában, hogy az utóbbi öt év alatt a szakma eleget tett az egyre növekvő igényeknek. A vita után a szavazásban elnöknek választották meg F. Szabó Istvánt, a főtitkár Moldován Gyula lett, titkár pedig Hegyi Kálmán, Jenecsek István és Popp Béla. Az Élelmezésipari Dolgozók Szakszervezete immár a XXXXVI. kongresszusát rendezte meg, amelyen jelen volt Gyenes András, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke is. Balogh Károlyné főtitkár fűzött szóbeli kiegészítést a beszámolóhoz, s mirit kiemelte, az elmúlt öt évben — részben a szakszervezet fáradozásai nyomán — 45— 50 ezer dolgozó munkahelyi környezete vált egészségesebbé, biztonságosabbá. A résztvevők megválasztották az Édosz vezető testületéit, eszerint elnök lett Gyenes András, a főtitkár Balogh Károlyné, a titkárok pedig Szilágyi László és Va- nek Béla. A Közalkalmazottak Szak- szervezete a X. kongresz- szust tartotta. A tanácskozáson megjelent Horváth István, az MSZMP KB titkára, és Baranyai Tibor, a SZOT főtitkára. A központi vezetőség beszámolóját Szabó Endre főtitkár egészítette ki. A vitában szót kért Horváth István is. Hangsúlyozta, a fórum nem csupán a szakszervezet jelentős eseménye, hanem a magyar politikai közéleté is, hiszen a kongresszuson az állami hatóságok, intézmények alkalmazásában élő, dolgozó küldöttek vesznek részt. A hozzászólásokat követően szavazásra került sor Ennek alapján a Közalkalmazottak Szakszervezetének elnöke Prieszol Olga, főtitkára Szabó Endre lett. Titkárnak választották meg Ba- loghné dr. Szöcs Klárát, Kő- rössy Jenőt és Márkus Istvánt. December Az esztendő már csak napokkal mérhető! Elröppen az idő, leszakítjuk a naptárról az utolsó lapot: számbavéve, amit hozott és amit elvitt tőlünk, azt is, amivel adósunk maradt. Az esztendő tizenkettedik hónapja az év végi hajrák, a számvetések időszaka, de félszemünkkel már előre is tekintünk a sejthető jövő felé. Mindennapi munkánkban ügyes-bajos dolgainkban természetesen nincs átlép- hetetlen határvonal, sőt az események jönnek, következnek egymás után, mit sem törődve a naptárral. Mi mégis számbavesz- szük az időt, terveink teljesítését, a sikereket, a lemaradásokat és elszámoló papírjainkon decemberben vonalat húzunk. Az esztendőből még hátralévő néhány munkanap nem elhanyagolható, sőt a többieknél még fontosabb is. A rövid hónap alatt be lehet fejezni a mezőgazdasági munkákat, teljesíteni lehet az iparban az elmaradt szállításokat, vagy legalábbis azok egy részét, be lehet fejezni egy sor kisebb, nagyobb építkezést, szorítani lehet a tervteljesítést ott, ahol bármi ok miatt erre szükség van, el lehet intézni a hivatalokban a félrerakott aktákat és a kereskedelemben fel kell készülni az előttünk lévő ünnepekre. Az év végi gyorsítás, a nagyobb erőkifejtés annál is inkább indokolt, mert ez a december különbözik néhány elődjétől! A mi mostani decemberünk nem csupán az esztendő utolsó hónapja, de egyben a hatodik ötéves terv vége is. Véget ér egy rendkívül nehéz, de nem sikertelen nép- gazdasági terv, amely alaposan próbára tette erőinket. Meg kellett őriznünk, — a nehéz külső és belső helyzetben is — korábbi, alapvető vívmányainkat és alapot kellett és kell teremtenünk az új, hetedik ötéves terv indításához. Indokolt tehát az esztendő utolsó napjaiban a szorgalmas, feszített munka. Az esztendő sikeres befejezése — az élet különböző területein — már csak azért is fontos, mivel nem egy, hanem öt év tervteljesítéseit kell mérlegre tennünk és nem mindegy, hogy tiszta lappal, vagy adóssággal lépünk-e át az új év küszöbén. Sajnos, több területen vannak és maradnak is majd adósságaink, de nem mindegy, hogy azoknak tőlünk független okai vannak-e, vagy saját mulasztásaink, késedelmeink, netán hanyagságaink az okozói. Minden nap, minden óra, sőt minden perc számít és ha lemaradásból behozhatunk valamit, az már a jövő évi terveinket segíti elő. A jól végzett, eredA SZOT központi iskoláján rendezték a Bőripari Dolgozók Szakszervezetének XXI. kongresszusát. Azon részt vett Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottsá- gánaik tagja, a Központi Bizottság titkára. Csikós Pál, az ágazati szakszervezet főtitkára egészítette ki szóban az írásos beszámolót. Az eseményen felszólalt Óvári Miklós, aki beszélt a nemzetközi helyzet alakulásáról, s arról, hogy a jelenlegi viszonyok között megnövekedett a kis országok szerepe a feszültség csökkentésében. A küldöttek elnöknek választották meg Petrák Ferencet, főtitkárnak pedig Csikós Pált. A titkárok: Bokorné Demeter Piroska és Horváth F erenc. Az Építők Székházában már a XXXIV. kongresszusokat tartották az ebben a szakszervezetben dolgozók. Megjelent a fórumon Loson- czi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke is, továbbá Somogyi László építésügyi és városfejlesztési miniszter. Losonczi Pál a tanácskozás második napján Ikért szót. Az ország gazdasági helyzetével kapcsolatban rámutatott: a rajtunk kívül álló okok is hozzájárultak gazdasági helyzetünk romlásához, de az is világossá vált, hogy gondjaink okait elsősorban magunkban kell keresni. A kongresszus dokumentumainak elfogadása után megválasztották a szakszervezet vezető testületéit és tisztségviselőit. Az elnök Somogyi Sándorné, a főtitkár ismét Gyöngyösi István lett. titkár pedig G. Nagy Jáu nos, Somogyi Gyula és Takács László. A Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezetének XXXI. kongresszusán ott volt Czinege Lajos miniszterelnök-helyettes, Urban Lajos közlekedési miniszter. A megnyitót iköve- tően Moldován Gyula főtitkár számolt be a fél évtizedes munkáról, s vázolta a ményes munka tudata adhatja csak meg számunkra a békés, nyugodt ünneplést, a gyorsan véget érő, búcsúzó esztendő méltó befejezését... Szalay István Tél a Mátrában... \ Beköszöntött a tél a Mátrában. A téli sportok kedvelői népesítették be az ismert kirándulóhelyeket. A fehér takarónak a legjobban mégis a kicsinyek örültek. (Fotó: Szabó Sándor) JÓL HALADNAK Közeledik az év vége Egyre inkább figyelnek a naptárra az üzemeinkben, hiszen az éves feladatok teljesítéséről rövidesen el kell számolniuk. Hol tartanak most, milyen lehetőségekkel rendelkeznek? Ezekre a kérdésekre kerestünk választ. Az export is Alig hihető, de igaz: a Heves Megyei Ruházati Ipari Vállalat október végével teljesítette idei tőkés exporttervét, tudtuk meg Czakó Jánosné megbízott igazgatótól. összesen 31,5 millió forint értékben szállítottak termékeikből nyugati megrendelőiknek. Ez a meny- nyiség mintegy 10 százalékkal haladja meg az elmúlt évi teljesítésüket. Várhatóan ennek a hónapnak a második felére a rubelelszámolású megrendeléseknek is eleget tesznek. Még májusban elhatározták a megyei pártbizottság felhívása alapján, hogy 3 millió forint értékű pót- vállalást tesznek. Ennek az ígéretüknek is megfelelnek előreláthatóan. A Mezőgép gyöngyösi gyárában ugyancsak jelentős értékeket képviselnek az exportmunkák. Lukács Benedek igazgató megerősítette: a határainkon túli partnerek minden megrendelésüket megkapják az év végéig. A szocialista export éves 23 millió forintos tervét október utolsó napjáig 19 millióra, a tőkés 20 milliós tervet pedig 15 millióra teljesítették. A korábbi előkészítési munkák elhúzódása miatt most torlódnak a munkák a gyárban, de annak ellenére is, hogy hiányzik tíz szakmunkásuk, az év végét jól zárják, hangsúlyozta az igazgató. A gyár erre az évre 215 millió forintos termelési értéket tervezett, ebből az ipari termelés október végéig 179 milliót tett ki. Nyereségre 35,6 millió forinttal számoltak, de most már a 37 milliót célozták meg. A lakosság érdekében Nagy gond a szén. A Mátraaljai Szénbányák éppen ezért fokozott mértékben gondoskodik a lakossági igények kielégítéséről. Ennek bizonyságaként dr. Goda Miklós vezérigazgatóhelyettes elmondta, hogy éves feladatuk, 82 ezer tonna lignit értékesítése volt. Visontáról és Bükkábrány- b ól eddig 118 ezer tonnát vittek el a Tüzép közreműködésével. Ugyancsak lakossági igényeket elégít ki E gercsehi is, ahonnan havonta hatezer tonna szén jut a lakosságnak. A szénbánya maradéktalanul biztosítja a Gagarin erőmű részére a szükséges lignitet. Ez a fő feladata. A lakossági ellátás a legfőbb teendője a GYÖNGY- SZÖV Áfész-nek is. Erre az évre majdnem másfél milliárd forint összegű árbevételt terveztek, mondta R ohánszky Ferenc elnök. Az ipari tevékenységük ebből valamivel több, mint 150 millió forint. Ennek túlnyomó részét a Pattinka adja. Az éves terv teljesítéséhez még 250 millió forint hiányzik eddig, de nyugodt lélekkel várják a december végét. Túlteljesítésre készül a kiskereskedelmi ágazat is, és ugyancsak figyelemre méltó az a tény, hogy a vendéglátás több mint 10 százalékos többletet akar elérni a tervhez képest. Energia Az ÉMÁSZ gyöngyösi üzemigazgatósága az idén 62,5 millió forint értékű hálózatfejlesztési feladatokra. készül fel, tudtuk meg Hajdú György igazgatótól. Ezeknek a munkáknak a 80 százalékát befejezték. A töbhivel is végeznek az év végéig, hiszen a Mátrában november közepe után már nem kedvez az időjárás a külső munkákhoz. Bővítették például a villamos hálózatot Kékesen az új üzlet energiával való ellátása végett, valamint Mát- raszentimrén a fogyasztók igényének jobb kielégítésére. Nagy jelentőséget tulajdonítanak a takarékosságnak, ezért főként a meglevő hálózat rekonstrukcióját végzik el, és ha nem feltétlenül szükséges, új vezetékeket nem építenék. A hálózat bővítésében külső megrendeléseknek tesznek eleget. Árbevételi tervük kereken 1 milliárd forintot jelöl meg, amelynek teljesítése október végéig részarányos. Az év vége elé bizakodóan tekintenek ők is.