Népújság, 1985. december (36. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-28 / 303. szám

4.

NÉPÚJSÁG, 1985. december 28., szombat

MINDENNAPI

NYELVÜNK

Egyre

gyakrabban

innoválunk...!

Egyrészt úgy, hogy magát a latin eredetű innovál igealakot juttatjuk nyelvi szerephez, másrészt ügy, hogy az általa megnevezett cselekvéssorozatot (újít, megújít, felújít, feltalál, újszerű dolgokat létrehoz) hajtjuk végre.

Az sem véletlen, hagy társadalmi, gazdasági és kulturális életünk szinte valamennyi területén és szintjén a latin novus, nova. no' rum, (új, újszerű, újfajta, nemrég felfedezett) melléknév semleges nemű alakja, a novum mellett, az e szócsaládba tartozó innoválás, innováció, nováció (újítás, megújítás, feltalálás), nová- tor (újító, feltaláló), novi" tás (újság, újdonság) latinos szóképzési formákat a nyelvi köztudat és nyelvhasználati közízlés olyan mértékűén tudomásul vette hogy ma már nem csak szakszóként élünk velük, hanem szélesebb körben és egészen változatos beszédhelyzetekben is közlő szerepeket bízunk rájuk.

Ennek két oka is van: egyrészt alakjukban jól illeszkednek a szinte már jövevényszókká és köznyelvi formákká alakult latinos képzésű megnevezések sorába, másrészt szüksége van mai nyelvhasználatunknak valamennyiükre. De beszéljenek erről példáink! A nóvum pl. szervesen illeszthető bele ebbe a latin eredetű jövevénysorba: unikum, vákuum, kuriózum stb. Hogy az újszerűség, az az újság, újdonság jelentéstartalmak és használati értékek rokon érteiműségé" nek kifejezésére ma is élünk a nóvum szóval, arról ezek a szövegrészietek bizonykodnak. „Milyen nóvumokkal lehetne a nyári egyetem tematikáját bővíteni, színezni”. (TIT elnökségi beszámolókból). — „Nap mint nap sok izgató, sőt kiszámíthatatlan nóvummal kerülünk szembe” (Szakszervezeti küldöttgyűlési felszólalásból).

Ma már a sajtó hasábjain, a rádiós és televíziós közlésekben a kelleténél is gyakrabban tűnnek fel a szócsalád e tagjai is: innovál, innováció, innovációs, innoválás. Alakjukban ezek is jól illeszkednek bele ebbe a jövevénysorba: informál,

invitál, delegál, agitáció, imitáció, vizitáció, agitálás, reklamálás, imitálás stb. Legújabban az innováció és az innovációs nyelvi formák a szakmai megnevezés köréből lassan kikerülnek, és felhasználásukkal kapcsolatban bizonyos fokú elbizonytalanodás is tapasztalható. Valójában amolyan mindenre jó divatos kifejezésekké váltak nem egyértelmű jelentéstartalmakkal és használati értékekkel, s alig tud mit kezdeni az újságolvasó ezekkel a nyelvi alakulatokkal: innovációs folyamat, innovációs lánc. innovációs igényrendszer.

Napjainkban a szócsalád új tagokkal bővült. A rádió Esti Híradójában egyik gyárunk vezetője így fogalmazott: „Nem voltunk elég

novatívak” (1985. okt. 25.). Egyértelműbben: újításra,

megújulásra, újdonságok, találmányok meghonosítására nem fordítottunk kellő gondot. A szóban forgó latin szócsalád novus (új, újfajta) novitas (újság újdonság) tagjai is nyelvi szerephez jutottak: esy könynyűbúvár- és hegymászótechnikát gazdasági célokra hasznosító társaság a Norms nevet, egy műszaki gazdasági munkaközösség pedig a Novitás megnevezést vette fel. A névadók Itt is megfeledkeztek a jó magyar megfelelők felkutatásáról, pedig lett volna miből válogatniuk.

Dr. Bakos József

f

A Csongor és Tünde az Egri Gárdonyi Géza Színházban

##fff fogunk mi csöndben élni..."

A színház egyre nagyobb kihívásokat kap. A mozi, a tévé, a video látványos, magávalragadó képsorokat zúdít ránk nap mint nap. A tengerek mélyét ugyanúgy szemlélhetjük, mint a Hold túloldalát. Megláthatjuk a dolgok színét és visszáját, az élet minden változatát. Nem csodálkozunk lassan semmin, a legszokatlanabb jelenséget is tudomásul vesszük a képernyőn és a vetítővásznon.

Nem könnyű ezért manapság a helyzete annak, aki szemünk láttára, a színpadon akarja „elővarázsolni a nyulat a kalapból”, hiszen csodákon edződött érzékeink „nem veszik be” az esetlen megoldásokat. Nehéz nyílt színen valami különlegeset teremteni, de egyben hálás is: fölkapjuk a fejünket ha a játék' „valóságában” történik valami rendkívüli.

Az egri Gárdonyi Géza Színházban Vörösmarty Csongor és Tünde című tündérjátéka ezért is hat már első pillanattól olyan lenyűgözően a nézőre. A függőn)’ felgördülése után ritka látványban van részünk. Szinte képtelenül természethű, ami elénk tárul: a színpad előterében sívó homok, amely tárgyakat temetett be, hátul pedig burjánzó erdő. Nem vette szószerint a rendező, Szikora János és a díszlet- tervező Jovanovics György Vörösmarty vízióját a hármas útról, amely a legtöbb Csongor és Tünde előadásban szinte kötelezően kínos pontossággal jelenik meg. Az általuk megformált helyszínen sokfelé lehet haladni, alig járt, ám annál csaloga- tóbb ösvényeket rejt a sűrű. Szerencsés ez a megoldás. Inkább érezni lehet, mint látni az elágazást: az

életutak és világlátások különbözőségét. A különös szereplők szinte a semmiből lépnek elő és úgy is tűnnek el: sajátos lebegést ad ez a cselekménynek.

Furcsa világ tárul elénk. Annyira eltér a figurák megjelenése a megszokottól — kivéve tán az ördögfiókákat —, hogy időbe telik, mire elfogadjuk külsejüket. Valami sosemvolt ország és históriai kor szülöttei ők: Csongor szamurájra emlékeztet, a többiek a középkor és a századforduló hangulatát egyaránt árasztva a gótika és a szecesszió különös egyvelegében pompáznak. Ez két szempontból is kedvező teret szolgáltat az értelmezésnek: Vörösmarty víziója kö- zépkorias: boszorkányok, ör„A Vörösmartyhoz annyira hű látomás és megformálás nem állította könnyű feladat elé a színészeket.” (Bal József, Eszenyi Enikő, Kiss Mari és Mucsi Zoltán)

(Fotó: Köhidi Imre)

Így például a jövendőmondó kút látványa, amely egy sugárral összekapcsolódik az éggel, nem mindennapi látvány. Ugyancsak lenyűgöző és jól kidolgozott a Halál megjelenése, aki a Kalmár, a Tudós, és a Fejedelem sorsát csontkezébe veszi.

Az előtérben meghúzódó romok arra utalnak. hogy valamikor egy otthon magasodott ezen a helyen. Lakói valami elemi csapás következtében kizökkentek megszokott életükből, s kanosaiul, majdhogynem hiábavalóan igyekeznek boldogulni. Kiélni szenvedélyeiket, ha mást nem is. Eleget tenni rosszindulatuknak, étvágyuknak, szerelmi vágyuknak. A végletekig lepusztult, kifordult világ ez. S amikor megtalálják a címszereplők a törmelék alatt jósorsuk modelljét, kicsinyített mását, annak nem sokáig örülhetnek. Álmatagon hagyják, hogy kicsússzon kezükből és a magasba emelkedjen parányi másuk.

A Vörösmartyhoz annyira hű látomásos megformálás nem állítja könnyű feladatok elé a színészeket. Nem köztük zajlanak az igazi összecsapások, s az áttételes, moralitásszerű játék nem bevett színházainkban. Különösen a körülmények miatt nehezen lehetett őket megszokásaikból kizökkenteni: állandó társulat híján kevés idő állt rendelkezésre a szokatlan stílus elsajátítására. Ezért néha külsődleges módon valósították meg az elképzeléseket, s nem tudták ellensúlyozni az első negyedfélóra tétovaságát. A címszereplők jól szolgálták az elképzeléseket: Bal József

főiskolai hallgató nem igyekezett mindenáron csillogni. Így az a főhős lett, akin keresztül megláthatjuk a folyamatot, vele azonosulhattunk leginkább. Némileg tisztább színpadi beszéddel még hatásosabb volna. Kellemes meglepetés Eszenyi Enikő, aki nagy akarással.

belső izzással formálja meg Tündét. Leviczky Klári érdekes színfoltja Ledérként a produkciónak, bár némileg határozatlanabb a kelleténél. Kiss Mari nyújtja a legérettebb alakítást Ilmaként: egyszerre tesz eleget az elvontság és a hétköznapiság követelményének. Nem olyan elsöprő, de hatásos Tardy Balázs Balgaként. A három ördögfi, Kurrah, Berreh és Duzzog alakjában Mucsi Zoltán, Mészáros István és Tóth József emlékezetes perceket szerez. Igaz, nekik volt a legkönnyebb a dolguk, a hagyományokhoz képest az ő figurájuk változott meg legkevésbé. Sólyom Kati Mirigyként csak részben tudott eleget tenni ennek a fajta játékmódnak, talán kevés kapaszkodót is kapott hozzá. Nagyon megkapó Bajcsay Mária az Éj szerepében, elég ereje van hozzá, hogy a monológgal végtelenbe futtassa a darab gondolati ívét. Értékes epizódok a Kalmár, a Tudós és a Fejedelem megjelenései. Csapó János, Philippovich Tamás és Polgár Géza megfelelően értelmezték feladatukat.

Egy különös, de egyre otthonosabb világ tárul elénk az egri Csongor és Tündében. „Itt fogunk mi csöndben élni. . mondják a szereplők, de idilljük szertefoszlik. Régi paradoxont old föl ezzel a rendezés: hibájául szokták felróni a drámának az indokolatlanul boldog végkifejletét. Ugyanígy számos más vitatott, bizonytalan tényezőt tisztázott az értelmezés, felragyogott Vörösmarty darabjának igazi szépsége. Csak halkan teszem hozzá, hogy egy állandó társulattal bizonyára tökéletesebb, minden izében kidolgozottabb bemutatót láthattunk volna. De így is ritka és ünnepi színházi pillanatnak lehettünk tanúi: egy klasszikus drámánk új életet nyert az egri színpadon.

Gábor László

dögök, tündérek népesítik be képzeletét. Másrészt az erdő látványa szecessziós burjánzást sugall. Egymást erősíti és összecsendül ez a kétfajta szemlélet, modern közeget teremtve a bemutató gondolati íve köré. Mégis, némileg vontatottá teszik ezek az elemek az indulást. Egy-két jelenet lepereg addig, míg az első meglepetéseken túljutva természetesnek tűnik a közönségnek a látvány. Ez sem haszon nélküli. Annyira beépült már tudatunkba a darab egyfajta megközelítési módja, hogy ránk is fér a kizökkentés. Kötelező olvasmányként, iskolai elemzések tárgyaként, színtelen színházi produkcióként egyaránt találkozhattunk már vele, s ez bizony egyetlen műnek sem kedvez. Itt már a látvány ereje is arra készteti a nézőtéren ülőket, hogy más szemmel tekintsenek Vörösmarty művére.

A tündérjáték valóban gazdagabb, mint ahogy a köztudatban él. Ezt bizonyítja Szikora János rendezése, aki nem a mesés elemeket hangsúlyozta, hanem a filozofikus töltést és a középkori moralitásokhoz való hasonlóságot. Az útkeresés drámájává vált értelmezésében a mű: hősei esendően téb- lábolnak, a világ különös törvényszerűségei között botladoznak. Előszeretettel teszik tönkre egymás elképze„Időbe telik míg elfogadjuk a szereplők megjelenését”

(Eszenyi Enikő, Bal József és Tardy Balázs)

léseit, terveit, szándékosan vagy véletlenül keresztülhúzva mások számításait. Ilyen szempontból valamennyi figura kiszolgáltatott. Mirigy, a boszorkány például lányát veszti el az ördögfiak miatt, majd Balga küldi el a világ végére, amikor kőként ki akarja lesni a többieket. Valamennyi szereplő egyenrangú ilyen megközelítésből, ezért is emelte ki az értelmezés az Éj monológját, hozott be egy új alakot, a Halált. Vörösmarty végletes mondandójához, a sors nagy kérdéseivel való összeütközéséhez jól illik ez a hang- súlyozás. Az igazi konfliktus nem a földi valóságban csetlő-botló emberi vagy félig emberi lények között van — húzza alá a rendezés —, hanem a végzet és a dolgok múlandósága, percnyi léte között húzódik meg a feszültség.

Így áthidalja a társulat a dramaturgiai nehézségeket. Nagy ellentmondás az, hogy egyik legnagyobb nemzeti drámánk annyira színszerűt- len. Valójában tényleg a középkori moralitásokkal való rokonság föltárása és kiaknázása hozza meg a lendületet, ez teszi élővé és frissé, egyáltalán játszhatóvá a tündérjátékot. Így valóban olyan színházi pillanatok születnek, amelyek sokáig megmaradnak a nézőben.

SZALONTAY MIHÁLY:

Állásváltoztatás

(Sörtefejű Janó történetei)

ll/l.

A kocsinál már mindenki ott volt. Az igazgató, nem miattuk, hanem Pásztor miatt. Csendesen beszélgettek az alapjáratban dohogó, tompított reflektorral sürgető kocsi mellett. Felmagasodott mögöttük a sofőr, sörtefejű Janó is. Már hiányolta, miért is az összetartozás érzésével köszöntötte. De ismerős lehetett az igazgatónak is, mert a felfedezés meglepetésével szólt:

•— No, maga is itt van bejönni, azért bejöhetett volna.

— Voltam benn, profesz- szor úr, nem tetszett benn

lenni, Margó nénivel, Sáfár úrral meg Terikével beszéltem is.

— Milyen taxisofőrnek lenni?

— Nem panaszkodom . . .

— Nem kívánkozik visz- sza, a pénze megvan ... ?

— Á, így mégiscsak otthon van az ember, nem minden a pénz . . . mégiscsak, tetszik tudni.

— No, isten áldja, azért ha valami van, eí ne kerüljön. — Azzal az igazgató fogta Pásztort, különhúzta, és úgy beszélgettek.

— Jól ismerte az öreget? — kérdezte János, szinte csak hogy kérdezzen valamit, hangsúly nélkül.

— Tíz évig voltam a pilótája, éjjel-nappal. — János folytatni akarta, de az igazgató és Pásztor négy- szemközti jelenése véget ért, egy utolsó körbekezelés, indultak, s az első kilométereket, az irdatlan vascső kapuig, némán tették meg. Ekkor folytatta János a ki- zökkenfhetetlen emberek következetességével.

— S hogy került el?

A kocsiban ülőkön mosoly futott, sofőr Janó is nevetett.

— Nem hosszú a sora. egyszerűen sok volt. Az asz- szony is mindig balhézott. Így egyszerűbb minden. Akkor se éjjelem, se nappalom . . . nem lehet azt megfizetni. Persze, az öreg nagyon rendes, sose lesz ilyen főnököm. Tudja, ő az a fajta, aki azt szereti, ha valaki magától tudja, merre meddig ... Ha valami nem tetszett neki sose mondta, de olyan udvariassá, kimértté vált, hogy az ember komi- szabbul érezte magát mintha teszem azt. . .

— Jó, jó az igazgató-fö- professzor úr a pilóták legjobb nevelőatyja — szúrt János —, de miért az előbbi vigyor?

— Mesélem már ... akkor is két nap. két éjszaka tapostam a gázt. munkahelyről, munkahelyre. Dunántúlról Tiszántúlra, keresztülszelve a térképáltáji Magyarországot, mégcsak tisztességes ebédhez sem jutva, mert pontosan kellett érkezni mindenhova, a sofőr szégyene. ha nem . . . Olyan vacak tél volt, hideglangyos jégfoltot jégfoltra varró, szakadó jéglukat vékony sáros varral takaró vacak utak. ilyenkor nem lehet tudni., mikor csúszkálsz, mikor ragadsz. Az isten akárhová tegye! Szóval, aki ismeri e lukas bogárhátakat, tudja, hogy kis szakasz is elég belőle, nem félország- nyi. Miskolc volt a végcél az este, valami nagy előadást kellett ott tartanunk. Figyeltem, hajtottam. meg is érkeztünk szerencsésen, időben. Míg az öreg nyomta a szöveget, én vissza a városba, be az első jobban kinéző csehcba. Gyorsan végigettem a készétel rubli- kát, amíg a kétféle frissen- sültet hozták. Ahogy ezt is bedobtam, rohanás vissza az öregért. Éppen végzett, felvettem, indultunk vacsorázni. Természetesen ugyan, oda mentünk, ahol én már előtanulmányokat folytattam. Mikor az éttermiek meglátták, hogy még egy komplett vacsorát rendelek, a séfnek rángatózni kezdett a feje, ja, merthogy az előbb levest nem ettem, és az meg hogy néz ki, hogy az ember leves után nem eszik semmit. Mondta is a marha, hogy még szerencse, hogy nincs étvágya a kedves vendégnek, azt hitte, szellemes, de nem komáztunk. Jó tíz óra fele indultunk, irány Pest. Semmi baj nem volt, míg a várost el nem hagytuk, de aztán kutya melegem lett. Folyt rólam az izzadság, igaz, fűteni is kellett, mert a szél felerősödött, a bádogkasztni pedig, ugye, hamar kihűl.

(Folytatjuk)