Népújság, 1985. december (36. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-14 / 293. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. december 14., szombat 5. Tarnazsadányi kisfiúból — kanadai professzor „Törfesztenem kell abból, amivel Magyarországnak tartozom” — A szüleim halála után hajszál híján lelencbe adtak, s csak nagyanyámnak köszönhettem, hogy ezt a sorsot elkerültem. Az árvaságtól így is szenvedtem persze, de az akkori iskolaigazgató, Mezei Gyula át- érezte a helyzetemet és rengeteget segített, támogatott. Ügy tekintettem rá mindig, mint második apámra. 1956-ban kerültem külföldre. Nyitva volt a nyugati határ, és szó szerint jöttek-mentek az emberek. Akik visszatértek, tele vol- ták érdekes történetekkel arról, hogy milyen az élet Bécsben. Vagyonom, családom nem volt, s így bennem, a 23 éves fiatalemberben is felébredt a kalandvágy, a kíváncsiság, hogy megismerjem a világot. Végül Kanadában kötöttem ki. Szakmával nem rendelkeztem, s egyébként sem voltam erős testalkatú, így hát elhatároztam, hogy az eszemmel fogom keresni a kenyeremet. Az első pillanatban feltűnt, hogy menynyire gyors az élettempó, s úgy gondoltam, ahol ennyi neurotikus, idegileg kimerült ember van, egy pszichológusnak mindig lesz elegendő munkája. így tehát beiratkoztam az edmon- toni egyetemre, s mellette, •hogy a tandíjat előteremtsem, egy elmegyógyintézetben dolgoztam ápolóként. Éjszaka a betegek, nappal az előadások, este a tanulás: nem voltak könnyű évek, s ráadásul az angol nyelvet is ekkor kellett elsajátítanom. De az elején megfogadtam: nem hagyom, hogy legyűrjenek a körülményeim. Sikerült is mindvégig kitartanom. Amikor végeztem, bent maradtam tanítani az egyetemen és a gyermekvédelemre speciatiA tarnazsadán.v iák közül még bizonyára sokan emlékeznek arra a fiúra, akinek 1941—42-ben meghaltak a szülei, s akit nagyanyja nevelt tovább. Az viszont nem valószínű, hogy mindenki ismeri közülük Guelph városának nevét, elvégre a kis hevesi községtől Kanada igencsak messze van. Oil él családjával az egykori gyermek, Tari Viktor, jaki (ina már meglett férfi, -, a helyi egyetem professzora. Az életutak néha messzire vezetnek. Valóságos és képletes értelemben is. záltam magam. Saját élményeimből ismerem az árvaság érzését, s úgy vélem, nekem, akinek sikerült talpraállnom, segítenem kell azoknak, akik hasonló helyzetben vergődnek, s elegendő szeretet híján reményte- lenebbül, mint én annak idején. — Kanadában a gyermek- védelem egészen más rendszerben működik, mint Magyarországon. Míg itt az intézeti forma terjedt el az állam anyagi erejében és a közösség nevelő hatásában bízva, addig a tengerentúlon a nevelőszülői hálózatra támaszkodunk annak a gondolatnak a jegyében, hogy a gyerekek valódi családban nőjenek fel, s így jobban elsajátíthassák társadalmi szerepeiket, a hagyományosan elfogadott viselkedési formákat. Elvben ez a jobb megoldás, de a gyakorlati tapasztalatok már mást mutatnak. Az intézetekben gondoskodnak az alapvető szükségletekről, gz iskoláztatásról, a gyermekek szórakoztatásáról. A nevelőszülők viszont jellemük, műveltségük alapján a legkülönfélébb módon bánhatnak a gyerekekkel, akik szinte teljesen ki vannak szolgáltatva nekik. Sokan csak a pénzért vállalkoznak erre a feladatra, s ráadásul a kanadai gyermekvédő liga egyenesen helyteleníti a nevelőszülők és neveltjeik érzelmi kötődését. Így az egész rendszer lényege sikkad el. Személy szerint — úgy is, mint a liga egyik tisztségviselője — harcolok ez ellen az álláspont ellen, de változás csak akkor remélhető, ha a jelenleg uralkodó, leegyszerűsítő, beha- viourista pszichológiai szemlélet divatja alábbhagy, s a személyiséget a maga komplexitásában vizsgáló irányzat terjed majd el. Nehezíti a munkánkat az is, hogy nem könnyű a veszélyeztetett gyerekek nyomára bukkanni, s őket a szülők karmai közül kimenteni, mert gz az általános szemlélet, hogy a saját otthonában mindenki azt tesz, amit akar. Az életkörülmények nehezedése miatti keserűségüket a gyermekek kínzásával vezetik le, s egyre szaporodik a fizikai vagy lelki terror alatt élő fiatalok száma. Ezért hozott a kormány nemrég egy törvényt, mely büntetés terhe mellett kötelezővé teszi az ilyen esetek bejelentését, különösen orvosok, pedagógusok számára, akik sok kiskorúval találkoznak. A magyarországitól eltérő társadalmi környezetben sajátos gondokkal is küzdünk — így különösen a nagyvárosokban — a kábitószerélve- zet, a gyermekprostitúció terjedésével, illetve a színes bőrű lakosság ifjúsági problémáival. Bár ez utóbbi téren örvendetes változás, hogy — nem kis mértékben g hollywoodi sztárok nyomán — divat lett a néger, indián, félvér gyerekek örökbefogadása. Az adoptálást egyébként is a gyermekvédelem legjobb formájának tartjuk, ezért számos könnyítés született az eljárás egyszerűsítésére. Magyarországon találkoztam először az SOS gyermekfalu modelljével. Ez szintén belválhat, hiszen ötvözi az intézeti és a családi elhelyezést, remélhetőleg mindkettőből <jz előnyös vonásokat mentve át. — A kutatásaimat jelenleg Guelph-ben, ebben a kis egyetemi városban folytatom. Megszereztem a legmagasabb doktori fokozatot, s az utóbbi két évben én kaptam meg a diákoktól Az év tanára címet. Két lányom és egy fiam van. és bár a feleségem angol, ő is szorgalmasan eljár velünk a magyar klubba, melynek az elnöke vagyok. Ontario tartományban több mint 70 ezer honfitársam él, s egyáltalán nem felejtettük el az óhazát. Én is akkor tudtam meg igazán, mennyire magyar vagyok, miután elhagytam az országot. És ezzel mások is így vannak. Sok embernek ez biztosan kicsit hamisan hangzik, de bizonyság rá éppen e klubok léte, s az, hogy érdeklődünk a magyarországi hírek iránt, járatjuk a folyóiratokat, megrendeljük a könyvújdonságokat, a hanglemezeket. Tagja vagyok a torontói Rákóczi-alapítvány- nak is, mely politikamentes szervezet, s a kulturális értékek terjesztésével és megismertetésével foglalkozik, ezért a kapcsolattartás igen fontos eszközének tartom. Az utóbbi években egyébként több hónapot töltöttem itthon, a munkám ugyanis részben ideköt. — A Magyar és Ka. nadai Tudományos Akadémia együttműködésében közösen dolgozunk a devianciákat vizsgáló programon. Keletkezésükben igyekszünk megragadni ezeket a magatartásformákat, ezért kisgyermekkoruktól kísérjük figyelemmel a kiválasztott fiatalok sorsát. Az én szerepem az, hogy egy kisebb csoporttal előredolgozom: módszereket, vizsgálati eljárásokat próbálok ki. melyeket azután a közös munkában felhasználunk. Az ilyen együttműködéseket rendkívül hasznosnak tartam, hiszen az iparosodott országokban a társadalmi rendszerek különbözősége ellenére az emberek sok hasonló gonddal küzdenek, s így a tapasztalatok mindkét oldalon jól hasznosíthatók. Meggyőződésem, hogy egymás megismerésén csak nyerhetünk. A tudományos kapcsolat- felvételt egyébként én javasoltam még 1978-ban, s erre volt egy mélyen személyes okom. Ügy éreztem, hogy g szaktudásom révén törlesztenem kell abból, amivel Magyarországnak tartozom. Magyarországnak, ami nekem a nagyanyámat, Mezei igazgató urat, Tarnazsadányt jelenti többék között. Kicsit olyan ez, mint amikor a tékozló fiú hazatér. S ráadásul nem is üres tarisznyával . . . Koncz János Fáradozás a tudományért Gyöngyösön Gazdászból— kandidátus (Fotó: Szántó György) — On komolyan gondolja, hogy néhány tucat kellően barázdált agyvelő a dzsungelból is hamar Európát csinálna? — Ezt azért nem mondanám: Európa nagyon magas szint. Óvatosan kell bánni ezzel a kérdéssel... Azt mindenesetre állítom, hogy csak az az ágazat ér el kiemelkedő eredményt, amelyben a munkaerő rendszeres megújulásra képes. Az ilyen munkacsoport szinte mindent el tud érni, mert idejében rájön a hibákra — ez nagyon fontos! —, és megtalálja azokat a pontokat, ahol erősíteni kell. Lényeges, hogy az alapos felkészültség már a szakmunkás szintjén is döntő: hiszen például egy tehenészetben harminc tehén és az ehhez kellő istálló, műszaki berendezés, azaz 3—5 millió forint van egy szakmunkás kezében. Nem mindegy, hogyan sáfárkodik vele. Vagy itt van a vegyszerek használata: ha az ésszerűnél több kerül ki a földre, kiirtja a növényállományt; ha kevesebb, akkor a kellő hatást nem éri el. A gyakorlati feladatok megoldása nagyon sokszor a szakmunkásokon áll vagy bukik. Feszített munkaütem „A műszaki fejlesztés humán és anyagi erőforrásainak összefüggései a termelő, szövetkezetekben.’’ Ezzel a címmel írta kandidátusi dolgozatát dr. Magda Sándor, a gyöngyösi mezőgazdasági főiskola — azóta — egyetemi docense. Az országosan elismert szakember sajátos pályát futott be: felsőfokú technikumi végzettséggel a termelésben kezdett. Tizenkét évig a gyakorlatban tehette próbára, gazdagíthatta szakértelmét, fejleszthette türelmét, komromisszum- tűrő képességét. Közben elvégezte a Debreceni Agrár- tudományi Egyetemet, s a hat esztendő alatt szervezetébe rögződött az a munkaütem, amely ma is megszabja mindennapjait. A doktori, majd kandidátusi, majd egyetemi docensi címet tulajdonképpen este 9 és éjjel 2 között szerezte meg. — A hat egyetemi év alatt nem volt szilveszteri mulatság — emlékezik vissza a tanárember a nehéz esztendőkre —, hiszen harmadikén már vizsgáznom kellett. Szerencsére a családom biztos hátteret jelentett ezekhez az erőfeszítésekhez. A fiam úgy ismert meg, hogy hét végeken „apát hagyni kell aludni". Ma is csak az éjjeli órákban tudok igazán a tudományos igényű munkákra koncentrálni. De az évek múlásával már jobban be kell osztanom az erőt: egy héten csak egyszer, kétszer érdemes „belehúzni” a virrasztásba. A pedagógus már reggel fél 8-kor munkahelyén van: e cikk anyagának felvételekor is a 7 óra 36-kor érkező újságírót már javában várta: a szakszervezeti irodában. A szakszervezeti titkári poszt ugyanis az egyik funkciója a közéletben is aktív férfiúnak. A tanítással, társadalmi ténykedéssel, szakmai információk szerzésével eltelik az idő este 6_ig, 7-ig. Otthon addig nem merül könyvekbe, amíg a család el nem nyug. szik: a tevékeny, szeretetteljes apa modelljét kínálja fiának. Az intenzív életvitel annyiban szemmel látható, hogy a csupán 39 éves férfi hajában az ősz szálak is teret követeltek maguknak. Hozzáértő emberek — Kívülállónak meglepő, hogy a magas tudományos fokozattal és a mozgalmi rangokkal magán az üzem. tani tanszéken „csak” be. osztott tanár ... — Nem szabad olyan címeket, beosztásokat elvállalni, aminek tisztességes ellátására az embernek már nem marad ideje, ereje — fogalmazza meg egyszerűen belátható, mégis sokszor figyelmen kívül hagyott igazságot a tanár. — Dolgozataiban (me. lyek hazánkon kívül Belgiumban, Csehszlovákiában és az NDK.ban jelentek meg) és kutatási témajavaslatai, ban annyi a humán tartalom, hogy felötlik a kérdés: üzemtan helyett mért nem pszichológiát tanít? — Amikkel foglalkozom, nem pszichológiai témák, hanem olyan gazdasági tényezőről szólnak, amelyek a teljesítményt, eredményességet kiváltképpen befolyásolják. Ma a mezőgazdaság megújuló képessége össze sem hasonlítható a korábbi, val: a mai nagyon korlátozott! Ezért keresni kell azokat a lehetőségeket, amelyek különösebb tőkebefektetés nélkül eredményt hoznak. Ma ez a lehetőség: a munka, erő! A hozzáér tő munkaerő sok mindent tud hasznosítani. — A honi mezőgazdaság, ban ma is nagy szakértelem összpontosul! — Egy 1982-es kimutatás szerint a főagronómusok 92 százaléka volt diplomás: az elnökök 64 százaléka volt felsőfokú végzettségű, a főkönyvelőknek viszont csak 22 százaléka rendelkezett' a kellő oklevéllel. A „minimumtörvény” szerint tehát a következő ötéves terv idején ez utóbbi kategóriában kell áttörést elérni. Megéri, mert kutatásaink szerint az üzemiek képzettsége és a nyereség között jó közepes, a képzettség és az össztermelés között pedig még fo. kozottabb párhuzam mutatható ki... Ami a pszichológiára való utalást illeti: magam is tartottam attól hogy túl humánközpontúnak tekintenek. Ezért újabban más témákkal foglalkozom: mint például a kiskörei vízlépcső árterületeinek kihasználása. Követelmény, hozam A tudós-várományos egész élete a megyéhez kötődik, ezért vonzó ajánlatokat is elutasít, ha azok elszólítanák Hevesből. „Kollektív háttérnek” érzi a szükebb pátriát. A legbensőségesebb kapcsolatainak ma is az üzemieket érzi: — Akkor azt vallottam: nem baj, ha az év 364 napján rossz szemmel néznek rám az emberek, de a 365- diken, a zárszámadás napján szeressenek. Ha a követelménytámasztás eredményt hoz, vállalni kell. Ma is azt vallom, hogy nem baj, ha a diákok a főiskolai évek alatt neheztelnek rám, lényeg, hogy az államvizsgán köny. nyű dolguk legyen.. És később, tovább tanuláskor, vagy az üzemi gyakorlatban megtérüljön az itteni fáradozás. Molnár Pál
