Népújság, 1985. december (36. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-24 / 301. szám

6.

NÉPÚJSÁG, 1985. december 24., kedd

AGYAR KARÁCSONY

Karácsonyi tárgyú lemezborító

Fecskendővel és ecsettel

cA mxLQjyja# kcu'áes&nyi daílamkiiie*

A téli napforduló megun, neplésének hagyománya csaknem egyidős a művészetet létrehozó emberrel. A keresztény kultúra kialakulását megelőző korokhoz visszanyúló ünnep szokásvilágába igen sok pogánykori emlék és szimbólum keveredett.

Mint a kereszténység bármely más ünnepe, félezer éve a karácsony sem képzelhető el zene, ének, játék nélkül sehol a világon. Kö- zép-Európában a különböző népek gazdag népdalkincsét magába olvasztó egységes zenei anyag, az egyházi népének, illetve annak talaján kivirágzó gregorián tartalmazta a középkorban a karácsonyi ünnepkörhöz tartozó liturgikus zenéket is. Amit ehhez a középkori magyarság zenéje hozzáadott, abban még érzékelhetők valamelyest a keleti örökség jegyei.

Az 1500 előtti időkből semmiféle világi zene nem maradt ránk. A liturgikus zenei anyag azonban, amelynek darabjai „ha nem is bizonyíthatják az önálló magyar gregorián dialektus létét, beszédes forrásai egy még napjainkban is szug- gesztív erejű területi hagyománynak, mely saját színt csillogtatott meg a középeurópai liturgikus gyakorlat keleti peremén” — miként Rajeczky Benjamin, a neves magyar zenetörténész, a magyar gregorián kutatója írta.

Ebben a zenei anyagban szépségük, gazdag stílusbeli változatosságuk révén különleges helyet foglalnak el a 15. századi kéziratokban fellelhető karácsonyi ünnepkör magyar dallamai, a karácsonyi antifonák, himnuszok, invitatoriumok, respon- soriumok, stb. Közülük például a Veni, Redempor Gén. tinum ... kezdetű himnusz, amely az Esztergomi Székes- egyház Könyvtárában őrzött 15. századi Budai Psalteri- umban található, a maga korában Közép-Európa egyik legnépszerűbb dallama volt. Az 1526-ból származó Peer- kódexben pedig, amelyet az Országos Széchényi Könyvtárban őriznek, fennmaradt annak az Isten, téged dicsérünk ... (Te Deumj kezdetű népéneknek a dallama, amely a magyar nyelvterület egyes részein még ma is ismert.

Jó néhány karácsonyi éneket őrzött meg számunkra

a Cantus Catholici, az első összefoglaló magyar katho- likus egyházi énekeskönyv, amely valószínűleg Pozsonyban jelent meg 1651-ben. A tekintélyes latin melódiaanyag mellett igen sok, nyomtatásban először megjelenő magyar népének-dallamot is közzétett. A mű az 1629-i nagyszombati, és az 1638-i esztergomi zsinat határozatainak értelmében hivatalos egyházi használatra készült Kisdi Benedek egri püspök védnöksége alatt, Szöllösi Benedek szerkesztésében. Fennmaradt karácsonyi liturgikus dallamaink közül olyan, máig népszerűek is megtalálhatók a Cantus Catholiciban, mint a Csordapásztorok, midőn Betlehemben ..., vagy a Szülte a Szűz szent fiát... kezdetű énekek.

De ez már a barokk zene korszaka, a 17—18. századé, amely a többszólamú európai zenekultúra körében a legtöbbet adta a karácsony ünnepének. Ezek mellett a régi keresztény egyházi liturgiákból kibontakozó, idővel egyre drámaibbá váló, s így az istentisztelet keretéből és a templomból mind jobban kiszoruló karácsonyi misztériumjátékok megteremtették a keresztény dráma gyökereit. Ezekből alakult ki a barokk muzsika gazdag karácsonyi termésének egy jellegzetes műfaja. Olasz, francia, német mesterek sokasága komponált a jeles ünnep ürügyén olyan, ma már a zeneirodalomban kimagasló alkotásai közé tartozó művet, amely olykor szétfeszítette a karácsonyünnep liturgikus kereteit. Ezek közül is kiemelkedik Händel Messiás című oratóriuma és Bach Karácsonyi oratóriuma. Magyar földön ilyen jelentőségű alkotások nem születtek ebben az időben, de például Esterházy

Pál Harmonia Caelestis című alkotásának karácsonyi kantátái a 18. századi barokk muzsika maradandó gyöngyszemeinek bizonyultak.

A Cantus Catholici után egymást követték a magyar énekeskönyvek, amelyek némelyikében — a hazai politikai légkör nem teljesen függetlenül — a régi magyar zenei anyag hol háttérbe szorult, hol németes ritmi- zálásban jelent meg. A gazdag magyar dallamkincs mégsem tűnt el egészen, bár néha összeolvadt az új német dallamokkal, és sajátos keverékstílusban élt tovább. Ilyen karácsonyi liturgikus ének a jól ismert Mennyből az angyal. .. is, amelynek szövege Szentmihályi 1798- ban megjelent énekeskönyvéből, dallama pedig közel fél évszázaddal későbbről, az 1844-ben kiadott Gimesi gyűjteményből maradt ránk; s ilyen az 1855-ben kiadott Zsasskovszky-Énektár dallamanyagából való, Tárkányi Béla szövegével ismert Pásztorok, pásztorok ... című ének. Igazi, eredeti népi dallam és szöveg azonban a kedves Kiskarácsony, nagykarácsony. .. kezdetű világi dal.

Régi karácsonyi dallamainkat ma is szívesen éneklik itthon és szerte a világon, ahol csak magyarok élnek. Századunk nem egy magyar zeneszerzője pedig újabb, s újabb feldolgozásban bontotta ki e dallamok nemes szépségét, rejtett változatosságát. És ha a magyar dallamkincs évszázados gazdagságának folyamatossága nehezen követhető is nyomon, azért bizonyos, hogy régi karácsonyi énekeink a népi dalkultúra erős gyökereibe kapaszkodva maradandónak bizonyultak.

Szomory György

Ha valaki a festőt keresi, be kell mennie a gyöngyösi szakrendelő intézetbe. Az első emeleten látja meg a táblát, rajta a név: dr. Molnár Tivadar. Főorvos — természetesen. Ez így logikus, nem? Még hozzá kell tenni: igazgatóhelyettes.

Mindebből az derült ki, hogy a festő — orvos. De ha Igazgatóhelyettes, az is valószínű, hogy már nem tartozik a legfiatalabb korosztályhoz. Ettől még lehetne, hogy sok-sok évvel ezelőtt vett ecsetet a kezébe.

Ez sem így van. a körülmények tehát eléggé rend- hagyóak. Mi több, a képek is nehezen sorolhatók be valamilyen közismert körbe.

Ennyi furcsa ellentmondást együtt...?

Beismerem, nem volt túlságosan szellemes a kérdésem:

— Hogyan kezdődött? Egyik napról a másikra? Valami isteni szikra?

A válaszra egy kicsit vár. ni kell.

— Magam sem tudom. Nagyon régóta élt bennem a vágy arra, hogy a gondolataimat, a hangulataimat, a világról vallott véleményemet valamilyen formában kifejezzem. Ügy öt évvel ezelőtt aztán bementem a boltba, és zsírkrétát vettem. Ahhoz lehetett hozzájutni. Olajfesték, vászon, ecsetók, állvány és • minden más egyéb eszköz akkor még messze lévőnek tetszett. Hazavittem a krétát, és elkezdtem velük vonalakat húzni, foltokat csinálni.

— Mit szólt a család?

— Eleinte még nekik sem mertem megmutatni, mivel foglalkozom. Nem volt bennem elég bátorság ahhoz, hogy a feleségem és a két gyerekünk elé oda tegyem: Mit szóltok hozzá? Érthető ez a tartózkodásom, mivel addig soha nem beszéltem ilyenfajta elképzeléseimről.

Mert az első kartonlapok is kissé szokatlanok voltak azok előtt, akik a képalkotás klasszikus módszereit ismerték, akik a képekben a konvencionális szépet keresték.

Itt minden más volt. Minden.

A festő-főorvos a szüleitől örökölt egy kis házat Gyön- gyösorosziban. Odajárogatott ki azelőtt is kertészkedni, felfrissülni. Ettől kezdve pe. dig „oda menekült”, hogy magára maradjon váratlan szenvedélyével.

Most már az egyik szoba teljesen olyan, mint egy műterem. Hogy mégsem egészen? Mit számít?

De ott az állvány középen Ez sem egészen olyan, mint a ... ö maga barkácsolta össze. Aztán a festékes tubusok, a spaknik, mert ezek a fémlapátok a legfőbb eszközei. Ecset helyett ezek. kel dolgozik.

Körben pedig képek és képek, a falakon, a szekrény elé támasztva, a heverőn, a ... mindenütt.

Nagyon sok kép. Az elsőn, ami a zsírkrétakorszak után született, ott az időpont: 1983. Ehhez még számítsunk hozzá két évet, amikor bement a boltba, hogy festőeszközt vegyen.

Ennyi képet ilyen rövid idő alatt?

— A spakni nem engedi meg, hogy sokat pepecseljek, mert a festéknek kenhető állapotúnak kell lennie. De mégsem rövid az az idő, amíg egy kép elkészül. Nekem előzőleg ki kell alakítanom magamban, hogy amit akarok, azt hogyan csináljam meg. Előfordul azonban az is, hogy a rengeteg vázlat, rajzolgatás után az állványon mégis másként alakul minden, mint ahogy előzőleg elképzeltem. Hagyom magam a születő képtől befolyásolni. Olykor a megszülető kép parancsol a kezemnek.

Az a bizonyos „titok” eny. nyíre titokzatos csupán. Csupán?

Groteszk, expresszionista, kubista. Mind együtt és mégsem az. Látomásos alkotások ezek. Az életről, az értelemről, a tudásról, az atomról, a küzdelemről. Súlyos gondolati tartalmat hordoznak a szimbolikus alakok és drámai feszültségű jelenetek.

— Soha nem jutott eszembe, hogy valakit utánozzak. Mindig csak magamat akartam kifejezni, a gondolataimat, a véleményemet, az ér. zéseimet. Hogy ezek a képek kevés optimizmust sugároznak? Nem hiszem. Val.

(Zölei Magdolna felvétele)

lom, hogy az életre születtünk, és az atomhalál réme leküzdhető.

De a „rém” — a világ önpusztító embertelenségének a réme sokféle formában tűnik fel a képein.

— Hogyan kerülnek ebbe a sorba a tájképek, a realisztikus ábrázolások? Olykor könnyítésként és a családom kedvéért. De nem akarok „tetszeni”. Még ezeken a „hagyományos” témákon is a saját technikámat alkalmazom.

Itt egy rövid szakmai magyarázat következett: mi mindent lehet használni a festék felhelyezéséhez és összekeveréséhez.

— Most már a családom is másként nézi a munkáimat, és a legfőbb kritikusom a feleségem lett. Hallgatok rá. Érdemes. Nem titkolom, azért is festek, hogy a képeim máshová is elkerüljenek Már többet megvettek, nemrég pedig egy amerikai magyar műkereskedő jött el hozzám. Majdnem húsz képet vitt el tőlem azzal, ha megvásárolják, ha lesz érdeklődés odaát ezek iránt, folyamatosan visz tőlem képeket.

Tesék, ide jutott a festő- főorvos.

— Nem tanultam korábban a festészetről semmit. A szakkönyveket csak az utóbbi időkben forgatom. Az anatómia nem ismeretlen előttem, hiszen orvos a hivatásom. Mégsem mondom azt, ihogy naiv festő vagyok. A.z a fajta naivitás, amely ezzel a fogalommal összefügg, nem jellemző rám. Én igenis mindent nagyon tudatosan használok és csinálok. A magam törvényei szerint. Valami mást, mint a megszokottak, valami sajátosat, ami csak én vagyok.

Ami csak Ő...1 Kell-e ettől bátrabb, fontosabb, jelen, tősebb vonás a művészet, ben? Ez Molnár Tivadar — a festő.

G. Molnár Ferenc

Cs. g

Tegnap este a feleségem megint széles mosollyal fogadott.

— Jaj, ne! — suttogtam, és rángatózni kezdett a szemhéjam. Tudtam : ismét

valami új reformötlettel hozakodik elő.

Nem fér a bőrébe. Éjjelnappal a gazdasági híreket hallgatja, a HVG_t olvassa, és Liska Tibor képe arany keretben lóg az ágyunk felett. Az egyik nap drasztikus szabályzókat vezetett be a kenyérpocsékolást visz- szaszorítandó, a másik nap pedig a zsebpénzemre kivetett új jövedelemadó rendelettel lepett meg. Később vérszemet kapott. A fiaimnak szerződéses üzemeltetésbe adta a nagymamát, majd kidolgozta a vécépapírfogyasztásunk trendjét, egy disznóvágást és két gyomorrontást feltételezve évente per fő. Végül pedig híres tudósok tanulmányaival bebizonyította a 15 wattos Villanykörte előnyös hatását a lelki életre, szemben a hatvan wattossal.

Vajon mit talált ki megint?

— Tudod, mit csinálunk, Gá? — Gá, az én vagyok. Néhány napja úgy döntött, hogy három betűt megtakarít a nevemből.

— Tudom — mondtam. — Közös megegyezéssel beadjuk a válópert, mert úgy olcsóbban kijövünk egymásból.

— Megőrültél? — nézett rám. — Most rúgjam fel ezt a virágzó üzletet, amikor beindult? Soha! Idefigyelj! Mit mond neked ez a rövidítés: Cs. gmk?

— Nem tudom, de hogy valami rossz, arra mérget vehetsz..

— Családi gazdasági munkaközösség — lehelte felém, mint egy varázsmondatot. — Ma megalakítjuk.

— Köszönöm — mondtam

—, egy családba elég négy gyerek.

— Micsoda? — bambult el. — Hiszen csak kettő van!

— Tudtam, hogy a felét elspórolod — vetettem oda, és a meghökkenés szelét kihasználva megpróbáltam a szobámba osonni.

— Gá! — fogta meg a kezem. — Ne bolondozz! Üj ötletem segítségével egyetlen hónap alatt kétszeresére növelhető a család életszínvonala!

Vissza kellett fordulnom. A feleségem az esküvőnk napja óta szótartó ember volt. — sajna. De azért jobb az óvatosság.

— A család életszínvonalát? — kérdeztem. — A kétszeresére? Hogyan? Megmérgezel?

Láttam egy pillanatig dédelgette az ötletet, de aztán nemet intett.

— Nem jó. Akkor kiesik a fizetésed is.

— Tényleg — mondtam, és kíváncsian leültem a fotelbe.

— A cs. gmk — kezdte

—, ahogyan a v. gmk is, azt végzi el belső erővel, amit eddig külső vállalkozóra bíztunk ...

— No, állj csak meg! — vágtam közbe. — Nem tanítom oroszra Bencét, nem javítom meg a vízcsapot, nem oltom be a kutyát, és nem operálom meg a sérvemet, ha erre gondoltál.

— Dehogy! — kacagott életem párja. — Itt még nem tartunk! A cs. gmk-nk jelenleg csupán egyetlen feladat elvégzését vállalná.

— Te jó ég! Nekem ma este meg kell látogatnom Tüci nénit! — ugrottam fel, mert kezdtem sejteni, mire megy ki a játék. De a nejem visszanyomott.

— Először is: ma este fontosabb dolgunk van. Másodszor: holnap is lesz nap. Harmadszor: Tüci néni tíz éve meghalt.

— Hűha! — csaptam a homlokomra. — Hát ezért nem vette fel a kagylót ma délután! — és vísszaroskadtam a fotelbe. Jöjjön, aminek jönnie kell. Jött.

— Cs. gmk-nk keretében — kezdte nejem, és ragyogott az arca — mától kezdve én leszek Böbe.

— Mi . . .milyen Böbe? — próbáltam levegőt venni, és belekapaszkodtam a nadrágomba.

—T Ejnye Gá! Üzletemberek között nincs szükség efféle képmutatásra. A Lon- tyai Böbéről van szó, a te külső kapcsolatodról. Érted már?

— Nem értem — értettem meg rögtön, és megpróbáltam halvány zsúfoltnak feltüntetni magam a fotel huzatán.

— Nézz ide! — kapott elő egy slejfnit az asszony. — Mindent kiszámítottam. Hetente egy csokor virág, konyakozás a presszóban, üveg ital a barátnak, aki kölcsönadja a lakást, plusz kisebb ajándékok Böbének, kölni, ékszer, csokoládé. Kéthavonta egy vidéki út, útiköltség, szállodai számla, vacsora. Telefon nekem, hogy nem érted el az utolsó vonatot, lelklismeretfurdalásos aján. dék a gyerekeknek, és az

idegorvosnak adott paraszolvencia, akihez kismerültsé- geddel menekülsz. Mindezt megtakarítjuk, és cserébe hetente egyszer szőke parókában és egy papírzsebkendőben keleti csábtáncot fogok neked lejteni szombaton négytől hatig, amíg a gyerekek moziban vannak. Te! Tudod milyen Böbe leszek én egy cs. gmk-ban?

Ki voltam ütve. Kár lett volna tagadni. Mindent tudott.

Hirtelen rádöbbentem, milyen nagyszerű asszony is az én feleségem. Nem csinál cirkuszt, nem esik nekem a tíz körmével — papírt vesz elő, számol, és új mederbe tereli válságsújtotta életünket. Igazi magyar reformer! Bár az a számítás ... !

— Azt hiszem, kedvesem — öleltem át az én okos asszonyomat. —, az a megtakarítás Böbén azért mégsem akkora, hogy kétszeresére növelje az életszínvonalunkat.

— Nem — mosolygott rám a feleségem. — De majd ha a cs. gmk-ban te leszel nekem Béla ... !

Nógrádi Gábor