Népújság, 1985. november (36. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-14 / 267. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1985. november 14., csütörtök Emelt szintű szakmunkás- képzés Tizenhat esztendeje fogad, ta el az Országgyűlés az 1969. évi VI. törvényt. A kulturális tárca szakemberei és a honatyák ezzel próbáltak pontot tenni egy sok éves vi. ta végére. A hagyományos szakmunkásképzés mellett bevezették a szakmunkástanulók emelt szintű oktatását. Az indoklás szerint szükség van a jövő szakmunkásainak nagyobb tudására. De a hagyományos képzésben tanulók nagyobb elméleti tudására nincs szükség? őket nem várja a modern technika? A végleges megoldás váratott magára. Egészen 1975- ig, akkor vezették be a szakmunkásképző intézetekben az egységes emelt szintű oktatást. Ügy tűnik, ez, és az 1978-ban megtörtént általános tantervi korszerűsítés valóban lezárta a vitát. Jelenleg nemcsak a nagyobb tudás, hanem a könnyebb továbbtanulási lehetőség is az új oktatási rendszer mellett szól. Évente körülbelül ötvenezren végeznek az ország szak. munkásképző intézeteiben, közülük körülbelül harminc- ezren folytatják a tanulást. Az egyik lehetőség nappali tagozaton elvégezni a szak- középiskolát, amely számukra az emelt szintű képzés miatt csupán három évig tart. Ez a lehetőség a Művelődési Minisztérium illetékese szerint csupán jogi kinyilatkoztatás. A jogalkotó jó szándéka nem találkozott az élet szülte gyakorlattal. Ezek a fiatalok pénzt akarnak keresni, mert szükségük van rá. Marad a másik út: estin vagy levelezőn megszerezni az érettségit. Itt néhány tantárgy különbözeti vizsgája után mindjárt a középiskola harmadik osztályába kerülnek a diákok. A legtöbben ezt az utat választják, s ez érthető is. Munka — pénzkeresés, továbbtanulás — a későbbi szakmai sikerek alapja. Egyszerű képlet, de sok idő kellett, míg részei összeálltak. Az idén 174 ezren kezdték el a tanulást az ország mintegy 300 szakmunkásképző intézetében. A tapasztalatok szerint közülük kevesen tudják, hogy az általános emelt szintű oktatás mit jelent, milyen későbbi előnyökkel jár. Tanáraik feladata: tájékoztatni és felkészíteni őket a továbbtanulásra. Ezek a gyerekek mit sem tudnak a hagyományos képzésről, a szakemberek régebbi vitáiról. A felvilágosításra pedig szükség van, hiszen minél többen tanulnak tovább, annál nagyobb a lehetősége annak, hogy majd megfeleljenek a jövő számítógép-vezérlésű munkakövetelményeinek. A hagyományos esztergagépre, a kalapácsra, a resze- lőre még sokáig szükség lesz. De csupán ezeknél megmaradni több, mint felelőtlenség. Egy ország jóléte függ ezeknek a gyerekeknek a jövőjétől. Sok segítséget kaptak már, de nem szabad ezt mondani: „mi már mindent megtettünk, a többi az ő dolguk”. Mindnyájunk dolga és érdeke, hogy kellő türelemmel és szakértelemmel irányítsuk őket, figyelemmel kísérjük a sorsukat. A Debreceni Ütőegyüttes hangversenyéről A lecsupaszított zene Az Országos Filharmónia egri hangverseny-sorozatának harmadik estjét az egri Gárdonyi Géza Színházban a Debreceni Ütőegyüttes műsora töltötte ki. De betöltötte-e n hallgatót? Az élmény ' ez a szűk zenei két óra ugyanig ko moly kételyeket ébresztett bennem. A magamra maradásnak, a magánynak olyan kínzó érzését kaptam, amelyet nehezen tudok elkönyvelni azok közé az élmények közé. ami két az utóbbi időben az egri pódiumműsorok hoztak nekem Trombiták, harsonák, tubák és klarinétok Tízéves a Recski Bányászzenekar A Recski Bányászzenekar társadalmi és állami ünnepeink állandó résztvevője Előzetesünkben bemutattuk ezt az együttest, azt is megírtuk, hogy most jöttek haza sikeres kőrútjuk után Japánból. Vranát és tanítványait már nem először hallom. Még a Zeneiskola a Panakoszta^házban székelt, amikor néhány szám erejéig felléptek egy egyébként hagyományos zenei programban. Akkor az az idegen- ség, az idegenkedés, ami most eluralkodott rajtam, nem szállt meg, noha akkor is kinyílt bennem néhány kellemetlenkedő gondolat. A debreceni együttes Pa- tachich Iván két kompozícióját, az ütőhangszerekre és elektronikára, szintetikus zenére írott Woolemesyn-1 és a Concertino per Violoncello, percussioni e nastro-1 játszotta. Az első darab címe négy angol szó első szótagjának összeillesztéséből jött létre, s közli, hogy itt fából, bőrből — a dobok —, fémekből és szintetizátorból áll össze az a világ, ahová a szerző el akar minket vezetni. A műsorközlő, Pándi Marianne el is magyarázza, hogy ebben a zenében a ritmus a fontos, s bár csaknem kizárólagos, dallam is felfedezhető, hangszín is található, hiszen a doboktól a triangulumokig minden zeneszerszám a saját hangszínével járul hozzá a mű változatosabbá tételéhez. Tagadhatatlan, hogy ennek az előadásnak is hatása alá kerültem. De nem úgy, mint máskor szoktam, amikor a zeneiségről vallott fogalmaim nem vallanak csődöt: vagyis inkább azt mondanám, hogy mindazok a fizikai ingerek és azok lelki reakciói, amik máskor nálam beálltak, megjelentek, végbementek, most mások. Kén yszerí tettem magam, hogy az elhangzó műre figyeljek, át akartam adni magamat, hagytam, hogy meginduljon az áramlás bennem. Hagytam volna. De azt vettem észre, hogy töprengek, egyedül maradtam, ott fenn, a pódiumon, a színpadon az a hat ember tiszteletre méltó felkészültséggel, a szakma komoly tudásával, hittel és lelkesedéssel tesz valamit értem, ami nem érint meg. Nem tudnak a társukká avatni engem. Tudom, érzem, mondogattam magamnak az ütőhangszerek által keltett ritmusok követése közben, hogy valamit közöl ez a mű. van nyitása és vége. De nem éreztem örömöt, gazdagodást, vagy megtisztító-vigasztaló katarzist, amikor a műveket befejezték. Két szám íródott ütőkre és fuvolára; az egyik szerző Varese a Density 21,5-tel, a másik az ő tanítványa, André Jolivet a Suite en Concert pour Flute et per- cussion-nal. Az utóbbi évtizedek termése mindkét mű, s csak megerősíti bennünk azt az érzést, hogy ez a XX. század a maga hat- milliárd emberével és tengernyi eszmetörmelékével, torzító eseményeivel riasztóan magára tudja hagyni azt az embert, azt az egyéniséget, aki át akarja élni mindazt, amit ez a kor élményként nyújt. Fájdalmas árvaság szólalt meg ezen a fuvolán, s csak sejteni lehetett, amit a szerző sikeres élete során átélt Viszonylag oldotta töprengéseinket Fischer Tull és Maurice Ohana szikár, abszt- rákt zenéje, különösen az Etudes choréographiques: bizonyság arról, hogy ezek a szerzők mindent tudnak a zenei hagyományokról, de ők magukat, lelkűket így fejezik ki. Sokan otthagyták a szünetben a hangversenyt. Volt, aki azt mondta, ez a XXI. század zenéje. így, ezt nem hiszem. De mai felkészültségemmel, mai igényeimmel, mai fogalmaimmal ezt a lecsupaszított zenét állandó étlapra nem kívánom. Véglet, mint egy három színfoltból álló absztrakt festmény, amely meg akarja váltani a világot. Farkas András A II. világháború után a megmaradt értékek számbavételénél a recskiek megtalálták a volt leventezenekar hangszereit. A trombiták, harsonák, tubák és klarinétok nem hagyták nyugodni a bányászok fantáziáját és végül kézbe vették azokat. Így született — gombhoz a kabát — a mai bányászzenekar elődje. A 16— 17 tagú csoport hamar ismertté vált és rendszeresen szerepelt társadalmi és állami ünnepeinken. A vállalkozás motorja Hermann Ferenc, a Recski Ércbányák akkori igazgatója volt, s halála után az együttes is felbomlott. A zeneszerszámok újra raktárba kerültek, de az emberi nyugtalanság nem engedte, hogy örökre ott is maradjanak. 1975.-ben Szigeti Károly, a jelenlegi igazgató kezdeményezésére az egykori alapítók újra munkához láttak, s ismét megszervezték a Recski Bányászzenekart. Próbálkozásaiknak az adott lökést, hogy egy hangszerkészítőnél összefutottak Vas Zoltánnal, akinek többek között fúvóskarnagyi diplomája is volt. Együttműködésük azóta is tart, s mind sikeresebb évadokat eredményez. Az eredeti tagok közül már csak négyen muzsikálnak — köztük az egykori karmester, Paskó István és Pribula László, aki a háború előtti együttesben is játszott —, s az újak már nem is recskiek, hanem Egerből járnak ki a karnaggyal együtt. Nagy részük sorkatona, akik egyúttal az egri helyőrség zenekarának is tagjai. A két együttes között kezdettől jó a kapcsolat, s ez vezetőik barátságának köszönhető Szükség esetén kisegítik egymást, s a kottacsere is megszokott közöttük, ami kölcsönösen jól szolgálja a repertoárbővítést. Erre pedig szükségük van. hiszen egyre több helyre hívják a recskieket, akik 1979-ben a Heves megyei minősítő hangversenyen elsők lettek, s a Kazincbarcikán rendezett kelet-magyarországi fúvószenekari vetélkedésen második helyezést értek el. A 26 muzsikus ott van jeles évfordulóinkon, temetéseken, koszorúzásokon és megemlékezéseken, és önálló hangversenyekre is vállalkoznak. Lassan már a megyén kívül is megismerik nevüket. Sőt: az idén, nyáron külföldre, Ausztriába is eljutottak. s az egyhetes vendégeskedést legszebb emlékei közé sorolja minden résztvevő. A turnét annak köszönhetik, hogy Faralberg tartomány egyik fúvószenekara lestvéregyüttesl kere. sett, s választásuk Vas Zol- tánékra esett. A Bodeni-tó partján fekvő hatalmas parkban adott három koncertet nagy lelkesedéssel fogadta a közönség, bizonyára ennek is része van abban, hogy 1987-ben visszavárják nyugati szomszédaink a magyar fúvósokat. A tízéves jubileumot november 4-én este az együttesi bensőséges hangulatú fellépéssel ünnepelte a Recski Ba- nyászotthonban. A több mint 50 alkotást tartalmazó repertoárból ezúttal Offenbach. Dvorák, Bhrams. Profánt István műveit játszották, sőt még egy dixieland előadására is vállalkoztak A bányászok vastapssal köszönték meg a programot — hiszen ez mégis csak az ő zenekaruk. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a bánya vezetése minden támogatási megad a próbákhoz és koncertekhez A sikeres ^iőadás után — melyet az Internacionálévai fejeztek be —, a muzsikusok ünnepi vacsorán vettek részt, ahol a forró, csípős gulyásleves és az omlós tepertős pogácsa mellett felelevenítették az elmúlt évek eredményeit és koccintottak a jövendő sikerekre is. (koncz) Acxél Gábor: Ablakok A házsor mögött lassan elbújt a nap, sötétebbek lettek a falak, itt is, ott is, mo- zaikszerűen, mintha kirakós játék volna, gyúltak ki a fények az ablakokban, s ahogy az est palástja szétterült, egyre több ablak világított. — Barátságos itt — mondta a fiú, mert hosszú volt már a csönd. — Vicces — szólalt meg a lány is. A fiú tizenöt éves volt, a lány majdnem annyi. — Te ... — a fiú folytatni akarta, de elhallgatott. A bal keze kisujja a lány kezéhez ért. Arra gondolt, hogy a másik oldalon kellene ülnie, aztán felnevetett. — Mi van? — A lány nem vette el a kezét, de a hangján szemrehányás érződött. — Arra gondoltam, hogy ilyen közel még nem ültünk egymáshoz. Erre aztán arrébb húzódott a lány. A régi helyükön ültek, egy füves löszpadon. — Az ablakok miatt van — mondta a fiú. — Most biztonságban érzed magad. — Hülye vagy. A fiú nem válaszolt, csend volt, a lány magára haragudott, amiért megbántotta a fiút. — Ne haragudj! — Azt akarod, hogy a csillagokról beszéljek? Most alig látni őket. Halványabbak. — Az ablakok miatt. — Igen, az ablakok miatt. Nem figyelted meg? Minél több itt a ház, annál halványabbak a csillagok. — Tegnap költöztek be. A fiú nem válaszolt, hallgattak, de újra összeért a kezük. — Azért ez is szép — mondta végre a lány, mert úgy vélte, hogy a beköltözés a fiú szerint nem illik ehhez a hangulathoz. — Szebb — mondta a fiú. — Mert más. — Minden más szebb? — Nem tudom. Talán igen. — Furcsa. — Mi furcsa? — Hogy nem ismerjük őket. — A lakókat? ■ — Igen. — Lehet, hogy van köztük ismerős. — Lehet. Megint hallgattak egy sort. Tücsök ciripelt a közelben. — Nézd — mondta a fiú —, abban a lakásban egy Che Guevara-kép van a falon. — És milyen nagy! — Poszter — magyarázta a fiú. — Nálunk ezt nem árulják. — Sokféle posztert lehet kapni. — De ezt nem. Aktot igen, Che Guevarát nem. Pedig jó lenne szerezni egyet. — Hova tennénk? A fiú nem felelt. Csak egy idő múlva szólalt meg: — Rohadt ügy. — Micsoda? — Hogy csak az ablakokat látjuk. Nem tudjuk, hogy melyik mögött ki van. — Te mindig kimondod, amire gondolsz? — Többnyire. — Tuáod, én most szeretnék becsöngetni a lakásokba. Oda, ahol ég a villany. — Szerinted mit szólnának hozzá? — Nem értenék. — Szerintem a szomszédok sem ismerik egmást. A válluk is összeért. Nem mertek megmozdulni. — Jó veled — mondta egy idő múlva, alig hallhatóan a fiú és bal karját a lány vállára emelte. Régóta készült erre a mozdulatra, de most szégyellte, amit mondott, és sutának érezte magát. — Kívánlak! — jelentette ki, mintegy bizonyságául annak, hogy megveti a szentimen- talizmust. — Nem hiszem — mondta a lány. — Ezt az utóbbit nem hiszem. — De tapasztalt vagy! A lány kibújt a karja alól. A fiú zavarában hátradőlt a füvön. — A srácok most kiröhögnének. — Nézd — mondta a lány —, ott, a földszinten, kikönyökölt valaki. — Zavar? — Nem. De azért ülj fel . . . Ügy. — Egyedül van a szivar. — Biztos dolgozik a felesége. — És, ha nincs felesége? — Van. Különben nem kapott volna lakást. Biztos gyereke is van. Vagy gyerekei — Te szeretnél gyereket? — Majd. Ha berendezem az életemet. — Látod, ez az. Az életet nem lehet berendezni. Vagyis nem érdemes. Azért szakadnak el egymástól, mert mindenkinek a saját ablaka a fontos, ahonnan kikönyökölhet. Azzal kész. — A lakás is fontos. — Annyira, mint az ing. De nem úgy, mint egy saját parcella a világból. — De okos vagy! Nézd csak, hány új ablak van itt. Akkor váltsd meg a világot, ha neked is lesz saját ablakod. — Én nem fogok kikönyökölni, az biztos. — Akkor sem, ha nem leszek otthon? — Akkor sem. Egymásra néztek, aztán ügyetlenül, szenvedélyt mímelve, összecsókolóztak Mindketten óvatosan nyitották ki a szemüket és elnevették magukat. — Biztosan sokan néznek — mondta a lány. — De többen vannak, akik nem néznek. El tudod képzelni, hogy hány ablak van a világon? V. L.
