Népújság, 1985. november (36. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-12 / 265. szám

1985. november 12., kedd Harminc évvvel ezelőtt nalt meg Hajós Alfréd építész, az első magyar olimpiai bajnok. Mérnö­ki oklevelét a Műegyetemen sze­rezte. s előbb Alpár Ignác, majd t-echner Ödön irodájában dolgo­zott. hogy később — 1907-ben — önálló irodát nyisson. Sikerrel vett részt különböző pályázato­kon, amelyek főként vidéki meg­bízatásokhoz juttatták. A többi között az ő tervei alapján épült meg a híres debreceni Arany Bika Szálló, több vidéki város gyógypedagógiai intézete. 1896- ban. az első modern olimpián, Athénben megnyerte a 100 és az 1200 méteres úszás bajnokságát. 1904-ben visszavonult az aktív sportolástól. Két évtizeddel ké­sőbb viszont, 1924-ben, a buda­pesti stadion építészeti tervével ezüstérmet nyert a szellemi olim­pián. Alkotásai az eklektikától, illetve a szecessziótól a modern tormák alkalmazásáig meglehető­sen változatos felfogásban ala­kultak. A díjnyertes margitszi­geti fedett sportuszoda (1930). és egy meg nem valósult sta­dionterve a vasbeton szerkezet lehetőségeinek merész kihaszná­lásával, a korszerű tér- és hom­lokzatformákkal tűnik ki. Leg­nagyobb sportépítkezése az új­pesti, Megyeri úti sporttelep. 1956-ban látott napvilágot így lettem olimpiai bajnok című visszaemlékezése. A Nap kél 6.44 órakor, nyugszik 16.12 órakor. A Hold kél 6.24 órakor, nyugszik 16.01 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon JONAS nevű kedves olvasóinkat! A név óhéber eredetű. mely nyelvben a .Jonah” ..galamb”- ot jelent. [időjárás Várható Időjárás az ország te­rületén ma estig: északon időn­ként felszakadozik a felhőzet és csak elszórtan fordul elő zápor, hózápor. Délen általában borult lesz az ég. eleinte többfelé eső­vel, havasesővel, s havazás Is lehet. Később a csapadék átme netileg megszűnik, de holnap délutántól újra többfelé várható eső, havaseső, hó. Az élénk, időnként erős északi szél, las­san mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden t és 6 fok között várható. Légi hívás... A repülőgépek utasai — olvasom a hin —, nemso­kára sok ezer méter magasból is lebonyolíthatnak te­lefonbeszélgetéseket a világ bármely pontjával, ké­nyelmes ülőhelyükről felhívhatják akár az otthoni számukat is. Elképzelem, megszólal a telefonom. Az Ausztrália felé tartó gépről tárcsáz a feleségem, s azonnal rákérdez, hogy rend van-e a lakásban járt-e nálam valaki, s mennyi pénzt vertem el eddig a házi kasszából. S ekkor a technika csodája, rádöbbent: ez nem légi hívás, hanem — mennydörgés ... f— s) — GYERMEKÜNK életútja. Megjelent a HNF megyei bi­zottsága és a Heves Megyei Tanács Pedagógiai Intézete időszakos kiadványa, a Gyer­mekünk életútja. A nyomtat­vány tájékoztatást ad a szü­lők IV. megyei parlamentjé­ről, s ezen kívül hasznos tudnivalókkal is szolgál. — SZÁMÍTÓGÉPEKRŐL Gyöngyösön. Fórumot hív­tak össze a gyöngyösi Mátra Művelődési Központba 14- én, csütörtökön a számítás- technikával foglalkozó a vá­rosban és környékén élő szakemberek számára. De­cember elején megalakul ugyanis a Neuman János Számítógéptechnikai Társa­ság helyi csoportja, s ezt a kezdeményezést szeretnék megfelelően előkészíteni. — KÉPVISELŐI FOGADÓ­NAP. Csongrádi Csaba or­szággyűlési képviselő tart fo­gadóórát november 14-én 10 és 11 óra között Visontán a tanácsházán, majd 13 és 15 óra között Abasáron szintén a tanácsházán. — BEAT—VILÁGKÉP- KULTÚRA. Az Egri Ifjúsá­gi Ház népszerű sorozatának következő témája a magyar rockzene első évtizede lesz. A szerdán délután 6 órákor sorra kerülő rendezvényen népszerű vendég várja az érdeklődőket: Benkő László, az Omega együttes vezetője. Egerben; felnőttbetegek részé­re 18 órától másnap reggel 8 óráig a Bajcsy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Napközi rendelés: hétköznapo­kon hétfőtől péntekig: ll-től 16.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger. Bai- csy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nap­pali ügyelet: 13.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyer­mekosztálya. Telefon : 10-841. Gyöngyösön; 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rende­— FILM ÉS RENDEZŐ. A Hatvani Vörös Csillag Film­színház következő bemuta­tója, csütörtöktől a Tanítvá­nyok című Bereményi Géza- film. A helyi közművelődési egyesület ankétot szervez az alkotóval, az érdeklődök az Ady Endre Városi Könyv­tárban november 18-án ta­lálkozhatnak az író-rendező­vel. — AZ ŰRHAJÓZÁS bioló­giai problémái. Ezzel a cím­mel hallgathatják meg az érdeklődők dr. Rados Mi­hály előadását november 12- én, délután 3 órakor a Me­gyei Művelődési Központ 104-es klubtermében. — ÖTVEN ÉVE házasodtak. Ritka családi ünépségre ke­rült sor Egerfarmoson, a művelődési otthon könyvtá­rában. Szabó István és neje. Tari Anna ünnepelte itt aranylakodalmát. A jó egész­ségnek örvendő idős házas­párt gyermekei, unokái, déd­unokái és a tanács dolgozói köszöntötték. — ÓVÓNŐK tapasztalatcse­rén. A szlovákiai magyar nyelvű óvodák képviseleté­ben vasárnap óvónők kis csoportja érkezett Heves me­gyébe. Felkeresték a gyön­gyösi 4. számú intézményt, majd Egerben találkoetak kollégáikkal és városnézésen vettek részt. lések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon : n-727. Hatvanban: Hatvan város la­kossága részére sürgősségi ügye­let 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó köz­ségek lakossága részére 17 órá­tól holnap reggel 8 óráig. Ügyelet helye: Kórház ..faház”. Hatvan. Kossuth tér 18. Tele­fon: 11-040. Hevesen; éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az Egészségházban. Az ügyelet helye: Heves. Vörös Hadsereg u. 32. Telefon: 125. KfJJAL-készenlét Egerben dél­után 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon : 10-133. ÜVEGEK ES SZÍNEK Kiállítás a Gagarinban (Fotó: Kőhídi Imre) Karácsonyi előzetes Egri áruházak vására Bélapátfalván Közeleg a karácsony, las­san ideje az ajándékozással is törődni. Hiszen adni öröm — de kiválasztani, hogy mit, az bizony gyak­ran gonddal jár. Ezen se­gít most Bélapátfalva la­kóinak a Heves Megyei Ipar­cikk Kiskereskedelmi Vál­lalat három egysége: a Nap­sugár ruházati, illetve a Mágnes műszaki áruház és a Tisza cipőbolt. Az üzle­tek november 12—14. kö­zött a község művelődési há­zában árusítják készletüket, némelyik cikket jelentős ár­engedménnyel. így olcsób­ban lehet megvásárolni egyes férfiingeket és pizsa­mákat, szoknyákat és női pulóvereket, törölközőket, méterárut. Ugyancsak csök­kentett áron juthatnak a ve­vők Junoszty televízióhoz, hagyományos mosógéphez és centrifugához, illetve Vega rádiómagnóhoz. Ha az ak­ció sikeresnek bizonyul, a következő években is sor kerülhet hasonló, időszakos vásárokra. — TELEFONDOKTOR. Hét­főtől a fogbetegségek meg­előzéséről tart előadást a te­lefondoktor. A 112-lll-es számon többek között a fog­zománc kialakulásához szük­séges fluorsó pótlásának le­hetőségeiről hallhatnak a te­lefonálók. (Tudósítónktól): A Salgótarjáni öblösüveg­gyár ismert tervezőművészé­nek, Hamza Erzsébetnek nyílt kiállítása hétfő délután, a Gagarin Hőerőmű Vállalat kultúrtermében. A tárlatot Rajki Sándorné, az üzemi pártbizottság titkára nyi­totta meg és köszöntötte az érdeklődőket. Bemutatta a személyesen megjelent alko­tót is a közönségnek. Hamza Erzsébet megha­tározó jelentőségű üvegter­vező a gyárban: 1964-ben érettségizett a Képző- és Iparművészeti Gimnázium­ban. Azután rögtön az ipar­ba került, ahol szakmailag tovább fejlődött. A több mint húszéves pályafutásá­ból négy esztendőt Párádon töltött, ahoi megismerkedett az üvegipari technikákkal, az ólomkristályok és a huta­kész üvegek gyártásával. Ez­után került Salgótarjánba. Munkái tanúsága szerint szereti a színeket és anyag- szerűségre törekszik. Szá­mos kiállításon ért el síkért, közülük kiemelkedik az 1977- es jabloncei nemzetközi se­regszemle, ahol munkássá­gát aranydiplomával ismer­ték el. De ugyanígy ismerik alkotását Luzernben, Va­lenciában és Moszkvában. Hazánkban számos helyen láthatók a tervei nyomán megszületett müvek. A Ga­garinban látható anyag a ké­zi üveggyártás ma már rit­kábban használt technoló­giájával készült. A kék, a zöld, a sárga, a lila, a na­rancs és a barna árnyalatai­ban pompázó tálakat, vá­zákat lehet itt látni. A be­mutató november 18-ig lát­ható. Korcsog Béla Gyöngyösön alakult Régi pártmunkások klubja (Tudósítónktól:) A legtöbb embernek nem kis" problémát jelent az ak­tív munkás évek után a nyugdíjba vonulás. Még in- káhb nehéz ez azoknak, akik egész életükben a közért te­vékenykedtek, aktív közéle­ti tevékenységet folytattak és nyugdíjazásukkal ennek egyszer, s mindenkorra vé­ge szakadt. A gyöngyösi városi párt- bizottság a közelmúltban hívta össze és jutalmazta meg azokat az asszonyokat, akik hosszú időn keresztül aktív pártmunkát végeztek. Ezen az összejövetelen fo­galmazódott meg a résztve­vőknek az az óhaja, hogy szeretnének rendszeresen ta­lálkozni egymással, hiszen van mondanivalójuk egymás­nak, és szívesen töltenének el több időt is közösen. A pártbizottság nőfelelőse ko­molyan vette a kérést, és felkereste a Mátra Művelő­dési Központot, ahol megfe­lelő támogatásra talált. Megállapodás született, havi egy alkalommal lehe­tőséget biztosít az intézmény a klubszerű összejövetelre. Az első foglalkozáson több mint 50 asszony jött össze és legtöbbjük szóban is ki­fejezte köszönetét azért, hogy az általuk felvetett ké­rés ilyen gyorsan megvaló­sult. Megható volt hallgatni a már idős korban lévő asz­szonyokat —, akik közül töb­ben a Gyöngyös környéki községekből is eljöttek —, amint arról szóltak, hogy még tenni,, dolgozni szeret­nének ezért a társadalomért. A jelenlévők javaslatai alapján a megválasztott ve­zetőség összeállította a klub munkatervét, amely termé­szetesen a tagság életkorá­hoz és érdeklődési köréhez igazodik. A gyöngyösi kezdeménye­zést érdemes lenne más te­lepüléseken is átvenni, hi­szen nyugdíjasként is tevé­kenykedni akaró emberek nemcsak ebben a városban élnek. Baranyi Imre Százharmadik születésnap Ma tölti be 103. életévét Polgáry Józsefné. leánykori nevén Űjlaky Erzsébet. A novaji születésű idős néni ágyhoz kötött, s látása is meggyengült az eltelt évek alatt. Lánya, a 67 éves Pogány Ferencné, ének— magyar szakos tanárként vonult nyugdtiba. Több mint négyezer kisdiákot tanított meg a zenei alapismeretekre, s ma 124 tanár okít­ja a nebulókat az ö ösztönzésére. Elmondta, hogy a muzikalitást édesanyjától, Bözsi né­nitől örökölte. Az irigylésre méltó kort meg­élt nénit városszerte sokan ismerik és támo­gatják. S bár az ápolása, gondozása odafi­gyelést. fokozott törődést igényel, nem saj­nálják a fáradtságot, hiszen ma is sok szép pillanatot szerez családjának. Lánya érdekes­ségképpen azt is megemlítette, hogy bár édesanyja látása erősen meggyöngült, hallá­sa a régi. Az étkezésekkor csak akkor fogad­ja lánya fóztjét, ha meghallja a Debrecenbe kéne menni... kezdetű dalocskát: Születése napján kívánunk mi is további erőt, egészséget Bözsi néninek. (Fotó: Szabó Sándor) Hidraulikát is gyárta- nak További együttműködés a Mecman-nal (Tudósítónktól:) Közel két évtizedre tekint vissza az egri Finomszerei vénygyár és az európai él­vonalba tartozó svéd AB Mecman cég sikeres együtt­működése. Ez a kooperáció hosszú távú perspektíva, amely a világszerte egyre fontosabb gépesítési, auto, matizálási fejlesztésekbe} nélkülözhetetlen pneumati­kus termékek gyártására• ér­tékesítésére és közös fejlesz­tésére vonatkozik. A svéd és a bervai válla­lat szoros együttműködéseként az egri Finomszerelvénygyár fontos tárgyalások, eszme­cserék színhelye volt Elő­ször vezető kereskedelmi, majd műszaki szakemberek érkeztek Egerbe, s a Finom­szerelvénygyár képviselői vei tárgyaltak. A tizenhá rom vendég között volt Ar ne Főrsell, az AB Mecman elnöke és helyettese Lars Passburg. A megbeszélése­ken áttekintették az 1R85 évi szállításokat: elégedet­tek a svédek, minőségi kifo­gást nem tettek. Szabó István, a Finóms/.e- relvénygyár kereskedelmi igazgatója elmondta, hogy az 1986. évi termékválasz­ték kiszélesítése érdekében előkészítették a licenctermé kék bevezetését, igy a ber- vaiak felvették gyártmánya ik sorába a hidraulikát is. Komoly feladatok állnak a Finomszerelvénygyár elölt » pneumatika fejlesztésében Gyorsítanunk fceil az új ter mékek bevezetését, biztosí­tani kell a határidőre szál­lítást" — hangsúlyozta s Finomszerelvénygyár keres­kedelmi igazgatója. Simon Imre Amatőr művészeti pályázat A KISZ Heves Megyei Bi zottsága az elmúlt évekhez hasonlóan, 1986 tavaszán is megszervezi az amatőr mű­vészeti kiállítást, Egerben az Ifjúsági Házban. Pályázni lehet festészet, grafika, ke­rámia és fafaragás ágakban. A feltételek szerint az alko­tók életkora nem haladhat­ja meg a 35 évet. Egyénen­ként minimum három be­küldött pályaművet fogad­nak el. A munkákat 1986. január 30-ig kell beküldeni a KISZ Heves Megyei Bi­zottságára. Előreláhatöan a jövő év februárjában vagy márciusában nyílik meg a tárlat. Valuta­árfolyamok Érvényben: ig. Pénznem 1985. november 18 Vételi Eladási árf. 100 egys. Ft-ban Angol font Ausztrál dollár Belga frank Dán korona Finn márka Francia frank Görög drachma a) Hollandi forint japán yen (1000) Jugoszláv dinár Kanadai dollár Kuvaiti dinár Norvég korona NSZK márka Olasz lira (1000) osztrák schilling Portugál escudo spanyol peseta Svájci frank Svéd korona USA dollár ECU (Közös P.) A vásárolható 6 650.42 3 141 40 88,33 493.66 832 93 586,04 29,49 1 584,23 227,79 15,20 3 4*4 40 7 061,78 3 335,72 93,79 524,20 884,45 622,28 31,31 1 682,23 241,89 16,14 3 614,98 16 001,86 16 991,66 594,73 1 786.04 26,48 253,98. 28,94 29,08 2 174,15 595,03 4 688,54 3 978,74 631,51 1 869,52 28,12 269,70 30.74 30,88 2 308,65 631 8; 4 978,54 4 224,84 bank jegy cimlet: 500-as legmagasabb NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3Qni (Pf- ^3.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete), leietori :^l 1-051. Heves, tő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlap kézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.

Next

/
Thumbnails
Contents