Népújság, 1985. december (36. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-06 / 286. szám
AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Befejeződött a Varsói Szerződés tagállamai honvédelmi miniszteri bizottságának ülése December 3-tól 5-ig a Német Demokratikus Köztársaság fővárosában, Berlinben, megtartotta soros ülését a Varsói Szerződés tagállamainak honvédelmi miniszteri bizottsága. Az ülés munkájában részt vettek a Varsói Szerződés tagállamainak honvédelmi miniszterei, az egyesített fegyveres erők főparancsnoka és törzsfőnöke. A honvédelmi miniszteri, bizottság megvizsgálta a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői gyakorlati tevékenységének kérdéseit és megfelelő határozatokat hozott. Az ülés tárgyszerű légkörben, a barátság és a kölcsönös megértés jegyében zajlott le. KÖZLEMÉNY a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1985. december 4-i üléséről A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 19S5. december 4-én ülést tartott. Az ülésen a Központi Bizottság tagjain kívül részt vettek: a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke és titkára, a Központi Bizottság osztály- vezetői, a megyei pártbizottságok első titkárai, a budapesti pártbizottság titkárai, a Szakszervezetek Országos Tanácsának titkárai, valamint a Minisztertanács tagjai, az országos főhatóságok vezetői, a központi sajtó képviselői. A Központi Bizottság megvitatta és elfogadta: — Kádár János elvtársnak, a párt főtitkárának tájékoztatóját a Varsói Szerződés tagállamai pártvezetöinek prágai találkozójáról; — Havasi Ferenc elvtársnak, a Politikai Bizottság tagjának, a Központi Bizottság titkárának előterjesztésében az 1986. évi népgazdasági terv és állami költség- vetés irányelveire vonatkozó javaslatot. (Folytatás a 2. oldalon) Az újságírók a párt polltikálát szolgálják Megyei ünnepség Egerben Immár 67 éve annak, hogy 1918. december 7-én megjelent a magyar kommunista sajtó első terméke a Vörös Ojság. Az évfordulót a magyar sajtó napjaként tartjuk számon. Ez alkalomból ünnepi megemlékezéssel egybekötött fogadást rendeztek Egerben, az MSZMP Megyei Bizottságának Oktatási Igazgatóságán. Az eseményen részt vett Horváth Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának munkatársa és Mar- kovics Ferenc, Heves Megye Tanácsának elnöke is. Barta Alajos, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának első titkára mondott ünnepi beszédet Haffnerné dr. Miskolczi Margit, a megyei pártbizottság osztályvezetője köszöntötte a részt vevő újságírókat, nyomdászokat, lapkiadókat, terjesztőket, postásokat, továbbá a Magyar Távirati Iroda Heves Megyei Szerkesztőségének és a Miskolci Rádiónak képviselőit. Ezután Barta Alajos, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának első titkára mondott ünnepi beszédet. Bevezetőjében hangsúlyozta, hogy amikor a múltra emlékezünk, akkor fejet hajtunk a Tanácsköztársaság leverését követő fehér terror, a fasizmus áldozatai előtt. A szeretet, a megbecsülés hangján szólt a sajtó mai dolgozóiról is, akik a politikai munkában legfőbb szövetségesek. — A politikai számvetés és programalkotás idei évének eseményeit a sajtó megfelelő figyelemmel, érzékenységgel, hűen közvetítette az emberekhez — mondta elismeréssel Barta Alajos. — A Népújság, a Miskolci Rádió, a Magyar Távirati Iroda és aZ üzemi lapok is segítségünkre voltak abban, hogy szándékainkat, intézkedéseinket következetesen szembesíteni tudjuk a valósággal. Köszönetét mondott a Lapkiadó Vállalat, a Révai Nyomda Egri Gyára, valamint a megyei postahivatal munkatársainak is áldozatos tevékenységükért. Végezetül vázolta azokat a főbb feladatokat, amelyeket a következő időszakban az MSZMP XIII. kongresszusa határozatai alapján a tájékoztatásban tevékenykedőktől várnak. Fontos, hogy naponta gyors, és pontos információt kapjon a közvélemény a közéleti magatartás és az egységes társadalmi cselekvés kialakítása érdekében. Az ünnepi beszéd után kitüntetésekre, elismerésekre került sor. A Szocialista Kultúráért kitüntetést kapta Pécsi István, a Hevesi Szemle felelős szerkesztője, a Népújság olvasószerkesztője. Ezt Kiss Sándor, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának titkára nyújtotta át. A Népújság Kolacs- kovszky-alapítványát Köhi- di Imre rovatvezető érdemelte ki, amelyet Kaposi Levente főszerkesztő adott át. A KISZ Heves Megyei Bizottsága által alapított Sajtó az Ifjúságért díjat a Népújság KlSZ-alapszerve- zetének ítélték oda, amelyet Révészné Bőgős Zsuzsa, megyei úttörőelnök nyújtott át. Az SZMT sajtónapi díját Perl Mártonnak, a Népújság fotóriporterének adományozták, amelyet Lévai Ferenc, az SZMT titkára adott át. A Hazafias Népfront Heves Megyei Bizottságának díját, amelyet dr. Végh Miklós elnök nyújtott át — Cyóni Gyulának, a Népújság főmunkatársának és dr. Gábor László rovatvezetőnek adományozták. A megyei tanács sportosztályának díszplakettjét Szigetváry József, a Népújság tudósítója, tárgyjutalmát pedig Fazekas István főmunkatárs vette át Kovács János osztályvezetőtől. A Hevesi Szemle nívódíjával tüntették ki dr. Pogány Ödön Gábort, a Magyar Nemzeti Galéria nyugalmazott főigazgatóját és dr. Szűcs Lászlót, a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola főigazgatóját. A Hevesi Szemle terjesztői díját pedig Mika István, a Heves Megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozója kapta meg. Mindhárom elismerést Lövei Gyula, a folyóirat szerkesztőbizottságának elnöke nyújtotta át. A politikai lapok terjesztésének szervezésében kifejtett munkájáért Népszabadság emlékplakett elismerésben részesült Rozgonyi Tibor, az MSZMP Hatvan Városi Bizottságának munkatársa, Kállay Albert, az Egri 1-es Számú Postahivatal vezetője, Kozma Mária, az Egri 1-es Számú Postahivatal piackutatója és Szalóki Rezső mátrafüredi kézbesítő. Az elismeréseket Koczka Antal, a Miskolci Postaigazgatóság igazgatója, valamint Hekeli Sándor, a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója adta át. Az ünnepség Haffnerné dr. Miskolczi Margit zárszavával ért véget. Kiss Sándor, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának titkára nyújtotta át a Szocialista Kultúráért kitüntetést Pécsi Istvánnak, a Hevesi Szemle felelős szerkesztőjének (Fotó: Kőhidi Imre) A sajtó munkásai A kommunista mozgalom, az új rend formálásában, a társadalom szocialista átalakításában élenjáró párt elképzelhetetlen egy olyan forradalmi sajtó nélkül, amely kollektív szervezőként élő kapcsolatot tud teremteni a tömegekkel, az agitáció- és a propaganda eszközeként terjeszti a marxizmus—leninizmus eszméjét, a munkás- osztály ideológiáját, felvilágosítja, imeggyőzi és mozgósítja a tömegeket. Ez a felismerés tvezette az alig néhány napja megalakult párt, a Kommunisták Magyarországi Pártja azon tagjait, akik a forradalom lázában égő Budapesten, J918. december 7-én, egy bérház kopottas szobájában megszerkesztették az első legálisan megjelenő kommunista lapot, a Vörös Újságot. Első száma a maga egyszerűen szerkesztett négy oldalával, fejlécén a „Világ proletárjai egyesüljetek!” jelszóval új fejezetet nyitott a magyar sajtó történetében. Nyíltan vállalta a proletariátus osztályharcos szervezését, őszinte szóval, szenvedélyes igazságkereséssel mozgósított milliókat. Nagyszerű forradalmi programot fogalmazott meg, elkötelezettségével, eszmei tisztaságával, világos politikai hitvallásával a mában is élő és a jövőbe mutató példaként áll a magyar sajtó dolgozói előtt. A Vörös Újság első megjelenésének évfordulója szocia. lizmust építő társadalmunk ünnepévé, a magyar sajtó napjává vált. Ez alkalomból (ünnepelnek az újságírók és velük együtt mi is, az olvasók, akik az újságból, a televízióból, a rádióból értesülünk Iaz ország, a világ dolgairól, a /mindennapok eseményeiről. Ünnepünkön tisztelettel emlékezünk a kommunista újságírás alapítóira, az elődökre, akik közül többen embertelen körülmények között kényszerültek élni és dolgozni, s azokra is, akik életüket áldozták elveikért, hivatásukért. Ugyanakkor megkülönböztetett figyelemmel fordulunk a magyar sajtó munkásai felé. Köszöntjük a Népújság és az üzemi, a mozgalmi lapok Iszerkesztőit, a IMagyar Távirati Iroda, a Magyar Rádió (megyénkben élő és dolgozó munkatársait. Köszöntjük az újságírókat, a nyomdászokat, a lapterjesztőket, a postai kézbesítőket, mindazokat, kik becsületes, szorgalmas munkájukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy mi, az újságolvasók, tv-nézők, rádióhallgatók nap mint nap friss információkat szerezhessünk hazánk és a nagyvilág eseményeiről. Az újságírás hivatás, egész embert kívánó, nagy felelősséggel járó munka. E jelentős feszültséget, szellemi igénybevételt hordozó szakma művelői, a forradalmi hagyományok mai folytatói élvezik a szabad sajtó, az egyre korszerűbbé váló híradás előnyeit. Még sem mondhatjuk, hogy munkájuk könnyebbé /vált. A fejlett szocialista társadalom építése jelenlegi szakaszában újabb, minőségileg is tmds tennivalókat szab meg számunkra az élet minden területén. Ez fogalmazódott meg pártunk, a Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusán, s öltött testet abban a célkitűzésben, amelyet joggal tekintünk egész népünk, nemzetünk jjrogramjának, (végrehajtása az egész nemzet együttes erőfeszítését feltételezi. Céljaink valóraváltása napjainkban talán minden eddiginél jobban igényli a toliforgatók elkötelezett, alkotó közreműködését, a cselekvésre mozgósító, a példamutató kezdeményezéseket és a fejlődés útjában álló, azt gátló tényezőket egyaránt ) megmutató tudósításait, állásfoglalásait. Szükség van a valóság változásaira érzékeny, azokat követni iképes, széles körűen tájékozott publicistákra. Mint minden tisztességgel, felelősséggel végzett munkában, a közvélemény tájékoztatásában is csak olyanok állhatnak helyt, akik szakmai felkészültségük mellett határozott világnézet, meggyőződés birtokában vannak. A tájékoztatás munkásai már eddig is bizonyítottak. Sokat és eredményesen dolgoztak például az elmúlt közel két esztendő kiemelkedő politikai eseményeinek, az MSZMP XIII. kongresszusa előkészítésének és ülésének, a tanácstagi és az országgyűlési képviselők választásának, hazánk felszabadulása 40. évfordulója időszakában. Erre a munkára elismeréssel és megbecsüléssel tekintünk, de hozzátesszük: most a kongresszus után, embert jobbító céljaink megvalósítása érdekében még többet, még eredményesebben ikell idolgozni. Politikai elgondolásaink elfogadtatásának egyik legfőbb — mással nem pótolható — eszköze a tömegtájékoztatás. A sajtó, a rádió, a tv ma is kollektív ,szervező, kollektív agitátor és .propagandista, a legszerteágazóbb, a legmélyebb értelemben. A hagyományos és az elektronikus tájékoztatási eszközök emberek millióinak otthonában viszik el a nagyvilágot, s ebben rejlik a szerkesztői kollektívák felelőssége. Ebből a felelősségből, az újabb követelményekből fakadóan a sajtónak is magasabb szinten kell betöltenie küldetését. Növelnie kell valóságfeltáró szerepét, érthetőbbé kell tennie nyílt, őszinte hangját. A hiteles, a valósághű ábrázolás — mint alapkövetelmény — érdekében szükséges a tények és az események még pontosabb elemzése, a lényeges elválasztása a lényegtelentől, az egyedi viszonyának tisztázása az általánossal. El kell kerülni a szenzációhajhászás korántsem újkeletű veszélyét. Az tény, hogy nem 'a tömegtájékoztatás mozgatja a világot, de gyorsíthatja vagy fékezheti az előrehaladást. Gyorsíthatja, ha mellé áll mindannak, amely a megoldást keresi, amely előbbre visz, lassíthatja, ha csak az árnyas oldalról szól, ha szürkít és lehangol. A sajtó dolgozóinak nagyobb része nem ért egyet azokkal, akik tudatosan, vagy a kellő ismeret hiányában, félreértelmezik a lenini hagyatékot, s a szocialista, a forradalmi tartalmú sajtóból úgynevezett leleplező isajtót akarnak csinálni. Olyat, amely a „part szélén állva" csak a hibákat látja, nagyítja fel, vagy — s ez a rosszabb — félinformációk alapján eltorzítja a valóságot, iiolyat állít, ami valójában nincs, s az így készített torzképet veszi vád alá. Ezek nem kiutat mutatnak, hanem a tehetetlenség érzetét keltik. Azok járnak helyes úton, akik az ilyen „leleplező Isa;- tó” helyett a hibák felett szemet nem hunyó, de az eredményeket is látó, arra alapozott tettekre mozgósító sajtót akarnak munkájukkal szolgálni. Ezt kívánja népünk érdeke. Nem könnyű az az örökség, amelyet magáénak tudhat a magyar sajtó, amiért la hivatást ma gyakorlók felelőséggel tartoznak 'kortársaiknak és az utókornak egyaránt. Az elmúlt esztendők iazonban igazolják, hogy a szerkesztőségek dolgozói megfelelnek azoknak a követelményeknek, amelyeket közel hét évtizede állítottak fel a Vörös Újság első számárnak készítői, képesek tovább ápolni és gazdagítani a kommunista újságírás hagyományait. Kiss Sándor az MSZMP Heves Megyei Bizottságának titkára