Népújság, 1985. november (36. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-07 / 262. szám

6. NÉPÚJSÁG, 1985. november 7., csütörtök MINDENNAPI NYELVÜNK Győzzük szólásokkal Közleményünk címével ar­ra a nyelvhasználati jelen­ségre és gyakorlatra hívjuk fel a figyelmet, hogy szóban és írásban egyre gyakrab­ban élünk állandósult és közkeletű szókapcsolatokkal, szólásszerű nyelvi formák­kal, szóláshasonlatokkal és szólásmódokkal. Nemegy­szer ugyanabban a közlés­ben és szövegösszefüggés­ben halmozva jelentkeznek, és a valóság történéseit, je­lenségeit nagyon szemlélete­sen. s bizonyos nyelvi kép közbeiktatásával érzékelte­tik számunkra. De beszéljenek erről aláb­bi példáink is: „Ha nincs fal, akkor falhoz sem lehet állítani az embereket. . . Két­szeresen is falba ütközik, ha igazának érvényt akar szerezni ... Az építőiparnak szánt minden dörgedelem nem más, mint falra hányt borsó . . . Végül is ki falaz az építőiparnak . .. Senki se tudja többé falra festeni az ördögöt” (Népszava, 1985. okt. 5.). Amint látjuk ugyanabban a közleményben a témához nagyon is simuló szólások halmozásával kissé ironikus és kedélyes hangulati ele­mek is bekerültek a közle­mény nyelvi formálásába. A kifejezett tartalom és gondo­lat is megerősödött, érzékle­tesebbé vált a többnyire ké­pes értelmű szólások fel- használása révén. Hogy a fal, falaz, falazó, falazás szóalakok mennyire gyakran jutnak nyelvi sze­repekhez mindennapi nyelv- használatunkban átvitt ér­telemben, arról ezek a pél­dák bizonykodnak: „A szak­mai bizottság nem kíván fa­lazni a kisiparosoknak . . . Az érdekvédők nem falaznak” (Népújság, 1985. jún. 26.). — „El kell utasítanunk azt a tévedést, hogy a falazás erény. . Mi, falazok nem mutogathatunk mindig más­ra, mikor a felelősöket ke­resik” (Népújság, 1985. ápr. 15.). Azt sem tartjuk egészen véletlennek, hogy mai nyelv- használatunkban a suttyom­ban segít, cinkos módon tá­mogat használati értékeket megnevező falaz, s a cinkos­ság, cinkos egyetértés, együttműködés jelentésű fa­lazás nyelvi formák egyre gyakrabban jutnak nyelvi szerepekhez szóban és írás­ban egyaránt. Az is jellemző nyelvhasz­nálati jelenség és gyakorlat, hogy több, nem is oly régen csak a bizalmas beszédhely- zetekben. illetőleg az argó­ban használt nyelvi forma ma már szélesebb körben is kedvelt kifejezéssé vált, sőt, sok kifejezőbb nyelvi for­mát szorít ki nyelvhaszná­latunkból. A tettetés, a szín­lelés, a képmutatás szavak szerepét egyre gyakrabban bízzák egyesek erre a szó­lásszerű nyelvi formára: Ez csak fal! A rászed, becsap, átejt, lóvá tesz, félrevezet, megcsal szóalakok is háttér­be szorulnak a falhoz állít szókapcsolat egyre gyako­ribb használata révén. De a derűs, humoros be­szédhelyzetekben felhasznál­ható o falnak megy tőle, majd a falra mászik (kín­lódik), a falat támasztja (lopja a napot), amolyan falmelléki ember (gyáva, su­nyi alak) szólásformák köz- nyelvünk szóláskésziletének színesítésére is alkalmasak. dr. Bakos József KÖNYVTÁR - ÚJ ÚTON Fonotéka Gyöngyösön Béla művelődési miniszter megnézni az intézményt. Fel­ismerte, hegy a megvalósult eredmények nagyszerűek. önmagukban hordozzák a fejlődés lehetőségét, ezért a zenei részleg halaszthatatla­nul fontos. Alig telt el né­hány hónap, s a miniszté­riumtól megérkezett a se­gítség, mintegy félmillió fo­rint a fonotéka létesítésére. Az összeg elegendőnek bizo­nyult, a legkorszerűbb be­rendezések megvásárlására nyílott lehetőség. Deckek, schassyk és 40—50 watt ki­menőteljesítményű erősítők kerültek a központi pultra. A fotelek fölé fülhallgató­csatlakozókat helyeztek, a nyelvtanulók számára pedig kényelmes székekkel, aszta­lokkal ellátott, hangszigetelt „műanyag kalitkákat” épí­tettek, hogy megfelelő kö­rülmények között hallgathas­sák az Akai, Siemens, és Sharp márkanevű berende­zésekről érkező hangokat. A városban gyorsan híre ment az új szolgáltatásnak, ha­mar odaszokott a közönség. Nemcsak a zene barátai ér­keznek rendszeresen, hanem a rendhagyó tanórák meg­tartása is hozzátartozik a hétköznapokhoz ezen a he­lyen, Érkezésünkkor a kö­zépiskolások éppen Madách: Ember tragédiáját hallgat­ták meg kiváló művészeink tolmácsolásában. Az új le­mezek beszerzéséről a rész­leg vezetője, Lovász Béláné és kollégája Farkas István gondoskodik. A hangszala­gok gyűjtése nemrégiben kezdődött. A kazetták hát­ránya, hogy beszerzésük lé­nyegesen többe kerül, mint a hanglemezeké, előnye vi­szont, hogy nem karcolódik, jobban bírják a nagy igény- bevételt. Az eszközök be­szerelését egy gazdasági munkaközösség vállalta. Az átadással nem tudta le vég­legesen feladatát. ugyanis átalánydíj ellenében rend­szeresen felülvizsgálja a mű­szerek állapotát és elvégzi a szükséges javításokat. Pelle Sándor könyvtár- .gazgató elégedett: — Itt van ez a nagyszerű lehetőség, a látogatók élnek is vele. Nem érzem még azt, hogy teljes egészében felfedeztük már, mi minden­re lehet hasznosítani ezeket a berendezéseket. A kísérle­tezés stádiumában vagyunk. Próbálkozunk mindennel Napról napra egyre jobban megismerjük, milyen úton kell tovább járnunk. Ügy érzem, a szabadidő hasznos felhasználásán túl az okta­tás hatékonyságának növe­lésében is támaszkodhatnak a szakemberek a fonotéka segítségére. A jövőben mini­mális térítési költség ellené­ben különböző felvételek átmásolására is vállalkozunk. Alighogy megvalósult e ré­gi álom, már megfogant egy új. A szakemberek már egy videostúdió létrehozásának gondolatával is foglalkoznak. Reméljük, ez ugyanilyen ru­galmasan, s hasonlóan ma­gas színvonalon valósul meg a gyöngyösiek, s mindannyi­unk örömére. Szabó Péter Hazánk egyik legjobban felszerelt fonotékája a Gyön' gyösi Vachott Sándor Vá' rosi Könyvtárban üzeméi. A nemrégiben új helyre — a volt Ferences-kolostor épü­letébe — költözött biblio­téka csodálatosan szép. A sötétbarna polcok fölött el­nyúló boltívek, a beszöge- lések, a szemet gyönyörköd­tető ablakkivágások nyugal-. mat árasztanak, elmélyü­lésre ösztönöznek. A köny­vek termeiből kilépve pe­dig a galériába jut az em­ber. Ahol már az irodalom és a képzőművészet egymás mellett tanyázik, jogosan merül föl az igeny, hogv a zene is otthonra találjon. Ma már emiatt s'ncs hiánv- érzetük. A művészeteknek, s a közművelődésnek egy komplex, sokoldalúan ki­használható otthonává vál­tozott az épület. Az itt dolgozók felismer­ték. hogy korunk technikai fejlődése új tennivalókat követel tőlük is. A mai ze­netár anyagát már tiz esz' tendővel ezelőtt gyűjteni kezdték. Akkcr még a Mátra Múzeum épületében szűk termekbe kényszerítve al- bérlősködtek. Előttük volt viszont a mai zenei rész­leg álomképe, s tudták, hogy a gondok csak átmenetiek. Az eltelt évek során mint' egy háromezer darabos hanglemezgyűjteményt hoz­tak létre, gondosan rend­szerezve, katalogizálva a fekete korongokat, amelye­ket kölcsönözni akkoriban is lehetett, helyben hallga­tásra viszont nem volt mód. A tavalyi költözködés fel­emésztett minden pénzt, a meglévő Suprafon lemezját­szó fölött pedig jócskán el­járt az idő. Üj berendezé­sek vásárlására nem nyílott lehetőségük. De eljött ok­tóber 17-e. és eljött Köpeczi Van miből választani (Fotó: Szántó György) •*. * A közönség gyorsan id^zokott Hajómalom Bányászatáról és szőlőtermesztéséről volt egykor hires a Bör­zsöny hegység nyugati völgyében fekvő település. Nagybör­zsöny. A régmúlt időkben kelták, avarok, szlávok majd ba nyamüvelő szászok mellett magyar jobbágyok éltek „Bér sen" vagy „Wersen"-ben. Ma elsősorban a kirándulást, túrá­zást kedvelők keresik fel a látnivalókban, műemlékekben gazdag kisközséget. Képünkön: A gabonaörlés történetét be mutató kiállítás részlete: hajómalommakett. (MTI Fotó: — Cser István — KS) » K Budaházi István: Az ujjak parázsló tüze alatt Ü ltetek egymással szem­ben a szobában, s az ebéd utáni kávét kor­tyolgattátok. Abban a szobá­ban, amit te. Májló. vettél ki három napra a lány ér­kezésekor. A második na­pon már feszülten figyel­tétek egymás arcát, minden mozdulatát. A nagy csöndet, ami körülölelt titeket, csak I a szemben magasló templom tornyának kongása, s a ká­véscsészékhez koccant kis- kanalak hangja zavarta meg. Szembogaratok néha egy­másra emeltétek, vizsgál- gatva a másikat. Az éjsza­ka. s az ezt megelőző dél­után minden vihara ott fe­szült még bennetek. Mind­ketten adni akartatok. Egy­mást marcangolva rohamoz­tatok. A lány sikkantásáig, kéjben-könnyben úszó sze­méig. Míg arca is olyan nem lett, mint a haldoklóé. Ha I ő volt gyors, föléd pattant. Így tomboltatok kisebb szü­netekkel, talán hajnalig. Meguntad ezt a vizsgáló­dást. A kávéscsészékkel ki­ballagtál a konyhába. Visz- szajöttél, és rápöfékeltetek egy licenc Marlboróra. A lány törte meg a csöndet: — Hazautazom — mondta bátortalanul. Te, Máj ló, önző és hiú voltál. Kis zsarolásnak gon­doltad az egészet. Már majd­nem rákérdeztél, hogy me­lyik vonattal, de inkább ezt mondtad : — Miért kellene elmen­ned? Nem érzed jól itt ma­gad? — De, igen. Mégis el kell, hogy menjek. — Megbántottalak vala­mivel? — kérdezted. — Nem, nem bántottál meg. csak mennem kell... Nézted á lányt, Májló. Láttad vonagló, éjszakai ar­cát, s megrémültél, mert nélküle kellett elképzelned azt a lakást, ahová te még virágot is vittél. „Mitől félsz, Májló? — vallattad magad. A magánytól? Nem. nem. Inkább a hiányától. Pedig ez egykutya.” — Te tudod, Tónia! Bár tegnap nem mondtad, hogy csak két napra jöttél. Va­lami nagy dolog lehet az, amiért el akarsz menni. Ami fontosabb, mint az együtt- létünk. A lány meglepődött, té­tova mozdulattal feléd in­tett, mint aki bocsánatot kér: — Mennem kell, értsd meg, mennem kell ! Te, Májló. tudtad a gyen­ge pontját. Hozzáléptél, át­karoltad. hátgerincét simo­gattad, s apró csókokkal tá­madtad nyakát, száját — de a lány nem izzott föl. Fejét elhúzta és kisiklott az öle­lésből. Míg te, Májló, döb­benten álltái, ő addig cso­magolt. Segíthettél volna neki, hiszen ismerted a mon­dást: „Annak a nőnek, ame­lyik menni akar, jobb, ha csomagolni segítenek, úgy­sem lehet visszatartani.” Te, Májló, zsarolni kez- ted. de a lány hajthatatlan volt. Táskájával az ajtó felé igyekezett, mert tudta, ha akkor nem indul el. később nem lett volna ereje hozzá. Szerettél volna elé állni, kö­nyörögni, de ez ellen büsz­keséged tiltakozott. Kinyi­tottad az ajtót, s fölajánlot­tad, hogy elkíséred az állo­másra. — Ne. ne kísérj el. kér­lek! Bólintottál, s a kitárt aj­tón kilépett a lány. Állta­tok egymással szemben a küszöbön innen és túl. A lány feléd hajolt, s amolyan puszifélét nyomott az arcod­ra, és zárt ajakkal a szádra is. Aztán megfordult, és le­rohant a lépcsőn. Te, Májló, bambán nézhettél, ahogyan ott álltái az ajtóban. Be­csuktad, hogy ne röhögjön rajtad senki. Az ablakhoz mentél, s bámultál utána. Láttad, amint átment a par­kon. Gyűlölted, és ütni tud­tad volna. Ügy érezted, hogy becsapott. „Dögölj meg. dö­gölj meg” — csikorgattad a fogaidat. Ám a következő pillanatban már indultál is lefelé a lépcsőn. A parkban nem láttad. A buszmegálló talán három­száz méterre volt, de neked még jegyet is kellett ven­ned. A kis trafikban a tra- fikos és felesége ebédelt az ételesekből, derűs, öregkori nyugalommal. Irigyelted ezt a nyugalmat Májló, s a két öreg egymás felé kisugárzott szeretetét is. Ingerülten sür­getted a jegyet. Dühös vol­tál rájuk, a buszmegállóra is, mert nem láttad a lányt. Aztán a buszt szidtad, mert késett, vagyis tett a menet­rendre. Végre előbukkant. Fölszálltál, de türelmetlenül számoltad a megállókban fölöslegesen eltöltött má­sodperceket. „Essék ki a ke­reked! — mondtad a vén busznak. A vasúti pályaudvar elő­csarnokában nem láttad a lányt. A pénztáraknál, a vá­rótermekben sem. Bekuk­kantottál az étterembe is — hiába. A peron után a busz­megálló és a taxiállomás felé vetted az utat. Sehol nem láttad. Már aggódtál érte. hiszen a lány idegen volt a városban. Eltévedhe­tett, bármi történhetett vele Hülyének tituláltad magad, majd baromnak. Ekkor láttad meg Tóniát. amint a peronok túlsó vé­gében, az épület falához tá­maszkodva állt egyedül, véd­telenül. Te, Májló. már nem voltál ura az érzelmeidnek. Elfeledkeztél mindenről : ha­ragról, gyűlöletről. Már nem voltál önző. beképzelt férfi, csak szerelmes kis kamasz, aki sietett a szeretett lány felé, s nem kérdezett tőle semmit. Láttad az örömtől fölcsillanó szemét, s már nyújtottad is felé a kezed szótlanul, és kéz a kézben indultatok az étterem felé. Inni valamit, amire _ a vesztes hívta meg a győz­test. Ahová a vesztes vezet­te a győztest kézenfogva, aki engedelmesen követte. S a legyőzött kivette a lány kezéből a kezét, s átölelte. A hideg jéghegy pedig egyszerre csak olvadni kez­dett az ujjak parázsló tüze alatt. mm

Next

/
Thumbnails
Contents