Népújság, 1985. december (36. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-24 / 301. szám
IRODALOM ÉS MŰVÉSZET NÉPÚJSÁG, 1985. december 24., kedd Az egri „remete” jeles napjai Gárdonyi József naplókon és személyes élményeken alapuló életrajzi művében, Az élő Gárdonyiban leírja, hogy atyja 1900. július 16-án érdekes álmot látott: karácsonyi álmot egy forró kánikulai éjszakán. Ez arról szólt, hogy a Nemzeti Színházban éppen Gárdonyi Argilus királyfiját próbálták, amikor váratlanul és hívatlanul gyolcsruhás, piros süveges betle- hemesek nyomakodtak a színpadra, és eljátszották paraszti karácsonyi műsorukat. A színészek és a muzsikusok részt vettek az előadásban. Ébredés után Gárdonyi elhatározta, hogy álmát, a ^karácsonyi álmot” azonnal feldolgozza színdarabnak. Lelkesítette, hogy mennyi mesét szőhet bele, milyen szép zenét használhat hozzá. Mint naplója elárulja, egy magyar operett megte-. remtése volt az igazi célja. Agyából ki sem kelve kezdte el a darab vázlatának összeállítását, és nem evett, amíg készen nem állt az első felvonás. Nagyrészt nem is prózában, hanem versben. Másnap estére elkészült a második felvonás első fele. összesen három munkanap múlt el és együtt volt a Karácsonyi álom. (Nem is lehet tudni, hogy „karácsonyi” vagy „karácso- ni”-e ez az álom? Mindkét írásmód előfordul az író kéziratában is és József szövegében is. Gárdonyi egyébként ragaszkodott a ,Jkarácson”-hoz éppenúgy, mint az „eggy”-hez és az ,,esső”-höz.) Felpattantak hát a bet- lehemesek az elkészült színdarabban is a nemzet színpadára és az akadékoskodó rendezővel szemben őket pártoló igazgató kiadta a parancsot: Hallgasson ma a kieszelt művészet: szóljon a pásztor s a betlehemi ének! És a váratlan programváltozáshoz így ígért segítséget: Mi adjuk a pompát, színpadot, zenét; adjátok ti a nép költészetét. Az első felvonás a pogány Baál isten imádásá- ról, az általa megkövetelt emberáldozat előkészítéséről és a régi istenség pusztulásáról szól. A terjedelmes bevezetés messze esik a közismert messiásváró bibliai eseményektől. Joggal szíttá a fogát Keg- levich, a Nemzeti Színház új igazgatója, amikor a darab bemutatásáról kellett dönteni. Érdekes, hogy az ugyancsak véleményt nyilvánító Mailáth püspök üdvözölte a színjátékot, noha az első részében négyszer is felhangzott a nép karának éneke: Szóljon a síp és zengjen a húr! Baál a nagy isten, az örök úr! A papok kara pedig így fogalmazta meg az ünnep lényegét : A szerelemnek üld ma torát: lepke a férfi, lány a virág. Nincs tilalomszó engedetem! Szent gyönyörűség a szerelem! Dombos pusztaságban juhászok játsszák a második felvonást. Ebben sorra kifejezést kapnak Gárdonyi demokratikus érzelmei. Eltűnik a különbség az egyszerű pásztor és a király között. A juhászok pásztortűz melletti párbeszédei nyíltan kimondják a nép panaszát. íme Máté szavai: „Bezony András testvér, furcsa időket élünk. Ide- oda terelik a népet, mint a birkát. Hát birka az ember? Erre András így válaszol: „Bezony birka, testvér. A császár szemében csak nyáj a mi népünk. Hol fejik, hol nyírják, hol pedig egyszerre ezrivel levágják." A zsidó nép felett zsarnokoskodó római császárról folyik ez a beszéd, aki összeírás céljából tereitette a lakósokat származásúk helyére, de világos, hogy Gárdonyi Habs- burg-ellenessége az értendő tartalom. „Nem szánt, vet a császár, de mégis ö arat!” A nép bizalmatlanságát fejezik ki „minden födi szögény” nevében a pásztorok : Mese ez csak testvér. Ha mese nem vóna akkor a messiás már el is jött vóna; zsarnokság nem ülne ezön az országon: új rönd vóna rég e zavaros világon. Messzire tekintő vágyakozást fejez ki a többiek álma felett őrködő András könyörgése : Akt ezt a lángot az égben gyújtotta, emberi testbe is adhatna ily lángot. Egy ember, akinek szép nagy lelke volna, jobb rendbe tehetné az egész világot... A harmadik felvonás színhelye a betlehemi barlang. Eseménye a pásztorok imádása és a három király hódolata. Záróakkordja az ismert karácsonyi ének: „Szűz Mária e világra né- künk szent fiát hozá.. Látjuk, komoly és egymástól messze eső gondolatok keveredtek a Karácsonyi álomban. Maga Gárdonyi is érezte, hogy hasznos lenne átalakítani a darabot gyerekek számára is. Megszületett ez a változat. Gárdonyi „Betlehemes játék" címet adta neki, de ezt később „Kis betlehemes”-re igazította. Három helyett két felvonás, egyszerűbb a cselekménye, kevesebb a szereplő, de mondanivalója lényegében változatlan. A Kis betlehemes Gárdonyi Géza által készített kéziratán kívül hagyatékából előkerült a Karácsonyi álom egy 1923. évi kiadású példánya is, amelyet Gárdonyi József alakított át az ifjúság részére. Gárdonyi Karácsonyi álma tehát évtizedeken keresztül tovább élt. Az író számára bizonyára már gyermékkorában a karácsony volt a legfontosabb és legszebb ünnep az évben. Az maradhatott akkor is, amikor ő állított karácsonyfát gyermekeinek. (Ügy mondják, hogy az egykori lakóháza kertjében ma is látható magas fenyők ‘ egyike-másika a Gárdonyigyermekek karácsonyfájaként tette első szolgálatát.) A karácsony összefonódott életének eseményeivel és nyomot hagyott írói munkáján is. Életrajzíró fia feljegyezte, hogy 1882 karácsonyán hangzott el először a katolikus templomokban a kántortanító Gárdonyi Géza szerzeménye, a ma is széles körben ismert karácsonyi ének: „Fel nagy örömre, ma született...” A Pesti Hírlap 1889 karácsonyán lepte meg olvasóit azzal, hogy közölni kezdte az Egri csillagokat. A budapesti Nemzeti Színház 1901 karácsonya táján tartotta műsorán a Karácsonyi álmot. Az 1907-es családi karácsonyfa alá helyezhette Gárdonyi vagyo- nosodásának legjelentősebb dokumentumát, az ostorosi határban megvásárolt Savós nevű szölőbirtok adásvételi szerződését. A Nemzeti Színház 1910 december 25-én játszotta századszor A bort. A gazdag kézirathagyatékban a novellák és más rövid írások között gyakran bukkanunk karácsonyi tárgyúnkra. Egy részük megjelent korabeli újságokban, folyóiratokban. Ezek közül talán a legrégebbi a Győri Hírlapban közölt „Karácsonyéji álom". A szomorú elbeszélés arról szól, hogy neki — az írónak — és kisfiának a karácsonyi angyalok közül csak a legutolsó, a Boldogtalanság jutott. Abból a nehéz időszakból származhat ez az írás, amikor Gárdonyi Géza házassága végleg elromlott. Az 1907 karácsonyára irt Harangozóék karácsonya a falusi szokások hangulatába és a szegény emberek kapzsiságába ágyazva mondja el, hogyan fogadták a váratlan karácsonyi ajándékot, a kitett kisgyereket. A Pesti Hírlap 1915-ös, háborús karácsonyi számában jelent meg a Legenda a három királyokról és az ihászról. Ez elregéli, hogyan bizonyította be a Jeruzsálem felé tartó három királynak az ihász, hogy ő a negyedik király és hozzájuk hasonlóan birkák és szamarak királya. Gárdonyi tervezte, hogy egy könyvbe szedi össze az általa írt bibliai tárgyú legendákat, de egy egri pap barátja nagy erővel lebeszélte, mondván hogy „Indexre raknak összes köteteiddel.” Ebbe a kötetbe akarta beiktatni a Karácson a názáreti házban című rövid legendát, amely megjelent a Budapesti Hírlap 1906. december 25-i számában is. Ugyanitt akarta közölni az 1921. december 25-én keltezett (ez volt Gárdonyi utolsó karácsonya) Csordásék karácsonja című hosszabb elbeszélését az egyszerű emberek ünnepvárásáról, békesség és szeretet utáni vágyakozásáról. Korompal János CSORBA GYŐZŐ: Téli ünnep A sár éppúgy ,sár, mint akármikor. Éppúgy bemocskolja a kristály-szél alját, mint például három ihete. Éppoly szomorú a málló vakolat por- lása a falon s a leveletlen gallyak bádog-csörgése az akácfán. De jön az ünnep, s no, fényesedik. /Megtölti a sziveket, s kidől belőlük. A sár, a .gally-csörgés, a málló vakolat: kellék lesz, épp idevaló. Az ünnepé, mely hívja őket, is lábához szelídíti. Az ünnepé, mely oly mérhetetlenül hatalmas, hogy még ellenségét is magához engedheti kockázat, aggodalom nélkül. Az ünnep a szív legfőbb gazdagsága. E gy kocsi zörgött el a harangozóék ablaka alatt. Kártyáztak nálok, mint ahogy Krisztus születésének éjjelén illik. Az asztal sarkán ott állt a pintes meg a fonott kalács. A kocsizörgésre felfüleltek. — Nem idevaló kocsi — mondta a harangozó a kártyát osztva. — De nem is a szomszéd faluba, — felelte rá a koma. És tűnődve fülelt. Mert örökké szekerező ember volt ő. Hol fuvart vállalt, hol a maga dolgában járt a városba. Hát ő megismert minden .kocsit a zörgéséről. Éshát érdekelte is minden jövő-menő kocsi és szekér. — A kocsi megállt . — mondotta pislogva. — Bizonyosan a papnak érkezett vendége — vélte ásítva a harangozó. Az asztalnál még ott ült a két komaasz- szony, meg egy tízéves buekós fejű fiú, a harangozóék fia. Kártya volt valamennyiek - nél, meg előttük dió. — Igyunk is közbe! — rikkantott a harangozó. Még karácsonykor se igyunk? Te is ihatsz egy .pohárral Gyuri! A gyerek a fejét rázta: — Nem iszok én. Nem akarok részeges lenni. Az apa bólintott: — Jól beszélsz fiam! Látom, hogy okos ember leszel. Mai világban hiába ... csak olyanra szokjon rá az ember, ami nem költséges. Magas száraz ember volt a harangozó. Hosszú csontos ujjain látszott, hogy szabóság a mestersége, — persze csak afféle paraszti szabóság. — Nagy a drágaság! — bólintott rá a koma. Az meg kis köpczös paraszt ember, róka-szemű, mint az adó-vevő népek szoktak lenni. Kikocogtatta a pipájából a hamut az asztalszélen, és tovább beszéltek a drágaságról. A kártyát újra megkeverték. Közben az utca ajtó koppant és nyikordult. A harangozóné az ablakra pillantott, hogy ki a látogató? Alig hogy a lassú tempójú csizmacsoszogás felhangzott a folyosón, szólott nyugodtan: — A gondozó jön. A gondozó látogatása nem zavarta őket a kártyázásban. A harangozó megnyálazta az ujját, és nyugodtan osztotta tovább a kopott sarkú avas kártyalapokat. — Na. Te kezded Gyuri. A gyerek elmosolyodott. Csillogó szemmel vizsgálta végig a kártyáit. Aztán megfogta fönt a zöld kilencest. S rásandított az anyjára, hogy helyesli-e? Az anyja mosolygó szemintéssel helyeselt. A harangozó rávetette a zöld alsót és az ajtóra nézett. Egy kis cseréppipa jelent meg az ajtóban, s a pipa folytatásaképpen egy fehér bajuszú méltóságos szűrös emberke. Kegyes-komoly dicsértessékkel köszönt. Nem kezeltek vele, csak széket adtak neki az asztalnál. — Vesse le a szűrit János bácsi! — szólt rá az asszony a kártya mellől. — Köszönöm, — felelte az öreg. Nem azért gyöttem. A pap izent át, hogy tizenegykor nyisSuk ki a templom ajtaját. — Jó, — felelte a harangozó, — csak ezt az osztást eljátszuk. Az öreg megszipákolta a pipáját. Pislogott. És szólott vidáman: — No nálunk mán megvan az nagy karácsonyi öröm! Mind reá fordultak: — Hogyhogy? — Hát a menyem... — Megszült? — Meg hálaistennek. Szép kis gyönyörű leány. Mint az csöppentett harmat. A két asszony összecsapta a kezét: — Milyen boldogság! — És éppen ma! — Karácsony éjjelén! A kártyázást is abbahagyták erre a csodára. A harangozó bort töltött. Az öreg elé is tettek egy pohárral. — No Isten tartsa az újszülöttet! — kívánta a harangozó. Mind ittak körömig. Gyurinak is kellett innia. — Nekünk nem adott az Isten több gyermeket, — sóhajtott a harangozóné, — csak ezt az egyet. — Nekünk meg egyet se adott az Isten, — sóhajtott rá könnyedén a komaasszony. Aztán arra a kérdésre fordították a beszédet, hogy hol lehetne vagy hatvan forintot kölcsön kapni? Mert a harangozóék tehenet vennének a vízkereszti vásáron. Tavasszal már legelhetne az állat a temető árkában. A pap megengedi. Az öreg gondozó nyugtalanul pislogott. — Hát a koma? S a fuvarosra intett a pipája szopókájával. A harangozó legyintett: — Iszen ha a komának vóna. Ez odaadná az íngit is. Igaz, hogy én iis őneki... A koma rábólintott: — Én odaadnám. De most az őszön vettem az új szekeret. Hát kendnek János bá esi? Iszen kendnek mindig hever a ládába. .. Az öreg azonban elintett a füle mellett: — Nekem nincs kiadni való pénzem, — mondotta a fejét ingatva. A harangozó az órára pillantott: — Te Gyuri! Erigy nyisd meg a templomot. A fiú korához képest erősen fejlett kölyök, a fejére nyomta a süveget, és a szögön lógó nagy kulcsért nyúlt. — Húzd le a süveget a füledre! — szólt rá gyöngéden az anyja. A fiú lejjebb nyomta a süvegét, s kiment. Csillagos csendes éj. Az út rögösre fagyott. A fiú elkopog a patkós csizmában. Föllép a lépcsőn a templom kerítéséhez. Az ajtó előtt valami nagy fehéres kutyát lát. A homályban is megismerte, hogy a kasznár kutyája. Láncon szokott lenni, de éjjelre mindig eloldják. Megdöbbent, de nem hátrált meg. Falusi fiú tudja, hogy a legdühösebb kutya is gyáva, ha kívül van a gazdája udvarán. Ráfogta a nagy kulcsot, hogy megsújtja vele, s rikoltott: — Mégy innen Kúnó! A kutya leugrott oldalt a lépcsőn és elinalt. De valami fehérlett még az ajtóban. Gyuri azt vélte, hogy az is kutya, valami kisebb kutya. Üjra sújtásra emelte a félkilós kulcsot, és rákiáltott: — Co te ronda! Harangozó* írta: G< De az alak nem mozdult. Közelebb lép hozzá, hát valami bundaféle. Ki tehette itt le a bundáját? S ilyen hidegben ? Körülnézett. Nem látott senkit. A gyerek beletolta a kulcsot az ajtóba, és masinát gyújtott. Rávilágított a bundára. Hát csakugyan bunda, sárgás juhászbun da. A bunda tetején egy papíros. Nézi: miféle papíros? Hát levél. Nagy téntabétűkkel rá van írva -.Istennek. Gyuri úgy elálmél'kodott, hogy a gyufa is a körmére égett. Sose hallotta, hogy az Istennek levelet is lehet küldeni. S bundát! Átlépte a göngyöleget és bekocogott nagy elgondolkodva a templomba. A zsebéből kivett egy kis viaszgyertya- véget. Meggyújtotta. Megfordult, s újra a templom küszöbéhez lépkedett. Csakugyan: ls-ten-nek. Nem álom, se nem káprázat. Mégis félrébb kell tolni az útból, mert hátha valaki elbukik benne? S tolná lábbal. Nehéz. Fölkarolja, hogy odább tegye. Valami keményet érez a bundában. Fölemeli a bunda szélét, hát egyszerre megszólal a bunda: oá! oá!
